Szerző
Bánlakyné Moravetz Edit

Bánlakyné Moravetz Edit

Életkor: 75 év
Népszerűség: 370 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 352 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. február 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (74)

Bánlakyné Moravetz Edit

Klímaváltozás 2020-ban

Erre jártunk tegnap vagy lehet száz éve?
Bohó kacagásunk repült fel az égbe.
Hittük, bárányfelhők értünk gyülekeznek,
hűsítő permettel minket frissítsenek.

Csak értünk van minden, fű, fa, virág, illat,
hogy valóra váltsa Isten álmainkat.
Egész univerzum körülöttünk forog;
molekulák leszünk, vagyunk az atomok.

Bíztunk önmagunkban és a földi létben,
nem gondoltuk volna, hogy ily sérülékeny.
Tobzódtunk a jóban, nem óvtuk eléggé,
felelőtlenségünk változott vétekké.

Borzadva tekintek körbe magam körül,
a sátán vigyorog, elégedett, örül:
"Ember járt a Földön, hagyta lába nyomát!"
Utódjaink közül lesz-e, ki megbocsájt?

Ködbe burkolózott körülöttem a táj,
titokba rejtette ember elől magát.
Hiába próbálom fátylát lebbenteni,
sejtelmes valóját látni nem engedi.

Piszkosfehér minden, orromig sem látok,
a továbbjutáshoz csupán tapogatok.
Lassan elindulok, jó irányba megyek?
Csak akkor tudhatom, hogyha megérkezem.

Emlékekből épül agyamban az irány,
szívem lesz számomra a hajóskapitány.
Hiába fülelek, sűrű csend vesz körül,
nem rezdül a levél, egy madár sem repül.

Vezet kiút ebből a szörnyű helyzetből?
Avagy, mi felépült, az mind, mind romba dől?
Hangost kiáltanék: "Emberek! Emberek!
Most, míg még nem késő, gyorsan ébredjetek!"

Budapest, 2020. január 23., Hosszú heteken keresztül nem szakadt fel a köd.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


HarmatiGyongyi2020. március 8. 12:48

Kedves Edit!
Felfigyeltem versed címére és örülök, hogy megírtad....
Ez egy nagyon fontos téma, sajnos az emberek nagy többsége felelőtlenül él. Olvastam valahol, hogy most az ember olyan korban él amikor a nyersanyagot a leggyorsabban alakítja át hulladékká. Figyeléssel, szívvel és szeretettel: gyöngyi

editmoravetz(szerző)2020. február 16. 07:33

@Gloren:

Drága Tünde!
Jó tudni, hogy versem ilyen hatással van az olvasóra!
Boldog vagyok, hogy megírtam.
Köszönöm elismerésedet - én is kívánok békés, szépséges, boldog napokat!
Edit

Gloren2020. február 15. 19:47

Drága Editke!
''Csak értünk van minden, fű, fa, virág, illat,
hogy valóra váltsa Isten álmainkat.
Egész univerzum körülöttünk forog;
molekulák leszünk, vagyunk az atomok.

Bíztunk önmagunkban és a földi létben,
nem gondoltuk volna, hogy ily sérülékeny.
Tobzódtunk a jóban, nem óvtuk eléggé,
felelőtlenségünk változott vétekké.''
Nagyszerűen megírt figyelemfelkeltő alkotás! Gratulálok nagyon nagy Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, szépséges napokat kívánva!: Tünde

editmoravetz(szerző)2020. február 8. 17:41

@Maria_HS:

Köszönöm szépen drága Mária a gratulációdat!
Örülök, hogy olvastad versemet.
Szeretettel: Edit

Maria_HS2020. február 8. 12:35

Editke!
Nagyon jól megírt versedhez, gratulálok: Maria

editmoravetz(szerző)2020. február 8. 06:39

@Mikijozsa:

Kedves Miki!
Köszönöm elismerő szavaidat.
Nekünk, versíróknak - ez a feladatunk, kimondani ami hibát felfedezni vélünk.
Szeretettel: Edit

Mikijozsa2020. február 7. 22:10

bizony nagy változások minket érintő bajok, gratulálok meg merted írni üdv szívvel szeretettel

editmoravetz(szerző)2020. február 6. 22:03

@Cs.Viki:

Kedves Viki!
Köszönöm értő- érző olvasásodat, s a kiemelést.
Bízom benne, hogy szavam nem pusztába kiáltott szó marad.
Szereteted átjött szavaidon keresztül - köszönöm!
Edit

Cs.Viki2020. február 6. 20:56

''Vezet kiút ebből a szörnyű helyzetből?
Avagy, mi felépült, az mind, mind romba dől?''
Kedves Edit! Én teljes szívemből kívánom hogy előbb sikerüljön ellapátolni a romokat, mielőtt összedől a romhegy. 🙏 Szívvel olvastam időszerű, figyelemfelkeltő természetvédelem versed! Szeretettel, Viki

editmoravetz(szerző)2020. február 6. 15:38

@Doli-Erzsi:

Drága Erzsi!
Nagyon szépen köszönöm szíves gratulációdat!
Szeretettel: Edit

Doli-Erzsi2020. február 6. 13:24

Nagyszerű figyelemfelkeltő versedhez szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

editmoravetz(szerző)2020. február 6. 09:11

@hillailaszlo-ve:

Kedves Laci!
Nem tudom, hogy meddig jut el a kiáltásom, de meg kellett tennem, hogy lelkiismeretem is megnyugodjék!
Szívedet nagy szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 6. 09:09

@dobosigyorgy:

Köszönöm szépen kedves Gyuri!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 6. 09:05

@BakosErika:

Köszönöm drága Erikám meglátásodat.
Szívvel-szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 6. 09:05

@SzaipIstvanne:

Drága Marikám!
Bármikor jössz, nagy szeretettel fogadlak!
Köszönöm szépen látogatásodat s elismerő szavaidat!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 6. 08:55

@Nichi-ya:

Köszönöm szépen drága Niki!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 6. 08:53

@Barthal:

Drága Ágikám!
Köszönöm a kiemelést - s szívből köszönöm, hogy mellé álltál mondanivalómnak.
Örülök, ha úgy látod, érdemes volt megírnom e verset. Nekünk versíróknak ez a feladat jutott - felhívni a figyelmet a visszásságokra, a nemes cél érdekében felemelni szavunkat.
Köszönöm szívedet nagy szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 6. 08:49

@gyorgyjeko:

Köszönöm kedves Gyuri az olvasásod s gratulációdat.
Köszönöm véleményedet.
Szeretettel: Edit

hillailaszlo-ve2020. február 6. 00:48

Bárcsak a hangos kiáltásod felébresztené azokat,
akik még tehetnének valamit a klímaváltozás ellen!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 19:49

@Elise:

Drága Elise!
Milyen jó is volna!
Szíved szeretettel köszönöm!
Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 19:41

@Metta: Köszönöm szépen !
Szívedet is nagy-nagy szeretettel: Edit

dobosigyorgy2020. február 5. 18:32

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 17:50

@111111:

Köszönöm szépen drága Piroska szerető szívedet!
Baráti ölelésem: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 17:47

@AkarkiGyula:

Kedves Gyula!
Tudom, teljes mértékben igazad van - hiszen mi kicsik vagyunk ahhoz, hogy nagy tetteket vigyünk végbe, de akkor sem maradhatunk ölbe tett kézzel. Szavunkat kell hallatnunk - ennyit tehetünk!
Köszönöm szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 17:33

@Agi63:
Nagyon szépen köszönöm!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:43

@bardosedit:

Köszönöm kedves Edit a kiemelést!
Szívedet is szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:41

@195705252012:

Drága Irén!
Így igaz, ahogy írod - és sajnos aggodalmam nem alaptalan.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:40

@m.falvay:

Drága Miki!
Úgy érzem, mi itt mindannyian össze tudnánk fogni - s akkor, bizony rendet teremtenénk!
Sajnos most csak szavunk hallathatjuk - de talán felfigyelnek ránk...
Szeretettel köszönöm értő-érző szavaidat!
Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:38

@laszloklara:

Köszönöm kedves Klára figyelmes olvasásod.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:28

@nefelejcs:

Drága Anikó!
Oly jól esik egyetértő szavad, csak egytől tartok, akik igazán tehetnének érte, messze elkerülik ezeket a figyelmeztetéseket.
Nekünk viszont akkor is kiáltanunk kell, hátha mégis valahol, valakik meghallják!
Köszönöm szívedet szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:19

@Pflugerfefi:

Köszönöm szépen kedves Feri együtt érző szavaidat - s bízom benne, hogy nem hiába emeljük szavunkat!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:18

@fodoristvanne:

Drága Erzsike!
Egy csónakban evezünk - így tapasztalataink, reményeink is egyek!
Szívedet nagy szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:16

@molnarne:

Köszönöm szívedet drága ICA!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:11

@gelnadi-gabor:

Kedves Gábor!
Teljes mértékben egyetértek veled - alkalmazkodnunk kell, de lehetőségünk lenne, kicsit önzetlenebbül élni.
Köszönöm elismerésedet Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:05

@meszaroslajos60:

Köszönöm szépen kedves Lajos elismerő gratulációdat!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:04

@B...yL...o:

Drága Lacikám!
Úgy érzem, e mondanivalóhoz ez a forma felel meg a legjobban - nekem legalábbis ez tetszett.
Köszönöm elismerésedet - szívedet egyaránt!
Szeretettel: Edited

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 16:01

@Motta:

Bízzunk a józan észben - talán valóban egyszer lesz foganatja kiáltásunknak!
Köszönöm szívedet is szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 15:58

@Golo:

Drága Mila!

Csakis így tudunk nyitott szemmel járni - s bízni abban, hogy még időben emeltük fel a szavunk!
Köszönöm elismerésedet - nagymama-öleléssel Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 15:55

@adamne:

Köszönöm szépen drága Manyi!
Magam is így remélem!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 5. 15:54

@1-9-7-0:
Drága Anikó!
Így igaz, ahogy írod - sajnos eljutottunk egy olyan állomáshoz, ahonnan visszafele nem indul vonat.
Hiába is állunk meg sopánkodni, tovább kell mennünk, de bízom benne, hogy elgondolkodni szabad, s talán a következő állomáson egy másik vágányra irányítható ez a vonat - csak akarni kell!
Köszönöm, hogy olvastad versemet - szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:43

@Sanyipapa:

Köszönöm biztatásodat kedves Sanyi!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:42

@pete57:

Köszönöm a kiemelést s gratulációdat egyaránt!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:40

@kicsikincsem:

Köszönöm drága Ilona!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:37

@Csendhangjai:

Drága Klárika!
Sajnos minden megváltozott körülöttünk - a tél, már nem a régi, a tavasz, szinte észrevétlenül fut bele a nyári kánikulába, s hát az őszt, csak a gyümölcsök sokasága jelzi.
Most viszont még a téli szürkeség, ami rányomja hangulatunkra bélyegét.
Kell, hogy felfigyeljenek erre az emberek.
Köszönöm elismerésedet.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:31

@41anna:

Drága Melinda!
Egyet látunk, egy cipőben járunk.
Köszönöm, hogy felhívtad figyelmemet a most megjelent versedre!
Szeretettel ölellek: Edit néni

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:30

@HanyeczKaroly:

Kedves Karcsi!
Nem látok a jövőbe, nem tudom, mit hoz, de hogy ebben a helyzetben sokunknak aggodalom üli meg szívét, az biztos.
Adja a jó Isten, hogy neked legyen igazad!
Köszönöm reményt keltő szavaidat!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:27

@Perzsi.:

Köszönöm szépen drága Erzsike!
Igyekszem magam is letenni a természetvédelem mellett a garast.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:26

@jocker:

Köszönöm kedves Feri!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:24

@Dram:

Drága András!
Be jó is lenne!
Köszönöm szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:23

@donmaci:

Köszönöm szépen az olvasásod s véleményed.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:22

@bakonyiili:

Köszönöm drága Ili!
Mindketten tudjuk, sajnos verseink nem mindig jutnak el azokhoz, akik tudnak is tenni a változás érdekében.-
Ennek ellenére meg kell írnunk, nekünk ez a feladatunk.
Köszönöm elismerésedet szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:21

@J.Teca:

Köszönöm drága Teca!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:17

@Martonpal:

Drága Attila!
Így igaz - teljesen megváltozott a megszokott időjárás - s ezért, valóban mi vagyunk felelősek, mi emberek.
Köszönöm egyet értő szavaidat.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:15

@kokakoma:

Köszönöm drága Jancsi a kiemelést!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:13

@Zakeus:

Kedves Gábor!

A remény, mely végig kíséri életünket...
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:11

@geza1947:

Sajnos - kedves Géza!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:09

@m.agnes:

Drága Ágika!
Sajnos - bizony, az idén hó sem esett...
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:07

@orok.szerelem55:

Köszönöm kedves Margitka!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:06

@520616:

Köszönöm kedves Sándor, hogy csatlakoztál kiáltásomhoz!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:05

@remember:

Drága Zoli!
Megtiszteltél véleményeddel - nagyon-nagyon precízen értékelted versemet.
Szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:04

@Sokcsok:
Most vettem észre, hogy folytattad eszmefuttatásodat - így kapcsolódott össze gondolatunk.

Köszönöm!

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 20:01

@Sokcsok:

Érdekes okfejtés - elgondolkodtató.
Szívesen leülnék veled nézeteinket ütköztetni, mert mint olvasom, más véleményen vagy, mint én. Ezért jó, ha olvassuk egymás alkotását, kialakulhat egy lényegre törő beszélgetés.
Köszönöm, hogy leírtad gondolataidat - remélem, máskor is szívesen olvasod verseimet.
Szeretettel várlak legközelebb is.
Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:56

@anci-ani:

Drága Anci!
Köszönöm a kiemelést, mely úgy éreztem, aláhúzza mondanivalómat.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:54

@pipiter:

Köszönöm kedves Judit!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:54

@Meroni:

Drága Roni!
Nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:53

@Eci:

Köszönöm szépen drága Edit!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:52

@feri57:

Köszönöm szépen kedves Feri!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:50

@Zsuzsa0302:

Köszönöm szépen drága Zsuzsám!
Bár csak ne nekem legyen igazam!
Köszönöm szíves elismerésedet: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:49

@szalay:

Köszönöm szépen kedves István - így igaz, sajnos nap, mint nap egyre mélyebb a változás, s nem tudjuk, lehet-e visszafordítani innen a szekér-rúdját?
Szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:45

@JohanAlexander:

Köszönöm szépen drága János!
Szívedet is nagy-nagy szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:42

@barnajozsefne:

Köszönöm drága Erzsike!
Nagyon jól esett olvasnom, hogy versem egyik legszebb költemény biztató szavait juttatta eszedbe!
Szeretettel köszönöm szívedet.
Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:39

@lejkoolga:

Köszönöm szépen drága Olgi!
Örülök, ha így látod.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:37

@gypodor:

Drága Gyuri!
Amikor hetek telnek és nem látsz át a ködön, mindent belep a szomorú, fullasztó lepel, nem tehetsz mást, mint szavad megemeled, s vállon ragadod azokat, akik tehetnek még ez ellen.
Szeretettel köszönöm elismerésedet!
Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:31

@Leslie2016:

Köszönöm szépen kedves Laci!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:31

@ditte142:
Drága Erzsike!

Talán ez összehasonlítás jobban kiemeli a változást, melyet az ember végbevitt itt a Földön.
Szívedet szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:28

@John-Bordas:

Kedves János!
Nagyon-nagyon bízom benne, hogy még sikerülhet riadót fújni.
Szívedet nagy szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:26

@60afrod:

Köszönöm szépen elismerésed - örülök, ha sikerült.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:24

@kincseshaz:
Köszönöm drága Ilona!
Igyekeztem e sűrű ködből kitekinteni.
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2020. február 4. 19:21

@536771:

Nagyon szépen köszönöm gyors reakciódat!
Bíztam benne, hogy a téma felkelti a figyelmet.
Szeretettel köszönöm szívedet is: Edit

BakosErika2020. február 4. 19:20

Drága Editke, jól látod mi vesz körbe mindent.
Remek figyelemfelkeltő versed szeretettel olvastam.

SzaipIstvanne2020. február 4. 15:32

Drága Editke! Hangost kiáltottál, bár meghallanák,
akiket csak a pénz érdekel. Kicsit késve jutottam el Hozzád,
de nagy elismerő szívet hagytam.
M.

Nichi-ya2020. február 4. 15:10

Ezt nagyon szépen megírtad. Sok szeretettel, szívvel gratulálok figyelemfelkeltő alkotásodhoz.

Barthal2020. február 3. 18:05

''...''Ember járt a Földön, hagyta lába nyomát!''
Utódjaink közül lesz-e, ki megbocsájt?...
...Hangost kiáltanék: ''Emberek! Emberek!
Most, míg még nem késő, gyorsan ébredjetek!''
Ezeket emeltem ide, mint nagyszerű alkotások legfőbb üzeneteit, kedves Editke.
Létfontosságú, kardinális témát választottál, amelyért dicséret illet!
Bolygónkért aggódni, és utat mutatni bizony az egyik legnemesebb költői feladat, és ennek te példásan meg is felelsz.
Csatlakozom kiáltásodhoz, és szeretettel gratulálok: Ági

gyorgyjeko2020. február 3. 13:19

Nagyszerű a vers, mint már annyiszor! Minden benne van ami korunk legfőbb bajainak egyike! Szívesen olvastalak, gratulálok Gyuri

Elise2020. február 3. 10:22

Drága Editke! Bizony megváltozott körülöttünk nagyon sok minden, pedig alig élünk csak évtizedeket a földön. Sokat tehetnénk érte, ha arról szólna minden, amiről kell!
Szívet küldve gratulálok!
Elise

Metta2020. február 3. 09:21

Drága Editke!
Nagyszerűen megírt, elgondolkodtató alkotásodboz szívvel gratulálok!
Szeretettel
Margit

1111112020. február 3. 08:58

Komoly figyelmeztetés, szépen megírtad a földünk drámáját drága Editke, szeretettel hagyok szívet. Piroska

AkarkiGyula2020. február 3. 06:27

Kedves Edit!
Nagyon jól megírtad versed. A címzés rossz csak. Akik tehetnének a Föld sorsáért bármit is, nem olvassák a versedet. Mi több, nem is érdekli Őket a bolygó sorsa, csak a minél nagyobb jövedelem.
Az emberiség 3-4 százaléka teszi tönkre a bolygót, a minél nagyobb profit érdekében. Fogyasztói társadalom van. Vegyünk mindenből újat. A műanyag zacskók vékonyabb fallal készülnek, hogy ne legyen annyi szemét. De van. A vékonyzacskót nem lehet kétszer háromszor felhasználni. Így még több új zacskót lehet gyártani és eladni. A mobilok, vajon miért csak 3 évig jók? Dollár milliárdokat ölnek az elektromos autóba. Lehetne ezt sokáig sorolni. Mind e közben sikeresen elhitetik, hogy Mi vagyunk a hibásak. Pedig nem. ü

Agi632020. február 3. 06:16

Szép és elgondolkodtató!
Szívvel Ági

bardosedit2020. február 2. 20:32

Kedves Edit!
Szép, figyelemfelkeltő soraidhoz szívvel gratulálok!

''Vezet kiút ebből a szörnyű helyzetből?
Avagy, mi felépült, az mind, mind romba dől?
Hangost kiáltanék: ''Emberek! Emberek!
Most, míg még nem késő, gyorsan ébredjetek!''''

Szívvel: Edit

1957052520122020. február 2. 20:21

Figyelemfelkeltő vers, melyet őszinte aggodalom diktált. Szeretettel hagyok szívet , Irén

m.falvay2020. február 2. 20:21

Kedves Editke !
Szép , természetvédelmi versed örömmel olvastam , volna tenni valónk ez ügyben bőven .
Szívvel Miki

laszloklara2020. február 2. 20:15

Editke, figyelemfelkeltő soraidat a természetvédelemről érdeklődve olvastam, remek lett

nefelejcs2020. február 2. 19:59

Kedves Editke!
Bizony ideje lenne felébredni, mert a természet egyszer besokall, és azt mondja eddig és ne tovább!
Annyi kárt okozott már neki az emberiség felelőtlen magatartása, hogy csoda, hogy még bírja. A rengeteg vegyszer, a levegő tönkre tétele, a folyamatosan növekvő szeméthegyek, s lehetne még folytatni a felsorolást. Micsoda változások a gyermekkorunkhoz képest!
Gratulálok figyelemfelkeltő versedhez, s kívánom, hogy sokan tanuljanak belőle!
Szeretettel: Anikó

Pflugerfefi2020. február 2. 19:37

Editke!
Sajnos mindennapjaink egyre
több túlélést hátráltató törtènést hoznak!
Nem szeretném fesorolni!
Remek alkotásod aggodásommal egyetèrtésben fogant!
Szívvel szeretettel gratulálok!
Feri.

fodoristvanne2020. február 2. 19:04

Drága Editke!
Figyelemfelkeltő, igazán megszívlelendő alkotás!
Szívvel, elismeréssel gratulálok alkotásodhoz! Sokunk aggódását fogalmaztad meg remek versedben!
Szeretettel: Erzsike

molnarne2020. február 2. 18:36

Nagyszerű versedhez drága Editke szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

gelnadi-gabor2020. február 2. 18:03

Nagyon jól megírt vers. A klíma változik, mi nem tehetünk semmit - csak azt, amit eddig is az emberiség tett. Alkalmazkodnunk kell, túl kell élnünk. Üdvözlettel Gélnádi Gábor. (Társadalmi szinten több megértés, kevesebb önzés szükséges.....)

meszaroslajos602020. február 2. 18:00

Kedves Edit!
Figyelem felkeltő versedhez szívvel gratulálok, Lajos.

B...yL...o2020. február 2. 17:48

Szépek a páros rímeid, a magyar verselés különösen kedveli, minden sorod egyenletes lejtésű, remek vers.
Nagy szívvel gratulálok:
Laci(d)

Motta2020. február 2. 17:26

Igen, nem győzünk ébresztőt fújni, de mintha süket fülekre találna.
Szépen megirtad, hátha előbb-utóbb lesz foganatja!
szivvel olvastalak
Motta

Golo2020. február 2. 17:18

Drága Editkém!

Ellentétre épített versed nagy igazságot hordoz magában. Az ember. a természet összefonódik a társadalmi problémákkal.

Nagyot alkottál!

Szeretettel, nagymamás öleléssel gratulálok: Mila /42.♥/

adamne2020. február 2. 16:57

Bizony, ideje lenne felébredni, mielőtt késő lesz.
Nagyon szépen megírt versedhez gratulálok drága Editkém
Szívvel, nagyon-nagy szeretettel:Manyi

1-9-7-02020. február 2. 16:35

Bíztunk önmagunkban és a földi létben,
nem gondoltuk volna, hogy ily sérülékeny.
Tobzódtunk a jóban, nem óvtuk eléggé,
felelőtlenségünk változott vétekké. drága Edit azt gondolom a rendszerváltás után a multik megjelenésével tettünk igazán ellene A mi gyermekkorunkba a szüleink kannába hordták háztól a tejet amit kimostak és vitték másnap Pelenkát mosták zsebkendőt stb Nem volt pett palack csak üveg amit vissza váltottak Honnét termelődik ennyi szemét kérdezik hát innét és vége láthatatlan a sor A gyerekeink már dobozos világba nőttek fel minden csomagolva van de még a csomagolás is Már nem javítják a háztartási gépeket amennyit bír annyit bír megszereltetni többe kerül mint kicserélni Aggodalmadban osztozom és elgondolkoztató kiváló természetvédelem versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Sanyipapa2020. február 2. 14:28

Reméljük, hogy felébredünk

Sanyi

pete572020. február 2. 14:18

''Bíztunk önmagunkban és a földi létben,
nem gondoltuk volna, hogy ily sérülékeny.
Tobzódtunk a jóban, nem óvtuk eléggé,
felelőtlenségünk változott vétekké.''

Mert az ember önző, és figyelmetlen, ide jutottunk.
Szívvel, szívesen olvastam figyelemfelkeltő versedet, kedves Editke!
Margit

kicsikincsem2020. február 2. 14:12

Nagyszerű vers, figyelemfelkeltő tartalommal. Szívvel gratulálok.
Ilona

Csendhangjai2020. február 2. 13:37

Drága Editkém!

Nagyon köszönöm, hogy írtál erről a témáról - reád talán jobban odafigyelnek!
(Magam sem tudom, hogy minek tulajdonítsam, azt, hogy tegnap, sóskát, és hagymát szedtem a kertben.)

Igen, még a madárkák is csendesebbek, pedig elődeink - jó megfigyelők révén - megjósolták, hogy az ő hallgatásuk mindig előrejelzés, felhívás valaminek a kezdetére.

Figyelemfelkeltő versedhez, szívvel, elismeréssel gratulálok!

Ölellek:
Klára

41anna2020. február 2. 13:15

❤ 34. Edit néni drága,erről szól az en versem is,ma este olvasható!
Nagyon nagyon szomorú a világ ködbe burkolva!
Gyönyörű vers!
Melinda

HanyeczKaroly2020. február 2. 12:22

A korszak végét nem éghajlatváltozás hozza el, hanem társadalmi folyamatok, de ezekben biztosan szerepe lesz a klímahelyzetnek is. A Földre Jézus visszajötte után még gyönyörű jövő vár, de most az előtte képződő pokol áll még utunkban, ami jogos szorongást okoz.
Jóra intő, szívből fogalmazott versedet szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

Perzsi.2020. február 2. 11:59

Gratulálok kedves Editke a vershez. A természetvédelem szívem egyik csücske.

Erzsi

jocker2020. február 2. 11:49

Jól végigmentél a témán és van benne valami.
Elismeréssel, kalapemeléssel:
jocker!Kíber/Feri

Dram2020. február 2. 11:48

Elgondolkodtató alkotás. Talán a
süket fülek is néha hallanak.
Szívvel gratulálok; András.

donmaci2020. február 2. 11:38

Nagyon jó figyelemfelkeltő verset írtál! Szívvel gratulálok Józsi

bakonyiili2020. február 2. 11:27

Kedves Edit!
Félelmetesen őszinte sorok, annyira jól látod és láttatod, felteszed a
kérdéseket, van-e felelet!? Lehet-e még tenni, visszafordítani a tragédiát?!
Kiáltásod elér-e az emberekhez, akik tehetnének még a Földünk, világunk érdekében!
Érdeklődéssel olvastam, szeretettel és szívvel gratulálok: Ili

J.Teca2020. február 2. 11:21

Kedves Editke! Nagy szívvel(28.), szeretettel, együtt érezve Veled olvastam
versed:J.Teca /terézia/

Martonpal2020. február 2. 10:57

Kedves Editke!
Nagyon aktuális verset írtál Azóta a Nap tegnap sütött ki először,ma már minusz helyett plusz 15 fok meleg van.Felborult Földünkön a rend,ezért elsősorban mi vagyunk a felelősek.mi emberek.
Nagyszerű versedhez szívvel,szeretettel gratulálok...attila

kokakoma2020. február 2. 10:45

''Vezet kiút ebből a szörnyű helyzetből?
Avagy, mi felépült, az mind, mind romba dől?
Hangost kiáltanék: ''Emberek! Emberek!
Most, míg még nem késő, gyorsan ébredjetek!''

IGEN!!! Szívvel gratulálok Jancsi

Zakeus2020. február 2. 10:26

Elveszett már sok minden, már csak a remény él !
Nagyszerű vers szívvel olvastam!
Gábor.

geza19472020. február 2. 09:59

A földet mégis a kspzsi emberek fogják elpusztítani..!!
Gratulálok..!! 👍❤
Géza

m.agnes2020. február 2. 09:42

És... a havas tél is elveszett.
Gratulálok versedhez!
Ági

orok.szerelem552020. február 2. 09:29

Editke, figyelemfelkeltő, remek alkotásod mondanivalójával egyetértek!
Nagyon tetszik a versed, szívvel olvastam, szívből elismeréssel, szeretettel gratulálok!
Margit

5206162020. február 2. 09:23

Bizony felkellene ébredni az embernek. Majd a Föld megbüntet mindenkit. Versedhez szívből gratulálok és küldöm a szívecskét. Sándor

remember2020. február 2. 08:59

Szinte hibátlan, igényesen írt vers! A téma választás is hibátlan aktuális! Nem utolsó sorban, a páros rímmel írt versek jellemzője a dallamosság (amit a szótagszám pontossága garantálja) és esetleg a felező, vagy a betartott szótag elosztás. Na és a csilingelő rímcsengők! Nagy gratula Editke! Szeretem verseidet a leírtak okán!! Lerovom a kis piros szívecskét, munkád elismeréseként. Barátsággal / remember /

Sokcsok2020. február 2. 08:55

Talán más véleményen vagyunk,de versed akkor is aktuális és szép,bár a jövő,már nem annyira!

Sokcsok2020. február 2. 08:53

Szívvel olvastalak!De én nem vonulnék vissza semmitől,mert mindez csak természetes kiválasztódása lesz, hiszen a jó létben,kényelmesedünk csak! A tragédia sem oly nagy,hiszen az örök fagy birodalmára még emlékeznek túlélő sejtjeink! A KLímaváltozás, mindössze érdekpolitika,bár valós lesz! Szerinted,jöjjön inkább a ipusztítás mesterségesen mint világháború?Egy háború túléléséhez szerencse is kell,míg a klímahisztériához mindössze csak alkalmasság!

anci-ani2020. február 2. 08:48

''Borzadva tekintek körbe magam körül,
a sátán vigyorog, elégedett, örül:
''Ember járt a Földön, hagyta lába nyomát!''
Utódjaink közül lesz-e, ki megbocsájt?''

Lehet, hogy már nem lesz a szép bolygónk....
és nem lesz aki megbocsájtson!
Már visszafelé út sajnos nem vezet, csak végre meg lehetne állítani, de nem adnak rá sok reményt a főszennyezők...
Editkém, szívvel, szeretettel gratulálok szomorú szépséges versedhez:
Anci

pipiter2020. február 2. 08:41

Elgondolkodtató versedhez szívvel gratulálok!
Judit

Meroni2020. február 2. 08:30

Drága Edit! Remekül megírt, figyelemfelkeltő, nagyon szép alkotásodhoz szívvel gratulálok ! Roni

Eci2020. február 2. 08:12

Kedves Edit! Gyönyörű szép alkotás, mint mindig! Nagy szívet hagyok versednél! Szeretettel Edit

feri572020. február 2. 08:07

Nagyon szép alkotásod Edit
Nagy Szívvel jelölöm kedvencemnek
Szeretettel
Feri

Zsuzsa03022020. február 2. 08:04

Drága Edit! Nagyon is aktuális a versed. Egyetértek veled. Figyelemfelhívó versedet szívvel olvastam. Nagyon tetszett! Zsuzsa

''Borzadva tekintek körbe magam körül,
a sátán vigyorog, elégedett, örül:
''Ember járt a Földön, hagyta lába nyomát!''
Utódjaink közül lesz-e, ki megbocsájt?''

szalay2020. február 2. 07:52

Kedves Edit,mindannyian naponta láthatjuk magunk körül mi történk a természettel,komoly gondok mindenütt,
szivvel egyetértek veled, üdv István

JohanAlexander2020. február 2. 07:38

''Borzadva tekintek körbe magam körül,
a sátán vigyorog, elégedett, örül:
''Ember járt a Földön, hagyta lába nyomát!''
Utódjaink közül lesz-e, ki megbocsájt?''

Editke, hatalmas szívvel gratulálok,
sokaknak kéne olvasni ezt a versedet!

barnajozsefne2020. február 2. 07:27

''Ember küzdj, és bízva bízzál''
Remek versedhez szívből gratulálok, drága
Editke!
Szeretettel Erzsi

lejkoolga2020. február 2. 06:27

Drága Editke!

Versed minden során érdemes elgondolkodni!
Nagyon szépen megírt figyelmeztetés!
Gratulálok!
Szeretettel, szívvel: Olgi

gypodor2020. február 2. 05:53

''Vezet kiút ebből a szörnyű helyzetből?
Avagy, mi felépült, az mind, mind romba dől?
Hangost kiáltanék: ''Emberek! Emberek!
Most, míg még nem késő, gyorsan ébredjetek!''
Elgondolkodtató vers, szinte kilátástalan helyzet!
Szívvel
Gyuri

Leslie20162020. február 2. 05:39

Tetszik a vers. Gratulálok. Szivet hagytam. Üdv. Laci

ditte1422020. február 2. 02:09

Drága Editke.
Nagyívű alkotás! A mennyei idill és
az ember okozta pusztítás közötti
ellentétet remekül megfestetted,
s mindezt oly tisztasággal, közérthetően! Kisugárzik az a szeretet és féltés ami Földünk védelméért kiált.
Nagyon nagy szívet hagyok, szeretettel: Erzsébet

''Bíztunk önmagunkban és a földi létben,''
''Piszkosfehér minden, orromig sem látok,''
''Hangosat kiáltanék:''Emberek! Emberek!
Most, míg nem késő, gyorsan ébredjetek !''

John-Bordas2020. február 2. 00:46

Nagyon jó a vers,nagyon aktuális,azt hiszem már túl jutottunk a ponton ahonnan meg vissza lehet térni-sajnos már nem lehet,szivvel olvastam,ölel János szeretettel

60afrod2020. február 2. 00:04

Kedves Editke!Nagy igazságot tartalmaz versed mondanivalója, amit kitűnően megírtál! Kíváló, figyelemfelkeltő versedhez, szívvel és szeretettel gratulálok!
Ildikó

kincseshaz2020. február 1. 23:51

A Föld életért való aggódás, a felelősségteljes figyelemfelkeltés hatja át minden sorodat, Editke.
Szívvel, szeretettel jártam Nálad. Ilona

5367712020. február 1. 22:55

Kitűnő vers! Pédaértékű figyelemfelhívás! Gratulálok!
Tetszik 1. szívvel:
József

5367712020. február 1. 22:54

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom