Dér István ISI

Egy gyermek vallomása

Reggel a napsugár előtt vidáman ébresztelek,
Én vagyok a te apró, szerető gyermeked,
Lehet, hogy fáradtan ébredsz, de feledtetem veled,
Megölellek, és rögtön jobb lesz kedved,
A napsugár és az én két szemem együtt nevetnek.

Séta közben vigyázz rám, szorosan fogd a kezem,
Még óvodába járok és szót fogadok neked,
Drága édesanyám, nagyon-nagyon szeretlek!
Majd ha megnövök, mindenben kedvedben járok,
Ha mégis beteg lennél egy kicsit, én leszek, ki ápol.

Milyen jó, mikor hozzád bújva elalszom és szépeket álmodom,
Édesanyám, te kedves, csilingelő szavaim hozzád szólnak,
A jó Istenkét, ha kérhetném, mi mindig együtt maradnánk,
Oly kegyetlen az élet, miért van az, hogy egyszer elhagysz,
De most erről ne is beszéljünk, most szeressük egymást,

Mikor édesen alszom, hányszor felkelsz, hogy láss és betakarj,
Néha kicsit incselkedem, nem vagyok rossz, csak észrevegyél,
Tudom, sok a dolgod, de egyik szemeddel mindig rám figyelsz,
Az oviban jó, de mindig várom, hogy értem jöjj!
Mikor meglátlak, kicsi szemeim csillognak az örömtől,

Az óvónéni és a mami is kedves, aranyos, de te érsz a legtöbbet,
Sajnállak, mikor látom, szomorú vagy, mondd, hogyan segítsek?
Örültél, mikor először felsírtam, a te legnagyobb kincsed!
Anya vagy, ki nekem életet adtál, most már tudom, nagyon vártál,
Csak játszom, játszom és kacagok neked, te kicsi gyermeked!