Vadász Attila

Menekülj

Senkinek nem vagyok társa,
vagyok magamnak hasonmása,
vagyok magamnak való,
belül meghasadt trójai faló.

Ha behúzol a féltve őrzött várba,
elhiszed, hogy szemed olyannak látta
az ártatlan arcú, félénk,
szeretni való félét,

mint amilyennek látni szeretnéd,
mert sietve felednéd
a sok kidobott álmot,
a sok levetett hámot.

De légy éber, mert
a kenyérre kent idő
kihámozza a félembert
a mázból, s rád dől

a felismerés, hogy mibe kerültél,
szívedbe zárt szörnyeteg
csapdájába merültél,
ki éppen elővette élveteg,

behízelgő és romantikus énjét,
s úgy játszik veled, mint hiéna,
ha tépi zebratetem sörényét,
s közben mosolyog rád, mintha

még lenne esélyed, még lenne szavad,
pedig csak rab vagy, s rajtam áll,
hogy mikor leszek őrjöngő vad,
s utolsó sóhajod mikor száll.