Szerző
Bera Irén

Bera Irén

Népszerűség: 401 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 359 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. március 21.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (68)

A jelölők listája csak a két hétnél régebbi verseknél látszik.

Bera Irén

Lélekcsend

Aki ismeri a számokat,
nem biztos, hogy tud számolni.
Aki tud olvasni,
az nem biztos, hogy tud írni
érthető gondolatokat,
mert ismeri a rímeket, ragokat,
és véli összecsengeni a hangokat.

Aki él, nem biztos, hogy él
Istentől kapott lehetőségeivel,
mert lehet, hogy fél,
vagy értékeit nem ismeri fel.
Így mások Őt kihasználva
jó magasra rugaszkodhatnak el,
Neki pedig álma a semmibe veszik el.

Aki gondolkodik,
gondolatait óvja, ne adja el,
mert azokat rossz célra használhatják fel.
Akkor már hiába bánkódik,
hiába éget mindent maga körül fel,
mert a tűzben nemcsak kincse,
hanem saját lelke és léte emésztődik el.

Amikor megszülettél,
nem volt Benned sem bűn, sem erény.
Mire felcseperedtél,
nem ismeretlen számodra számos veszély.
Utad göröngyös, a jelzőtáblákat a sors rakja.
Az élete annak sikeres,
aki az útvesztőket sakkban tartja.

Tapasztalatodat, tudásodat,
balgán ne fecséreld el.
A végső számadásnál
minden lépésedért felelned kell.
Ha sorsod mérlegét
az angyalok keze tartja,
akkor az életedet egyensúly uralja.

Legyél mindig szerény,
tiszteld embertársaidat.
Segítsd a gyengét,
ne gödröt áss, építs inkább hidat.
Figyelj a lélekcsendre,
és meghallod, ha a madár dalol,
a Te boldogságod épül valahol.

Budapest, 2020. március 11.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


195705252012(szerző)2020. március 29. 17:31

Köszönöm szépen a kedves szavakat és a szíveket. Szeretettel , Irén

Nichi-ya2020. március 28. 15:38

Nagyon szépen megírt, bölcs alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

kincseshaz2020. március 26. 15:23

Tökéletesen egyetértek filozófiáddal, életverseddel.
Elismeréssel, szívvel olvastam sokatmondó , szép alkotásodat. Ilona

Bartolomeo.692020. március 26. 12:18

Fantasztikus vers kedves Irén! Nagyon megszívlelendő vers mindenki számára és ''mellesleg'', nagyon szépen megírtad!
Nagy szívvel gratulálok és utólag is BOLDOG NÉVNAPOT kívánok Neked! Szeretettel: B e r c i

SzilajMark2020. március 25. 10:11

Szívvel gratulálok a versedhez!
Márk

HAdriana2020. március 25. 10:04

Szép útmutatás az életre.
Szeretettel szívet hagyok: Adriana

Gmeindlmargitka2020. március 24. 17:14

Kedves Irén!
Szép biztatás! Bár sokan olvasnák és sokan fogadnák meg azt amit itt nagyon szép versbe szedtél!
Hatalmas szívet hagyok érte köszönetül.
Margó

dobosigyorgy2020. március 24. 07:44

Megfogadandó versedhez szívvel gratulálok.
Sok szeretettel és nagy baráti öleléssel: Gyuri

jocker2020. március 23. 19:39

Hmm... érdekes, jó lett és tetszik!
Nagy a biztatásod és nekem átjött!
Szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

zsuzsakalocsa2020. március 23. 18:12

Örömmel olvastam biztató soraidat, gratulálok remek alkotásodhoz, szívet
hagyok szeretettel:
Zsuzsa

Gloren2020. március 23. 17:56

Drága Irénke!
Gyönyörűszép, nagyszerűen megírt, elgondolkodtató bölcs alkotás! Gratulálok nagy Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, minden szépet és jót kívánva: Tünde

friendly2020. március 23. 16:13

Tetszéssel és szívvel olvastam versed,üdvözlettel:Gábor

Napsugar06072020. március 23. 15:26

Öröm volt olvasnom kedves, biztató szavaidat.

1111112020. március 23. 12:42

Élvezet volt olvasni Irénke szépen megírt biztatásodat,szívesen tettem. Piroska

Ahita2020. március 23. 10:53

Kedves Irén, örömmel látom, és élvezettel olvasom, hogy egyre tágabra nyitod előttünk gondolataid, érzéseid kapuját🙂!
Szívvel, szeretettel voltam😊!

Éva

Elise2020. március 23. 09:51

Csodás, bölcsességekkel teli biztató versedhez szívet küldök!
Elise

Metta2020. március 23. 08:31

Csodálatosan megírt,bölcs soraid szívvel olvastam!
Szeretettel!
Margit

Bogsika2020. március 23. 07:43

Bölcs és szép versedet szívvel olvastam :Tünde

editmoravetz2020. március 23. 07:07

Kedves Irén!

Megszívlelendő biztató sorok!
Reménykedem, hogy sok embertársunk tűzi fel zászlajára:
''Tapasztalatodat, tudásodat,
balgán ne fecséreld el.
A végső számadásnál
minden lépésedért felelned kell.''

Köszönöm, hogy olvashattam remek alkotásodat!
51. szívvel - gratulálok szeretettel: Edit

merleg662020. március 22. 22:17

Kedves Irén!

Legyél mindig szerény,
tiszteld embertársaidat.
Segítsd a gyengét,
ne gödröt áss, építs inkább hidat.
Figyelj a lélekcsendre,
és meghallod, ha a madár dalol,
a Te boldogságod épül valahol.

...ebben a világban, ma, ez egy sziszifuszi munka... de embernek kell maradni, minden körülményben... Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

Zsuzsa03022020. március 22. 21:12

Gyönyörű, bölcs versedhez szívvel gratulálok.
Kellemes, nyugodt estét kívánok jó egészségben, békességben.

Szeretettel: Zsuzsa

195705252012(szerző)2020. március 22. 20:36

Köszönöm szépen figyelmeteket, a méltató sorokat és szíveket. Szeretettel , Irén

Dram2020. március 22. 20:26

Bölcs sorok, jó élet vers.
Szívvel gratulálok; András.

m.falvay2020. március 22. 20:21

Nagyon okos , bátorító szavak az élethez .
Szívvel olvastam .
Miki

nefelejcs2020. március 22. 20:20

Nagyszerű vers, hasznos, megszívlelendő tanácsokkal!
Szeretettel gratulálok!
Anikó

Golo2020. március 22. 19:08

Drága Leánykám!

Ez valami gyönyörű alkotás! Nem egyszer elolvastam, és benne látlak téged, jóságos lényedet, objektív magatartásod gyönyörű versbe foglalva.

Nagy szeretettel ölellek, és szívből szívvel gratulálok: Milaanyu

Motta2020. március 22. 18:36

Szép biztatásodat szivvel olvastam
Motta

Csendhangjai2020. március 22. 18:01

Drága Irénke!

Most is - mint mindig - versedet nagyon jó volt olvasni!
Szívvel gratulálok - szeretettel:
Klára

maxika2020. március 22. 17:34

Kiváló alkotás!
A.

m.agnes2020. március 22. 17:27

''Figyelj a lélekcsendre,
és meghallod, ha a madár dalol''
Gratulálok versedhez. Ági

B...yL...o2020. március 22. 17:22

A gondolkodás képessége egyedül nekünk adatott meg. Élni is kell(ene) vele.
Nagyszerű versed tanmesénk is lehetne.
Gratulálok:
László

meszaroslajos602020. március 22. 17:07

Kedves Irén!
Bölcs soraidnál nagy szívet hagyok, Lajos.

Fresh2020. március 22. 16:06

Kedves Irén remek vers, megragadó sorok. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

1-9-7-02020. március 22. 15:07

Legyél mindig szerény,
tiszteld embertársaidat.
Segítsd a gyengét,
ne gödröt áss, építs inkább hidat.
Figyelj a lélekcsendre,
és meghallod, ha a madár dalol,
a Te boldogságod épül valahol. CSODÁLATOS szép biztatás versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

JohanAlexander2020. március 22. 13:47

Irén, elgondolkodtatóan nagyszerű versedhez,
nagy szívet küldök!

zsuzsakalocsa2020. március 22. 13:19

Kedves Irénke!
'' Figyelj a lélekcsendre,
és meghallod, ha a madár dalol,
a Te boldogságod épül valahol'' Gratulálok remek alkotásodhoz! Szívet hagyok
szeretettel: Zsuzsa

adamne2020. március 22. 13:08

''Figyelj a lélekcsendre,
és meghallod, ha a madár dalol,
a Te boldogságod épül valahol.''
Nagyon szép és elgondolkodtató a versed drága Irénkém. Nagy szeretettel és szívvel olvastam. Gratulálok.Ölellek:Manyi

Leslie20162020. március 22. 11:40

Megragadó soraid Szivet érdemelnek.
Laci

dvihallyne452020. március 22. 11:26

Irénkém!

Remek alkotásodhoz szeretettel és szívvel gratulálok!

Ölellek:Saci

Edeke2020. március 22. 11:20

Ez is hsz ami alább van

Edeke2020. március 22. 11:19

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

lejkoolga2020. március 22. 11:07

Rendkívüli, elgondolkodtató alkotásodnál szeretettel, szívvel voltam, kedves Irénke!
Gratulálok!
Olgi

gypodor2020. március 22. 11:06

''Legyél mindig szerény,
tiszteld embertársaidat.
Segítsd a gyengét,
ne gödröt áss, építs inkább hidat.''
Bölcs sorok
28.
Gratulálok
Gyuri

Martonpal2020. március 22. 10:47

''Figyelj a lélekcsendre,
és meghallod,ha madár dalol,
a te boldogságod épül valahol.''
Nagyszerű vers.
Szívvel gratulálok...attila

SzaipIstvanne2020. március 22. 10:47

Szépséges versednél szivvel időztem.
''Figyelj a lélekcsendre,
és meghalld, ha a madár dalol,
a Te boldogságod épül valahol.'' Szeretettel: M.

bakonyiili2020. március 22. 10:00

Szép versben foglaltad össze, ha magunkba nézünk, a lelkünkre hallgatunk, bizony csodákra vagyunk képesek! Figyeljünk egymásra, lelkünk üzenetét megszívlelve bizony elérhetünk a boldogságra.
Nagyon tanulságos sorok, MINDENKINEK!

Sok szeretettel köszöntelek, gratulálok: Ili

CD57.sz2020. március 22. 08:55

A cím már maga nagyon ''beszédes''!
Remekül megírt kiváló soraidat szívvel olvastam,
elismeréssel gratulálok:
Klári

judit.szego2020. március 22. 08:32

Szeretettel gratulálok, Irénkém!

csillogo2020. március 22. 08:20

Szerető, biztató szavak - gratulálok kedves Irénke!

Kicsikinga2020. március 22. 07:01

Miért nem tudok ilyen szépet, gondoskodót, könny nélkül olvasni?!
Meghat a jó lélek!

feri572020. március 22. 06:26

Nagyon szép sorok, remek alkotás
Nagy Szívvel olvastam
Szeretettel
Feri

Pflugerfefi2020. március 22. 06:26

Bölcs tanàcsok, bár csak hébe-hóba
találkozni a szerénysèggel!
Szívvel szeretettel gratulálok!
Feri.

remember2020. március 22. 06:26

Lélekkel ... gratulálok Irénke!

John-Bordas2020. március 21. 23:24

A 15 ik hatalmas szivvel gratulalok komoly versedhez szeretettel,ölel János

tomorg2020. március 21. 22:52

Szeretettel olvastalak,
Lélekcsend c. versedhez gratulálok,
Jó szívvel (14 ❤)...
Gábor

GePir2020. március 21. 21:34

13. ❤ Örülök , hogy elolvastam . Gratulálok !

orok.szerelem552020. március 21. 21:12

,,Figyelj a lélekcsendre,
és meghallod, ha a madár dalol,
a Te boldogságod épül valahol.''
Irénke kedves!
Bölcsességgel teli remekül megírt kiváló alkotásodnál szívesen időztem!
Az utolsó három sor a versed koronája!
Szívből szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok remekedhez!
Margit

anci-ani2020. március 21. 20:52

''Utad göröngyös, a jelzőtáblákat a sors rakja.
Az élete annak sikeres,
aki az útvesztőket sakkban tartja.''

A verszáró sorok biztatóan zseniálisak drága Irénkém!!!
Nagy szívvel, szeretettel őszinte elismeréssel gratulálok remek alkotásodhoz!
Anci

HanyeczKaroly2020. március 21. 20:52

Megfontolandó gondolatok, igazán jó, szívből jövő tanácsok egy remek versben!
Szívvel, szeretettel olvastalak: Karcsi

be.jozefina2020. március 21. 20:09

Bíztató ,bölcs versedhez szívből gratulálok!

41anna2020. március 21. 20:05

❤ 8. Igazán szép soraid mellett szívecském hagytam kedves Irén!

Melinda

molnarne2020. március 21. 20:05

Csodálatosan megírt versedhez drága Irénke nagy szívet hagyva gratulálok ölellek:ICA
,,Legyél mindig szerény,
tiszteld embertársaidat.
segítsd a gyengét,
ne gödröt ás, építs inkább hidat,,
ne gödröt áss

Rai2020. március 21. 20:05

kedves Irén! A mai estét bearanyoztad! köszönöm! olyan verset írtál, amelynek egyértelmű mondanivalója van és felhívja a figyelmet a LÉLEKCSEND-re !!!!Annak jelentőségére.
szivet hagyok!

Sanyipapa2020. március 21. 19:53

Nagyon szép és helyénvaló fejtegetés

Sanyi

5367712020. március 21. 19:29

''Legyél mindig szerény,
tiszteld embertársaidat.
Segítsd a gyengét,
ne gödröt ás, építs inkább hidat.''

Naqgyszerű versednél szívet hagyok!
József

kokakoma2020. március 21. 19:21

Csodás vers, nekem az utolsó v.sz. , a csodák-csodája: Szívvel János

lanyigeza2020. március 21. 18:47

(2) Gratulálok nagyszerű versedhez.
Géza

donmaci2020. március 21. 18:38

Nagyon szép biztatóversedhez szívvel gratulálok. Józsi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom