Szerző

Hecz János Sándor

Életkor: 64 év
Népszerűség: 482 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 459 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. június 18.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (81)

Hecz János Sándor

Játék az idővel

Egyszer, kérlek, térj be hozzám. Téged hívlak, vén idő.
Hadd legyek majd én, ki egyszer a jövőből visszajő!
Kérhetném, hogy múltba menjek, javítani sok hibám,
talán változtatni tudnék ezer régi galibán.

Visszamennék múlt századba nyertes lottót játszani.
Kilencvenben nem feledném számaim kitölteni!
Nem felejtem, mikor húzták, minden szám megegyezett.
Ám én balga, nem játszottam, már csak kettőt öt helyett!

Ott lehetne a számlámon közel hétszáz millió.
Körbejárnék a világban, messze vinne nagy hajó.
Megvehetnék mindent akkor, mi szem-szájnak ingere,
úgy hiszem, hogy boldog lehet, kinek tele van zsebe!

- Mit kívánsz, te balga ember!? Sutba dobnád mindened?
Nem maradna semmi abból, ami adatott neked.
Szétpukkadna ezer emlék, mint egy színes buborék.
Sorsod hatalmas hajóján gazdagság lenne a lék. -

Meggondoltam. Menj csak tovább utadon, te vén idő!
Eltemetni, mit megéltem? Nem született oly` erő!
Szeretteim körbevesznek. Minden kincsem ez nekem!
Senki nincs gazdagabb nálam, vagyont sosem keresem!

2019. augusztus 7., Tiltott szavak: rohan, örök, kevés, ajándék, élet.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Gloren2020. július 18. 20:29

Kedves János!
Fantasztikus alkotás! Nagyon tetszik! Gratulálok nagy Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, ragyogóan szép napokat kívánva: Tünde

lorso2020. július 3. 14:19

Szép és bölcs sorok.
Zsolt

TTKinga2020. július 1. 21:51

jaj,de szép nagyon tetszik. szívvel gatulálok, szeretettel Kinga

Nichi-ya2020. június 28. 09:20

Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyon szép, bölcs alkotásodhoz.

kicsikincsem2020. június 27. 12:38

Nagyszerű vers... szívvel gratulálok.
Ilona

budajo2020. június 24. 19:26

Kedves János
Szívvel olvastam nagyszerű idő költeményed! Szeretettel gratulálok hozzá!
Józsi

CD57.sz2020. június 22. 20:44

Szívvel, szeretettel időztem
kiváló soraidnál, gratulálok kedves János:
Klári

galadrielurno2020. június 22. 18:36

Alexander gyöngyszem ez a vers, a humora átjött , de nem csak Zsolt

Agi632020. június 22. 16:51

Szeretettel hagyok szívet!
Ági

Litauszki_Gyula2020. június 22. 11:05

Legnagyobb gazdagság a szívünkben lakozik, s lelkünkből sugárzik. S mindez versben szépen, érdekesen, akkurátus mester módjára ''elkövetve''

Szívvel, szeretettel gratulálok!

Matrix2020. június 22. 08:14

Kedves Sándor! Így bizony , nagy szívvel szeretettel gratulálok!! :)

anci-ani2020. június 21. 14:53

Bizony az ember hibázik akaratlanul is sokszor életében....
A lottószámaid kár, hogy nem játszattad meg,
de akkor nem tudhattad, mitől esel el... mindez szerencse, kérdése!
Nem lenne semmi baj, ha tudnánk hol esünk el,
akkor nem mennénk ara! :)
Remek versedhez gratulálok kedves Sanyi őszinte szívvel!
Anci

acsbalint2020. június 21. 09:38

Bölcs vers.
szívvel
ÁB

editmoravetz2020. június 21. 09:16

Kedves János!

Nagyszerű játék - nagyszerűen megoldva!

Szívvel gratulálok - szeretettel: Edit /65./

1111112020. június 21. 07:43

Remekül felépített,beszédes vers,szívvel jártam nálad. Piroska

HarmatiGyongyi2020. június 20. 21:05

Ennyi bőven elég. Nem is tudja milyen gazdag akinek ez megadatik!
Szívvel gratulálok! Üdv.: gyöngyi

Szeretteim körbevesznek. Minden kincsem ez nekem!
Senki nincs gazdagabb nálam, vagyont sosem keresem!

Doli-Erzsi2020. június 20. 12:01

Szívvel szeretettel gratulálok a remek versedhez!
Erzsi

Katka692020. június 20. 05:52

Valóban sokszor eszünkbe jut mi lett volna, ha...
Lehet azóta nem is lenne másod a pénzen kívül. A boldogság többet ér!
Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

H-Toth_Eva2020. június 19. 23:21

Szeretettel gratulálok remek versedhez kedves János!
Éva

nefelejcs2020. június 19. 23:19

Érdekes és gondolkodásra késztető a versed, kedves Sándor.
Mi lett volna ha... ki tudja...
Egy biztos: ha szerető család vesz körül valakit, az maga a főnyeremény!
Szeretettel gratulálok!
Anikó

tomorg2020. június 19. 22:15

Kedves Sanyi bátyám
remek alkotás, csodás gondolatok, ami kell az élethez, megvalósul bevonzás útján.
szeretettel olvastalak...
Jó szívvel, lelki jó barát,
Gábor (56)

M.Laurens2020. június 19. 21:30

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!
/ Miklós /

m.falvay2020. június 19. 21:21

Szépen világítasz rá az idő utazás problémájára , ha bejön ha minden eddigi elveszik . Ezért nem jó régi szerelmeket visszasírni .
Szívvel Miki

Eci2020. június 19. 20:51

Kedves Sándor! Remek versedhez szívből gratulálok! Szívvel, szeretettel Edit

gyorgyjeko2020. június 19. 19:35

''Szeretteim körbevesznek. Minden kincsem ez nekem!
Senki nincs gazdagabb nálam, vagyont sosem keresem!''
Jánoskám ez itt a lényeg! Szeretettel, szívvel gratulálok Gyuri

madaras2020. június 19. 18:43

...... így igaz:

''
- Mit kívánsz, te balga ember!? Sutba dobnád mindened?
Nem maradna semmi abból, ami adatott neked.
Szétpukkadna ezer emlék, mint egy színes buborék.
Sorsod hatalmas hajóján gazdagság lenne a lék. -

Meggondoltam. Menj csak tovább utadon, te vén idő!
Eltemetni, mit megéltem? Nem született oly` erő!''

....a pénz csak a balgákat boldogítja - a becsülettel megküzdött élet nagyobb érték ennél.

Elismeréssel, szívvel olvastalak.

fodoristvanne2020. június 19. 18:12

Kedves János!

''Szeretteim körbevesznek. Minden kincsem ez nekem!
Senki nincs gazdagabb nálam, vagyont sosem keresem!''

Úgy érzem, többet ér ez, mint az öttalálatos!
Szívvel, szeretettel gratulálok nagyszerű soraidhoz!
Erzsike

szalus472020. június 19. 17:27

Érdekes vers! Mi lenne--ha! De aztán észbe kapsz, nincs Nálad gazdagabb ember! Gratulálok versedhez!

1-9-7-02020. június 19. 16:09

Kedves János mesterien megoldottad szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

adamne2020. június 19. 16:05

''Meggondoltam. Menj csak tovább utadon, te vén idő!''
Nagyszerű vers, elismerésem. Gratulálok kedves János.
Szívvel: Manyi

J.Teca2020. június 19. 15:57

Szívvel(47.), szeretettel gratulálok, hogy megtaláltad kincsedet:J.Teca /Terézia/

Ahita2020. június 19. 14:50

''Szeretteim körbevesznek. Minden kincsem ez nekem!
Senki nincs gazdagabb nálam, vagyont sosem keresem!''

Igen, igen, ennél nincs nagyobb gazdagság!:):)
Szívvel, szeretettel voltam: Éva

GePir2020. június 19. 14:49

Nagyszerű gondolat , remekül megírva . Szívvel gratulálok ! Piroska

lenartanna2020. június 19. 12:41

Elgondolkodtató, szép soraidhoz szívvel gratulálok, kedves János!

MeszarosneMaya2020. június 19. 12:37

Nemes gondolatokat boncolgatsz. Pénz, vagy a múlt szép emlékei. Csodás a verselésed, pontosan szerkesztett, szinte dalolni lehet rímeid. Szívvel gratulálok, nagyon tetszett: Maya

gypodor2020. június 19. 12:31

Meggondoltam. Menj csak tovább utadon, te vén idő!
Eltemetni, mit megéltem? Nem született oly` erő!
Szeretteim körbevesznek. Minden kincsem ez nekem!
Senki nincs gazdagabb nálam, vagyont sosem keresem!

Tetszik. Jó vers
Szívvel
Gyuri

Zsuzsa03022020. június 19. 11:05

Kitűnő, szép és elgondolkodtató versedet szívvel olvastam: Zsuzsa

Pflugerfefi2020. június 19. 10:46

Nagyszerű , elmés gondolatok!
Szívvel gratulálok!
Feri.

Gyuri632020. június 19. 10:38

Remek és elgondolkodtató alkotás, szívvel. (38)

Dram2020. június 19. 10:18

Szép és elgondolkodtató
az alkotásod. Szívvel; András.

biro.gizella2020. június 19. 08:51

Elismeréssel, szeretettel gratulálok szépen megalkotott művedhez! Tisztelettel Gizella

Poeta2001_2020. június 19. 08:08

Nagyon tetszett, köszönöm, hogy olvashattam.
N.A.P.

kintkong102020. június 19. 08:08

Az idő a számunkra fontos. A jelent kell megélnünk, mert a jövő az ködös.
Szívvel: J.

kintkong102020. június 19. 08:08

Az idő fontos a számunkra. A jelen a fontos! A múlt -nak nincs jelentősége, a jövő ködös.
Szívvel: J.

Fresh2020. június 19. 07:52

Kedves Sándor érdekes ahogy ''játszol'' az idővel és a konklúzió remek, bravúros végszó. Nagyon jó vers. Sokan gondoltunk már arra, hogy mi lenne, ha még egyszer visszamehetnénk életünk korábbi szakaszába. Gondolatban megéri! :) Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

szalay2020. június 19. 07:17

Mondják''a pénz nem boldogság'',a család szeretete megfizethetetlen,
nagy szívvel egyetértek
István

baloghzsuzsanna2020. június 19. 06:01

Szenzációs! Mély mondanivaló! Gratulálok! Zsuzsa

Leslie20162020. június 19. 05:53

Nagyszerű, dallamosan ringó versedre nagy szivet adok.
László

John-Bordas2020. június 19. 02:51

János, ez bravúrosan jó vers lett,könnyed a futása,a rímek nagyon jók,komoly mondanivaló,remek munka,a 30 ik szivet hagytam nalad szeretettel,ölel János

60afrod2020. június 19. 02:42

Kedves János!
Szívvel és tetszéssel olvastam bölcs versedet,
Ildikó

Bartolomeo.692020. június 19. 01:37

Dallamos, ötletes és nagyon bölcs alkotás! Legalábbis az utolsó versszak mindent vitt! Legalábbis én is így vagyok ezzel: nem érdekel a pénz. Nagy szívvel: B e r c i

orok.szerelem552020. június 19. 00:01

,,Eltemetni, mit megéltem? Nem született oly` erő!
Szeretteim körbevesznek. Minden kincsem ez nekem!
Senki nincs gazdagabb nálam, vagyont sosem keresem!''
Kedves Sándor, én is így gondolom!
Szívvel, tetszéssel olvastam, szívből elismeréssel gratulálok remek versedhez!
Üdvözlettel: Margit

barnajozsefne2020. június 18. 23:01

''Meggondoltam. Menj csak tovább utadon, te vén idő!
Eltemetni, mit megéltem? Nem született oly` erő!
Szeretteim körbevesznek. Minden kincsem ez nekem!
Senki nincs gazdagabb nálam, vagyont sosem keresem!''

Gratulálok remek versedhez, kedves János!
Szeretettel, Erzsi

Sanyipapa2020. június 18. 22:59

Egy dilemmával kevesebb

Sanyi

dobosigyorgy2020. június 18. 22:57

Szuper versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

merleg662020. június 18. 22:26

Kedves János Sándor! Sokszor eljátszottam már én is a gondolattal, mi lenne ha... ha visszamehetnék az időben. De mindig ugyanoda jutottam: ha ennyi ésszel mehetnék vissza talán, de akkor mindenben keresném a hibát, ha meg nem... akkor elkövetném újra... akkor meg minek! Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

SzaipIstvanne2020. június 18. 21:19

Kedves János! SZÉP versben játszottál az idővel. Szép, ritmusos, rimelő,
gondolatiságában remek vers. Külön dícsérem a befejező vsz-ot.
Szivvel gratulálok.
M.

mamuszka372020. június 18. 20:55

Érdekes játék az idővel.
Engem is foglalkoztatott, írtam is róla verset, de az időt közömbösnek találtam, ami nem törődik semmivel és senkivel -persze játszani lehet vele,élvezni és siettetni is, de nem törődik vele,csak mi hisszük

Sarolta

remember2020. június 18. 20:37

Gratulálok versedhez szívet hagyva barátsággal

Zakeus2020. június 18. 20:29

Jó vers, gratulálok János!

S.MikoAgnes2020. június 18. 20:12

Nagy mosollyal és elismeréssel olvastam versed!
Hű, de jó!
A gondolat is, ahogy megszólítottad a Vén Időt!
Sokszor beindul az én fantáziám is , hol előre, hol vissza az időben! Aztán én is rájövök hamar, mégis csak legjobb a jelenben, a valóság legszebb pillanatait megélni!

''Szeretteim körbevesznek. Minden kincsem ez nekem!
Senki nincs gazdagabb nálam, vagyont sosem keresem!''

Hát kell ennél nagyobb vagyon?!

Nagyszerű verset írtál mint mindig!

Nagy vidám szívvel ölellek:Ági

kokakoma2020. június 18. 19:46

''Játékodat'' szívvel,tisztelettel díjazom. János

Perzsi.2020. június 18. 19:45

Én is visszamennék a múltba de nem anyagi javakért. Gratulálok.
Erzsi

Czirbela2020. június 18. 19:39

Szívvel tetszik idő utazó versed.
Üdvözlettel:Béla

5367712020. június 18. 19:36

Nagyszerű alkotás!
Jár a szív érte!
József

uzelmanjanos9562020. június 18. 19:35

Remek versed szívvel olvastam, János

TURIKARI682020. június 18. 19:29

Szívvel gratulálok versedhez János

TURIKARI682020. június 18. 19:29

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

lelektunder2020. június 18. 19:01

Kedves János!

Nagyszerűen megoldottad, remek vers lett!
Gratulálok!
Szívvel:Ági

rildi2020. június 18. 18:59

Roppant ötletes, és a tőled megszokott módon szépen megformált verset hoztál, kedves János! Be kell vallanom, hogy jót derültem rajta! :)
Szeretettel gratulálok: Ildi

bakonyiili2020. június 18. 18:56

Kedves János!
Néha szeretnénk a jövőt megidézni! Belelátni, kikérdezni mi vár ránk! De jó, hogy nem lehet, örök titok előttünk.
Emlékezni pedig annyira jó a múltra, a megtörténtekre. Mi lett volna ha...
Szép versed megidézi az időt, néha jó elmerengeni, a végén elfogadni a megtörténtet.
Szeretettel köszöntelek elgondolkodtató soraidat olvasva: Ili

feri572020. június 18. 18:51

Álomszép alkotásod János
Nagy 3. Szívvel olvastam
Barátsággal
Feri

Golo2020. június 18. 18:48

Szeretettel gratulálok, kedves János Sándor, az időt bemutató versedhez.
Radmila /3.♥/

Metta2020. június 18. 18:44

Remekül megoldotta!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Margit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom