Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Hecz János Sándor

Állat módon

Ember régen kinőtt az állati sorból,
talán azért látszik alig ki a koszból.
Eldobható most már, amit készít, minden.
Újrahasznosítás túl sok helyen nincsen.

Szelektív hulladék csak egy képzelt álom.
Belé botlok bárhol, ha utamat járom.
Amott tíz műszálból készített pelenka!
Egy gondatlan szülő amit odatett ma.

Pár méterrel arrébb vagy húsz négyzetméter
lebomló fóliát hord a szél majd széjjel.
Mikroszemcséivel telítve a tenger.
Bálnát, fókát gyilkol kegyetlen méreggel!

Mellette mit látok? Halom gumiabroncs!
Csak azt tudnám, miért házam előtt landolsz?
Odébb halálfejes jellel pár nagy kanna.
Az Isten sem tudja, mi lehet tartalma!?

Kis erdőnek szélén most egy koszos batár
nagy titokban könnyít fertelmes tartalmán.
Túl drága a "sitt jegy", lehet, át sem vennék?
Én bizony kezére egy bilincset tennék.

Egy tanyától talán úgy fél kilométerre
gödröt ás egy fószer, látszik, hogy sietne,
hisz` egy halom dög van szekerére dobva.
Asszonyával szórja megásott árokba.

Azt hiszem, hogy mára elég volt, mit láttam!
Pusztítják a tájat, hol szívesen jártam.
Eloroznak tőlem mindent, ami szép volt.
E táj olyan lett, mint lepedőn egy vérfolt.

Viselkedj hát, ember, újra állat módra,
mások életterét ki el nem orozza.
Te, mint faunának gondolkodó lénye,
az Istenre kérlek, térj már észre végre!

Most a patak partján talán csodát látok?
Ifjak és idősek, sőt egész családok
két kezükön kesztyű, egy-egy zsákot fognak,
másoknak szemetét mind-mind beledobnak.

2020. április 7.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


KecskesRajmund2020. május 9. 16:44

Házi dolgozatban fogom felhasználni, idézetként. Így az életemet is megmentette. Ezért külön köszönet!

KecskesRajmund2020. május 9. 16:41

Nap mint nap ezt látni. Mintha én írtam volna ki magamból. Köszönöm!

Ahita2020. április 21. 16:06

Kedves Sándor, én már pontosan a versedben leírtakért nem használom a szófordulatot, ha elszörnyülködöm valamin, - olyan, mint az állat'', mert az állat ugyan''csak'' ösztönlény, de mégis a szükséges és elégséges életformát éli. Az ember képtelen erre, kapzsivá, önzővé és felelőtlen kivagyivá vált egy részük, mi pedig elszenvedjük, próbálkozunk javítani, kipótolni, helyreállítani, de az biztos, hogy ez így sokáig nem fog menni...
Szív, szeretettel. Éva

Bo_Flowers2020. április 21. 12:32

Fontos, szép vers, köszönöm szépen az élményt kedves barátom!

Bo_Flowers2020. április 21. 11:35

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

gyorezoltanne2020. április 21. 08:21

Kedves János! Remek alkotásodhoz nagy szívvel gratulálok. Julika.

Vadvirag462020. április 21. 07:16

Igaz őszinte alkotás! Szívesen olvastam, Szívvel köszönök el!

Cs.Viki2020. április 20. 06:54

Sajnos igaz minden szavad. Legmegrázóbb, amikor ártatlan állatokat kínoznak és vetik ki őket... borzalom! És sajnos még kevesen vannak, akik önkéntesen tisztítják a természetet. Bár nem ez lenne a megoldás, hanem a bírság és erős büntetés az elkövetőknek. Figyelem felkeltő versednél nagy szívet hagyok. Viki

1111112020. április 19. 19:06

...sajnos ez van úton-útfélen...figyelmet érdemlő vers kedves János, szívvel jártam nálad. Piroska

Agnes542020. április 19. 13:48

Sajnos ez az aktuális valóság. Még jó hogy bírja a toll, ezeket a nehéz igazságokat.

Ági

Gloren2020. április 19. 12:46

Kedves János!
Nagyszerűen megírt figyelemfelkeltő alkotás! Ez a kőkemény csúf valóság! Elképesztő és borzasztó mi mindenre képes az ilyen hanyag ember és nem gondolkodik, nincs benne felelősségtudat és tisztelet a Természet iránt. Gratulálok nagy Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, örömteli szép tavaszi napokat kívánva jó Egészségben: Tünde

Nichi-ya2020. április 19. 11:33

Sajnos ez a szomorú valóság. Szívet hagyok, sok szeretettel.

budajo2020. április 19. 09:05

Kedves János!
A szomorú valóságról írtál, sajnos van okunk aggódni a természetért.
Szívvel, elismeréssel gratulálok!
Józsi

fodoristvanne2020. április 18. 20:09

Kedves János!

Elgondolkodtató, igazán tanulságos és megszívlelendő sorok, remek alkotás!
De jó is lenne, ha mindenki érezné a természetvédelem fontosságának súlyát! Egyszerűen nem értem, miért nem lehet kicsit jobban figyelni környezetünkre, egymásra, s ezzel együtt saját magunkra.
Egyetértéssel olvastam - sajnos - valósághű soraidat, hisz engem is legalább ennyire fel tud háborítani az emberi nemtörődömség. Néha bizony még azt is mondom, hogy nem is hasonlítanám egyes embereket az állatokhoz, hisz azok sokkal természetvédőbbek.
Szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Erzsike

zsuzsakalocsa2020. április 18. 20:02

Kedves Sándor!
Szívvel és szeretettel gratulálok nagyon jól megírt alkotásodhoz. Sajnos azok nem olvassák el, akik mindezt elkövetik.
Zsuzsa

gyorgyjeko2020. április 18. 18:49

Kedves János, Te az emberek jobbításáért igen sokat fáradozol! Tetszik a vers, gratulálok Gyuri

Cila032020. április 18. 18:35

Amíg a fejekben nem lesz rend, addig sajnos minden így marad.
Tartok tőle a változást már nem érem meg...

Magdi

kicsikincsem2020. április 18. 18:18

Sajnos mindenütt ezt látni... szívvel gratulálok.
Ilona

madaras2020. április 18. 18:05

--- hát ez bizony nem semmi.....
''Egy tanyától talán úgy fél kilométerre
gödröt ás egy fószer, látszik, hogy sietne,
hisz` egy halom dög van szekerére dobva.
Asszonyával szórja megásott árokba.''

.... igen bizony , észhez kéne térnünk, mert a most felépülő vírusbirodalom újabb ''gyilkosokat szülhet ilyen szemétkupacok között..
Elismeréssel hagyok szívet versednél.

gypodor2020. április 18. 17:53

Abba kellene belegondolni, hogy ilyen pár kilométerrel odébb a sógoréknál miért nincs? Vagy a sokat szidott németeknél.
Ütős vers
Szívvel
Gyuri

Fresh2020. április 18. 17:01

Kedves Sándor a szomorú valóságot ábrázolod, elgondolkodtató, vajon meddig lehet az élővilágot, a természetet tovább rombolni, tönkretenni. Azért mindig van remény, hogy nem mindenki tűri el. Nagyszerű versednél szívet hagyva, szeretettel gratulálok. Edit

kincseshaz2020. április 18. 16:41

Sajnos sokan nem tudják, hogy mi ''vendégek'' vagyunk a Kék Bolygónk. Nincs jogunk tönkretenni az élővilágát. Igaz, ütős versedet elismeréssel, szívvel olvastam. Ilona

editmoravetz2020. április 18. 15:33

Kedves János!

Versed megrázó képet nyújt a valóságról.
Sajnos bármerre nézek, magam is ezt látom.
Amit versed végén reményt megcsillantasz, bízom benne nem csak múló álom mindaz!

Szeretettel ölellek, szívet hagyok természetvédő intelmeidnél!
Szívvel: Edit

Fantimora2020. április 18. 14:52

Mennyire megragadtad a k(á)osz lényegét, valóságtartalmát kedves János!
Mi park mellett lakunk és nap mint nap borzadállyal tölt el az a mértéktelen szemét, amit látok. Sokszor azon gondolkodom- hogy lehet, hogy az emberből ennyire kihalt az esszencia, az igény a Rendre, a szépségre,a megbecsülésre?
De hát hogy is várhatnánk el a természet iránti tiszteletet, ha egymással szemben sem tudunk már toleránsak lenni???
Vagy ébredezik az emberiség? Utolsó soraid mintha ezt sugallnák...
Nagy szívvel, szeretettel- Erika

schvalmrozsa2020. április 18. 14:19

Szomorú valóság, szívvel olvastam.
Gratulálok! Rózsa

Golo2020. április 18. 11:51

Viselkedj hát, ember, újra állat módra,
mások életterét ki el nem orozza.
Te, mint faunának gondolkodó lénye,
az Istenre kérlek, térj már észre végre!

Szeretettel adom szomorú versedhez a 47. szívet: Radmila

jocker2020. április 18. 10:46

Hmm...
Nincs mit tenni az emberi faj ilyen és megjósolom, hogy csak tovább fog romlani.
Ha nem volna a környezetünkben annyi képmutató barom, akkor most 10 sorban igen érdeket tudnák írni a témában... De, hogy a nagy jóindulatomban még én üssem meg a bokámat, ez nem fér bele.
Ezt persze fönntartom! Egy boros-kancsónyi kávé mellett, végeérhetetlenül meg tudnánk tartani az emberi faj peres eljárását...
Köszönöm, amit írtál és jólesett, hogy minden sorodból csaj úgy csöpög az igazság! 5*
Poétaöleléssel, főhajtással, kalapemeléssel, barátsággal, köszönettel az olvasási élményért; szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

dvihallyne452020. április 18. 10:08

Sajnos aggodalomra bizony van okunk!!
Szívvel gratulálok! Sarolta

amalina2020. április 18. 10:03

Sajnos nagyon igaz versednél szívet hagyok remélve, hogy lesz - pozitív - változás.
éva

szalay2020. április 18. 08:43

Kedves János,versed a valóságot mutatja,amelyet mindannyian ismerünk és sajnos sokat nem teszünk érte
szivvel István

Gant_Elizabet2020. április 18. 08:17

Kedves János!
Még ha a legtöbb ember szabálykövetően is viselkedik, mindig vannak kivételek, akik nem! És vannak az üdítő kivételek, akik a jóért még többet cselekszenek! Szívvel, szeretettel olvastalak.
Elizabet

m.agnes2020. április 18. 08:15

Sajnos van miért aggódni.
Szívvel. Ágnes

hasonmas732020. április 18. 06:48

Elgondolkodtató, aktuàlis versedet remekül megírtad. Szívvel olvastam. Jó egèszsèget kívànok!
Alma

Leslie20162020. április 18. 06:35

Nagy igazságokat fogalmazrál meg.

László

Leslie20162020. április 18. 06:33

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

John-Bordas2020. április 18. 02:39

A 39 ik nagy szívet hagytam kiválóan megírt versednel,sok igazság van a sorok között,ölel János

molnarne2020. április 17. 23:04

Nagyon szép versedhez szeretettel szívvel gratulálok:ICA

dobosigyorgy2020. április 17. 21:37

Természetversedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

dobosigyorgy2020. április 17. 21:37

Természetversedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

barnajozsefne2020. április 17. 21:16

Szívvel, szeretettel, gratulációval, minden jót kívánok, Erzsi

merleg662020. április 17. 21:05

Kedves János Sándor! Természetversed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

m.falvay2020. április 17. 20:55

Szép természet féltő gondlatok . Mindenütt úgy kell viselkedni mint otthon , elvégre az egész természet az otthonunk .
Szívvel Miki

Agi632020. április 17. 20:50

Élethű!
nagy szívvel Ági

Katka692020. április 17. 20:21

Szép természetvédő versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

Dram2020. április 17. 20:15

Jó vers. Figyelemkeltő-
ha van aki érti a szerző
üzenetét.
Szívet hagyva olvastalak; András.

60afrod2020. április 17. 20:11

Kedves János! Igaz és elgondolkodtató versedet, szívvel és szeretettel olvastam!
Ildikó

MeszarosneMaya2020. április 17. 20:03

Szörnyű, amit leírsz, de sajnos mindennapi látvány.Nagyon jó felhívni a figyelmet erre a szörnyű valóságra. Szívvel: Maya

meszaroslajos602020. április 17. 19:55

Elgondolkodtató versednél szívet hagyok, Lajos.

remember2020. április 17. 19:53

Üdvözítő összefogás .... lenne .... lehetne. Vissza kellene nyúlni az alapokig! Nagy szívvel gratulálok versedhez.

donmaci2020. április 17. 19:37

Nagyon jó aktuális versedhez szívvel gratulálok. Józsi

Metta2020. április 17. 19:09

Remek,elgondolkodtató versed szívvel olvastam!
Szeretettel!
Margit

TURIKARI682020. április 17. 19:05

Igazad van egy borzalmas mennyiségű szemét van a természetbe.
De azok is azok, kik eldobják.
Szívvel gratulálok versedhez János

Poeta2001_2020. április 17. 18:29

Jó vers.
N.A.P.

J.Klari2020. április 17. 18:19

Tanulságos, elgondolkodtató vesed jó lenne, ha azok is olvasnák, hallanák,
akik ilyen lelketlenül szennyezik a Földet.
Mnden szavával egyet kell értenünk, ha még egészségesek akarunk maradnni.
Gratulálok, szívvel.

B...yL...o2020. április 17. 18:15

Nagyszerűen sikerült versed befejezése némi reményt is nyújt, bár még sok időbe telik, amíg a gödör-ásók is kesztyűt húznak, zsákkal a kezükben.
Gratulálok:
László

Perzsi.2020. április 17. 17:51

Gratulálok a versedhez!

Erzsi

J.Teca2020. április 17. 17:50

Kedves János! Csodálatosan írtad meg, illetve szedted össze a szennyes
valóságot, már legalább is egy részét.
Szívvel(17.), szeretettel gratulálok:J.Teca /Terézia/

1-9-7-02020. április 17. 17:48

Kedves János engem is mindig ledöbbent hogy miért nem tisztelik az emberek a környezetüket ? Mindenütt szemét bár merre indul az ember az út széli árkokban, erdőkben uram bocsássa meg a Balaton partja botrányos ..De talán lesznek versed végén említett csodálatos családok és szép számmal követők és mindenhol lesz egy egy ''fecske'' akik bebizonyítják hogy egy fecske is csinál nyarat Elgondolkoztató kiváló versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

uzelmanjanos9562020. április 17. 17:45

Kiváló versednél szívet hagyok, János

kokakoma2020. április 17. 17:35

Szívvel gratulálok, és magam sem értem miért történik mind ez. János

Pflugerfefi2020. április 17. 17:26

Nagyszerű figyelemfelkeltő
alkotàsodhoz szivvel gratulálok!
Feri.

Zsuzsa03022020. április 17. 17:10

Igaz! Kiváló, aktuális versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel: Zsuzsa

orok.szerelem552020. április 17. 17:08

Kedves Sándor!
Sajnos mindez igaz! Tény, hogy bármerre fordul az ember, szemétbe botlik.
Intelmeid bár csak komolyan vennék az emberek!
Szívet hagytam remek versedért, szívből elismeréssel gratulálok!
Margit

tomorg2020. április 17. 17:05

Szeretettel olvastalak, nagyszerű alkotás,
életversedhez gratulálok, t
Jó szívvel (12 ❤)...
csak óvatosan... most főleg
Gábor

Szívvel jövök alkalmanként,
megcsodálni érzésed,
törődésből álljon köztünk
egy kis összetartó szeretet.

SzaipIstvanne2020. április 17. 16:44

Kedves János! Igen, néha elég, mit látunk. Aktuális téma,
remek versben.
Szivvel gratulálok.

Mária

lantgyorgyi32020. április 17. 16:07

Megint remek és aktuális a téma.
Szeretettel idöztem versednél.
POET ölelés Györgyi

Schmidt-Karoly2020. április 17. 16:04

Kedves Sándor!
Miért is csodálkozik az ember, hogy élhetetlen világban él? Azért csodálkozik, mert ő nem tudja, hogy ő is részese, - tisztelet a kivételeknek.
Kellemesen szép napokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

41anna2020. április 17. 15:55

❤ 5. Így kellene összeszedni,de tudod azoknak akik ki dobálják a szemetet!
.....
Melinda

5367712020. április 17. 15:06

Nagyszerűen, a realitások talaján írtad meg a verset, kiváló! Sajnos nem figyelnek az emberek a környzet tisztaságára, tisztelet a kivételnek!
Szívvel gratulálok!
József

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom