Szerző
Poór Edit

Poór Edit

Népszerűség: 283 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 242 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. február 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (49)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Poór Edit

Az ösvény útja

Tízparancsolat egykor
A kor embereinek
Mózes által íródott,
A tisztulás törvénye.

Jézus fény útján járva
Igaz ösvényt mutatta,
Mindenkinek tanította,
Mi lélekfejlődés útja.

Tízparancsolaton túl
Törvényt kiegészítette,
Mert tisztulást követően
Cél, lélek fejlődése.

Csak az Ő útját követve
Jutunk el az Atyához.
Az ösvény keskeny és nehéz,
Ő előttünk jár, mint fény.

Segít, felemel, vigasztal,
Ám követni Őt csak komoly
Szándékkal és akarattal,
Kitartással fogjuk tudni.

Nagy érték a földi élet,
Fejlődni itt lehetséges.
Csiszolni jellemünket,
Gyémánt fényűvé lelkünket.

Ám nem fér bele hét fő bűn,
S hozzá köthető társai,
Ez ösvény akadályai
A legyőzésnek tárgyai.

Gőg, érzékiség, gyűlölet,
Anyagimádás, irigység,
Bálványimádás, önzés,
Mindegyik bukás okai.

Bukások miatt ismétlünk,
Újra kell Földre születnünk,
Az ösvény útját követnünk,
Jellemfejlődést elérjük.

A Mennyek országába
Szeretetlenség nem jut be,
Menny kapuja zárva marad,
S a lélek kívül marad.

2020. január

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eci(szerző)2020. február 12. 14:35

@kicsikincsem: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, a szívet, gratulációt, és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

kicsikincsem2020. február 12. 13:46

Szívvel gratulálok a remek vershez.
Ilona

Eci(szerző)2020. február 11. 10:25

@JohanAlexander: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

JohanAlexander2020. február 11. 09:09

Editke, hittel írt versedhez,
nagy szívet küldök.

Eci(szerző)2020. február 8. 17:51

@Nichi-ya: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet gratulációt és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

Nichi-ya2020. február 8. 11:07

Nagyon szép, tanulságos alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Eci(szerző)2020. február 7. 15:58

@Doli-Erzsi: Nagyon szépen köszönöm az olvasást, a szívet, gratulációt és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

Doli-Erzsi2020. február 7. 14:05

Csodás alkotásodhoz szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

Eci(szerző)2020. február 6. 21:07

@Rea1972: @jozsefsoltcsosz: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat és kedves véleményeteket! Szeretettel Edit

Rea19722020. február 6. 19:37

Gratulálok! Szép alkotás! ♥️
Andrea

jozsefsoltcsosz2020. február 6. 17:01

Fontos, tanulságos versedet szívvel üdvözlöm.- Józsi

Eci(szerző)2020. február 6. 15:36

@111111: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

1111112020. február 6. 11:49

Szépre írtad kedves Editke, szívesen olvastalak. Piroska

Eci(szerző)2020. február 6. 10:06

@HAdriana: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

HAdriana2020. február 6. 08:34

Szép és igaz versedhez gratulálok!
Szívvel, szeretettel: Adriana

Eci(szerző)2020. február 5. 22:09

@H-Toth_Eva: @dobosigyorgy: @Pesterzsebet: @Meroni: @Bella21: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

H-Toth_Eva2020. február 5. 21:48

Szívből gratulálok kedves Edit!
Éva

dobosigyorgy2020. február 5. 21:07

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

Pesterzsebet2020. február 5. 18:27

Kedves Edit! Nagyon szép a hitről és tanításairól szóló versed. Okulni lehetne belőle. Szívvel olvastam. Gina

Meroni2020. február 5. 18:21

Nagyszerű szép alkotás, szívet hagyva gratulálok! Roni

Bella212020. február 5. 16:52

A hit amit senki nem vehet el tőlünk és rajtunk múlik, hogy ápoljuk azt. Csodás sorok, gratulálok.

Üdv: Bella!

Eci(szerző)2020. február 5. 15:11

@fodoristvanne: @joco47: @gypodor: @dvihallyne45: @kokakoma: Nagyon szépen köszönöm figyelmeteket, az olvasást, szíveket, gratulációt és kedves, értékes hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

fodoristvanne2020. február 5. 14:45

Kedves Edit!

''Nagy érték a földi élet,
Fejlődni itt lehetséges.
Csiszolni jellemünket,
Gyémánt fényűvé lelkünket.''

A hit ereje felbecsülhetetlen!
Szívvel, szívből, szeretettel gratulálok igazán bölcs és tanulságos alkotásodhoz!
Erzsike

joco472020. február 5. 13:06

A mai világ annyit ad, hogy elfelejtődik sok embernek,
a tíz parancsolat. Viszont ki értékét látja, az talán nem élt
hiába. De nem lehet kényszer az ami adott,így újra és újra
kap egy lehetőséget,amit a teremtő neki adott.
Mikor az erkölcs nem csak egy puszta szó,
akkor az ember lassan élni kezdi azt,amiért teremtetett.
Tanulságos és figyelemfelkeltő alkotásod nálam viszonzásra lelt.
Szeretettel:Józsi

gypodor2020. február 5. 11:42

''A Mennyek országába
Szeretetlenség nem jut be,
Menny kapuja zárva marad,
S a lélek kívül marad.''
Tetszik.
Szívvel
Gyuri

dvihallyne452020. február 5. 11:29

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok! Sarolta

kokakoma2020. február 5. 10:49

Szívvel gratulálok remek versedhez. Egyetértek, a kiemelt rész mindent elmond.
''Gőg, érzékiség, gyűlölet,
Anyagimádás, irigység,
Bálványimádás, önzés,
Mindegyik bukás okai.

Szeretettel János

Eci(szerző)2020. február 5. 09:10

@budajo: @Agi63: @HodosiImrene: @41anna: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat és kedves véleményeteket! Szeretettel Edit

budajo2020. február 5. 08:11

Kedves Edit!
Isten alaptörvényei örök érvényűek. Nagyon szép, értelmező versedhez szívvel, szeretettel gratulálok!
Józsi

Agi632020. február 5. 05:03

Nagy szívvel olvastalak!
Ági

HodosiImrene2020. február 5. 00:25

Hittel teli és tanulságos versedhez szívvel gratulálok. Hodosi Imréné Emma

41anna2020. február 4. 22:53

❤ 26. Igazán szép!

Melinda

Eci(szerző)2020. február 4. 21:29

@molnarne: @anci-ani: @J.Teca: @feri57: @donmaci: @Metta: @Martonpal: @Csendhangjai: @editmoravetz: @orok.szerelem55: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat és értékes kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

Eci(szerző)2020. február 4. 21:27

@m.falvay: Kedves Miki! Nagyon köszönöm, hogy olvastál, a szívet és nagyon értékes véleményedet! Külön hálásan köszönöm az észrevételedet!!! Javítást intéztem! :) Valahogy elírtam! :) Hálásan köszönök még egyszer mindet! További szép estét! Szeretettel Edit

molnarne2020. február 4. 21:04

Gyönyörű alkotás nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

anci-ani2020. február 4. 20:58

''Tízparancsolaton túl
Törvényt kiegészítette,
Mert tisztulást követően
Cél, lélek fejlődése.
Drága Edit szépséges hittel, tanulsággal teli vrsed jó volt olvasni!
Kár, hogy manapság a romlásba rohanó világ, már semmit se tisztel, semmiben se hisz, a ''Gender'' elmélet is a deviáns dolgokat szereti és csak azt hirdeti, nem tűri a hagyományos és megszokott életet!
Nagy szívvel, szeretettel gratulálok remeki versedhez:
Anci

J.Teca2020. február 4. 20:54

Kedves Editke! Gyönyörű hittel teli versed szívvel(23.), nagy szeretettel
olvastam:J.Teca /Terézia/

feri572020. február 4. 20:44

Nagyon szép kiváló alkotás
Nagy Szívvel lett a kedvencem
Szeretettel
Feri

donmaci2020. február 4. 20:44

Nagyon jó versedhez szívvel gratulálok. Józsi

m.falvay2020. február 4. 20:33

Kedves Edit !
Szépen vezeted le a Mózessel és Jézussal fémjelzet vallási törvény értelmezést . A bukás utáni ismétlés , gondolom , a reinkarnáció , majdnem mint Buddhánál .Örülök , ha a vallások fő vonalai közelednek egymáshoz .
Szívvel olvastam szép eszme futtatásod .
Miki
U.I. : Versed első szavát szívesebben látnám alany esetben .

Metta2020. február 4. 20:32

Drága Editke!!
Elgondolkodtató, nagyon szép versed szívvel olvastam!
Szeretettel gratulálok.
Margit

Martonpal2020. február 4. 20:20

''Gőg,érzékiség,gyűlölet,
Anyagimádás,írigység,
Bálványimádás,önzés,
Mindegyik bukás okai.''
Köszönöm hogy olvashattam versedet.Szívből gratulálok..attila

Csendhangjai2020. február 4. 20:10

Remek versed, nagy üzenetet hordoz magában!
Szívvel gratulálok!
Szeretettel:
Klára

editmoravetz2020. február 4. 19:53

Kedves Edit!

Csak gratulálni tudom!
Szeretettel: Edit

orok.szerelem552020. február 4. 19:44

Kedves Edit!
Mindig szívesen olvasom eme témával foglalkozó verseid, mert tanulságosak!
Köszönöm, hogy ezt is olvashattam!
Szívből szeretettel gratulálok remek munkádhoz!
Margit

Eci(szerző)2020. február 4. 19:42

@536771: @lelektunder: @John-Bordas: @VaradyEndre: @TURIKARI68: @60afrod: @HJudit: @ditte142: @kincseshaz: @harminchat: @Zsuzsa0302: @1-9-7-0: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat és értékes kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

5367712020. február 4. 19:35

Nagyon tetszik a vers, gratulálok! Valóban újra kellene születnünk! Tudom,butaság ily módon párhuzamosítani, de a Tízparancsolatról mindig a Gyevi bíró esete jut eszembe......sajnos!
Szívvel
József

lelektunder2020. február 4. 19:34

Kedves Edit!


Kitűnő vallásversedhez, mely gondolatokat ébreszt, szívvel gratulálok!
Szeretettel olvastalak:Ági

John-Bordas2020. február 4. 18:54

Ez is mint a többi hasonló tanításaid kiváló munka,szivvel jelöltem,olellek szeretettel,János

VaradyEndre2020. február 4. 18:39

Szívvel gratulálok nagyon tanulságos versedhez.
Endre

TURIKARI682020. február 4. 18:38

Szívvel gratulálok versedhez kedves Edit

60afrod2020. február 4. 18:38

Drága Editke! Elgondolkodtató, csodálatos vallás versedhez nagy szívvel és szeretettel gratulálok!
Ildikó

HJudit2020. február 4. 18:21

Nagyon szép! Szívvel, szeretettel olvastam. Judit

ditte1422020. február 4. 18:15

Drága Editke!
Ha már a 10 parancsolatot betartanánk!
Mennyivel élhetőbb lenne az élet!
De már az emberek el is felejtették, nemhogy betartanák.
Nagy-nagy szívvel, szeretettel gratulálok :
Erzsébet

kincseshaz2020. február 4. 18:04

Magasztos gondolatokat megfogalmazó szép alkotásodat elismeréssel, szívvel olvastam. Ilona

Törölt tag2020. február 4. 17:46

Törölt hozzászólás.

Zsuzsa03022020. február 4. 17:24

Elgondolkodtató versedhez
szívvel gratulálok.
Szép estét és jó egészséget kívánok.
Zsuzsa

1-9-7-02020. február 4. 17:11

Gőg, érzékiség, gyűlölet,
Anyagimádás, irigység,
Bálványimádás, önzés,
Mindegyik bukás okai. kedves Edit kemény nagyon kifejező elgondolkoztató kiváló versedhez első szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom