Szerző
Palotai János

Palotai János

Életkor: 77 év
Népszerűség: 347 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 260 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. május 5.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (72)

Palotai János

Gyermeki álmok, vágyak

Emlékszem sok ezernyi gyermekálmomra,
amit másnap átéltem szépen sorjában.
Kovács lettem, ahol az üllő muzsikál,
a lovak lábaira patkókat formál.

Borbély, akinek szája soha be nem áll,
de mégis ügyesen hajat vág, borotvál.
Asztalos, kinél télen is jó meleg volt,
kisbíró, aki után sok gyermek loholt.

Postás, akinek minden kutya barátja,
párnak botfertőzéstől esett ki foga.
Suszter, aki egy háromlábú székén ült,
cipőkön kezei között a lyuk eltűnt.

Juhász, aki oly szabad volt, mint a madár,
a sok birka közt pulija volt a tanár.
Buszsofőr, akit esténként sok ember várt,
és addig a kocsmáros soha be nem zárt.

Kocsmáros, aki mindenkinek barátja,
doktor, akit hintó hoz a vizsgálóba.
Esperes, akinek bevalljuk bűnünket,
sekrestyés, kinek szívvel adják pénzüket.

Ezernyi vágyamból sajnos, nem lett semmi,
de vágyálmaimra jó volt emlékezni.
Elfeledtetik a nehezebb napokat,
mert újraélem boldog gyermekkoromat.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


kokakoma(szerző)2020. június 30. 11:15

@Agi63: Köszönöm.

Agi632020. június 30. 08:52

Nagyon szép lett!
Szívvel Ági

kokakoma(szerző)2020. május 19. 15:55

@Gaffer: Tisztelettel köszöntelek oldalamon: köszönöm az elismerésed. Figyelőmmel várom verseidet. János

kokakoma(szerző)2020. május 19. 15:48

@Nichi-ya: Szeretettel köszönöm. János

Gaffer2020. május 19. 13:36

Tüneményesen szép hangulatú vers...
Gratulálok!

Nichi-ya2020. május 14. 19:24

Nagyon szép, kedves alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

kokakoma(szerző)2020. május 14. 11:32

@montor: Szeretettel köszönöm. János

montor2020. május 14. 11:27

Igazi gyermekálmok, a kópéság azért ott van a sorokban!
Tetszéssel hagyok egy tetszetős szívet!
Eszter

MeszarosneMaya2020. május 14. 07:33

@kokakoma: Kösz, hogy elárultad titkosat. Látszik, hogy már gyerekként benned voltak a rímek.Csak gratulálni tudok: Maya

kokakoma(szerző)2020. május 13. 15:10

@barnajozsefne: Szeretettel köszönöm. János

barnajozsefne2020. május 13. 13:25

Vágyaidról, szívesen olvastam, kedves János!
Szeretettel, szívvel, Erzsi

kokakoma(szerző)2020. május 12. 10:29

@Leslie2016: Tisztelettel köszönöm. János

Leslie20162020. május 12. 09:07

Örömmel és szívvel olvastalak. Figyelőmben olvaslak.
Barátsággal
László

kokakoma(szerző)2020. május 11. 19:02

@m.agnes: Szeretettel köszönöm. / Gyári szakember a vasforgácsolásban
1957 től 2003 ig/

m.agnes2020. május 11. 18:54

Gyerekszemmel írtad versedet. Nagyon megfogtad azt a csodálatot, tiszteletet
amit akkor éreztél.Végül mi lettél, azt gondoltam a végére kiderül. Így marad a kíváncsiság.:))
Ágnes

kokakoma(szerző)2020. május 11. 12:40

@Gloren: Szeretettel köszönöm. János

Gloren2020. május 11. 10:43

Kedves János!
Nagyszerű, kedves hangulatú, szép emlékező vers! Gratulálok Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, örömteli szép tavaszi napokat kívánva: Tünde

kokakoma(szerző)2020. május 11. 09:23

@anci-ani: Szeretettel köszönöm. János

anci-ani2020. május 10. 22:31

Nagyon szép visszaemlékezni a gyermeki álmokra, melyek akkortájt minden gyermek megálmodott és elképzel magában...
Mindegyik olyan vonzónak tűnt akkor, de most is jókedvet és derűt nyújt visszagondolni rájuk...
Remek versedhez kedves János szívvel gratulálok!
Anci

kokakoma(szerző)2020. május 10. 19:18

@editmoravetz: Köszönöm.

editmoravetz2020. május 10. 18:03

Sok szép szakmát próbáltál ki gyermeki vágyakkal - szívvel gratulálok kedves formát találtál ezek bemutatására,

Szívvel-szeretettel gratulálok: Edit /64./

kokakoma(szerző)2020. május 10. 12:00

@Vadvirag46: Szeretettel köszönöm, és örülök,hogy újra köztünk vagy, János

Vadvirag462020. május 10. 11:55

Gyönyörű szép alkotás! Gratulálok hozzá szeretettel! Kedves szívvel köszönök el!

kokakoma(szerző)2020. május 9. 09:45

@111111: Köszönöm az elismerő szavaidat. János

1111112020. május 9. 06:14

Az idő múlásával ismét ránk talál az ''álmodozások kora'',csak most már az emlékeinket éljük újra,teszik vers,szépre írtad kedves János,szívesen olvastam. Piroska

kokakoma(szerző)2020. május 8. 19:55

@szalokisanyi1: Köszönöm.

szalokisanyi12020. május 8. 19:28

Remek!
Tisztelettel: Sanyi

kokakoma(szerző)2020. május 8. 18:56

@bereczkif: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2020. május 8. 18:56

@minekelek: Köszönöm.

bereczkif2020. május 8. 14:38

Szívvel gratulálok: Ferenc.

minekelek2020. május 8. 13:21

Gratulálok ehhez a vershez.
Nagyon jó a hangulata, élmény volt olvasni.
Edit

kokakoma(szerző)2020. május 8. 10:40

@MeszarosneMaya: Igaz, pedig már akkor is írtam, ha a levelek között tallózol megtalálod /Ágnes 54/ az akkor írt versemet. Szeretettel János

kokakoma(szerző)2020. május 8. 10:37

@JohanAlexander: Köszönöm.

MeszarosneMaya2020. május 8. 10:25

Lám, csak, költőről nem álmodtál, s mégis az lettél. Nagyon ügyesen jellemzed a különféle szakmákat, mint álmokat.Szívvel: Maya

JohanAlexander2020. május 8. 08:29

János, emlékeidhez, nagy szívet küldök.

kokakoma(szerző)2020. május 7. 15:11

@kicsikincsem: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 7. 15:11

@Agnes54: Kimaradt, pedig akkor is írtam: Harmadikasként ez volt az első versem:
Zoltán jár az iskolába,
gyorsan fut az apró lába,
tanul is ő szorgalmasan,
levizsgázik jutalmasan.

Elárultam titkomat. Szeretettel köszönöm a látogatást, a szívecskét. János

kokakoma(szerző)2020. május 7. 15:05

@AkarkiGyula: .. és akkor még mindent nem is árultam el. Köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 7. 15:04

@dobosigyorgy: Tisztelettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 7. 15:04

@lenartanna: Köszönöm a kedves véleményed. János

kokakoma(szerző)2020. május 7. 15:04

@HJudit: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 7. 15:03

@Fresh: Köszönöm,hogy megosztottad saját álláspontodat . Szeretettel János

kokakoma(szerző)2020. május 7. 15:01

@fodoristvanne: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 7. 14:59

@madaras: Köszönöm a kedves kiegészítésedet. Üdv. János

kokakoma(szerző)2020. május 7. 14:58

@Dram: Köszönöm.

kicsikincsem2020. május 7. 11:35

Szívvel olvastam a gyermekkori emlékezést, gondolatokat, gratulálok.
Ilona

Agnes542020. május 7. 10:20

Kedves János!

Egy valamiről viszont nem álmodtál. A versírás. Nagyon kedves vers. Nagy szívet hagyok.

Ági

AkarkiGyula2020. május 7. 09:55

Bizony mondom, megleptél!
Mennyi minden nem lettél?
ü

dobosigyorgy2020. május 7. 07:31

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

lenartanna2020. május 6. 22:57

Humoros, remek soraidhoz szívvel gratulálok, kedves János!

HJudit2020. május 6. 20:23

Nagy szeretettel olvastam e sorokat, csodás! Nagy szívvel! Judit

Fresh2020. május 6. 19:42

Kedves János nagy öröm volt olvasni ezeket a gyermekkori álmokat, vágyakat. Nekem ugyan nem volt ilyen sok, de jó volt egy kicsit visszaemlékezni nosztalgiázni. Természetesen egészen más szakmám lett, mit a régi álmaim. Nagyszerű a versed, szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

fodoristvanne2020. május 6. 19:31

Kedves János!

De jó is volt most újraélni gyermeki álmaid, vágyaid sorát! Emlékezni azokra a boldog, szép időkre, amikor még a gyermekek ráláthattak ezekre a foglalkozásokra, a munkás emberekre, így iskola nélkül is, a gyakorlatban el tudták sajátítani egy-egy szakma fortélyait.
Nagyszerű alkotásodhoz nagy szívvel és szeretettel gratulálok!
Elismeréssel: Erzsike

madaras2020. május 6. 19:04

...... nekem ez a versszak tetszik a leginkább:
''Juhász, aki oly szabad volt, mint a madár,
a sok birka közt pulija volt a tanár.
Buszsofőr, akit esténként sok ember várt,
és addig a kocsmáros soha be nem zárt.''

........amúgy vágyálmaidon látszik, érződik, hogy munkát szerető ember voltál - vagy - mert még gyermekkori vágyálmaid között is csak ''dolgos''foglalkozások szerepelnek - kimaradt belőle - mondjuk a milliomos, gyártulajdonos, valamiféle igazgató, stb....
.... mert sajnos - osztályfőnökként - annak idején írattam gyermekeimmel olyasmit: hogy képzelik el életüket 20 év múlva.......nagyon sokan akartak sokat utazó gazdag emberek - vagy azok feleségei lenni....
Versedhez elismeréssel, szívvel gratulálok.

kokakoma(szerző)2020. május 6. 18:59

@Bobe66: Köszönöm a kedves szavakat. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 18:58

@dvihallyne45: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 18:58

@Motta: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 18:58

@1-9-7-0: Szeretettel köszönöm a kedves véleményed. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 18:57

@B...yL...o: Köszönöm a gratulációdat. Ölellek Jancsi

Dram2020. május 6. 18:37

Kedves hangú, szép vers.
Szívet hagyva gratulálok; András.

Bobe662020. május 6. 18:16

Nagyon szép, gratulálok. Böbe

dvihallyne452020. május 6. 17:28

Szívvel gratulálok kedves emlékezésedhez! Sarolta

Motta2020. május 6. 17:02

Kellenek az ilyen kedves emlékek.
Szívvel olvastalak
Motta

1-9-7-02020. május 6. 16:41

Kedves János szép csokorba kötötted gyermekkori álmaidat ma már a virtuális világban elvesznek a gyermekek és csak nagyon kevesen akarnak dolgozni ilyen álmokat kevesen kergetnek Pedig érezhető versedből hogy jó vissza emlékezni és olvasni is jó volt kiváló versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

B...yL...o2020. május 6. 16:29

Hiányzik a mozdonyvezető, nekem sokáig az volt az álmom. Persze, pap is akartam lenni, aki mozdony helyett lelkeket vezet.
Mint régi ismerőst olvastam versedet, hiszen mindnyájunknak voltak titkos álmai.
Nagyon szép verset írtál, gratulálok:
Laci

kokakoma(szerző)2020. május 6. 16:23

@adamne: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 16:22

@lnagypet: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2020. május 6. 16:22

@bardosedit: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 16:22

@Golo: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 16:21

@Martonpal: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2020. május 6. 16:21

@szombati: Köszönöm.

adamne2020. május 6. 16:06

Emlékező, szép versedhez gratulálok kedves János. Tetszett a versed!
Szívvel, szeretettel. Manyi

lnagypet2020. május 6. 15:31

Mesterségek mesteri bemutatása,a gyermekkori álmok sgítségével,
naogyon tetszik!
Szeretettel üdvözöllek: Z Nagy L

bardosedit2020. május 6. 13:25

Szép emlékezésednél szívet hagyok.
Szeretetel:Edit

Golo2020. május 6. 12:20

Juhász, aki oly szabad volt, mint a madár,
a sok birka közt pulija volt a tanár.
Buszsofőr, akit esténként sok ember várt,
és addig a kocsmáros soha be nem zárt.

Szeretettel gratulálok versedhez: Radmila/38.♥/

Törölt tag2020. május 6. 12:18

Törölt hozzászólás.

Martonpal2020. május 6. 10:38

Nagyszerűen írtál a gyermekkori vágyálmokról.
Szívvel gratulálok...attila

kokakoma(szerző)2020. május 6. 10:24

@gypodor: Tisztelettel köszönöm . János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 10:23

@Napsugar0607: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 10:22

@gyorgyjeko: Köszönöm. Üdv. János

gypodor2020. május 6. 10:13

Ezernyi vágyamból sajnos, nem lett semmi,
de vágyálmaimra jó volt emlékezni.
Elfeledtetik a nehezebb napokat,
mert újraélem boldog gyermekkoromat.

Szépek a gyermekálmok, melyeket szövögettünk hajdanán. Pont ezért szép az élet, s ez a vers is!!!!!
Szívvel gratulálok
Gyuri

Napsugar06072020. május 6. 10:03

Aranyos, kedves gyermekálmok. Gratulálok

gyorgyjeko2020. május 6. 10:03

Szép kerek vers! Valóban az emlékek segítenek a nehéz napokban! Szívet küldve gratulálok Gyuri

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:58

@Pflugerfefi: Nagy tisztelettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:58

@Katka69: ... de azért így is remekül érezzük magunkat. Szeretettel János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:56

@szombati: Akkor hozzád megyek télen melegedni. Üdv. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:53

@ditte142: Szeretettel köszönöm a kedves véleményed. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:52

@Zsuzsa0302: Kedves vagy, szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:50

@Metta: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:50

@biro.gizella: Köszönöm. Szeretettel János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:49

@donmaci: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:48

@szalay: Köszönöm. Üdv. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:48

@hillailaszlo-ve: Szeretettel köszönöm. Üdvözöllek Jancsi

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:47

@60afrod: Szeretettel köszönöm. Jancsi

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:47

@meszaroslajos60: Köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:46

@SzaipIstvanne: ''Mindenkinek van egy álma'': szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:45

@536771: Örömmel olvastam véleményed. Köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:44

@CD57.sz: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:44

@Bartolomeo.69: Tisztelettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:44

@J.Teca: Szeretettel köszönöm, egyetértünk. János

kokakoma(szerző)2020. május 6. 09:43

@m.falvay: Sokan eljátszunk ezen gondolatokkal. Köszönöm. Üdv. János

Pflugerfefi2020. május 6. 09:39

Kedves János!
Gyermekkorban folyamatosan változott,
hogy mi szerettem volna lenni,
Remek alkotásod szívvel olvastam!
Feri.

Katka692020. május 6. 09:37

Kicsit én is nosztalgiáztam soraidat olvasva. Én is sok minden szerettem volna lenni gyermekkoromban. Ám végül pont úgy , mint nálad, semmi sem valósult meg belőle.
Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

Törölt tag2020. május 6. 09:21

Törölt hozzászólás.

ditte1422020. május 6. 08:15

Kedves János!

Nagyon hangulatos, szórakoztató így végigolvasni visszaemlékezésedet, gördülékeny, szépen rímelő versedben.
Igen élményszerűen, humorral írtál az egyes foglalkozásokról.
Nagy-nagy szívvel lett kedvencem!
Szeretettel időztem:
Erzsébet

''Ezernyi vágyamból sajnos nem lett semmi,
de vágyálmaimra jó volt emlékezni.
Elfeledtetik a nehezebb napokat,
mert újraélem boldog gyermekkoromat.''

Mennyire más élmény volt a valóságos tapasztalat, mint ugyanez virtuálisan!

Zsuzsa03022020. május 6. 07:48

Köszönöm hogy olvashattam remek, humoros versed. Szívvel, szeretettel.
Madárcsicsergős, szellőcirógatós szép napot kívánok,
jó egészségben: Zsuzsa

Metta2020. május 6. 07:30

Kedves János!
Köszönöm az élményt!
Öröm volt olvasni versedet!
Szívvel,szeretettel!
Margit

biro.gizella2020. május 6. 07:24

Nagyon szépen leírtad !Szívecskét is küldök !Gizella

donmaci2020. május 6. 06:04

Nagyon tetszett! Szívvel gratulálok Józsi

szalay2020. május 6. 04:32

remek humoros vers,
szivvel olvastam István

hillailaszlo-ve2020. május 6. 00:55

Gyönyörű vágyálom!
Ha nem is teljesült de jó
emlékezni rá!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

60afrod2020. május 5. 21:17

Kedves Jancsi! Élmény volt olvasni, szép gyermekkori emlékező versedet!
Nagy szeretettel és szívvel gratulálok versedhez!
Ildikó

meszaroslajos602020. május 5. 20:44

Remek versedhez szívvel gratulálok, Lajos.

SzaipIstvanne2020. május 5. 20:25

Kedves János! Szép gyermekkori emlékező versednél szivet
hagytam. Én tanítónő szerettem volna lenni, csak ennyi volt
az álmom, de sajnos csak álom maradt.
Mária

5367712020. május 5. 20:24

Csodás gyemeki álmok, nagyszerű emlékezés!
Szívet hagyok!
József

CD57.sz2020. május 5. 20:18

Nagy örömmel olvastam szép emlékező soraidat.
Elismeréssel gratulálok kedves János:
Klári

Bartolomeo.692020. május 5. 20:15

Nagyon szép emlékezésedet élmény volt olvasni!
Szívvel: B e r c i

J.Teca2020. május 5. 20:11

Kedves János! Szívvel(14.), szeretettel olvastam emlékező versed, jól esik
olykor visszaemlékezni gyermek álmainkra:J.Teca /Terézia/

m.falvay2020. május 5. 19:59

A gyermek kor az álmodozások kora . Néha eltűnődöm , mi lett volna ,ha valamelyik bejön , de nincs hiány érzetem .
Szívvel olvastalak .
Miki

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:56

@John-Bordas: Köszönöm.

John-Bordas2020. május 5. 19:55

Nagyszeru versedet szivvel jeloltem olel Janos szeretettel (12)

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:37

@merleg66: Gábor! Lényeg ,hogy voltak álmaink, amit senki nem vehet el. Köszönöm. János

merleg662020. május 5. 19:34

Kedves János! Egyik sem akartam lenni soha... én mozdonyvezető, vagy villanyszerelő szerettem volna lenni...de nem lettem. Ma már csak símán nyugger vagyok (mint ahogy Bródy énekli). Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:31

@tomorg: Tisztelettel köszönöm elismerésed. János

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:30

@Eci: Szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:30

@budajo: Örülök hogy tudtam személyeset is írni Neked. Üdv. János

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:29

@41anna: Örülök véleményednek, szeretettel köszönöm. János

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:28

@feri57: Köszönöm. Üdv. János

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:28

@195705252012: Szeretettel köszönöm a kedves elismerésed. János

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:27

@uzelmanjanos956: Szeretettel köszönöm. Druszád.

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:27

@TURIKARI68: Köszönöm.

kokakoma(szerző)2020. május 5. 19:27

@520616: Tisztelettel köszönöm. János

tomorg2020. május 5. 19:26

Különleges hangulatú versedet, remek alkotásodat, szeretettel olvastam
Jó szívvel,
Gábor (10)

Ezernyi vágyamból sajnos, nem lett semmi,
de vágyálmaimra jó volt emlékezni.
Elfeledtetik a nehezebb napokat,
mert újraélem boldog gyermekkoromat.

Eci2020. május 5. 19:01

Kedves János! Remek versedhez szívből gratulálok! Nagy szívet hagyok érte! Szeretettel Edit

budajo2020. május 5. 18:59

Kedves János!
''Postás, akinek minden kutya barátja,
párnak botfertőzéstől esett ki foga.
Ez a megfogalmazás roppantul tetszett! Nagyon szép álmokról és gyermeki vágyakról írtál. Jó volt verseddel emlékezni. Szívvel gratulálok!
Józsi

41anna2020. május 5. 18:56

❤ 7. Nem is rossz ez! Az álmok mezején...
Nagyon szép!
Melinda

feri572020. május 5. 18:53

Nagyon szép álomversed János
Nagy Szívvel olvastam
Üdvözlettel
Feri

1957052520122020. május 5. 18:49

Igen a szép gyermekkor megszínesíti a mindennapokat. Szertettel gratulálok és hagyok szívet , Irén

uzelmanjanos9562020. május 5. 18:46

Szép versednél szívet hagyok, János

TURIKARI682020. május 5. 18:45

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok János

5206162020. május 5. 18:38

Nagyon szép versednél nagy szívt hagytam. Sándor

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom