Szerző
Csorba Viktória

Csorba Viktória

Életkor: 44 év
Népszerűség: 102 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 534 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. március 17.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (38)

Csorba Viktória

Várakozás alatt

Hinni kell a reményt, a jót,
Hinni kell a biztató szót,
Látni kell a kiút fényét,
Megtalálni lelki békénk.

Közben tenni kell a dolgunk,
Mindazt, miért eddig voltunk,
S türelemmel várni csendben,
Hitünk tán így nem hagy cserben.

Nehéz bármilyen jó tanács,
A tömeg most nem megoldás,
Csipp-csepp dolgot mind elhalaszd,
Így várjuk idén a tavaszt.

Lehet, kedves Poet társak,
Több okos szó nem szül százat,
Egyvalami nekünk maradt
Biztosan karantén alatt:

Van tollunk, van papírosunk.
Portálunkon találkozunk,
Próbáljunk hát ennyit tenni:
Verssel egészségben lenni.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Cs.Viki(szerző)2020. március 28. 17:02

@SzHGy: Kedves Gyöngyi, nagyon örülök ha a vers elérte a célját és vigaszt leltél benne! Köszönöm hogy szívvel voltál nálam!

SzHGy2020. március 28. 11:15

Nagyon jól írod betegség, de biztató versed valóban vigasztaló is, nagyon sok szeretettel Gratulálok hozzá.
Gyöngyi

Cs.Viki(szerző)2020. március 25. 19:05

@kicsikincsem: Kedves Ilona, köszönöm szépen!

kicsikincsem2020. március 25. 10:38

Szívvel gratulálok a gondolatokhoz.
Ilona

Szandra0072020. március 24. 10:40

@Cs.Viki: annyira kedves, vagy úgy érzem a te szavaidat is ''inni'' fogom. :)

Cs.Viki(szerző)2020. március 23. 15:32

@JohanAlexander: Kedves János, köszönöm hogy szívvel olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 23. 15:31

@Gloren: kedves Tünde! Köszönöm hogy szívvel olvastál! Minden jót Neked is ezekben a zord napokban, vigyázz magadra!

Cs.Viki(szerző)2020. március 23. 15:29

@Nichi-ya: kedves Nikoletta, köszönöm hogy szívvel olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 23. 15:29

@jocker: Kedves Feri, köszönöm hogy olvastál! Szeretettel, Viki

JohanAlexander2020. március 22. 16:28

Viki, nagy szívet érdemel versed.

Gloren2020. március 21. 18:32

Drága Viki!
Nagyszerűen megírt, bölcs alkotás! Gratulálok Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, minden szépet és jót kívánva: Tünde

Nichi-ya2020. március 21. 10:27

Bölcs gondolatok, nagyszerű alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

jocker2020. március 20. 10:12

Jó a gondolatsorod...
Gratula!
jocker/Kíber/Feri

Cs.Viki(szerző)2020. március 20. 02:50

@odygastro: Kedves Attila, köszönöm szépen kedves szavaid és a szívet! Szeretettel, Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 20. 02:49

@Szandra007: Kedves Szandra, köszönöm hogy szívvel olvastál! Nagyon örülök hogy reményt adhatok Neked❤, ezért igazán érdemes írni! A Poeten sok szerző erőt ad nekem is, gyanítom Te is közéjük fogsz tartozni, a figyelés kölcsönös! 🙂 Még találkozunk! Szeretettel, Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 20. 02:44

@Rai: Kedves Jenő! Köszönöm hogy szívvel olvastál!

odygastro2020. március 19. 20:08

Zseniálus vagy. Szív jár érte.

Szandra0072020. március 18. 23:12

''Van tollunk, van papírosunk.
Portálunkon találkozunk,
Próbáljunk hát ennyit tenni:
Verssel egészségben lenni.''

Teljes mértékben igazat adok neked, és nekem csak ezek a versek adnak erőt. Ebből látom illetve érzem hogy van remény. Versedet szívvel olvastam, és figyelőmbe vettelek.

Üdv: Szandra ❤️

Rai2020. március 18. 22:25

kar-anténban van, verset írunk, szivvel!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:49

@acsbalint: Kedves Bálint! Ámen! :) Köszönöm hogy szívvel olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:49

@111111: Kedves Piroska, köszönöm szépen elismerő, kedves szavaid, nagyon megtisztelő számomra! Köszönöm hogy szívvel olvastál! Szeretettel, Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:48

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa, köszönöm szépen hogy szívvel olvastál! Én is viszont kívánom Neked a madárcsicsergős napokat!! Nálunk már itt fütyülnek a rigók! :)

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:47

@harminchat: Kedves Tibor! Egyetértek veled, szeretet nélkül nincs semmi. Remélem az embereknek eszébe jut ezekben a zord időkben is. Köszönöm hogy olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:45

@1-9-7-0: Kedves Anikó, köszönöm kedves szavaid és hogy szívvel olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:45

@kincseshaz: Kedves Ilona, köszönöm hogy szívvel olvastál, örülök ha reményt adhattam!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:44

@Motta: Kedves Gabriella, köszönöm hogy szívvel olvastad a versem!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:43

@orok.szerelem55: Kedves Margit, köszönöm szépen a gratulációt, és hogy szívvel, szeretettel olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:42

@Fenyhozo: Kedves Enikő, köszönöm szépen hogy szívvel olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:42

@CD57.sz: KEdves Klári, köszönöm szépen hogy szívvel, szeretettel olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:41

@ditte142: Kedves Erzsébet, köszönöm szépen a szeretetet, elismerést és a nagy szívet! Szeretettel, Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:40

@lejkoolga: Kedves Olgi, köszönöm szépen hogy szívvel olvastál most is!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:40

@anci-ani: Kedves Anci, köszönöm szépen hogy velem vagy, hogy szívvel olvastál! Szeretettel, Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:39

@John-Bordas: Kedves János, köszönöm szépen hogy szívvel olvastál! Viszont ölellek, Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:38

@gypodor: Kedves Gyuri, köszönöm hogy szívvel olvastál! Szeretettel, Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:38

@SzaipIstvanne: Kedves Mária! Nagyon örülök egyetértésednek, köszönöm szépen hogy szívvel olvastál.

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:36

@tomorg: Kedves Gábor, köszönöm a 8. szívet és hogy olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:36

@lanyigeza: Kedves Géza, köszönöm a gratulációt, és a szívet is!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:35

@kokakoma: Kedves János, egyetértek! A remény hal meg utoljára... Köszönöm hogy olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 21:34

@536771: KEdves József, nagyon örülök, hogy bátorításra és vigaszra leltél versemmel. Köszönöm hogy olvastál!

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 19:14

@Golo: Kedves Radmila, köszönöm hogy szívvel olvastál! Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 19:13

@meszaroslajos60: Kedves Lajos, köszönöm hogy szívvel voltál! Szeretettel, Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 19:13

@J.Teca: Kedves Teca, köszönöm hogy szívvel olvastál! Szeretettel, Viki

Cs.Viki(szerző)2020. március 18. 19:13

@feri57: Kedves Feri, köszönöm szépen hogy elsőként hagytál nagy szívet nálam! Ölel, Viki

acsbalint2020. március 18. 19:07

Így legyen
szívvel
ÁB

1111112020. március 18. 12:58

''Hinni kell a reményt, a jót,
Hinni kell a biztató szót,
Látni kell a kiút fényét,
Megtalálni lelki békénk.

Közben tenni kell a dolgunk,
Mindazt, miért eddig voltunk,
S türelemmel várni csendben,
Hitünk tán így nem hagy cserben.''
Sallangmentes,okos gondolatok,remekül megírtad kedves Viki,most is szívesen olvastalak. Piroska

Zsuzsa03022020. március 18. 11:40

Reményt adó versedhez szívvel gratulálok.
Madárcsicsergős szép napot kívánok jó egészségben, békességben.
Szeretettel: Zsuzsa

Törölt tag2020. március 18. 09:16

Törölt hozzászólás.

1-9-7-02020. március 18. 08:24

Hinni kell a reményt, a jót,
Hinni kell a biztató szót,
Látni kell a kiút fényét,
Megtalálni lelki békénk. így van kiváló vigasz versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

kincseshaz2020. március 18. 05:54

Reményt adó, szép költeményedet szívvel olvastam. Ilona

Motta2020. március 17. 18:04

Szép vigasz versed szivvel olvastam
Motta

orok.szerelem552020. március 17. 15:55

,,Van tollunk, van papírosunk.
Portálunkon találkozunk,
Próbáljunk hát ennyit tenni:
Verssel egészségben lenni.''
Kedves Viki, nagyszerű versed szívvel, szeretettel olvastam!
Szívből gratulálok!
Margit

Fenyhozo2020. március 17. 14:44

Hittel teli szuper versedhez gratulálok szeretettel!

CD57.sz2020. március 17. 13:55

Kedves Viki!
Szépséges soraidhoz
szívvel, szeretettel gratulálok:
Klári

ditte1422020. március 17. 13:34

Drága Viki!
Versed megnyugtató, türelemre int, kiegyensúlyozottságot sugároz, mint írtad is:
''Közben tenni kell a dolgunk,
Mindazt, miért eddig voltunk,
S türelemmel várni csendben,
Hitünk tán így nem hagy cserben.''
Nagy-nagy szívvel, szeretettel, elismeréssel olvastalak:
erzsébet

lejkoolga2020. március 17. 12:40

Reményt nyújtó, szép versed szeretettel, szívvel olvastam: Olgi

anci-ani2020. március 17. 12:40

''Közben tenni kell a dolgunk,
Mindazt, miért eddig voltunk,
S türelemmel várni csendben,
Hitünk tán így nem hagy cserben.''
Ezt kell tenni drága Viki!
Szívvel, szeretettel olvastam:
Anci

John-Bordas2020. március 17. 12:27

A 11 ik szivvel,ölel János

gypodor2020. március 17. 12:25

Bölcs sorok
Szívvel
Gyuri

SzaipIstvanne2020. március 17. 11:54

Kedves Viktória! A Hitünk, türelmünk ne hagyjon el, én is
ekként érzek.
Szivvel kívánok kiartást, jó egészségben.
Szivvel: M.

tomorg2020. március 17. 11:53

Szeretettel olvastalak,
Várakozás alatt c. versedhez gratulálok,
Jó szívvel (8 ❤)...
Gábor

lanyigeza2020. március 17. 11:11

(8) Szívvel, szeretettel gratulálok nagyszerű versedhez.
Géza

kokakoma2020. március 17. 10:50

Így van! Van időnk, és van reményünk. Szívvel János

5367712020. március 17. 10:44

''Van tollunk, van papírosunk.
Portálunkon találkozunk,
Próbáljunk hát ennyit tenni:
Verssel egészségben lenni.''

Nagyszerű vers, bátorító, vigasztaló, reményt adó, és ötletes!
Szívet adva gratulálok!
József

Golo2020. március 17. 10:18

Szeretettel gratulálok bölcsességet tartalmazó versedhez: Radmila /4.♥/

meszaroslajos602020. március 17. 09:33

Vigasztaló soraidnál szívet hagyok szeretettel, Lajos.

J.Teca2020. március 17. 08:33

Szívvel(2.), szeretettel gratulálok bölcs versedhez és időszerű versedhez:
J.Teca /Terézia/

feri572020. március 17. 07:55

Remek, nagyon szép alkotásod tetszik
Nagy Szívvel lett a kedvencem
Szeretettel
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom