Szerző

Tömör Gábor

Életkor: 50 év
Népszerűség: 281 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 370 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. május 18.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (101)

A jelölők listája csak a két hétnél régebbi verseknél látszik.

Tömör Gábor

Szeretet erejével

Magunknak írjuk e szép
verseinket
vagy szívvel mutatjuk
mindenkinek?
- Eme jóságot szeretettel
megköszönjük,
s ragyogó lélekérzéssel
hátradőlünk.

Néha kiírva vágyunk egy
kedves hangra,
ki odajön s megérinti
bús lényünket,
mert verstől remélünk
épülő gyógyulásra,
kisírhatjuk bánattal teli
szívünket.

Vigaszt ad, ha megfogják
segítőn kezed,
üzenve és szeretettel
gondolnak rád,
nem kifogásolnak, miért
így, úgy érzed,
akár Istenként hallgatták meg
sorsimád.

Köszönet e csepp
boldogságért, mely felvidít,
akár egy kedves üzenet,
mint, ó, lelki jó barát,
szívünkkel ajándékozzuk
egymás lélektükreit,
s kölcsönösen leküzdjük
a reánk rótt magányt.

2020. március

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


csorbimeli2020. május 25. 22:05

Kedves Gábor!
Aki ír egy kicsit mind magányos, és igen kell, hogy a fájdalmunkat, magányunkat, boldogságunkat vagy csak egyszerűen szemléletünket megmutassuk másoknak is.
Lehet, belénk van kódolva.
Versedet olvasva kicsit magamra is ismertem, mint talán itt mindannyian, mint aki egy -egy irományát feltölti vagy csak a lelkét ápolja egy vers olvasásával.
Köszönöm!
Szeretettel, szívvel.
M.

szombati2020. május 25. 20:42

Versed megérintett és szívemből is szóltál, kedves Barátom!
Őszinte szívvel és szívből! ❤️ 🙂
Szeretettel.
Tibi

ereri2020. május 25. 17:14

''Néha kiírva vágyunk egy
kedves hangra,
ki odajön s megérinti
bús lényünket,
mert verstől remélünk
épülő gyógyulásra,
kisírhatjuk bánattal teli
szívünket.''

Bizony így van kedves Gábor! Nem véletlen az oldal népszerűsége. Okos, őszinte és gondolatébresztő a versed! Gratulálok és nagy-nagy szívem mellette - szeretettel, tisztelettel: E. E.

zsuzsakalocsa2020. május 25. 15:52

Kedves Gábor!
'' Magunknak írjuk e szép verseinket
vagy szívvel mutatjuk mindenkinek? '' Igen, ez a kérdés, melyre választ adsz!
Gratulálok szívet hagyva: Zsuzsa

Gloren2020. május 25. 15:03

Kedves Gábor!
Nagyszerű, szépséges gondolatok! Gratulálok Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, ragyogóan szép tavaszi napokat kívánva: Tünde

Csirkezola2020. május 25. 14:10

Választ is adsz a kezdő kérdésre a versedben.
Szeretettel gratulálok. Cs.Z.

montor2020. május 25. 10:18

Őszinte, szép vers!
Szívvel
Eszter

lantgyorgyi32020. május 24. 19:20

''Köszönet e csepp
boldogságért, mely felvidít,
akár egy kedves üzenet,
mint, ó, lelki jó barát,
szívünkkel ajándékozzuk
egymás lélektükreit,
s kölcsönösen leküzdjük
a reánk rótt magányt.''

csodálatos versed mellet óriás szívet hagytam

POET Györgyi

dobosigyorgy2020. május 24. 14:38

Remek versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Litauszki_Gyula2020. május 24. 13:22

Kedves Gábor!
A kérdésed témát mutatott.... Először is: Szerintem minden emberben ott van az alkotás vágya. Kinek mire van készsége, késztetése, tehetsége. S ha már alkotunk, megmutatjuk, ne csak magunk gyönyörködjünk benne.
Másodszor: mindenkiben benne él a véleményalkotás kényszere. Kinek beszédben, kinek cselekedetben, kinek írásban bukkan elő. És persze ott él a játékosság ingere, amihez némii költői véna is társul. S írunk, írunk. A mának, a jövőnek. Magunknak, egymásnak. Írunk, mert bennünk van a megnyilatkozás kényszere.
Gondolatindító versedhez szívből gratulálok: Gyula

Bo_Flowers2020. május 24. 12:38

Ez nagyon megható nagyon kedves úgyhogy csak így tovább és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt

Maria_HS2020. május 23. 13:57

Szép versedhez, gratulálok:Maria

Mikijozsa2020. május 23. 09:44

magunknak írjuk hogy ne csak szívünkben leírva is megmaradjon...mindannyian sokat írhatnánk - ha lenne időnk rá, minden sorba felhozni valami újat, szépet, gratulálok hozzá szível szeretettel

Emese662020. május 22. 16:36

Gratulálok szép szeretetversedhez!
Szeretettel!

Nichi-ya2020. május 22. 14:10

Meghatóan szép gondolatok. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

kintkong102020. május 22. 09:38

Köszönöm, Gábor!
Ki ezért, ki azért... Jön. J.

kicsikincsem2020. május 21. 16:50

Jól írod kedves Gábor, szívvel gratulálok.
Ilona

mamuszka372020. május 21. 15:56

A vers barátokat szerezhet a kölcsönösség talaján. / Adok, hogy adj!/
A szeretet erejét is magában hordozza a versbarátság.
Minden ember szeretetre vágyik, különösen, ha magányos - és a vers oldja a magányt, ha visszhangra talál mások lelkében és ezt tudatja is velünk.
Egykori tanárként nekem pótlék a versírás, hálás vagyok, ha figyelemre találnak gondolataim
szeretettel köszöntelek Sarolta

60afrod2020. május 21. 13:24

Kedves Gábor!
Csodaszép versedhez,
szívvel és szeretettel gratulálok!
Ildikó

IldikoSzegeny2020. május 21. 13:19

Gratulálok versedhez, ó, lelki jó barát! Versednél szívet hagyok : Ildikó

barnaby2020. május 21. 10:07

Gratulálok versedhez barátsággal.

Mehdi2020. május 21. 09:06

Szalam alajkum!

IGN! - így nagybetűvel.

MINT, Ó, LELKI JÓ BARÁT,

Mama2222020. május 21. 08:32

Gratulálok a szép versekhez! Réka

1111112020. május 21. 07:20

Remek vers kedves Gábor, sok mindentől érezhet késztetést az alkotó, szívvel: Piroska

ferzoltan2020. május 21. 06:49

Szia Gábor! Írunk...és, hogy miért is tesszük közzé? Nos, ennek számos oka van: a belső indíttatástól kezdve a népszerűséggel bezárólag minden szándék képviselteti magát. A fő vonal, hogy adjunk.magunkból, hagyjunk nyomokat magunk után. Ugyanazt látjuk, halljuk és érezzük egyidőben megélt földi életünkről más-más szemmel megtapasztalva azt. Ettől lesz változatos, egyedi és egyéni. A nagy különbség az, hogy ki mennyire érez, tapasztal és mennyire nyitott szemmel látja meg ugyanazt. Versed kötelező olvasmány, szerintem 👌
Üdvözlettel, Zoltán.

AlmodoHold2020. május 20. 20:14

Kedves Gábor, ha egy valaki olvassa, már érdemes volt megírni. Szépen írtál a versírás céljáról... ''szívünkkel ajándékozzuk egymás lélektükreit''... Szeretettel gratulálok. Jó volt olvasni. Szívet hagyok :-) 💚

AlmodoHold2020. május 20. 20:13

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

1951bne2020. május 20. 19:49

szép gondolatok, kissé szomorkás felhanggal! Bajzikné Panni

SzaipIstvanne2020. május 20. 19:40

Kedves Gábor! Szeretettel küldök szivet e remek gondolatiságu,
szép versedhez. Én köszönöm, hogy olvashattam.
Mária

bereczkif2020. május 20. 13:03

Szívvel gratulálok remek versedhez: Ferenc.

Doli-Erzsi2020. május 20. 10:09

Nagyszerű érzékletes alkotás!
Szívvel gratulálok!
Erzsi

Fresh2020. május 20. 07:54

Kedves Gábor gyönyörű a versed, tele szeretettel. Volt idő, amikor csak magamnak írtam, de azt gondolom az nem tett teljessé, nem tett igazán boldoggá. Jó érzés, hogy másoknak is írunk, az már hab a tortán, ha meg is értik, amiről írunk, és csodás, ha visszajelzéseket is kapunk. Nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

gypodor2020. május 19. 19:24

Ütősen jó!!!
Szívvel
Gyuri

Cila032020. május 19. 19:22

Nagyon jól érzekeltetted a lényeget.
Akik ,,figyeljük'' egymást nyilván nem véletlenül várjuk a másik újabb és újabb verseit, hiszen kifejezett élmény egy kitűnő vers ebben a mai elfajzott világban.
Szóval részemről mindenképp nagy piros szív rajzolva:

Magdi

Czirbela2020. május 19. 19:14

Kedves Gabi különösen az utolsó versszak tetszik,
de az egész megfog.
Baráti üdvözlettel
Béla

m.agnes2020. május 19. 18:08

Ilyen verset, csak a szeretet erejével lehet írni.
Gratulálok Gábor!
Ágnes

Vadvirag462020. május 19. 15:34

Szeretettel gratulálok gyönyörű alkotásodhoz! Köszönöm szépen! Kedves szívvel köszönök el!

lenartanna2020. május 19. 14:25

Szívvel gratulálok szép soraidhoz, kedves Gábor!

Elise2020. május 19. 13:16

Magunknak is írjuk és egy kicsit talán mindenkinek!
Szívvel; Elise

Evanna2020. május 19. 10:23

''szívünkkel ajándékozzuk
egymás lélektükreit,
s kölcsönösen leküzdjük
a reánk rótt magányt.''

Én is így gondolom!
Szívvel - Evanna

Metta2020. május 19. 08:47

Kedves Gábor!

''Néha kiírva vágyunk egy
kedves hangra,
ki odajön s megérinti
bús lényünket,
mert verstől remélünk
épülő gyógyulásra,
kisírhatjuk bánattal teli
szívünket.''
Nagyon szép versednél szeretettel hagyok szívet!
Margit

H-Toth_Eva2020. május 19. 08:28

Szeretettel gratulálok versedhez! Jó gondolatok!
Éva

Stella.A2020. május 19. 08:24

Kedves Gábor!
''Magunknak írjuk e szép
verseinket...? ''
Szerény véleményem szerint igen. Hiszen a legintimebb belső énünk ''hangja'' szólal meg a művészet bármely faján keresztül. Legyen az vers, egy dal vagy festmény, szobor... De legyen a tánc, vagy egy gyönyörű bútordarab elkészítése.

Az, hogy megosztjuk a művet másokkal, hogy felkínálunk önmagunkból valamit, úgy hiszem az ember egyik legnagyobb lehetősége. Cselekedeteink többé-kevésbé tudatosak és különböző szinten leledzünk. Meglátásom szerint ez az élet egyik mozgatórugója, legalábbis ebben az idő-intervallumban (talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy részben, vagy fraktálban)
Kellő alázattal - ami nem a szolgalelkűséget jelent - mindannyian konfrontálódhatunk önmagunkban a ''másikkal'', s ami a legfontosabb tanulhatunk tőle, belőle és általa.
Ismétlem, ez csupán az én magánvéleményem s ennek szellemében vagyok itt.

Gratulálok a versedhez és köszönöm, hogy megosztottad.
Mónika

harminchat2020. május 19. 07:00

Kedves Gábor! Nagy szeretetet és empátiát érzek szavaidban. Örülök, hogy olvashattam e szép versedet!

remember2020. május 19. 06:12

Jól szemlélteted Gábor. Sokszor kaptam magam is a ''tanácsot'' Legyen öröm vagy bánat. ''Írd ki magadból'' Baráti szívvel gratulálok!

szalay2020. május 19. 04:53

Kedves Gábor,megható és nagyon szép vers,
szívvel István

piroska712020. május 18. 23:46

🌸🌼🌺🥂

barnajozsefne2020. május 18. 21:44

''Vigaszt ad, ha megfogják
segítőn kezed,
üzenve és szeretettel
gondolnak rád,
nem kifogásolnak, miért
így, úgy érzed,
akár Istenként hallgatták meg
sorsimád.''
Kedves Gábor!
Szívvel olvastam, megható versedet, Erzsi

merleg662020. május 18. 21:37

Kedves Gábor! Ebben nem értek veled egyet! Ha magunknak írnák, csak az íróasztal fiókja telne vele... de nem csak magunknak írjuk... hiszen minél többen olvassák, annál több lesz az az ember aki (talán) érti és érzi a gondolataink mélységét! Szívvel: Gábor

Katka692020. május 18. 21:24

Igen magunknak is írjuk, és bizony jól esik, amikor egy kedves, elismerő szót kapunk érte virtuális barátainktól!
Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

m.falvay2020. május 18. 21:12

Magamnak is , másoknak is /most már/ .Fontosak a vissza jelzések .Itt magunk között bátrabban tesszük ki írásainkat . Jó érzés néha köszönettel hátradőlni .
Szívvel olvastalak .
Miki

meszaroslajos602020. május 18. 21:12

Kedves Gábor!
Bölcs soraidat szeretettel olvastam, szívvel gratulálok, Lajos.

M.Laurens2020. május 18. 21:10

Őszinte szívvel gratulálok soraidhoz!
/Miklós/

fodoristvanne2020. május 18. 20:24

Kedves Gábor!

Így igaz! A vers gyógyít, azt is, aki írja és azt is, aki olvassa. Ha választ, véleményt is kapunk rá, az különös boldogságot ad.
Gyönyörűen megfogalmaztad ezt az érzést!
Szívvel, szeretettel gratulálok csodaszép versedhez!
Erzsike

Rai2020. május 18. 19:56

gratulálok, szivvel!

Gaffer2020. május 18. 19:40

Örömmel olvastam versed...

TURIKARI682020. május 18. 19:28

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok kedves Gábor

orok.szerelem552020. május 18. 19:27

Kedves Gábor!
Egyetértek versed mondanivalójával, engem is hasonló gondolatok, tettek vezérelnek!
Szívet hagyva szívből szeretettel gratulálok remek versedhez!
Margit

kokakoma2020. május 18. 19:04

Magam egy baráti szót elcserélem egy szívért, van is egy versem erre, de nem teszem fel. Nagy elismerésem versedre. János

1-9-7-02020. május 18. 18:57

Kedves Gábor azt hiszem mindent elmondtál hogy miért is vagyunk itt mivel nagyon hozzátenni nem tudok még egy szívet szeretettel elismeréssel itt hagyok Anikó

Barthal2020. május 18. 18:45

Igen, én is hasonló gondolatokkal tettem, teszem fel verseimet; remekül formába öntötted, köszönet érte!
''Magunknak írjuk e szép
verseinket
vagy szívvel mutatjuk
mindenkinek?
- Eme jóságot szeretettel
megköszönjük,
s ragyogó lélekérzéssel
hátradőlünk.''
Örömmel olvastam kedves alkotásodat: Ági

bardosedit2020. május 18. 17:15

Szép, szeretetversed szívvel olvastam.
A reánk rótt magány pedig áldás is lehet, úgy gondolom.
Szeretettel Edit

uzelmanjanos9562020. május 18. 16:43

Szép versedhez szívvel gratulálok, János

Golo2020. május 18. 16:23

Köszönet e csepp
boldogságért, mely felvidít,
akár egy kedves üzenet,
mint, ó, lelki jó barát,
szívünkkel ajándékozzuk
egymás lélektükreit,
s kölcsönösen leküzdjük
a reánk rótt magányt.

Szeretettek gratulálok meghatóan szép versedhez. Jó volt olvasni
Radmila /31.♥/

szalokisanyi12020. május 18. 16:03

Kedves Gábor!
Nagyon szép, bölcs gondolatok.
Szívvel.
Tisztelettel: Sanyi

Bartolomeo.692020. május 18. 16:02

''szívünkkel ajándékozzuk
egymás lélektükreit,''
Őszinte vagyok kedves Gábor! Én elsősorban magamnak írom a verseimet. A saját lelkem ápolására. Bármilyen önzőn hangzik is. De természetesen a Poet-nak köszönhetően örülök és jó érzés, ha mások is olvassák és értékelik.
Ki nem? (Aki nem, az nyilván fel sem teszi). Szóval elgondolkodtatott a versed. Ugyanakkor örömmel töltött el, mert annyi pozitív dolog és igazság van benne...
Szumma-szummárum, köszönöm, hogy megírtad ezt a verset és hogy olvashattam! Barátsággal: B e r c i

CD57.sz2020. május 18. 15:58

Szívvel, szeretettel időztem
szép soraidnál, gratulálok:
Klári

molnarne2020. május 18. 15:45

Gyönyörűen megírt versedhez szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

editmoravetz2020. május 18. 15:42

Kedves Gábor!
''Köszönet e csepp
boldogságért, mely felvidít,
akár egy kedves üzenet,
mint, ó, lelki jó barát,
szívünkkel ajándékozzuk
egymás lélektükreit,
s kölcsönösen leküzdjük
a reánk rótt magányt.''

Így-így!
Köszönet a szépségért lelki jó barát!
Szeretettel: Edit

adamne2020. május 18. 15:38

Csodálatos versedhez szívet hagyok nagy szeretettel: Manyi

laszloklara2020. május 18. 15:21

Szeretet, barátság, ezek építőkövek,csodás a versed

GePir2020. május 18. 15:17

„ szívünkkel ajándékozzuk egymás lélektükreit ” - boldognak mondhatja magát a barátod ! Szeretet versedhez szívvel gratulálok . Piroska

Zsuzsa03022020. május 18. 15:09

Megható, méltó, szép versedet szívvel olvastam. Zsuzsa

divanoire2020. május 18. 14:59

A barátság nagy kincs, örülni, őrizni kell, ha rátalálsz valakire ebben a barátság nélküli világban. Remélem Gábor, Te megtaláltad, kivel ''szívünkkel ajándékozzuk egymás lélektükreit''. És a versek írásakor ''épülő gyógyulásra'' találsz. Nagy szívvel, szeretettel olvaslak

budajo2020. május 18. 14:51

Kedves Gábor!
Lélekből lélekbe szállnak érzéseink, amit versbe írunk és ennek gyógyító, reményt adó ereje van. Szeretet versedhez, nagy szívvel, elismeréssel gratulálok!
Józsi

Mary052020. május 18. 14:43

Bármily ok miatt veszítjük el barátainkat , az átélt évek mélyen bennünk élnek .Személyesen senkit nem ismerek ebben a csoportban , ha szabad kiragadni négy sort a versből:
''szívünkkel ajándékozzuk
egymás lélektükreit ,
s kölcsönösen leküzdjük
a reánk rótt magányt .''
Szívvel gratulálok.
Marika

Leslie20162020. május 18. 14:10

Csak reménykedhetünk, hogy mások is elolvassák verseinket. Akár igen akár nem de ki kell irni magunkból mert ez a mi dolgunk.
Barátsággal.
László

pete572020. május 18. 14:06

''Köszönet e csepp
boldogságért, mely felvidít,
akár egy kedves üzenet,''
A vers sokkal több, mint néhány sor...
Szívesen olvastalak Gábor, gratulálok!
Margit

lnagypet2020. május 18. 13:57

Szépen zenéltél a barátság öröre felhangolt húrjain!
Üdvözöllek Gábor: Z Nagy L

MeszarosneMaya2020. május 18. 13:57

A versed első sora igazi költői kérdés. Talán magunknak, talán másoknak. Én mindig azokat a verseimet rakom fel a poet-ra, amelyeket másoknak is szánok. Nincs még elég bátorságom a többi nyilvánosságra hozatalához. Viszont, amióta itt vagyok köztetek, érzem, hogy a verseim minőségileg sokat javultak. naponta elolvasok minimum 20-30 verset, ez sok erőt és tapasztalatot ad.Mindig megválaszolom az elolvasott verseket, hisz én is örülök, ha nekem írnak.Nagyon jó, hogy versbe szedted ezeket a gondolatokat, azt hiszem sokak fantáziáját megmozgatja. Szívvel:Maya

41anna2020. május 18. 13:50

❤ 15. Megható soraid mellett szívecském hagytam!

Melinda

Pflugerfefi2020. május 18. 13:42

Kedves Gábor!
Hisszük , hogy jó cèlt szolgálunk alkotàsainkkal,
ha csak picinyke jó èrzést okoz versünk
olvasóinknak, már megèrte!
Remek gondolataid szívvel szeretettel olvastam!
Feri.

Motta2020. május 18. 13:38

Szép sorok.
Szívvel olvastalak
Motta

S.MikoAgnes2020. május 18. 13:18

Kedves Gábor!
Első versszakodhoz:
Sokáig írtam saját örömre, csak úgy fióknak, hittem, örökre...
Mikori pillanat? nem is emlékszem, jött egy sugallat, s fénybe kiléptem.
Nem vagyok költő, kicsit sem hiszem, írnom kell mégis, ezt kéri Isten!
Ha csak egy percre örömöt szerzek szerény versemmel egy-egy embernek,
s visszaszáll hozzám köszönő szavuk, övék mély hálám: s én boldog vagyok!
Örömmel és gyönyörűséggel olvastam további soraid is!
Küldöm a szívem:Ági

feri572020. május 18. 13:13

Nagyon szép szeretetversed Gábor
11. Szívvel olvastam
Feri

bakonyiili2020. május 18. 13:07

Igen...magunknak és magunkból írjuk a verseinket, de mint írod megmutatjuk egymásnak, a kontroll, a tanulás, a fejlődés lehetőségekénk.
Nem mindig értjük, mit akar a másik, de minden mit olvasunk azért hatással van ránk.
Elgondolkodtató sorok, a szeretet, a barátság jegyében - igazad van, egyetértek, szeretettel gratulálok: ili

Eci2020. május 18. 13:07

Kedves Gábor! Nagyszerű alkotásodhoz szívből gratulálok! Nagyon tetszett! Szívvel, szeretettel Edit

Szalaypoci2020. május 18. 12:54

Az első versszakhoz van gondolatom.
Szerintem a verseket mindenki magának írja és az ,hogy megmutatjuk másnak az egy bátorság és egy teszt ,hogy vajon a másik megérti-e ,hogy mire gondolunk.
Szomorúan figyelem ,hogy itt az oldalon az emberek nem értik egymás versét csak kedvesen reagálnak rá.
Én se értem mindig más versét ,de megpróbálom megfejteni ,hogy mire gondolhat.
Én se értem mindig a saját verseim..
Ebből az következik ,hogy mind mások vagyunk más gondolatokkal megáldva más metaforák vannak a fejünkben.
Mindenki mindent másképp lát és értelmez.
Ettől vagyunk különlegesek!
Amúgy nagyon érdekes a versed!
Üdv Kori!

5206162020. május 18. 12:43

Oly igazságot írtál kedves Gábor. Szívet hagytam versednél. Gratulálok. Sándor

John-Bordas2020. május 18. 12:30

Tetszett,remekül visszafogott érzelmek,a nyertes 7 ik szívvel,ölel János

Sida2020. május 18. 12:19

Kedves Gábor! A 6. szívvel gratulálok versedhez.
Üdvözlettel:
Si

J.Teca2020. május 18. 12:10

Kedves Gábor! Szívvel(5.), szeretettel gratulálok kedves versedhez és úgy
érzem, hogy érzésünknek megfelelően írunk, mely sokszor találkozik
másokéval is.
Üdvözlettel:J.Teca /Terézia/

Twilight2020. május 18. 11:40

Szerintem nem csak magunknak írunk, közlünk...

''szívünkkel ajándékozzuk
egymás lélektükreit,
s kölcsönösen leküzdjük
a reánk rótt magányt.''

Ilyenkor a különálló Egy visszatér az Egységbe szerintem, így megszűnik ''a reánk rótt magány'' - legalábbis remélem! :)

gyorgyjeko2020. május 18. 11:38

Szeretetversedhez nagy szívet küldve gratulálok Gyuri

5367712020. május 18. 11:16

Köszönöm ezt a szép verset!Nem magunknak írjuk, szerintem!
Szívet hagyok:
József

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom