Szerző
Pődör György

Pődör György

Életkor: 71 év
Népszerűség: 1125 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 443 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. január 9.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (130)

Pődör György

Töprengés

kettőezerhúsz elején

Valahogy hinnem kellene abban,
hogy ez az év is biztosan enyém,
s csillagra szögelt idődarabban
csaljon, ahogy Kolumbuszt a remény.
Cseppek az örökből. Lassan iszom.
Ma vitorlám. Holnap Atlantiszom.

Szikla-mélyben a megtalált tegnap.
Ammoniták spiráljában élek.
Távoli múltból indult el egy nap
a galaxis-köd lehelte lélek.
Mítoszok fonták mélyre a hitet,
viselve, mint egy hű eb a chipet.

Kristályokká vált széppel flörtölök,
ahol opál fénytörések rácsok,
s mint meteorokban az ördögök,
fújják piros rubinná a lángot.
Hegyekbe űzték, hogy kővé váljon,
és egyetlen percre megtaláljon.

Már nem állít falhoz röpke zápor,
eróziómban maradt végleges:
ki hinni és kételkedni bátor,
sejtve-félve, mert csak így érdemes.
Rongyolt hittel is bízni kell abban
az égre szögelt idődarabban.

Lassan elég egyetlen bő mosoly,
mert ami jó, valahol itt marad.
Takarja, mint Holdját felhőgomoly,
de felfedi majd szende pillanat.
Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.

2020. január 3., Vízöntő havában

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Ruder-Jana2020. január 24. 10:07

Nagyon nagy vers! Gratulálok!

CSB2020. január 20. 19:15

Nagyon jó!

Dorapoet2020. január 16. 19:08

Különleges szép sorok

Doli-Erzsi2020. január 16. 14:43

Csupa különleges gondolatok!
Mesterien megalkotott versedhez szívvel gratulálok!
Erzsi

VargaZJulianna2020. január 15. 20:14

Gratulálok!:)Köszönöm ,hogy olvashattam!

hangyasi2020. január 14. 16:51

Kedves György!

Nagyon kifejező vers lett!

AkarkiGyula2020. január 14. 06:36

Próbáljuk megismerni a titkokat,
s benne újabb titkokat lelünk.
Az ember újra nekifoghat.
Bízva.
Ez már az, amit megfejthetünk.

„Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.”

Hömpölyög a jövő, de mindig kétes.
S, mintha időnk, nem lenne véges.
Az ember hisz, bízik és remélget.
(majd magába szívja az enyészet).
ü

AkarkiGyula2020. január 14. 06:34

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Leslie20162020. január 14. 04:46

Nagyon szép. Tele tartalmas képekkel, gondolatokkal. Szivet hagytam. Üdv. László

lanyigeza2020. január 14. 02:53

(116) Kedves Gyuri!
Csodálatosan szép tartalmas vers, szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

Fantimora2020. január 13. 19:16

Igazi Kincs ez az Alkotás kedves Gyuri!
Nagy szívvel- Erika

Mikijozsa2020. január 13. 18:23

remek sorok teljes egészében galaxis ködleheltében ahogy írod, remény és titok... gratulálok szívvel szeretettel

vargaerzsebet2020. január 13. 17:51

Zseniális. Csupa olyan kép, olyan sor, mely egyedi és különleges, mégis olyan magától értetődő.... Versed olvasása után üt szíven, hogy ilyen alkotás után még veszed a fáradságot, hogy elolvasd megdicsérj, biztass mást is.... Ha lenne kalapom, megemelném.,..
Varga Erzsébet, alias Böbe

Nichi-ya2020. január 13. 10:58

Sokatmondó, mesterien megírt alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

H-Toth_Eva2020. január 13. 08:34

Remek versedhez szívből gratulálok!
Éva

Robert_Raven2020. január 12. 20:25

Nagyon tetszett kedves Gyuri !

Liwet2020. január 12. 17:02

@gypodor
Szinte minden versed egy remekmű. Ezt is elolvastam már többször, hogy valamelyik részét kiemeljem.
De nem tudtam dönteni, mert ez a vers végig kiemelhető, annyira szép.

Gratulálok szeretettel kedves Gyuri! Jó egészséget, sok örömet kívánok egész évben!
♥️

madaras2020. január 12. 16:30

Kedves Gyuri !
Szinte ninden versszak egy gyöngyszem - az egész verset lehetne idézni - én azt fogom, ami a költészet mellett a szíved csücske:

''Kristályokká vált széppel flörtölök,
ahol opál fénytörések rácsok,
s mint meteorokban az ördögök,
fújják piros rubinná a lángot.
Hegyekbe űzték, hogy kővé váljon,
és egyetlen percre megtaláljon.''

Én most 105. hozzászólóként nem igen tudnék sokkal többet hozzátenni - az ő véleményükkel, elismerésükkel, dícséretükkel nagy tisztelettel egyetértek ( elolvastam őket)
Csak egyet nem értek.
Te aki - például ebben a versben is felvonultatod a költészet minden szépségét - ráadásul gyönyörűen megfogalmazott gonodlataid az olvasók nagyon széles skáláját elérik... - Te aki nagybetűs KÖLTŐ vagy - miért nem jelensz meg - havonta legalább egyszer szűkebb hazád - a Vas Népe, a Zalai Hírlap hétvégeken megjelenő irodalmi mellékletében.
Azt nem tudom, hogy melyik országos terjesztésű irodalmi folyóirat foglalkozott vagy föglalkozik veled, verseiddel - úgy is mint a jelenkorim magyar költészet figyelemre méltő művelője...
....mert olvasva az említett heti mellékleteket - a néha megjelenő klasszikusok mellett olyan verseket olvasok - (általában) melyek messze nem ütik meg a Te szintedet.... hogy más dícséretet nem mondjak róluk.
Persze - tudom - írtad, hogy több köteted megjelent - de akkor is.... a minél szélesebb körű ismertség neked - tehetséged miatt - kijárna....
Elismeréssel, tisztelettel hagyok szívet versednél.

Christianus2020. január 12. 15:15

''Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.''
Talán! Azonban hinni kell valamiben, ami/aki vezet!
Gyönyörű versed mellé szívet tettem.
J.

rbk_arny19842020. január 12. 06:10

Szívet hagyok: A NAGYOK-nál!

majsanyikati2020. január 11. 23:32

Nagyon jó vers! Tökéletes ritmika, remek képek. ''Kristályokká vált széppel flörtölök,
ahol opál fénytörések rácsok,'' - Tetszik! Szívvel.

csillogo2020. január 11. 16:55

💜
Gratulálok szeretettel - nagyon tetszett Gyuri!

urattila2020. január 11. 16:52

Gratulálok a vershez! Még emésztgetem... Attila

Seelensplitter2020. január 11. 16:46

Kedves Gyuri!

Nehéz szavakat találnom, egyszerűen zseniális ez az alkotás.
Engedelmeddel megosztom Facebookon, hadd olvassák ismerőseim. mert ilyennel ők sem találkoztak még, ezt garantálom.

Üdvözlettel: Seelensplitter

fodoristvanne2020. január 11. 15:15

Kedves György!
''Lassan elég egyetlen bő mosoly,
mert ami jó, valahol itt marad.
Takarja, mint Holdját felhőgomoly,
de felfedi majd szende pillanat.
Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.''

Csodaszép alkotás!
Szívből, elismeréssel gratulálok!
Szeretettel: Erzsike

Angyalfoldisrac2020. január 11. 14:42

Reméljük hitünk nem inog,
S mit el kell végezned erővel bírod..
Nagyon megfogó Gyuri Bátyám. Szívvel Köszönöm!
József

Agnes542020. január 11. 14:32

''Valahogy hinnem kellene abban,
hogy ez az év is biztosan enyém,
s csillagra szögelt idődarabban
csaljon, ahogy Kolumbuszt a remény.''
Nagyon megfogott a versed Gyuri!

Ági

Gloren2020. január 11. 13:59

Kedves György!
Gyönyörű alkotásodhoz Elismeréssel Gratulálok nagy Szívet 💗 hagyva sok Szeretettel: Tünde

Vilmos012020. január 11. 12:10

a van múlik s talán számlaképes remek vers
gratulálok

Zakeus2020. január 11. 08:25

Talán a saját hitünkkel és cselekedeteinkell leszünk
''számlaképesek''.
Szívvel olvastam.
Gábor.

1111112020. január 11. 08:02

''Rongyolt hittel is bízni kell abban
az égre szögelt idődarabban.''
Bizony.Szépet,tartalmasat írtál kedves Gyuri, szívesen olvastam. Piroska

Ahita2020. január 11. 07:49

''Már nem állít falhoz röpke zápor,
eróziómban maradt végleges:
ki hinni és kételkedni bátor,
sejtve-félve, mert csak így érdemes.
Rongyolt hittel is bízni kell abban
az égre szögelt idődarabban.''

Nehéz megfogalmazni, miként is hat a versed, mert a szó ereje néha eltörpül az érzések mögött. Rendkívül gyöngéden bántál most a szavakkal, megcsillant a lírai költő merészsége, és kitárulkozott soraidban egy igen gazdag lélek sok-sok finom rezdülése...a miértekben, a hogyanokban, felismerésekben az erő, a gyengeség egyaránt.
Amikor először olvastam, nem tudtam volna így összeszedni, mit is hozott ez a versed, csak maradt utána valami szétáradó nyugalom, amit csak később tudtam kibontani..., de talán a legszebb, amit olvastam tőled kedves Gyuri.
Igazi költészet..., ami megerősít abban, hogy nem vész el ez a fajta megszólalás, érték, szépség...
Szív, szeretettel, köszönettel:)
Éva

merleg662020. január 10. 22:03

Kedves Gyuri!

Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.

...talán... Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

atesz9902020. január 10. 21:34

Inspiráló! :)

hillailaszlo-ve2020. január 10. 20:30

''Kristályokká vált széppel flörtölök,
ahol opál fénytörések rácsok,
s mint meteorokban az ördögök,
fújják piros rubinná a lángot.
Hegyekbe űzték, hogy kővé váljon,
és egyetlen percre megtaláljon.''
Alkotásod olyan szép mint egy kristály!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

Motta2020. január 10. 19:46

Sokatmondó, szép vers, jó volt olvasni.
szivvel
Motta

m.falvay2020. január 10. 19:34

Kitártad gondolataid tárházát , örülök , hogy töprengéseid megosztottad velünk .
Szívvel gratulálok .
Miki

meszaroslajos602020. január 10. 19:24

Szeretettel olvastam, szívvel gratulálok, Lajos.

Csendhangjai2020. január 10. 18:20

''Lassan elég egyetlen bő mosoly,
mert ami jó, valahol itt marad.
Takarja, mint Holdját felhőgomoly,
de felfedi majd szende pillanat.
Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.''

Nagyon szép versednél, szívvel gratulálok!
Üdvözlettel:
Klára

valosag2020. január 10. 17:48

Különleges,komoly témával. Igen,tetszett!

atelk2020. január 10. 17:35

Mikor olvastam azon töprengtem, hogy melyik versszak tetszik a legjobban, de nem tudtam választani, így nem idézek belőle, egyszerűen csak gratulálok remek soraidhoz.

ODDS2020. január 10. 17:32

Rengeteg telitalálatos sora van, nehéz volt döntenem, melyiket is emeljem ki, de talán, ami gondolatvilágomban állandóan ott lebeg, az ehhez hasonló: „a galaxis-köd lehelte lélek.”
Nagyon jó téma, remekül bontva!

montor2020. január 10. 17:13

Szívet hagyok nagyszerű versednél!
Üdv. Eszter

gyorgyjeko2020. január 10. 17:11

Nagydolgozatod tetszik! Szívvel gratulálok, üdvözlettel Gyuri

szilvi_832020. január 10. 16:55

Kedves György!

Nagy szívvel olvastam remek versedet!
''Lassan elég egyetlen bő mosoly,
mert ami jó, valahol itt marad.''

Szeretettel:
Szilvi

Zsuzsa03022020. január 10. 15:36

Csodaszép versedhez szívből gratulálok! Nagyon tetszett! Szívvel, szeretettel: Zsuzsa

remember2020. január 10. 15:12

Gratulálok Gyuri! Szívvel barátsággal. B.U.É.K.

adamne2020. január 10. 15:02

''Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.''
Nagyon tetszett a gondolatmeneted kedves Gyuri. Gratulálok.
Szívet hagyok nagy szeretettel:Manyi

Meroni2020. január 10. 14:43

''...Valahogy hinnem kellene abban,
hogy ez az év is biztosan enyém,
s csillagra szögelt idődarabban
csaljon, ahogy Kolumbuszt a remény...''

Remek alkotás, nagyon szép vers!!! Szívvel gratulálok! Roni

J.Teca2020. január 10. 14:33

Kedves Gyuri! Szívvel(67.) és nagy gonddal olvastam gyönyörű, mélyre
ható versed, különösen megragadó két utolsó sorod:
''Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.''
Szeretettel:J.Teca /Terézia/

gyorezoltanne2020. január 10. 13:32

Kedves György! Nagyon szép alkotás.Szívem hagytam versednél.Julika.

kicsikincsem2020. január 10. 13:13

Különleges alkotás. Szívvel gratulálok.
Ilona

lnagypet2020. január 10. 13:00

Törengésed elvarázsolja,magával ragadja az olvasót,kalapot emelek Mester!
Szeretettel üdvözöllek:Z Nagy L

molnarne2020. január 10. 12:44

Nagyon szép alkotás nagy szívet érdemel szeretettel gratulálok:ICA

Elise2020. január 10. 12:09

''Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.''
Nagyon tetszett!
Szívvel gratulálok, remek elmélkedés!
Elise

HanyeczKaroly2020. január 10. 11:25

Titokzatos töprengésed bejárja a múltat, a távolt, az egész világot. Véges lények vagyunk, de vágyunk a teljesség; és ez a vágy valós, hála Istennek.
Egyedien gyönyörű versedet szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

JohanAlexander2020. január 10. 11:15

''Már nem állít falhoz röpke zápor,
eróziómban maradt végleges:
ki hinni és kételkedni bátor,
sejtve-félve, mert csak így érdemes...''

Gyuri, őszinte elismeréssel küldök szívet
nagyszerű versedhez!

KomaromiIstvan2020. január 10. 11:13

Lassan elég egyetlen bő mosoly,
mert ami jó, valahol itt marad.
Takarja, mint Holdját felhőgomoly,
de felfedi majd szende pillanat.

Csodálatos vers! Gratulálok Gyuri!

Perzsi.2020. január 10. 10:19

Hinni kell abban, hogy ez az év is hoz valami jót, valami újat is talán. Gratulálok a versedhez Gyuri!

Erzsi

Pflugerfefi2020. január 10. 09:53

Kristályokká vált széppel flörtölök,
ahol opál fénytörések rácsok,
s mint meteorokban az ördögök,
fújják piros rubinná a lángot.
Hegyekbe űzték, hogy kővé váljon,
és egyetlen percre megtaláljon.''

Tisztelt Gyuri bátyám!
Életed szenvedèlye is belekerült nagyszerű alkotásodba!
S így versed fényét emeli az asványok csillogása!
Szívvel szeretettel gratulàlok!
Feri.

MeszarosneMaya2020. január 10. 09:32

Fantasztikus, ahogy a gondolataid cikáznak a letűnt múlt, és a modern csippel felszerelt világban. Nagyon szépen brillírozol a szavakkal, és csodás a hited az''égre szögelt idődarabban''53. hatalmas szívvel: Maya

logosz2020. január 10. 09:11

Intelligens remeklés, le a kalappal! Szívvel, Gábor

m.agnes2020. január 10. 08:55

50. szívvel gratulálok.
Nagyon jó a versed!

Zsanna2020. január 10. 08:25

Remek soraidhoz gratulálok!

196710152020. január 10. 08:20

Nagyon szép vers! Gratulálok!
József Iván

editmoravetz2020. január 10. 08:10

Drága Gyuri!

Hited nem hagy cserben az új esztendőben sem.
Gondolataid mentén haladva felcsillan életed legkedvesebb jegyese:
''Kristályokká vált széppel flörtölök,
ahol opál fénytörések rácsok,
s mint meteorokban az ördögök,
fújják piros rubinná a lángot.''

Verseid ragyogóak, sokatmondóak, reményteliek.

Boldog új évet kívánok, s jöjjön ''Napra nap, évre év...
A van múlik, s talán számlaképes.''
Biztos vagyok benne!

Szeretettel gratulálok: Edit /47./

budajo2020. január 10. 08:01

Kedves Gyuri!
''Cseppek az örökből. Lassan iszom.''
Ma vitorlám. Holnap Atlantiszom.''
Az igaz hit és a remény szövi át költőien megfogalmazott elmélkedésedet.
Szívvel és elismeréssel gratulálok!
Józsi

Fresh2020. január 10. 07:30

Kedves György fantasztikus finomsággal írod le gondolataidat. Újabb bizonyítéka ez a csodálatosan szép vers. Szeretettel gratulálok Edit

Ferencem2020. január 10. 06:42

''Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.''
Számlaképes! Üdvözletem küldöm Feri.

baloghzsuzsanna2020. január 10. 05:59

Hatalmas vers! Szívvel gratulálok! Elismerésem! Zsuzsa

kincseshaz2020. január 10. 05:26

Töprengésed, hited, reményed oly lenyűgöző, hogy olvasód fejet hajtva gratulál.
Elismeréssel olvasom költeményeidet Ezt is. Ilona

CD57.sz2020. január 10. 04:53

Kedves Gyuri! Elismeréssel, szívvel gratulálok soraidhoz: Klári

lejkoolga2020. január 10. 02:17

Kimagasló, szép alkotásodnál szeretettel, szívvel voltam, kedves Gyuri!
Olgi

M.Laurens2020. január 10. 00:03

Bár kicsit elmaradtam mostanában, de jó olvasni olyan szerzőtársakat akik mindig hozzák a színvonalat.
És ismét egy új év Édes Emil barátunk nélkül, aki nagyon hiányzik máig is. (Bocsánat a kis kitérőért)
Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!
/ Miklós /

Molnar-Jolan2020. január 9. 23:48

Üdv!
A van az nem biztos, hogy számlaképes, de egyébként minden téren adózunk, mint a vöcsök.
Mégis: ''Rongyolt hittel is bízni kell abban
az égre szögelt idődarabban...mert ami jó, valahol itt marad.''

Szépet, jót írtál.

anci-ani2020. január 9. 23:31

''Mítoszok fonták mélyre a hitet,
viselve, mint egy hű eb a chipet.

Kristályokká vált széppel flörtölök,
ahol opál fénytörések rácsok,
s mint meteorokban az ördögök,
fújják piros rubinná a lángot.''

Gyönyörű reményversed élmény olvasni kedves Gyuri!
Szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

donmaci2020. január 9. 23:25

Nagyon jó versedhez szívvel gratulálok. Józsi

lenartanna2020. január 9. 22:41

Szívvel, elismeréssel gratulálok szép soraidhoz, kedves Gyuri!

barnajozsefne2020. január 9. 21:42

Kedves Gyuri!
Tetszik, mint minden versed!
Szeretettel, szívvel gratulálok!♥️
Erzsi

V.P.2020. január 9. 21:41

Remek vers, igazán, gratulálok neked!

bardosedit2020. január 9. 21:31

Nagyon szép! Elismeréssel gratulálok!
''Rongyolt hittel is bízni kell abban
az égre szögelt idődarabban.''
Szeretettel: Edit

Pesterzsebet2020. január 9. 21:19

Kedves Gyuri!
Különleges és szép vers.
Szívvel: Gina

pete572020. január 9. 21:19

''Rongyolt hittel is bízni kell abban
az égre szögelt idődarabban.''
Így igaz, bízni kell...
Nagyszerű vers, szívvel gratulálok!
Margit

lilapetunia2020. január 9. 21:08

Szívvel és szeretettel gratulálok,
Márta

kintkong102020. január 9. 20:45

Sejteni és félni mindig egyszerre kell.
Tetszik. Szívvel: J.

schvalmrozsa2020. január 9. 20:38

Szép alkotás, gratulálok!
Szívvel: Rózsa

5367712020. január 9. 20:15

Kedves Gyuri!
Csodásan elmélkedsz és őszintén reménykedsz! A titok szövi át a versedet, és hidd el,ha valaki, akkor TE számlaképes vagy!
Szívvel gratulálok:
József

orok.szerelem552020. január 9. 20:03

,,Rongyolt hittel is bízni kell abban
az égre szögelt idődarabban.''
Kedves Gyuri!
Kiemelkedő, remek reményversedhez szívből szívvel, elismeréssel gratulálok!
Üdvözlettel, tisztelettel: Margit

Agi632020. január 9. 20:02

Nagyon szép vers, melyhez nagy szívet hagyok!
Ági

feri572020. január 9. 20:02

Nagyon szép alkotásod György
Szívvel olvastam
Feri

lantgyorgyi32020. január 9. 19:58

Gyönyörű versed mellet szeretettel időztem .Nagyon értékesnek tartom,
POER Szívvel Györgyi

SzaipIstvanne2020. január 9. 19:58

Kedves György: Igy töprengünk, csak nem mindenkinél érik ily csodás
verssé.
Szivvel gratulálok:
Mária

60afrod2020. január 9. 19:58

Kedves Gyuri!
Szép versedhez szeretettel és szívvel gratulálok!
Ildikó

John-Bordas2020. január 9. 19:55

Gyönyörű versben örökítetted meg a múló vagy éppen elveszett időt ásványok csodálatos szerkezeten keresztül,egy öregedő ember bizakodó/kétkedő hitével a megmaradt meg hátralevő időben,ahogy a számláló kattintja az időt,bízva,hogy amiért itt voltál megtörtént,fantasztikus finomsagu sorok,utánozhatatlan színvonalú vers,megkockáztatom,verseid a legnagyobb klasszikusokeval egyenrangúak,a legnagyobb tisztelettel és szeretettel ölel János

Metta2020. január 9. 19:44

Kedves Gyuri!
Gyönyörű ez a vers!
Szívvel olvastam!
Margit

Fenyhozo2020. január 9. 19:44

Nagyon megfogott a vers, gratulálok szeretettel!

Sanyipapa2020. január 9. 19:43

Remek

Sanyi

Martonpal2020. január 9. 19:39

''Rongyolt hittel is bízni kell abban
az égre szögelt idődarabban''
Bölcs ez a ''töprengés''.Remek vers! Szívből gratulálok...attila

41anna2020. január 9. 19:30

❤ 11. Gyuri bácsi, versed nagyon szép!

Melinda

kokakoma2020. január 9. 19:29

''Lassan elég egyetlen bő mosoly,
mert ami jó, valahol itt marad.
Takarja, mint Holdját felhőgomoly,
de felfedi majd szende pillanat.
Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.''

Elismeréssel,szívvel gratulálok remekedhez. Jancsi

Evanna2020. január 9. 19:22

A múlandóság feletti töprengés permanens része létünknek.
Remek vers, szívvel olvastam!
Evanna

bakonyiili2020. január 9. 19:22

Kedves Gyuri!
Nagyon is találó a cím - igazán elgondolkodtató sorok!
Remek verset hoztál ismét, reménnyel, bizakodással az új esztendő elé.
Gratulálok sok szeretettel: Ili

dobosigyorgy2020. január 9. 19:20

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Gant_Elizabet2020. január 9. 19:09

Kedves Gyuri,
Szívvel gratulálok gyönyörű versedhez.
Szeretettel,
Elizabet

Golo2020. január 9. 19:00

Lassan elég egyetlen bő mosoly,
mert ami jó, valahol itt marad.
Takarja, mint Holdját felhőgomoly,
de felfedi majd szende pillanat.
Napra nap, évre év, de mind véges.
A van múlik, s talán számlaképes.

Nagyon szépet hoztál, kedves Gyuri!

Szeretettel gratulálok: Mila /7.♥/

szombati2020. január 9. 18:59

Tartalmas töprengés.
Elismeréssel gratulálok versedhez, kedves Gyuri!
Üdvözlettel.
Szeretettel.

Tibi

B...yL...o2020. január 9. 18:56

Lelked mélyéből feltörő töprengések nagyszerű verssé állnak össze.
És bízni kell, ha ''rongyolt hittel'' is.
Szeretettel:
Laci

Eci2020. január 9. 18:53

Kedves Gyuri! Nagyszerű alkotásodhoz szívből gratulálok! Szívvel, szeretettel Edit

1-9-7-02020. január 9. 18:51

Kedves Gyuri
'' Valahogy hinnem kellene abban,
hogy ez az év is biztosan enyém,'' higgyél mindenképpen hogy ez az év tiéd lesz szép gazdag és én mint olvasód remélem termékeny is kiváló versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

TURIKARI682020. január 9. 18:48

Feszegetjük a határainkat mint egy kamasz,
Az úgy vélt öreg térben.
Pedig ezek a határok végtelenek.
Mint ahogy e nagyszerűen megírt versed is bizonyitja. Nagyon teszik szívvel gratulálok György

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom