Szerző
Lányi Géza

Lányi Géza

Életkor: 78 év
Népszerűség: 237 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 168 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. március 30.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (64)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Lányi Géza

Pórul járt nyelvész

Vannak szavak, melyeknek megvan szűz jelentésük,
Ezeknek nem követhető le a születésük.
Ezzel szemben vannak szavak és szóegyüttesek,
Amelyek mögött megbújnak egész történetek.

Ha azt mondom: fű, fa, virág, jó, szép menni, enni,
Megvan jelentésük, mögöttük nem rejlik semmi.
Viszont: "Fáj a foga valamire" vagy "Pórul jár"
Szóegyüttes már bizonyos magyarázatra vár.

Ezek mögött már bizonyos történet lapul meg,
Ha tudat alatt nem is gondolunk rá mellesleg.
Általában édességre igen sokat adunk,
Mégha tudjuk is azt, hogy megfájdul tőle fogunk.

Ezért mondjuk, hogy "Fáj a fogunk valami jóra",
Óhajunkat bármi az ára, váltjuk valóra.
A pórnép az szegény parasztokból álló tömeg,
A sorsnak minden csapása őket viseli meg.

Nehéz életük főleg kemény munkával telik,
És keserves életüket nehezen viselik.
Nem csak ők, hanem bárki járhat rosszul, érheti kár,
Ilyen emberre szoktuk mondani azt, hogy "Pórul jár".

2020.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Agi632020. április 13. 09:45

Mosolygós szívet hagyok nálad!
Ági

Nichi-ya2020. április 5. 10:40

Nagyon jó! Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Emese662020. április 5. 10:18

Nagyszerű!

dobosigyorgy2020. április 5. 07:44

Remek versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

kicsikincsem2020. április 4. 12:21

Tetszett... szívvel gratulálok.
Ilona

feheryndigo2020. április 4. 10:42

Nagyon szórakoztató és tanulságos tájékoztatást kaptam, tetszett! Szívet hagyva! Krisztina

Matrix2020. április 4. 07:58

Kedves Géza, nagyon jó játékos vers, szeretettel gratulálok!! :)

adamne2020. április 2. 16:54

Jó volt olvasni remekül megírt versedet kedves Géza.
Gratulálok.
Szívvel, szeretettel:Manyi

JohanAlexander2020. április 2. 14:24

Géza, nagyszerű versedhez, nagy szív jár!

Zsuzsa03022020. április 1. 23:05

Remek játékos versedhez szívvel gratulálok.
Kellemes estét kívánok jó egészségben, békességben.
Szeretettel: Zsuzsa

lelektunder2020. április 1. 20:16

Kedves Géza!


Öröm volt olvasni nyelvi játékkal megírt versed!
Gratulálok újabb remekedhez!
Szívvel olvastalak:Ági

Elise2020. április 1. 15:12

Versed magyaráz, egyben tanít is, hisz mindenki nem biztos, hogy ismeri a mondásokat!
Szívvel szeretettel; Elise

hillailaszlo-ve2020. április 1. 12:56

Remek nyelvi játék!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

1-9-7-02020. március 31. 23:03

Nagyszerű élet versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

fodoristvanne2020. március 31. 21:44

Jó volt kicsit játszani nagyszerű versed által!
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Szép napokat kívánva: Erzsike

m.falvay2020. március 31. 20:17

Kedves Géza !
Egy kis nyelvi játékért nem kell a szomszédba menned .
Szívvel olvastalak .
Miki

Pesterzsebet2020. március 31. 19:07

Kedves Géza! Nagyszerű magyarázat, ránk fér egy kis ismétlés. Szívvel olvastam. Gina

B...yL...o2020. március 31. 17:38

Gratulálok nagyszerű példákkal megtámasztott fejtegetésidhez.
Kiváló ember vagy, mert ''fejétől döglik a hal.''
László

Golo2020. március 31. 17:35

Kedves Géza!

Szeretettel gratulálok remek versedhez: Mila /44.♥/

1957052520122020. március 31. 17:18

Szívet hagyva gratulálok ironikus soraidhoz , Irén

madaras2020. március 31. 16:28

Kedves Géza - Te aztán mindent kíválóan meg tudsz magyarázni - egy kis iróniával és sok humorral

Érdekes kapcsolat:

''A pórnép az szegény parasztokból álló tömeg,
A sorsnak minden csapása őket viseli meg.''
***************
''Ilyen emberre szoktuk mondani azt, hogy ''Pórul jár''.''

Elismerésem érte, szívvel gratulálok.

dufmar2020. március 31. 16:03

Nyelvi játékodhoz gratulálok!

pete572020. március 31. 15:31

Mindig felhívod figyelmünket valami ''újra''.
Gratulálok, szívesen olvastam a pórul járt nyelvészről!
Margit

60afrod2020. március 31. 15:31

Kedves Géza! Elismeréssel gratulálok nyelvi játék versedhez!
Szeretettel:Ildikó

k.laszlo2020. március 31. 15:11

Csak gratulálni tudok, de azt nagy szívvel teszem!!! Karinthy jutott eszembe!!!
Itt a szívem!!! Kóródi Laci

merleg662020. március 31. 14:39

Kedves Géza! Szívvel és szeretettel gratulálok remek versedhez: Gábor

jocker2020. március 31. 14:36

Jó kis értekezést írtál nekünk, jó, ha mondom = 5*
Köszönve az olvasási élményt; elismeréssel gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

tomorg2020. március 31. 13:46

Szeretettel olvastalak, életversedhez gratulálok,
Jó szívvel (37 ❤)...
Gábor

gyorgyjeko2020. március 31. 12:47

Jó a vers Géza! Tetszik, gratulálok Gyuri

meszaroslajos602020. március 31. 12:21

Kedves Géza!
Remek versedhez szívvel gratulálok, Lajos.

molnarne2020. március 31. 12:20

Nagyszerű soraidat szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

CD57.sz2020. március 31. 11:35

Szívvel, szeretettel
gratulálok kedves Géza:
Klári

lenartanna2020. március 31. 11:12

Szívvel, szeretettel gratulálok, kedves Géza!

41anna2020. március 31. 10:46

❤ 30. Nagyon jó!

Melinda

Martonpal2020. március 31. 10:39

Nagyszerű!!
Szívvel,szeretettel gratulálok...attila

kokakoma2020. március 31. 10:22

Szívvel gratulálok ,remek versedhez. János

Eci2020. március 31. 10:10

Kedves Géza! Ismét remekeltél! Nagyon köszönöm, hogy olvashattam! Nagy szívvel, szeretettel Edit

szalay2020. március 31. 09:53

Nagyszerű magyarázatai az ismert kifejezéseinknek,
szivvel olvastam István

Pflugerfefi2020. március 31. 09:43

Kedves Géza!
A '' szóeggyüttes'' modatnak minősül,
èrtelmezésed mögött szolid irónia is előbukkan!
A szűz szavaknak is lehet többféle jelentése pl. fü( pampafű, selyemfű, stb.)
Remek alkotásod élmény olvasni!
Szívvel szeretettel gratulálok!
Feri.

MeszarosneMaya2020. március 31. 09:26

Szó magyarázataid most sem egyszerű elemzések. Mögötte ott van sajátos humorod.Jól esett ez a ''virtuális nyelvtanóra nemcsak gyerekeknek''.Köszönöm, és szívvel jutalmazom: Maya

lnagypet2020. március 31. 08:51

Újabb nyelvtan leckéd örömmel tanultam meg,úgy látszik
kifogyhatatlan játékos gondolataid tárháza!
Szokott REMEK-ed szívvel olvastam,szeretettel üdvözöllek:Z Nagy L

J.Teca2020. március 31. 08:33

Kedves Géza! Olyan gimnáziumba jártam, ahol a magyar nyelv és irodalom
vezető tananyag volt, melynek én örültem. Sajnos régen volt, így nekem
nagy örömömre szolgál az ismétlés, amit szívvel(19.), szeretettel köszönök:
J.Teca /Terézia/

Metta2020. március 31. 08:25

Kedves Géza!
Remekeltél ismét! Tőled mindig lehet tanulni!
szívvel,elismeréssel gratulálok!
Szeretettel!
Margit

gypodor2020. március 31. 07:55

Remek vers! Megint tanultam
Szívvel
Gyuri

TURIKARI682020. március 31. 07:47

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok

budajo2020. március 31. 07:26

Kedves Géza!
Remek nyelvi játék alkotásodhoz nagy szívvel gratulálok!
Józsi

Leslie20162020. március 31. 07:14

Szivvel olvastalak. Remek vers.
Laci

feri572020. március 31. 07:10

Nagyon szép nyelvi játékversed Géza tetszik
Nagy Szívvel gratulálok
Feri

lejkoolga2020. március 31. 05:43

Tanulságos vers, kedves Géza!
Jól jön - főként a fiataloknak!
Szeretettel, szívvel olvastalak: Olgi

Zakeus2020. március 31. 03:45

Jó vers tetszik szívvel, szeretettel gratulálok Géza!
Gábor.

John-Bordas2020. március 31. 00:50

A szokásos jó ,remek vers ami rad jellemző,a 11 ik szivvel olvastam,ölel János

SzaipIstvanne2020. március 30. 23:28

Kedves Géza! Remek nyelvi játék.
Szivvel gratulálok.
M.

donmaci2020. március 30. 23:01

Nagyon jó! Szívvel viszem. Józsi :))

anci-ani2020. március 30. 22:32

Én nem jártam pórul, hogy remek játékos versed olvastam,
mert pont ilyenre ''fájt a fogam!'' :)))
Kedves Géza nagyon tetszett ötletes nagyszerű versed!
Mindig élvezni olvasni őket! :)))
Gratulálok szívvel, szeretettel:
Anci

Szalaypoci2020. március 30. 22:31

Enni azért kell ,hogy tudjunk menni. Inni ,hogy tudjunk hinni!
Kiváló költeményedhez ,kedvesen gratulálok !

5367712020. március 30. 22:26

Nagyon szellemes a vers, kiváló a nyelvi játék!
Szívvel:
József

orok.szerelem552020. március 30. 22:21

Kedves Géza!
Nagy szívet hagyok remek versbe öntött nyelvi játékodnál!
Szívből elismeréssel, szeretettel gratulálok!
Üdvözlettel: Margit

Frank-Shaft2020. március 30. 21:57

Nagyon tetszett! :)
Én mindig is hajkurásztam ezeket a mögöttes tartalmakat, így most már csak arra lennék kíváncsi, hogy milyen dalokat is játszanak a ''szóegyüttesek''? :D :D
F.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom