Szerző
Vers

A verset eddig 79 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. február 19.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (6)

536771, feri57, Ratkai_Rita, Zsuzsa0302, 2 láthatatlan tagunk

Hagymásy Robert

Sziget

Ez a sziget olyan szép,
Mint te.
Áttetsző, zöld színű,
Folyó veszi körbe.
Keresztül is szeli
Hosszan elnyúlva,
Szürke kőhíd apró lábaival
Mohákba ágyazva
Vezet át rajta.
Ma még használjuk,
De holnap már nem.
Letérünk róla,
S nem nézünk vissza.
Az ébredés elmúlt,
Árnyék ül már rajta.
Megteszem, hogy elhiggyem,
Továbblépünk,
Mert ha nem...
Dobol most a szív,
Gyorsabban ver, nagyokat üt,
Szinte sajog bele,
Jó emberek, idegenek,
Innen én most elmegyek.

Ez a sziget olyan vidám,
Mint te.
De rajta a hídnak oldala
Most meghasadt,
S azon keresztül girbegurba
Ér szalad.
A Nap már lemenőben,
Az ég alja izzik még
Borostyánszínben.
Pisztrángok hada úszik
Épp feljebb,
Most láthatom őket,
Nem bújnak kövek alá,
Csend van...
A karneválnak is vége.
Egyedül vagyok,
És holnap indulok.
Pedig milyen kövérek és szépek,
Bárcsak foghattam volna
Közülük is csak egyet.

Ez a sziget olyan szomorú,
Mint én.
Eltűnik a sokéves remény.
Bár hosszú is volt,
Terhekkel tele,
De talán én voltam
A büszke és nemes,
Így lett minden túl terhes.
Hisz úgy maradtunk itt,
Mint törött madárszárny,
Ami még éppen verdes,
És szüksége van rá, hogy felvedd.
A sebek gyógyulnak,
Hegednek lassan,
Most már érintesz,
Ahogy a lágy szellő
Érinti a fákat,
S mikor feltámad, nem hord már lágyan,
Visszatart,
Mennél, de nem enged.

Hazatartunk.
Haza-e?
Megyénknek teljes feneke.
Szeretem én persze,
Egykor ajtó nyílt felé,
De most úgy tűnik,
Mint előbbi utaidon
Egy fénysugár,
Annyi út s még több fény
Minden kezdet,
Minden vég,
Tarsolyomba tenném,
De mi férne még bele?
Nincs már hely,
Csordultig van tele.
Pottyannak, gördülnek,
Észreveszem,
Otthagyom, hát hadd vesszenek.

A szigetünk sóhajt most nagyokat,
Minket hív és találgat,
Néha kérdez is,
Visszatérünk-e valaha?
Lábaink zsibbadtan taposnak most
Kedves földjeinken át,
Kevés szék maradt,
S kevés vágy.
Mint jó emberek mondják,
Ha van egy ház,
És annak ablakain át
Nézünk rá,
Mi is maradt,
Maradék vagy tárgy,
Lehet ez a teljes boldogság!?
De a sziget porrá vált bennünk,
Egy picit még hasogat,
S szívünkben áll,
Bárcsak keresztüljárnék
Csak még egyszer
A medvesziklán át!

Franciaország, 2019. szeptember

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Ratkai_Rita2020. március 24. 17:49

Tetszik...
Menjünk vissza ...

Liwet2020. március 3. 16:44

@ Robert_Raven
Újra elolvastam a versedet. Már korábban is jártam itt. Annyira tetszik, ahogy írsz, az a folytonosság, a gondolatok simán gördülnek... pont, mintha beszélgetnél. Mégis szép verssé áll össze, bevonzva az olvasót is. Minden versed szép, mind olvastam. A medvesziklás nagy kedvenc... de a többi is az.
Gratulálok, jó volt itt!
Virág
♥️

Zsuzsa03022020. február 19. 15:51

Csodás emlékversed szívvel jelölöm kedvencnek,
szeretettel: Zsuzsa

donmaci2020. február 19. 14:04

Nagyon szép emlékezőversedhez gratulálok szívvel és figyelővel. Szeretettel várlak én is. Józsi

feri572020. február 19. 14:00

Gyönyörű emlékezésversed
Szívvel olvastam
Feri

5367712020. február 19. 13:55

Csodás emlékek egy szép versben.
Tetszik.
József

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom