Szerző
Dóka György

Dóka György

Népszerűség: 60 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 694 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2009. október 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (8)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Dóka György

Nincs mit mondani már...

Egy súlyos kőtömb alatt, avartól ellepetten
nyugszol drága Barátom, mindenkitől feledten.
Körülötted a fák sora torz vigyázzban áll,
lehulló eső pora újra csak megtalál
s rám hullik pettyein tükrözve vissza minden
apró mozdulatom, de itt most senki nincsen
ki látna és aki barátként megvigasztal;
és menni kéne már, de Emléked marasztal.

Itt ülök a sírodon és rám hajlik az Ég is;
köd szitál a szememen, de tisztán látom mégis:
a Múltam feldereng és a szótlan szavakon
az Idő hálója leng, és én már nem tudom
mit is kéne mondanom, csak némán hallgatom
halkuló lélegzetem s a Sorsom faggatom.
De mélyen hallgat amíg Emléked körbe zár;
szólanék még Neked, de nincs mit mondani már.

Emlékszem volt egy idő, lebegve szét a szélben,
eloszló árnya nő lepelként a messzeségben
s rám teríti finomra szőtt fáradt nyugalmát,
fázó vállaimon egy szép Emlék hatalmát
érzem; s ha elpereg pár esőszem az Éjben:
csak sírni volna jó s még hinni a Mesékben,
hogy újra feléled az a régen volt Barát,
hogy újra nevetünk még és hallom a szavát.

Mert szép Idők öleltek magukhoz tudom én is;
elengedtek hirtelen, feladtad végül mégis...
Pár furcsa szó maradt szépülve még utánad,
keresett világod túl hamar megtaláltad.
S ha titkos vágyamat elálmodom néha még:
látom az arcodat nevetni ahogyan rég
rajtam nevettél; és hagyom, hogy felém legyints...
s megfordulok, hogy hátha...
de ott már senki nincs.

Hiányzol. Alig akad már Barátom itt nekem;
magam vagyok... a Sorsom játszik csak velem,
és ha kijövök Hozzád, csak néma Semmi vár...
leülök ide melléd, nincs mit mondani már...
Még szépül a táj nekem, látom, hogy árnyain
a Fény játszik velem és Szivárvány szárnyain
repít tovább az Élet, szép rétjei felett,
s elnyugszik mikor az Éj feketével temet.

Felnövök lassan én is, már árnyat vet az Idő.
Boldog vagyok ha látom: zöldben vérzik a mező,
s hogyha egy-egy szép mosoly még néha megtalál...
Mutasd meg nekem, hogy szép is lehet még a halál
ha eljön; akár ha mégis túl fiatalon.
Téged elkövetelt, és az iskolapadon
hagyott füzetek fedele mind bezárva már...
Írnék bele, s nem mozdulok...
nincs mit írni már.

Eső szemez; felhők foltjai szempilláimon.
Lassan-lassan markába zár a Bánatom.
Elnézem ahogy lebbenve száll egy holt levél,
s szétporolja sóhajom a novemberi szél.
S ahogyan a fákon még a fáradt Fény remeg:
nem látott Hajnalok színeit őrzöm Neked;
de nem tudom hogyan és mikor is adjam át?
A test piheni már a Lélek fáradalmát.

De hogyha néha nagytestű őzek futnak velem:
meg-megremeg még a szív, újra elképzelem,
hogy együtt szaladunk mint egykor az udvaron...
csak nézem a ködöt és a Csendet hallgatom.
S ha reggelente ébredek, még messze vágyom
a kinti zűrzavartól, féltem kis világom
szépre ápolt kertjeit ahol leveleken a Nyár
lebben felém s ha int: nem tudok szólni már.

Nem tudok most se itt; rám lehel a szűk Idő,
grízes köd pettyein egy szép Álom ága nő:
egy elmúlt gyerekkor szirma elperegve száll...
megkeres a Végzetem s félek, hogy rám talál.
Hallgatok; hallom ahogy rohannak az Évek,
egyre súlyosabbnak tűnnek a semmiségek.
Várom, hogy a Múltam még vissza-visszaintsen;
régi társink közül ma már: Senki sincsen.

***
Lassan leszáll a köd; párában szendereg a táj.
Kívül s belül eső pereg s fátylat hint a homály,
egy régi Emlék köré kúszik a fájdalom...
Tompán sajog. Élek; és már nincs mit mondanom.

T.-nak

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dokagyuri(szerző)2010. február 11. 06:47

nem, nem úgy értem szumi!

hanem:
ha boldog vagy, akkor adott pillanatban érzed azt a felhőtlen érzést, de amikor visszaemlékszel, akkor már nem ugyanazt a fokú boldogságszintet éred el. pl. nem fogod könnyesre nevetni magad, csak valami jóleső érzés jár át.
Viszont ha egy szomorú dologra emlékszel vissza, akkor ugyanolyan mélyen szomorú tudsz lenni...még újra s újra sírni is tudsz.
szerintem...

szumi2010. február 10. 23:58

Tudom Gyuri.
Nagyon is értem,miről beszélsz.
Az ember ilyen helyzetben,már nem tud tiszta szívből örülni semminek.
De hinned kell!

dokagyuri(szerző)2010. február 10. 23:47

jöttek... s jönnek, de az emlék megmered.

A Boldogság emléke már nem igazán boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom...

szumi2010. február 10. 23:45

Neked sem hegednek a sebeid...
A Sors kiszámíthatatlan Gyuri.
Lehet,furcsán hangzik pont tőlem,de ne félj,jönnek még szebb napok is.
Én is ezzel biztatom magam....Hátha bejön! :-)

dokagyuri(szerző)2010. február 10. 23:31

Régen történt...
12 évesen... legjobb Barátom volt... egy nap nem jött iskolába. Elütötték.
Ennyit a Sorsról....

szumi2010. február 10. 23:18

Semmi baj...
Csak tudatni akartam,hogy valami közös van bennünk.
És segíteni szeretnék Neked.

dokagyuri(szerző)2010. február 10. 23:14

nem tudtam! bocsáss meg tapintatlanságomért s hogy sebeket tépek fel.
nem akartam...

szumi2010. február 10. 23:09

Számíthatsz rám dokagyuri.
Egy cipőben járunk...

http://blog.poet.hu/szumi/angyali-erinte s

dokagyuri(szerző)2010. február 10. 23:05

Köszönöm, hogy bátorítasz!

szumi2010. február 10. 22:54

Igen,tudom,hogy megtetted...
Ne bánd!
Javadra válik.Saját tapasztalat.

dokagyuri(szerző)2010. február 10. 22:47

Talán nem kellett volna... de most már megtettem.

Köszönöm, szumi!

szumi2010. február 10. 08:55

http://www.youtube.com/watch?v=PjPRD128K r8&feature=related

''Élek; és már nincs mit mondanom''
Nagyon kitetted ide a lelked....
De jól tetted!Gyönyörű!

irenke2009. december 11. 09:25

De Gyurikám Édes!
Ezt is Te irtad?
Tudod-e,hogy neved már a mindenségbe irtad!
Lelkéből a bánatot kisirtad!
Nekem számodra ''Nincs mit mondani már...''
Ezért Neked Nogy-Nagy Puszi jár!!!

Sz.Barbi2009. december 11. 09:09

Nem kell semmit irnom,ugyis tudod mit irnék.
Csodálatos és gyönyörű !!!!Nagyon, Nagyon szép!! Imádom!

miriam2009. október 3. 08:48

''Tompán sajog. Élek; és már nincs mit mondanom.''
.... néha oly beszédes a csend....
Gratulálok versedhez!

mezeimarianna2009. október 3. 01:29

Jajj!!Megszakad a szívem,soaid gyönyörűek:((!!!

P.TothIren2009. október 2. 20:31

:(

19702009. október 2. 18:21

Gyuri!...szerintem, úgyis tudod...!

narnia2009. október 2. 10:44

elmerítő képsorok

jómagam drága Nagyapám sírjánál érzek hasonlókat...
írtam is róla sokat a blogjaimban ...

furcsa békességet árasztó vers

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom