Szerző
Mészárosné Maya

Mészárosné Maya

Életkor: 72 év
Népszerűség: 66 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 141 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. április 5.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (28)

Mészárosné Maya

Húsvét napján

Húsvét reggel ünneplőbe öltöztek
Felnőttek és gyerekeik örömmel.
Úgy indultak a templomba vidáman,
Lelkük tiszta, kezük tele virággal.

Ez a kép van szemem előtt mindegyre,
Gyerekkorom hittel teli ünnepe.
Izgatottan vártunk mi a csodára,
Mindig ez volt a legszebbik vasárnap.

Ilyenkor szép cipőt kaptunk, és ruhát,
Az ünnepet és locsolást vártuk már.
Apánk volt az első, aki meglocsolt,
Nemcsak vízzel, kölni is volt ott jó sok.

Kis kosárba gyűjtöttük a sok tojást,
Csokiból volt, és volt festett alkotás.
Nyuszi, bárány, mind csokiból, jó sok volt,
És a sonka az asztalon finom volt.

Vajas kalács kakaóval pohárban,
Ma is érzem finom ízét a számban.
Sütemények, hideg sültek s melegek,
Jött sok vendég, ettek, ittak s elmentek.

Másnap aztán hajmosás volt szükséges,
A sok kölni keveredett oly szépen.
Igaz, hogy az iskolában még egyszer
Meglocsoltak, csokit kaptak érette.

Igyekszem most családomnak évente
A Húsvétot úgy ülni, mint régente.
Persze, mára kicsit más lett az ünnep,
Gyerekeim ennek is úgy örülnek.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Abraks_Anna2020. április 14. 08:25

Kedves Maya! Nagyon szép lett az a költemény! Szeretettel gratulálok! Adri

kicsikincsem2020. április 12. 18:57

Szívvel láttam, gratulálok.
Ilona

Gloren2020. április 12. 11:29

Drága Maya!
Csodaszép húsvéti emlékképek egy nagyszerű versben! Gratulálok Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, Áldott, Békés Húsvéti Ünnepeket kívánva, Öleléssel: Tünde

MeszarosneMaya(szerző)2020. április 7. 11:37

@111111: Köszönöm: Maya

1111112020. április 7. 07:57

Kedves hangulatú vers drága Maya,szívesen olvastam. Piroska

MeszarosneMaya(szerző)2020. április 6. 17:49

@fodoristvanne: @m.falvay: @gypodor: @donmaci: Kedveseim!Köszönet, hogy olvastatok. Ez a húsvét más lesz, mint a többi. Rajtunk áll, ki mennyit tud belőle megmenteni a jelen szomorú helyzetben.Köszönöm szép elismerő szavaitokat. Áldott Húsvétot, és sok szép verset kívánok: Maya

gypodor2020. április 6. 12:17

Ilyenkor-előjönnek a gyermekkori szép emlékek.
Remek vers
Szívvel gratulálok
Gyuri

donmaci2020. április 5. 22:09

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok. Józsi

m.falvay2020. április 5. 21:05

Kedves családi húsvét leírás .
Szívvel Miki

fodoristvanne2020. április 5. 20:46

Drága Maya!

Örömmel olvastam csodaszépre írt húsvéti versed!
Szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Áldott, békés, boldog húsvéti ünnepeket kívánok!
Erzsike

MeszarosneMaya(szerző)2020. április 5. 20:25

@JohanAlexander: @tomorg: @60afrod: @feri57: @adamne: @John-Bordas: @Martonpal: @SzaipIstvanne: @Katka69: @Eci: @orok.szerelem55: @1-9-7-0: @B...yL...o: @CD57.sz: @Metta: Ez a húsvét más lesz, mint a többi. Rajtunk áll, ki mennyit tud belőle megmenteni a jelen szomorú helyzetben.Köszönöm szép elismerő szavaitokat. Áldott Húsvétot, és sok szép verset kívánok: Maya

Metta2020. április 5. 18:40

Drága Maya!
Köszönöm szépen, hogy olvashattam csodás versedet!
Nagyon sok szép, régi emléket idézték fel soraid bennem!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Margit

CD57.sz2020. április 5. 17:47

Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok kedves Maya.
Régi emlékeket idézett - köszönöm neked:
Klári

B...yL...o2020. április 5. 17:47

Versed gyerekkorom gyönyörű ünnepeit idézte.
Kiváló alkotás, gratulálok:
László

1-9-7-02020. április 5. 17:38

Más lett igen az ünnep de kicsit rajtunk is múlik mennyit tudunk a régi húsvétok hangulatából ma is megvalósítani Nagyszerű versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

orok.szerelem552020. április 5. 17:31

Szép, húsvéti emlékeid, nagyszerűen versbe foglaltad!
Szívvel, tetszéssel olvastam, köszönöm az élményt, emlékeim eszembe juttattad.
Szívből szeretettel gratulálok!
Margit

Eci2020. április 5. 17:29

Kedves Maya! Remek alkotásodhoz szívből gratulálok! Nagy szívet hagyok érte! Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek! Szeretettel Edit

Katka692020. április 5. 17:18

Valóban, régen összegyűlt a nagy család. Ma már ez megszűnt, már a vírus előtt is. Változik a világ.
Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

jocker2020. április 5. 17:10

Sz lett és jó is az emlékezésed. Köszönöm, hogy olvashattam.
Nemcsak a húsvétok változtak meg, hanem a mai társadalom egyedei is...
Poétaöleléssel, tisztelettel, elismeréssel, kalapemeléssel; szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

SzaipIstvanne2020. április 5. 16:03

Kedves Maya! Szép husvéti, ünnepi emlékező versed
szivvel, szeretettel olvastam.

Áldott, boldog husvéti ünnepeket kívánok.
Mária

Martonpal2020. április 5. 16:01

Nagyszerűen leírt húsvéti vers.
Szívvel gratulálok...attila

Pflugerfefi2020. április 5. 15:27

Gyönyörű husvèti emlékek remek versben!
Sajnos az idei húsvèt különleges, és màs lesz!
Szívvel szeretettel gratulálok!
Feri.

John-Bordas2020. április 5. 15:25

Aranyos húsvéti vers,nagyon jó,a 9 ik hatalmas szivvel,ölel János szeretettel

adamne2020. április 5. 15:21

Nagyon szép, ünnepi versedhez szívvel gratulálok
drága Maya.
Szeretettel:Manyi

feri572020. április 5. 14:47

Nagyon szép Húsvét versed Maya
Nagy Szívvel olvastam
Szeretettel
Feri

60afrod2020. április 5. 14:45

Kedves Maya!Átéltem verseddel a rêgi, szép Húsvéti ünnep menetét, szokásait.Szívvel és szeretettel gratulálok versedhez!
Ildikó

tomorg2020. április 5. 14:42

Szeretettel olvastalak, húsvétra szőtt versedhez gratulálok, a sonka az asztalon finom volt.
Jó szívvel (5 ❤)...
Gábor

JohanAlexander2020. április 5. 14:37

Maya, ünnepi versed, szívet érdemel.

MeszarosneMaya(szerző)2020. április 5. 14:26

@536771: @Golo: @41anna: Köszönöm a gratulációkat, és a szíveket: Maya

41anna2020. április 5. 14:12

❤ 3. Igazán szép soraid mellett szívecském hagytam 🎍!
Melinda

Golo2020. április 5. 14:05

Szeretettel gratulálok, kedves Maya versedhez: Radmila /2.♥/

5367712020. április 5. 13:39

Csodás Húsvéti versedhez szívből gratulálok!
József

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom