Szerző
Jekő György

Jekő György

Életkor: 78 év
Népszerűség: 119 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 125 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. február 8.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (36)

Jekő György

Villásreggeli

Holnap mi készítenénk a reggelit,
ajánlotta fel a három unoka,
kik az év végét és az Újesztendő
első napjait az ősöknél múlatta.

A nagyszülők nem tiltakoztak, tudták
róluk, nem ez lesz az első alkalom,
ténykedtek már efféléket otthon is,
így fenntartás nélkül megvolt a bizalom.

Hagymás tojásrántotta készült virsli-
karikákkal, zöldségfélék, uborka,
paradicsom, kenyér, citromos tea,
örök élmény marad e csodás lakoma.

A nyolcéves főzött, a hatévesé
volt az előkészítő munkák java,
a hároméves megállapította,
itt ma mindenki dolgozik, nagyapa!

A többi négy unoka e nagyszerű
gasztronómiai kalandból kimaradt,
az ő érdemeik már másról szólnak,
de mind járja a legfényesebb utat.

Büszke s boldog vagyok, hogy ily nagyszerű,
jeles unokákkal áldott meg az Ég,
szeretném hinni, hogy a sorstól kapott
talentum életük végéig elég.

Kiskunhalas, 2020. január 30.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Agi632020. február 17. 15:33

Jó volt olvayni!
Szívvel Ági

kicsikincsem2020. február 12. 13:40

Családias hangulat... Szívvel láttam, gratulálok.
Ilona

JohanAlexander2020. február 11. 09:24

Gyuri Bátyám, hatalmas szívet küldök!

1111112020. február 10. 08:18

Öröm volt olvasni szépre írt szeretetversedet kedves Gyuri, szívesen tettem. Piroska

Szterebessy2020. február 10. 06:36

@Szterebessy: Elnézést György! Félre néztem, de a versed akkor is nagyon szép lett.
Üdvözlettel
Bea

m.falvay2020. február 9. 21:15

Kedves Gyuri !
A szülők nevelési talentumát az unokák bizonyítják . Örömmel olvastam meghitt családi reggelitek történetét .
Szívvel Miki

Golo2020. február 9. 21:11

Szeretettel gratulálok ked ves Gyuri. Nagyon tetszik a versed: Radmila /30.♥/

gyorgyjeko(szerző)2020. február 9. 12:40

@Szterebessy: György vagyok, de mit sem számít!

gelnadi-gabor2020. február 9. 10:06

Gratulálok Gyuri, büszke lehetsz, jó mag nem megy veszendőbe. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

Szterebessy2020. február 9. 09:24

Kedves István!

Szép versedhez, csodás unokáidhoz szívvel gratulálok.
szeretettel
Bea

szalay2020. február 9. 07:31

Nagyon szép családi reggeli versbe foglalva,
szivet hagyok István

Pflugerfefi2020. február 9. 06:45

Igazi családi összkép!
Szivvel gratulàlok unokàidhoz,
es remek alkotàsodhoz!
Feri.

VaradyEndre2020. február 8. 22:45

Kedves Gyuri!
Szeretnék gratulálni az unokákhoz és a szép vershez is.
Szívvel:Endre

merleg662020. február 8. 22:10

Kedves Gyuri! Már olvastam ezt a versed, de jó volt újra olvasni. Szívvel és szeretettel tettem. Gratulálok az unokáidhoz! Gábor

Barthal2020. február 8. 21:21

Gratulálok elsősorban nagyszerű unokáidhoz, és persze a remek vershez is!
Méltán lehetsz rájuk büszke!
Én is szívesen leültem volna ilyen pompás reggeli mellé!
Üdvözlettel: Ági

Pesterzsebet2020. február 8. 19:43

Kedves Gyuri! Édes, bájos unokáid lehetnek, és milyen aranyos, hogy ők készítik a reggelit. Büszke lehetsz rájuk. Szép versed szívvel olvastam. Gina

5206162020. február 8. 19:21

Nagy szeretettel olvastam versedet. Gratulálok és szívet hagyok. Sándor

Metta2020. február 8. 19:16

Kedves Gyuri!
Szeretettel, szívvel gratulálok nagyszerű versedhez, és szeretett unokáidhoz.
Margit

SzaipIstvanne2020. február 8. 19:00

Kedves György! Elsőként kedves unokáidhoz gratulálok.
Versednél szívet hagytam.
M.

csakizsuzsanna2020. február 8. 18:55

Nagyon kedves életképet írtál! Szívvel, szeretettel, Zsuzsa

lanyigeza2020. február 8. 18:51

(16) Kedves Gyuri!
Nagyszerű verset írtál unokáid iránti szeretetedról, gratulálok unokáidhoz. Szívvel szeretettel olvastam versedet.
Géza

orok.szerelem552020. február 8. 18:36

Kedves Gyuri, nincs is szebb annál ha unokák vesznek körül!
Abban örömünket leljük és büszkék vagyunk tetteikre!
Remek versed szívvel, tetszéssel olvastam, hozzá szívből elismeréssel gratulálok!
Margit

Motta2020. február 8. 17:58

Bizzunk benne, hogy igy lesz.
szivvel olvastalak
Motta

ditte1422020. február 8. 17:53

Kedves Gyuri!
Remekbe szabott verset hoztál, aminek fényét emeli az unokák adta öröm, s látni őket tevékenykedni,egytől egyig aranyosak.
Remekül versbe öntötted ezt a jeles
napot, nagyon nagy szívvel, elismeréssel gratulálok, szeretettel: Erzsébet

John-Bordas2020. február 8. 17:48

Nagyszerű unokák,nagyszerű szülők és végül ahonnan mindez elindult: nagyszerű nagyszülők,szivvel gratulalok csaladodhoz,versedhez nemkülönben,ölel János

feri572020. február 8. 17:22

Nagyon szép versed
Szívvel olvastam
Feri

Csendhangjai2020. február 8. 17:11

Remek versedhez, és aranyos unokádhoz is gratulálok!
Szívvel:
Klára

1-9-7-02020. február 8. 17:02

Büszke s boldog vagyok, hogy ily nagyszerű,
jeles unokákkal áldott meg az Ég,
szeretném hinni, hogy a sorstól kapott
talentum életük végéig elég. teljes joggal vagy büszke de halkan megjegyzem hogy ők ilyen remek emberkék hogy reggelit készítenek és olyat hogy csak olvasva róla is hú megéhezik az ember Kellett két türelmes csodálatos nagyszülő is akik feltétel nélkül megbíztak a kis varázslókba Csodálatos szép lélekemelő család versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

5367712020. február 8. 16:43

Nagyon kedves vers, gratulálokm az aranyos unokákhoz!
Szívet hagyok
József

Martonpal2020. február 8. 16:33

Csodálatos leírás.
Még sok ilyen ''villásreggelít'' kívánok
Szívvel,szeretettel...attila

kokakoma2020. február 8. 16:24

Szívvel kívánom sokáig élvezzétek . János

41anna2020. február 8. 16:14

❤ 4! Sok sok egészséget az unokáknak!
Nagyon aranyos vers!

Melinda

60afrod2020. február 8. 16:10

Kedves Gyuri! Szeretettel és szívvel gratulálok szép versedhez és az unokáidhoz!
Ildikó

Zsuzsa03022020. február 8. 16:09

Szép versedhez
szívvel gratulálok.
Szép napot és jó egészséget kívánok.
Zsuzsa

gypodor2020. február 8. 15:58

''Büszke s boldog vagyok, hogy ily nagyszerű,
jeles unokákkal áldott meg az Ég,
szeretném hinni, hogy a sorstól kapott
talentum életük végéig elég.

Legyél is büszke! Jó vers
1. szívvel
Gyuri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom