Lányi Géza

MÚLTBÉLI IGAz TÖRTÉNET

Egy hír csak akkor ér valamit, ha nagyon pontos,
Azt, amit most leírok nektek, az nagyon fontos.
Várjatok egy kicsit, nem jut azonnal eszembe,
Remélem, hogy nem fogy el addig senki türelme.

Nem ma történt az eset, így nem emlékszem rá jól,
Ha valamit rosszul mondok, majd csak valaki szól.
Igen, most már a történet pontosan beugrott,
Élesen emlékszem, mintha csak ma lettem volna ott.

Anyósomhoz gyorsvonattal utaztam Szatymazra,
Nem emlékszem a vonatban a túl sok utasra.
De felfigyeltem a szemközti úriemberre,
Ilyen kifogástalan ritkán utazik erre.

Jött a jegykezelő, kérte tőlünk a jegyeket,
Útitársam ideges, zsebeiben keresett.
Az ellenőr egy jó ideig türelmesen várt,
De már elkezdte felbecsülni az utast ért kárt.

Illendően kérte az embertől a személyit,
Hogy bonyolítsa a történetet úgy egy kicsit.
Az esemény hirtelen nem várt fordulatot nyert,
Ezt már senki sem merte ép ésszel gondolni, mert:

Az ideges barátunk elmúlt hatvanöt éves,
Így a hatósági szigorú fellépés téves.
Az ellenőr a személyit megköszönte szépen,
Így az utas becsülete is megúszta épen.

Furcsállottam, társam tovább kereste a jegyet,
Hogy neki már nem kell, úgy látszik megfeledkezett.
Biztosított arról, jó még a memóriája,
A jegyen van, kedvese melyik faluban várja.

Jómagam a saját jegyembe nem néztem bele,
Így végül, sajnos, téves állomáson szálltam le.
A történetnek, állítom, minden szava igaz,
Hogy élő tanúm nincs már rá, az csak halvány vigasz.

2020.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


S.MikoAgnes2021. május 17. 23:01

Micsoda mesélőkéd van, drága Géza!
Imádom minden humoros, remekbe szabott, mívesen rímes többszörösen szuper poénos alkotásod!
Hatalmas mosolyos szívvel, elismeréssel olvastalak!
Szeretetteli ölelésemmel:
Ági

FranzMercury2020. március 5. 22:15

Kedves Géza!
Mindig nagy örömmel olvasom remek rímeid.
Feri

k.laszlo2020. március 5. 12:47

Kimondottan tetszik, nagyon közel áll a lelkemhez, az érzelmi világomhoz, ugyanis imádom a humort! Na de így megírni???! Itt a szívem szeretettel! Kóródi Laci

kicsikincsem2020. március 4. 14:57

:)) Szívvel gratulálok.
Ilona

Doli-Erzsi2020. március 2. 15:32

Szívest örömest olvastam a jó humorú alkotásodat!
Erzsi

BakosErika2020. március 2. 12:10

Szeretettel jártam a versednél, melyet örömmel olvastam.
Gratulálok: Erika

Agi632020. március 2. 08:31

Nagy szeretettel olvastalak!
Ági

dobosigyorgy2020. március 1. 19:12

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Agnes542020. március 1. 18:58

Remekül megírtad a történeted, mint mindig.

Ági

Nichi-ya2020. március 1. 16:24

Jó kis történet. :) Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

1111112020. március 1. 12:54

Jól szórakoztam verseden kedves Géza,szívvel: Piroska

Khadija2020. március 1. 12:16

Nagyon tetszik . Mosolyt csak az ember arcara.
Nagy szivvel gratulálok
Angelika

fodoristvanne2020. március 1. 07:27

Kedves Géza!
Nagyon érdekes, humorral fűszerezett alkotásodhoz szívvel, szívből gratulálok!
Szeretettel : Erzsike

lelektunder2020. február 29. 19:33

Kedves Géza!


Bármennyit verset is írsz, mindég megtudsz lepni a legújabbal...
Nagyon úgy tűnik, hogy végül sikerült haza keveredned, mókás versed jó hangulatot adott!
Gratulálok, szívvel, szeretettel olvastalak:Ági

schvalmrozsa2020. február 29. 19:00

Remek, humoros vers, szívvel gratulálok!m Rózsa

madaras2020. február 29. 16:16

Megbabonázott a feledékeny utas - vagy csak tréfálkozol velünk ?
Szellemes, öteletes versednél szívet hagyok.

Vilmos012020. február 29. 14:57

nagyon jó humoros vers gratulálok
tisztelettel

csakizsuzsanna2020. február 28. 23:38

Humoros, csattanóval záruló, remekül megírt vers! Nagy szívvel, szeretettel! Zsuzsa

merleg662020. február 28. 22:51

Kedves Géza! Ezek az élet ''nagy pillanatai''. Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

Teni2020. február 28. 21:55

'' Jómagam a saját jegyembe nem néztem bele,...'' vagy későn nézünk bele.
Gratulálok!

Teni

HanyeczKaroly2020. február 28. 21:01

Hát itt rendesen történtek a dolgok. Nem volt egy eseménytelen út.
Pedig csak egy jegyen múlt... :)
Szívvel, szeretettel olvastam nagyon szép mosolyos versedet: Karcsi

Elise2020. február 28. 20:20

Vidám történetedhez szívet küldve gratulálok!
Elise

B...yL...o2020. február 28. 20:09

Kedves történet, nagyszerű humorral megfűszerezve, kristálytiszta rímekkel megspékelve.
Gratulálok (valahol megvan régi busz havijegyem, ha megtalálom, elküldöm, de ne várd nagyon!)
László

meszaroslajos602020. február 28. 20:05

Kedves Géza!
Humoros versedhez nagy szívet adfok, Lajos.

m.falvay2020. február 28. 19:51

Kedves Géza !
Keserédes ez az igaz történet , mert jót lehet ezen a helyzeten nevetni meg azon is , hogy eltévesztetted az állomást .
Aki 65 év felett állítólag megváltott jegyét keresi , az emlékezet zavaros / alzheimer /
Produkál az élet ilyen dolgokat .
Szívvel olvastalak .
Miki

JohanAlexander2020. február 28. 19:14

Géza, szívvel gratulálok!

Csendhangjai2020. február 28. 18:36

Kedves Géza!

Már versed első sorinál elmosolyogtam magam: nagyon jól fokoztat a hatást!

''Várjatok egy kicsit, nem jut azonnal eszembe,
Remélem, hogy nem fogy el addig senki türelme.''

Aztán még jobban fokozod:

''Nem ma történt az eset, így nem emlékszem rá jól,
Ha valamit rosszul mondok, majd csak valaki szól.''

Alkotásod ezennel is remek - mint mindig!
Szívvel-szeretettel:
Klára

pete572020. február 28. 18:23

Mosollyal, szívvel olvastam, Géza!
Margit

TURIKARI682020. február 28. 18:15

Nagyszerű. Ebből akár egy kis próza is lehetett volna.
Szívvel gratulálok versedhez kedves Géza

dvihallyne452020. február 28. 17:43

Szívvel olvastam nagyszerű, mosolyt elő csaló történetedet! Sarolta

lnagypet2020. február 28. 16:55

Élő tanú vagyok arra,hogy újra hoztad régi ''formádat'',szellemes
történeted most is mosolyra fakasztott!
Szeretettel üdvözöllek Gézám:Z Nagy L

gyorgyjeko2020. február 28. 15:31

Nagy tetszéssel olvastam a történetet, szívből gratulálok Gyuri

60afrod2020. február 28. 15:04

Kedves Géza! Mosolyt csaló versedet nagy szívvel olvastam!
Szeretettel:Ildikó

Golo2020. február 28. 15:04

Kedves Géza!

Nagy szeretettel olvastam elbeszélő költeményed.
Mila /34.♥/

tomorg2020. február 28. 14:54

Jó kis történet, szívvel olvasva, Gábor

molnarne2020. február 28. 14:49

Remek soraidat szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

adamne2020. február 28. 14:46

Élmény volt olvasni a történetedet kedves Géza. Gratulálok.
Szívvel, nagy szeretettel:Manyi

Martonpal2020. február 28. 11:40

Mosolyt csaltál az arcomra.
Szívvel gratulálok versedhez...attila

CD57.sz2020. február 28. 10:01

Köszönöm az élményt! Remek soraid megmosolyogtattak, mint mindig! Gratulálok szívvel, szeretettel:
Klári

Eci2020. február 28. 10:01

Kedves Géza! Köszönöm, hogy olvashattam e történetet! 😊 💝Mosolygós szívvel, szeretettel! Edit

J.Teca2020. február 28. 09:41

Kedves Géza! Nagyon szeretem olvasni verseidet, kedvesek, mosolyogtatók.
Szívvel(24.), szeretettel és egyben sok boldog névnapot kívánva:J.Teca
/Terézia/

budajo2020. február 28. 09:41

Kedves Géza!
Köszönöm, hogy olvashattam vidám kis versed, jó kedvre derített.
Szívvel, elismeréssel gratulálok!
Józsi

1-9-7-02020. február 28. 09:38

Kedves Géza ez a történet is igazi Lányi fűszerezésű remek alkotás Mennyivel jobb az amikor az embert fiatalabbnak nézik mint mikor koránál jóval idősebbnek ( velem mindig az utóbbi történik) Az hogy már nincs tanúja nem számít a lényeg hogy örök életűvé lett téve versed által a fiatal ember bájos története Nagyszerű versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Törölt tag2020. február 28. 09:38

Törölt hozzászólás.

Pflugerfefi2020. február 28. 09:31

Remek valós történet, mosolyt generàló!
Szivvel szeretettel olvastalak!
Feri.

kokakoma2020. február 28. 08:51

Nagy elismeréssel adom a szívet remek történetedhez. Üdv.János

feri572020. február 28. 07:14

Remek jó kis sztori , nagyon szép versed tetszik Géza
Nagy Szívvel olvastam
Feri

gypodor2020. február 28. 06:34

Tetszik.
Én is ideges vagyok utazás során!
Szívvel és mosollyal
Gyuri

lejkoolga2020. február 28. 06:21

Szeretem a vidám történeteidet, kedves Géza!
Ismét feldobtad a napom, köszönöm!
Szívvel, mosollyal: Olgi

Zsuzsa03022020. február 28. 06:10

Finom humorral fűszerezett nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Szép napot kívánok jó egészségben, békességben.
Szeretettel: Zsuzsa

Ferencem2020. február 28. 05:47

Bizony, az életünk nagyon kacifántos tud lenni. Szivesen olvastam írásodat, Feri!

szalay2020. február 28. 05:18

Remek humor,
szivvel olvastam István

hillailaszlo-ve2020. február 28. 00:24

Remek humor!
Jó régen történhetett!
Nagyszerű dallamos vers, a páros rímekhez
még egy sora Hexameter lett:
''Illendően kérte az embertől a személyit,''
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

donmaci2020. február 28. 00:05

Elhiszem én tanú nélkül is! Nagyon tetszett! Szívvel gratulálok Józsi

Sanyipapa2020. február 27. 23:46

Jó kis történet

Sanyi

Pesterzsebet2020. február 27. 23:33

Kedves Géza! Finom humorral megírt történeted mosolyogva, szívvel olvastam. Gina

41anna2020. február 27. 22:56

❤ 7. Ej ,Géza bá,hát Te jártál pórul 😊...

Melinda

anci-ani2020. február 27. 22:45

Érdekes igaz történeted örömmel kezdtem olvasni, várva a végén a csattanót, mint máskor szokott lenni!
Nem is csalódtam megmosolyogtam, mert akinek figyelmét más esete köti le, a sajátjáról könnyen megfeledkezik... :)))
Remek történetedhez nagy szívvel, szeretettel gratulálok!
Anci

orok.szerelem552020. február 27. 22:41

Kedves Géza!
De minek is a tanú, anélkül is elhisszük! :) :)
A megszokott, kedves humorral írt versed élmény volt olvastam!
Szívet hagyva szívből elismeréssel, szeretettel gratulálok!
Margit

SzaipIstvanne2020. február 27. 22:28

Kedves Géza' Mosolyt csaltál ismét ebbe a kora tavaszi télbe.
Nálunk nem volt tél, de ma pár szem hó is esett.
''Biztosított arról jó még a memóriája,
Jegyen van, kedvese melyik faluban várja.'' Tán több faluban is volt kedvese,
így nem érte csalódás.
Üdvözlettel: M.

5367712020. február 27. 22:27

Kedves Géza!
Jó kis humoros történet, bár akkor és ott biztos nem volt részedre humoros az állomástévesztés!Mosollyal és szívvel olvastam!
József

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom