T Tamás Ferenc

A vörös nő

Egyszer kora esti utcán sétáltam,
Amikor egy valószerűtlent láttam:
Egy nő jött pont velem szembe,
Tetőtől talpig beöltözve vörösbe’.

Égő vörösre festett haj, vállig érő;
Rikító vörösre festett szemhéj, igéző;
Cseresznyepiros rúzs, csókot kérő;
Enyhe arcpír, sminket dicsérő.

Nyaka körül laza, piros sál tekergett,
Vörös blúzon melltartója átderengett.
Kihívó piros bolerója a blúz felett
Adott megjelenésének szép keretet.

Vörös, félhosszú szoknyáját szellő lengette,
Combját a sliccelés néha látni engedte.
Vékony derekát egy szép vörös öv ölelte,
Sportos alakját szépségesen kiemelve.

Karcsú lábán élénkvörös, tűsarkú cipő,
Sarka legalább tizenöt centi, rettentő!
Lépni alig tudott, csak óvatosan tipegett,
Tette-vette magát ott mindenkinek.

Vörös táskájában telefonja csörgött,
Ő gyorsan felveszi és belehörgött:
Mi van, te szemét állat, hülye, lökött!
És mocskosul káromkodva tovább pörgött.

A vörös nő gyönyörű látvány volt,
Míg a szája csúnyán közbe nem szólt.
Igézően szép, hihetetlen jelenség!
Kocsmatölteléknyi ízléstelenség!