Szerző

Tóth Tünde

Életkor: 46 év
Népszerűség: 176 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 212 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. április 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (60)

Tóth Tünde

A birtokló szeretet

Egy kis falu szélén élt egyszer egy asszony
már túl régóta egyedül, hogy bárkivel barátkozzon,
évek óta magányosnak érezte magát,
természet szeretetében lelte meg vigaszát.
Kiült a házának kis teraszára,
hogy a kertjébe szálló madarakat megcsodálja.
Egyik nap, egy szép tavaszi délutánon
egy szép színes madarat pillantott meg a tölgyfaágon,
gyönyörködött feltűnően tarka tollaiban,
énekét hallgatni vágyott minden pillanatban.
Szerelmes lett a kicsiny kismadárba,
reggeltől estig ámulattal csodálta.
Ahogy múltak a napok, kezdett rettegni,
hogy a megtalált örömöt egykor elveszítheti.
Félt az űrtől, amit maga után hagyna,
csapdát állít neki - elhatározta.
Másnap a madárka meg is érkezett,
a kelepcét nem sejtve, útja az etetőhöz vezetett.
Trillázva, szárnyalva örömében az asszonyt köszöntötte,
de abban a pillanatban egy ajtó bezárult mögötte,
mikor az első falat magot szájához emelte,
vidám szabadságát rabságra cserélte.
A hölgy onnantól fogva házában tartotta,
egy kalitkába zárva büszkén mutogatta,
nem is sejtve, hogy csupán birtoklási vágya hajtotta,
ezzel a madárnak, s később majd magának mekkora fájdalmat okozva.
A kis csőrös már soha többé nem repülhetett,
hetek múltával az asszony már nem is foglalkozott vele, csak keveset.
Rendszeresen etette, de a csodálat idővel a múltba veszett,
már csak büszke volt, s a tulajdona miatt elégedett.
Idővel a kis szárnyas többé már nem énekelt,
csak szomorúan ücsörgött, sorsa megpecsételt.
Pár nap elteltével a kismadár a bánatba bele is halt,
már a felhők között szállva angyalok közt szárnyalt.
A nő ekkor döbbent rá, mennyire egyedül maradt,
rettenetesen szomorú volt, hogy elveszítette a kismadarat.
Teraszára kiülve hiányolta csiripelését, vidám szárnyalását,
eszébe sem jutott, hogy birtoklási vágya vette el szabadságát,
s fosztotta meg életétől nem ismerve a szeretet tisztaságát,
mert nem szeretni vágyott, csak birtokolni a kis madárkát.

S mi ebből a tanulság? Szeresd felebarátodat, ahogy önmagadat,
mert a szeretet csak önzetlenül, lélekből, belülről fakad!
Légy képes meglátni, hogy adni fontosabb!
Az igazi szeretet nem függőség, attól csodálatosabb!

Paulo Coelho: Tizenegy perc c. művének nyomán

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


kicsikincsem2020. április 12. 17:28

Szívvel gratulálok a meséhez.
Ilona

Rai2020. április 11. 09:59

gratulálok, szivvel!

Törölt tag2020. április 9. 21:29

Törölt hozzászólás.

JohanAlexander2020. április 9. 10:49

Tünde, szép mesédhez,
szívvel gratulálok!

lejkoolga2020. április 8. 09:24

Meghatóan szép történet, drága Tündi!
Gratulálok!
Szeretettel, szívvel: Olgi

zsuzsakalocsa2020. április 7. 20:00

Kedves Tündi!
Megható történetedhez csak gratulálni tudok.
Szeretettel hagyok szívet: Zsuzsa

szhemi2020. április 7. 17:20

Tanulságos, szép történet, egy csodálatosan szép köntösbe.
Nagyon tetszett, szívvel olvastam.
Üdv: József

editmoravetz2020. április 7. 16:04

Nagyszerű alkotás!
Szívből gratulálok!
Edit

dobosigyorgy2020. április 6. 20:35

Csodálatos versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

ervinbaksa19982020. április 5. 17:56

Szép vers! :)

lanyigeza2020. április 5. 12:54

(51) Gratulálok nagyszerű versedhez.
Géza

m.agnes2020. április 5. 11:30

Szép alkotás, fontos üzenettel.
Ági

HanyeczKaroly2020. április 5. 10:55

Csodálatos vers igaz, megszívlelendő tanulsággal. A meg nem értés bizony tragédiához is vezethet.
Szívvel, Szeretettel olvastam gyönyörű alkotásodat: Karcsi

adamne2020. április 4. 15:55

''Légy képes meglátni, hogy adni fontosabb!''
Tanulságos, szép alkotásodhoz óriási szívvel gratulálok
drága Tünde.
Szeretettel:Manyi

1111112020. április 4. 08:08

Tanulságos,nagyszerű életmese Tündikém, szívesen olvastam. Piroska

gyorgyjeko2020. április 3. 20:45

Szomorú szép történet, gratulálok Gyuri

fodoristvanne2020. április 3. 17:58

Drága Tünde!

Csodaszépre írtad igazán bölcs és tanulságos soraidat!

''S mi ebből a tanulság? Szeresd felebarátodat, ahogy önmagadat,
mert a szeretet csak önzetlenül, lélekből, belülről fakad!
Légy képes meglátni, hogy adni fontosabb!
Az igazi szeretet nem függőség, attól csodálatosabb!''

Ez pontosan így van - így kellene lennie!
Szívvel, szívből, elismeréssel gratulálok!
Szeretettel: Erzsike

Gyula162020. április 3. 17:37

MADÁRKA??? Ez az igazi emberi viselkedés amit sajnos nagyon is jól ismersz kedves Tünde.
Csodálatosan szemléltetsz. Az ember, aki mindent akar. Magának. Ha megvan, akkor már nem is lényeges.
Ugyanakkor egy másik gondolat is kavarog bennem a versedet olvasva. Ha szereted, engedd szárnyalni. Szabadságot adj, és ne kalitkát. Mert ha markodban szorítod, elpusztítod. Ha nyitva hagyod a markodat, lehet, hogy elrepül, de ha nem jön vissza, akkor valószínű, hogy soha nem is volt a tiéd. Ha vissza jön, akkor felesleges láncot tenni rá.
Nagyon szép vers. Tartalmas, és tanulságos. Sokunknak kellene megszívlelni e versnek a mondanivalóját.
Szívvel gratulálok e nagyszerű, és tartalmas alkotásodhoz.
Üdvözlettel Gyula.

CD57.sz2020. április 3. 16:13

Elismeréssel gratulálok
kiváló soraidhoz.
Szívvel, szeretettel:
Klári

molnarne2020. április 3. 15:31

Nagyon szép versedhez szívem hagyom szeretettel gratulálok:ICA

tomorg2020. április 3. 15:30

Szeretettel olvastalak, meseversedhez gratulálok,
Jó szívvel (40 ❤)...
Gábor

kincseshaz2020. április 3. 14:12

Nagyon megragadt ez a fél sor: ''...birtoklási vágya vette el szabadságát...'' Nagyon aktuális megállapítás.
Szívvel, szeretettel olvastalak. Ilona

pete572020. április 3. 14:10

''Az igazi szeretet nem függőség, attól csodálatosabb!''
Tanulságos, szomorú történet, amit szépen megírtál, kedves Tünde.
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Margit

gypodor2020. április 3. 13:50

Elgondolkodtató vers. Ahogyan P.Coelho élete és munkássága is az (A mérnök apától az elmegyógyintézeten át a hírnévig) A Tizenegy perc az egyik érdekes, egyedi és lélekbe maró műve a szerfelemre vágyó prostituált Máriáról.
Nem lehetett könnyű versben feldolgozni.
Szívvel
Gyuri

ditte1422020. április 3. 11:39

Drága Tündike!
De szép, de szép, gondoltam, miközben olvastam, s annak örültem volna, ha a birtoklási vágy nem keríti hatalmába
az asszonyt, de emberként tudjuk, hogy milyen nehéz dolog ez, a szerelmi féltékenységek következtében bekövetkező gyilkosságok végső fokon valamiféle birtoklási vágyra utalnak. Viszont tudjuk, hogy a kényszerrel nem lehet igaz szeretetet kiváltani. Drága Tündikém, nagy tanulsággal szolgál versed, amellett, hogy szépen gördülő sorokban , finom érzékenységgel íródott a versed.
Gratulálok, nagy-nagy szívvel, szeretettel: Erzsébet

''Szeresd felebarátodat, mint önmagadat,
mert a szeretet csak önzetlenül,
lélekből, belülről fakad!
Légy képes meglátni, hogy adni fontosabb!

Martonpal2020. április 3. 10:37

Nagyon szép tanulságos vers.
Szívvel gratulálok...attila

meszaroslajos602020. április 3. 09:34

Kedves Tünde!
Szomorúan is szép mesédet szívvel olvastam, Lajos.

madaras2020. április 3. 08:43

értékes tanulság:
''Szeresd felebarátodat, ahogy önmagadat,
mert a szeretet csak önzetlenül, lélekből, belülről fakad!
Légy képes meglátni, hogy adni fontosabb!
Az igazi szeretet nem függőség, attól csodálatosabb!''
Szeretettel, szívvel olvastalak.

Zsuzsa03022020. április 3. 07:59

Szomorú, tanulságos versedhez szívvel gratulálok.
Kellemes, madárcsicsergős, szép napot kívánok jó egészségben, békességben.
Szeretettel: Zsuzsa

budajo2020. április 3. 07:41

Kedves Tünde!
Szomorú és tanulságos mesédhez szívvel, szeretettel gratulálok!
Józsi

joco472020. április 3. 07:17

Talán nem is mese a történet,mert a való életben
hasonló helyzet is lehet.Így a tanulság az megmarad,
mert ki nem birtokol,az szabad marad.
Szívvel:Józsi

Leslie20162020. április 3. 06:50

Szép gondolatok a szabadságról, szeretetről, a magányról. Egyszóval az életről. Mert erről szól az élet.
Nagy ♥
Üdvözlettel. Laci

John-Bordas2020. április 3. 02:08

A szeretet mindig önzetlen és határtalan,sosem követelőző,és sohasem számító.Szinte minden ember ilyen amit te ebben a csodás versedben leírtál,a 29 ik óriási szivvel gratulalok ehhez a remekmuvedhez,olellek szeretettel,Janos

orok.szerelem552020. április 2. 22:36

Drága Tünde, nagyon szomorú, tanulságos történet!
A birtoklás bizony nem szeretet!
Szívet hagyva szeretettel szívből gratulálok remek alkotásodhoz!
Ölellek: Margit

60afrod2020. április 2. 22:36

Kedves Tünde! Szeretettel és szívvel gratulálok versedhez!
Ildikó

Gant_Elizabet2020. április 2. 22:31

Kedves Tünde!
Már olvastam a verses mesédet, nagyon lenyűgözött első olvasásra is! Azt hiszem, könnyen el tudjuk képzelni, hogy a kis madárka helyében egy emberi lélek van. Nem szabad birtokolni a másikat, letörni a szárnyakat, amivel szabadnak érzi magát az ember! Tanulságos, szép mesédnél nagy szívet hagyok!
Szeretettel:
Elizabet

41anna2020. április 2. 21:27

❤ 25. Igazán szép!

Melinda

m.falvay2020. április 2. 20:56

Szép mese vers szomorú tanulsággal . sokan nem tudják , hogy a szeretetnek nincs feltételes módja .
Szívvel olvastalak .
Miki

montor2020. április 2. 20:34

Tanulságos történet, szívet hagyok versednél.
Eszter

1957052520122020. április 2. 20:33

Szívvel olvastam soraidat. Gratulálok , Irén

Fresh2020. április 2. 20:29

Kedves Tünde nagyon szép és tanulságos a versed. Igen a szeretet az egyik legfontosabb dolog, anélkül nagyon boldogtalanok lennénk. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

V.P.2020. április 2. 20:29

Szeretettel gratulálok ehhez a tanulságos és szép versedhez!

J.Teca2020. április 2. 19:46

Szívvel(16.), szeretettel, amit én nagyon fontosnak tartok az életben,
gratulálok Neked gyönyörű versedhez:J.Teca /Terézia/

kokakoma2020. április 2. 19:45

Nagyon szép, és tanulságos a versed. Szívvel gratulálok János

lnagypet2020. április 2. 19:27

A szeretet a legfontosabb,és a legcsodálatosabb dolog a világon,
nélküle az ember nem ember!
Szívvel: Z Nagy L

Motta2020. április 2. 19:23

Szomorú, szép történet.
szivvel olvastalak
Motta

Zakeus2020. április 2. 19:21

Szívvel olvastam ezt a tanulságos történetet,
gratulálok Tünde.
Gábor.

bakonyiili2020. április 2. 19:19

Remek és nagyon tanulságos szép mese!
Örömmel olvastam, szeretettel gratulálok: Ili

Golo2020. április 2. 18:49

Kedves Tünde!

Tizenegyedik szívvel gratulálok: Radmila

SzaipIstvanne2020. április 2. 18:41

Kedves Tünde! Szépen megírt fabulád tanulságos. A birtokló
szeretet nem vezetett az áhitott boldogságra. Bizony nem is
szokott. Szivvel gratulálok:
M.

Eci2020. április 2. 18:27

Kedves Tünde! Hatalmas versedhez szívből gratulálok! Nagyon tanulságos mese! Hatalmas szívet hagyok érte! Szeretettel Edit

jocker2020. április 2. 18:27

Remek és megható, meg értelemszerűen szomorkás a versed. De nagyon szép összességében!
Köszönve az élményt, elismeréssel: gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

feri572020. április 2. 18:16

Megható, szomorú tanulságos versed, fantasztikusan szép alkotás Tünde
Nagy Szívvel jelölöm kedvencemnek remek alkotásod
Szeretettel és Tisztelettel
Feri

1-9-7-02020. április 2. 18:12

S mi ebből a tanulság? Szeresd felebarátodat, ahogy önmagadat,
mert a szeretet csak önzetlenül, lélekből, belülről fakad!
Légy képes meglátni, hogy adni fontosabb!
Az igazi szeretet nem függőség, attól csodálatosabb! drága Tünde hasonlókat gondoltam versed olvasásakor nem ismétlem meg kiválóan össze foglaltad CSODÁLATOS szép tanulságos versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok ölellek Anikó

Pflugerfefi2020. április 2. 17:18

Kedves Tünde!
Nagyon tanulságos történet,
nagyszerű versben!
Szivvel szeretettel gratulálok!
Feri.

TURIKARI682020. április 2. 17:14

Nagyszerű a versed, s tanulságos.
Szívvel gratulálok

donmaci2020. április 2. 17:09

Csodaszép tanulságos versedet szívvel olvastam. Józsi

Katka692020. április 2. 17:02

Nagyon szépen megírt, csodálatos történet!
Szívvel, figyelővel jártam nálad!
Szeretettel: Katka

5367712020. április 2. 16:52

''Az igazi szeretet nem függőség, attól csodálatosabb!''

Így igaz, és a versed is egy csodálatos mese!
Tetszik szívvel:
József

Metta2020. április 2. 16:49

''S mi ebből a tanulság? Szeresd felebarátodat, ahogy önmagadat,
mert a szeretet csak önzetlenül, lélekből, belülről fakad!
Légy képes meglátni, hogy adni fontosabb!
Az igazi szeretet nem függőség, attól csodálatosabb!''
Drága Tünde!
Megható,gyönyörűen megírt történet!
Szívvel,szeretettel!
Margit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom