Szerző
Poór Edit

Poór Edit

Népszerűség: 286 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 400 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. február 12.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (72)

Poór Edit

Karikagyűrű

A házasság Isten törvénye,
Legfontosabb a lélek fejlődése.
Sorsunkban a magány időszaka
Az egyedüllét fájdalma.
Szívünk Istenhez emelése
Szellemünk gyors fejlődése.
Az Úr meghallgatja imáinkat,
Angyalok segítik fényutunkat.
Igaz párra rátalálunk,
Ha méltósággal kivárjuk.
Ám házasságra mindkét félnek
Az Úrnak áldását kell kérnie.
E házasság a földön életre szóló,
Isten útján szívükben reményt hordozó.
Karikagyűrű a jelképe
Örökké tartó hűségre.
Ha a lélek egymástól mégis sebet kap,
Az Úr szeretete begyógyítja azt.
Hol nem kérték Isten áldását,
Ott önakaratú a házasság.
Nincs, ki gyógyítson sebeket,
Lelkek harcának fájdalma mélyülhet,
Ez vezet mindenkor házasságtöréshez.
Így útjaik szétválnak,
De Isten kegyelme nagy.
Külön-külön boldogulhatnak,
Mert az Úr nem engedi, földnek porára
Lelkeik visszahulljanak.

2016.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eci(szerző)2020. március 14. 20:25

@SzaipIstvanne: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál drága Marikám! A szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

SzaipIstvanne2020. március 14. 14:10

Kicsit késve, de nagy szeretettel hagyok szívet megható, szép versednél.
M.

Eci(szerző)2020. március 1. 13:43

@Sokcsok: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a, szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

Sokcsok2020. március 1. 13:34

Éci! Bár Istenről vélt véleményed sosem osztom már, de a szépet bensőm kényszeréből Szívvel jutalmazom!

Eci(szerző)2020. február 23. 19:37

@iloveyousd: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

iloveyousd2020. február 23. 19:25

Szívvel olvastam!

Eci(szerző)2020. február 22. 18:32

@kicsikincsem: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

kicsikincsem2020. február 22. 13:59

Szeretettel olvastam a verset, gratulálok.
Ilona

Eci(szerző)2020. február 19. 16:48

@editmoravetz: @Vilmos01: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat és kedves véleményeteket! Szeretettel Edit

Vilmos012020. február 19. 15:53

Nagyon szépen irtad Isten ember kapcsolata
Gratulálok sok szeretettel

editmoravetz2020. február 19. 14:40

Nagyon tetszik!
Szívvel olvastam!
Szeretettel gratulálok: Edit

Eci(szerző)2020. február 18. 19:09

@schvalmrozsa: @mystynekatika: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

schvalmrozsa2020. február 18. 18:49

Nagyon szép vers, gratulálok!
Szívvel, szeretettel: Rózsa

mystynekatika2020. február 18. 18:44

Hol nem kérték Isten áldását,
Ott önakaratú a házasság.
Üdv.tel!
Kata

Eci(szerző)2020. február 18. 17:54

@Jerzsi: @Perzsi.: Nagyon szépen köszönöm az olvasást, a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

Jerzsi2020. február 18. 16:25

Szeretettel gratulálok:
Erzsi

Perzsi.2020. február 18. 13:08

Sok igazság van a versedben, gratulálok hozzá.

Erzsi

Eci(szerző)2020. február 17. 18:19

@thuroczy: Nagyon szépen köszönöm figyelmedet a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

thuroczy2020. február 17. 18:00

Kedves Edit,
Nagyon szép, versben foglalt gondolataidat szeretettel olvastam és mélyen azonosulok vele.
Gratulálok és üdvözöllek,
Gyula

Eci(szerző)2020. február 17. 14:21

@Bobe66: @Agi63: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

Agi632020. február 17. 13:19

Szívet hagyok nálad!
Ági

Bobe662020. február 17. 09:56

Nagyon szép vers kedves Edit, köszönöm hogy olvashattam.

Eci(szerző)2020. február 16. 16:46

@HAdriana: @Maria_HS: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

HAdriana2020. február 16. 14:27

Gondolatébresztő versedhez gratulálok!
Szívvel: Adriana

Maria_HS2020. február 16. 12:46

Szép gondolatok, gratulálok versedhez: Maria

Eci(szerző)2020. február 15. 20:42

@PELLEI: @Nichi-ya: @Gloren: @banattanc: @adamne: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat és kedves véleményeteket! Szeretettel Edit

PELLEI2020. február 15. 19:12

Szívvel olvastam hittel, bölcsességgel, jó szándékkal írt gondolataidat a szeretetben kötött házasság igazi erejéről.
Laci

Nichi-ya2020. február 15. 18:49

Meghatóan szép! Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Gloren2020. február 15. 18:22

Drága Editke!
Nagyon szépen megírt igaz versedhez Gratulálok Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, szépséges napokat kívánva: Tünde

banattanc2020. február 15. 17:15

Szeretettel olvastam versedet! Gratulálok!
Marianna

adamne2020. február 15. 16:42

Nagyon szépen megírt versedhez gratulálok drága Editkém.
Szívvel, nagy szeretettel:Manyi

Eci(szerző)2020. február 14. 16:55

@Zakeus: @111111: @HanyeczKaroly: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket és kedves hozzászólásotokat!

HanyeczKaroly2020. február 14. 12:16

Nagyon bölcsen és szépen fogalmaztál.
Szívvel, szeretettel olvastalak: Karcsi

1111112020. február 14. 12:04

Szépet,tartalmasat írtál kedves Editke,szívesen olvastam. Piroska

Zakeus2020. február 14. 11:55

Egyetértek versed mondanivalójával szívvel szeretettel gratulálok!
Gábor.

Eci(szerző)2020. február 14. 11:36

@H-Toth_Eva: @jozsefsoltcsosz: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket és nagyon kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

jozsefsoltcsosz2020. február 14. 08:07

Szilárd meggyőződésed és versed mondandója egy úton jár, aminek szívből (szívvel) örülök! - Köszönöm: Józsi

H-Toth_Eva2020. február 13. 21:39

Szívből gratulálok szép versedhez! Megérintett!
Éva

Eci(szerző)2020. február 13. 21:04

@gypodor: Nagyon szépen köszönöm kedves Gyuri, hogy olvastál, a szívet és értő kedves véleményedet! Szeretettel Edit

Eci(szerző)2020. február 13. 21:03

@m.falvay: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és értékes hozzászólásodat! Szeretettel Kedves Miki! Én nem papról és templomi esküvőről írtam, ilyen nincs a versemben! Ugyanis igazad van mert sok templomi esküvő végzódik válással és anélkül is tarthat életre szólóan! A lényeg nem a formaságban van! Annak nincs jelentősége, csak a mögöttes tartalomnak van! Hiába jár valaki a templomba, ha nincs meg az élő hite és nem aszerint él. Az Istennel való közvetlen kapcsolat a lényeg, hittel, imádkozással. Szeretettel Edit

gypodor2020. február 13. 20:32

A házasság szent dolog, a karikagyűrű jelkép, az eskü életre szól.
Szívvel
Gyuri

m.falvay2020. február 13. 20:13

Kedves Edit !
Ez egy szép , de idealisztikus állapot . Nagyon sok házasság van , amit csak pap kötött össze nem az isten .
Mitől szentség egy pap által kötött rossz házasság . Mi pap nélkül tartunk ki több mint négy évtizede , más pappal együtt alig bír néhány évet .
Érdekesek , tovább boncolgathatók a soraid .
Szívvel Miki

Eci(szerző)2020. február 13. 18:40

@Hanga56: @195705252012: @Cila03: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat és kedves véleményeteket! Szeretettel Edit

Hanga562020. február 13. 18:19

Szívből gratulálok nem csak szép , de utat is mutató versedhez ! További sok boldog évet kívánok Nektek !
Szeretettel Erika

1957052520122020. február 13. 17:37

Nagyon szép gondolatok. Szeretettel szívet hagyok , Irén

Cila032020. február 13. 17:31

Editkém!

Versed által a házasság értelmezése is más értelmet kap.
Szeretettel:

Magdi

Eci(szerző)2020. február 13. 17:09

@Ahita: @Martonpal: @kintkong10: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat valamint nagyon kedves értékes hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

kintkong102020. február 13. 15:47

Köszönöm, Edit!
Isten kegyelme marad legvégsőként mindenkinek. J

Martonpal2020. február 13. 13:52

Aktuális a téma.
Nagyon szépen irtál.Gratulálok! Szivvel,szeretettel..attila

Ahita2020. február 13. 13:35

Kedves Edit!
Bár, ha mindenki így gondolkodna a házasság dolgában, mert akkor talán kevesebb lenne a kudarcos kapcsolat, értékesebb lenne az a gyűrű, ha valóban Isten áldása lenne rajta.
Szép gondolatiságú versednél szívet hagytam szeretettel: Éva

Eci(szerző)2020. február 13. 13:18

@Liwet: @Rea1972: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációt és nagyon kedves véleményeteket! Örülök, hogy tetszett! Szeretettel Edit

Rea19722020. február 13. 13:07

Gyönyörű vers! ♥️
Andrea

Liwet2020. február 13. 12:37

@Eci:
Nagyon szép gondolataid vannak, a házasság szent dolog.
Gratulálok szeretettel versedhez
♥️
Virág

Eci(szerző)2020. február 13. 12:16

@19671015: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet, gratulációt és nagyon kedves véleményedet! Örülök, hogy tetszett, valóban így igaz, ez lenne a követendő példa. Jézus tanításait kellene követni mindenkinek, akkor sokkal szebb, minőségibb lenne az élet. Persze nem vagyunk egyformák és mindenki szabadakarából tesz úgy, ahogyan ő azt jónak látja. Nem könnyű ugyanis megregulázni a jellemünket és sokan nem is akarják! Pedig ez lenne a fő feladat az életünk céljának. Köszönöm, hogy itt jártál! Szeretettel Edit

Eci(szerző)2020. február 13. 12:07

@lelektunder: @1-9-7-0: @Metta: @JohanAlexander: @budajo: @J.Teca: @Meroni: @Matrix: @Doli-Erzsi: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat és nagyon kedves értékes véleményeteket! Szeretettel Edit

lelektunder2020. február 13. 11:34

Kedves Editke!


Nagyon jó a téma....bölcs gondolatok versedben megszívlelendőek!
Szívvel, szeretettel olvastalak:Ági

196710152020. február 13. 10:54

Tartalmas, szép vers. De a legszebb, ha valaki ezen szép elveket követni is tudja, és ezek szerint tud élni! Szívvel gratulálok!
József Iván

1-9-7-02020. február 13. 10:03

Drága Edit hittem a szerelmemben és el nem tudtam volna képzelni hogy ''vadházasságba'' éljek hogy ne Isten színe előtt tett eskü után kezdjük közös életünket De a házasság két emberen múlik és minden imám kevésnek bizonyult hogy megtudjam menteni De tudom hogy a jó Isten nem hagyott el és valamitől megmentett bizonyára azzal hogy elváltam (valószínű a pokolhoz vezető gyűlölet érzésétől) Nagyon szép bölcs versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Metta2020. február 13. 09:48

Drága Editke!
Gyönyörű versedhez szeretettel szívvel gratulálok!
Margit

JohanAlexander2020. február 13. 09:12

Editke, szívvel gratulálok!

budajo2020. február 13. 09:10

Kedves Edit!
Nagyon szép és igaz versedhez szívvel, szeretettel gratulálok!
Józsi

J.Teca2020. február 13. 08:38

Szívvel(31.), szeretettel gratulálok egyet értve versedhez:J.Teca /Terézia/

Meroni2020. február 13. 08:35

Nagyon szép vers,szeretettel, szívvel gratulálok! Roni

Matrix2020. február 13. 08:34

Kedves Edit! Szép meglátás egy szép versben, szeretettel gratulálok!! :)

Doli-Erzsi2020. február 13. 08:31

Nagyon szép, mély érzésű alkotás!
Szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

Eci(szerző)2020. február 13. 08:27

@TURIKARI68: @HJudit: @molnarne: @Zsuzsa0302: @orok.szerelem55: @donmaci: @zofia: @Barthal: @csakizsuzsanna: @kincseshaz: @461222: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket, gratulációkat valamint nagyon értékes kedves véleményeteket! Szeretettel Edit

TURIKARI682020. február 13. 08:11

Kedves Edit.
Isten sok mindent megenged,
Ami az emberen múlik .
Szívvel gratulálok versedhez

HJudit2020. február 13. 07:55

Csodaszép mély érzések, szívvel, szeretettel gratulálok! Judit

molnarne2020. február 13. 07:53

Gyönyörű versedhez szeretettel szívvel gratulálok:ICA

Zsuzsa03022020. február 13. 05:20

Csodaszép versedhez
szívvel gratulálok.
Szép napot és jó egészséget kívánok. Zsuzsa

orok.szerelem552020. február 12. 23:28

Kedves Edit!
Nagyon szép és igaz versedhez szívből szívvel, szeretettel gratulálok!
Margit

donmaci2020. február 12. 23:13

Csodás versedhez szívvel gratulálok. Józsi

zofia2020. február 12. 23:05

Kedves Edit! Nagyon szép ez az alkotásod, mely tele van igazsággal, mély és tiszta. Valóban az élethez, az élet minden fontos pillanatához Isten kell, áldása és jelenléte. Szívemmel szeretnék Neked köszönetet mondani, Zsófi

Barthal2020. február 12. 22:11

Ha az ember hosszú távra összeköti magát valakivel, akkor a társ terheit is vállalnia kell.
Úgy érzem, erről szól remek alkotásod.
Gratulálok: Ági

csakizsuzsanna2020. február 12. 21:43

Nagyon szép vers a házasság szentségéről! Szívvel, szeretettel, Zsuzsa

kincseshaz2020. február 12. 21:21

Szép alkotásodat szívvel, szeretettel olvastam. Ilona

4612222020. február 12. 21:14

Szívvel, szeretettel olvastam versed Editkém.

Eci(szerző)2020. február 12. 21:00

@536771: @MeszarosneMaya: @joco47: @41anna: @60afrod: @VaradyEndre: @John-Bordas: @feri57: @anci-ani: @Csendhangjai: @Bogsika: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket, gratulációkat valamint értékes, kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

5367712020. február 12. 20:23

Ennél szebbet és részletesebbet még sehol nem olvastam a házasság szentségéről!Tetszik, gratulálok is nagy szívvel:
József

MeszarosneMaya2020. február 12. 20:19

Gratulálok kimerítő pontossággal megírt versedhez: Maya

joco472020. február 12. 20:14

A teremtő mindig vigyáz reánk és segít,legyünk egyedül
vagy párban,de tudjuk jól, hogy nem hagy el.
Az élet egy nagy kaland,de ha van kivel megosztanod,
akkor azt ki ne hagyd,hanem élj vele.
Gratulálok a versedhez kedves Edit.
Józsi

41anna2020. február 12. 20:06

❤ 12! Nagyon tetszett!

Melinda

60afrod2020. február 12. 20:01

Kedves Editke! Igaz, szép versedet, egyetértéssel és elismeréssel olvastam.

Szeretettel és szívvel!
Ildikó

VaradyEndre2020. február 12. 19:40

Tetszik házasságról szóló versed. Mély igazságokat tár fel.
Szívvel gratulálok:Endre

John-Bordas2020. február 12. 19:30

Jaj nagyon igaz amit írtál meg akkor is ha van kivétel ami ugye erősítené a szabályt.Mi házasok vagyunk ötven valahány éve,én egy férfi mosdóban felejtettem első gyűrűmet kezmosaskor,de a szentség nem törött meg,a második gyűrűt meg mindketten kb húsz éve '' kinőttuk''de a szentség nem törött meg,mert a gyűrű csak jelkép,a szentség a szó ami köt,Isten a tanú rá nem ember,versedet szivvel és szeretettel olvastam,olelunk mindketten Zsuzsa,János

feri572020. február 12. 19:06

Szép és bölcs versed Edit
nagy Szívvel olvastam
Feri

anci-ani2020. február 12. 19:03

''Karikagyűrű a jelképe
Örökké tartó hűségre.
Ha a lélek egymástól mégis sebet kap,
Az Úr szeretete begyógyítja azt.
Hol nem kérték Isten áldását,
Ott önakaratú a házasság.''

Így igaz Editkém!
Szép tanulságos, igaz versedhez nagy szívet
küldök szeretettel!
Anci

Csendhangjai2020. február 12. 18:48

Bölcs versedhez, nagy szívvel gratulálok!
Szeretettel:
Klára

Bogsika2020. február 12. 18:37

De szép gondolatok ,jó lenne ha ma sokan ezt a verset példaként olvasnák. :Tünde

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom