Szerző

Kis Sándor

Életkor: 61 év
Népszerűség: 42 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 92 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. március 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges, nonprofit céllal és a szerző, valamint a Poet.hu megjelölése mellett azonban engedélyezett az átdolgozások készítése és publikálása.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (18)

Kis Sándor

Időutazás!

Ma éjjel valamit írok.
Benső kényszer az ösztöke.
Semmivé válna létünk, a szutykos,
Ha lélek haszontalanul marad néma.
Ma éjjel még meg kell írnom.

Meg kell írnom mindent.
Mindent, amit bírok.
Nem tudom, holnaptól hogyan lesz.
Ma láttam őt, az ideálom.
Festék-pergett padon ült a parkban.
Kezében verseskötet.

Elmélyülten olvasott,
Mellette kutyája.
Műértőn nyugodott.
Lépteket hallottam.
Fák lombja susogva hajtott előtte fejet.
Zúzott kő roppant a talpam alatt.

Megneszelt, felnézett, majd tovább olvasott.
A kutyus megrázta füleit.
Hűvös szellő hozta az esőillatot.
Nem stimmel itt valami!
Ugyan hol vagyok?

Talán ötven lehetett.
Nem rágógumizó fruska.
Valahol eltévedtem,
Gondoltam magamban.
Órámat merengve néztem.

2017-ben Pesten vagy Budán.
Oly mindegy, nem számít,
Csak a nő, ki átlépett az idők csúnya szaván.
A kutya megint összecsapta füleit.
S én némán bámultam a képtelen helyzetet.
A hölgy gyönyörű!
Képzeljétek! Igazi szemöldöke volt.
Szempillája sem mű.
Őskövület vagyok?
Sportos, szőke és kék szemű.
Ajka érett, rúzstól tűzpiros.
Mint érdemelt csodám!

2017. július 13.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Rai2020. április 3. 19:43

,,Meg kell írnom mindent.
Mindent, amit bírok.''- Jól tetted, szivvel!

zsuzsakalocsa2020. március 26. 15:42

Kedves Sándor!
Örömmel olvastam hangulatos, nem szokványos versedet. Remekül kerekedett ki a történet. Gratulálok, szívet hagyva! Külön köszönöm, kedvenced lett:
Velem marad c. versem. Szeretettel ölel:
Zsuzsa

tomorg2020. március 25. 20:37

Szeretettel olvastalak,
versedhez gratulálok,
Jó szívvel (14 ❤)...
Gábor

orok.szerelem552020. március 25. 18:23

Kedves Sándor!
Nagyszerű versednél szívesen időztem!
Elnyerte tetszésem, szívből gratulálok!
Margit

1957052520122020. március 25. 15:57

TETSZETT VERSED!

molnarne2020. március 25. 15:46

Nagyon szép versedet szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

Pflugerfefi2020. március 25. 15:42

Sándor!
Remek alkotàst hoztál!
Szivvel gratulálok!
Feri.

Sokcsok(szerző)2020. március 25. 14:44

Any! Azért nyugtáztam, hogy te is elragadtattad magad és elhagytad a kötöttebb formákat! Kedvelésed köszönöm....

feri572020. március 25. 13:20

Nagyon szép versed
Szívvel olvastam
Feri

Any2020. március 25. 12:55

Kicsit jobban kedvelem kötöttebb stílust, de a történet nagyon lekötött, gratulálok. Szívvel, figyelővel jártam itt, üdvözlettel: Andrea

John-Bordas2020. március 25. 12:39

Ragyogóan jó verset hoztál,az 5 ik szivvel,ölel János

Eci2020. március 25. 12:20

Kedves Sándor! Nagyszerű vers, tetszett! Nagy szívet hagyok érte! Szeretettel Edit

donmaci2020. március 25. 12:17

Nagyon tetszett! Szívvel gratulálok Józsi

Zsuzsa03022020. március 25. 12:10

De jó! Remek versedhez szívvel gratulálok.
Kellemes, nyugodt napot kívánok jó egészségben, békességben.
Szeretettel: Zsuzsa

Kitti.farkas2020. március 25. 12:07

Nagy élvezettel olvastam :D Gratulálok

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom