Szaip Istvanne

Kecskemét

"Hírös város az Alföldön Kecskemét."
Róla írta Petőfi e költeményt.
Ha nem hiszed, látogasd meg, körülnézz.
Duna-Tisza közti ízes tájbeszéd
Nincs feledve, a népnyelvben ma is él.

Az ország központjához, Pusztavacshoz
A legközelebb fekvő város.
Nagy Lajos oklevele, amely kelt
Ezerháromszázhatvannyolc évben,
Már városként említi meg.
Ezerkilencszázötvenben
Pedig Bács-Kiskun megyének
Lett Kecskemét a székhelye.

A Fő-téren ki körbejár,
Nem felejti el a csodát,
Amit itt lát.
Szecessziós stílusban
Épült a Városháza.
Városházával szemben
A legrégibb épület:
A Barátok temploma.
(E nevet később kapta.)

Ne feledd el, hogyha itt jársz,
Öreg templom, melynek hangját
Egy szép nótába foglalták.
Imádkozni Téged is vár.

A színháza csodálatos,
Olyan, mint egy ékszerdoboz.
Majd egy kissé távolabb
Áll a Cifra-palota.
A népmesék világa
És egy kedves népdalunk
Jut eszünkbe, ha látjuk.

Kecskeméti Mercedes gyár
Sok embernek ad ma munkát.
Élményfürdő és csúszdapark
Kikapcsolódni vágyókat
Csalogatja.
Fütyülős a pálinka.
Ebből néhány kupica
Gyógyír minden bajodra.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Agi632020. augusztus 18. 06:04

Jó volt veled sétálni, nézelődni!
Szívvel Ági

karolyfi2020. július 15. 22:56

Mint egy népdal. Öröm olvasni

kicsikincsem2020. július 14. 09:01

Szívvel láttam, olvastam, gratulálok.
Ilona

SzaipIstvanne(szerző)2020. július 9. 22:11

@Nichi-ya: @Gloren: Köszönöm szépen. Szerethető szép város.

Kellemes, szép estét kívánok, szeretettel.
M.

Gloren2020. július 9. 22:02

Drága Mária!
Csodaszép leírás, nagyszerű élményekkel teli városnézésre kalauzolod az olvasót! Gratulálok Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, örömteli szép napokat kívánva: Tünde

Nichi-ya2020. július 9. 16:52

Nagyon szép. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

SzaipIstvanne(szerző)2020. július 9. 15:16

@Vilmos01: @Ibolya.52: @lorso: Köszönöm szépen.

Kellemes, békés délutánt kívánok.
Mária

lorso2020. július 9. 14:11

60. 🧡-el gratulálok remek versedhez.
Zsolt

Ibolya.522020. július 8. 22:33

Nagyszerű versedhez szívvel szeretettel gratulálok! Ibi

Vilmos012020. július 8. 09:01

a hazánk milyen szép gratulálok
sok szeretettel

SzaipIstvanne(szerző)2020. július 6. 16:05

@195705252012: @kintkong10: @Metta: @Doli-Erzsi: @gypodor:
Köszönöm szépen.

Kellemes, szép új hetet kívánok.

Mária

gypodor2020. július 6. 15:45

Tetszik
Szívvel olvastalak
Gyuri

Doli-Erzsi2020. július 6. 14:03

Nagyszerű alkotásodhoz szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

Metta2020. július 6. 14:02

Drága Marika!
Köszönöm a sétát,és a csodás leírást!
Szívvel,szeretettel gratulálok!
Margit

kintkong102020. július 5. 22:06

Köszönöm, Mária! Remélem, boldog!
Érdekes, ismeret terjesztés. J.

1957052520122020. július 5. 19:13

Szép emlékezés. Szívvel gratulálok , Irén

SzaipIstvanne(szerző)2020. július 4. 15:03

@szalokisanyi1: @lenartanna: @Fresh: @Agnes54: Köszönöm
szépen.

Kellemes, békés, szép hétvégét kívánok.
Mária

Agnes542020. július 4. 11:29

Kedves Marika!

Ha nem jártam volna Kecskeméten akkor is magam elé tudnám képzelni a várost. Gratulálok!

Ági

Fresh2020. július 3. 23:17

Kedves Maria nagyszerű a versed, örömmel vettem ezt a pazar idegenvezetést. Szívet hagyva szeretettel gratulálok.. Edit

lenartanna2020. július 3. 23:11

Pazar leírás! Szép alkotásodhoz szívvel gratulálok, kedves Marika!

szalokisanyi12020. július 3. 17:04

Remek!
Gratulálok!
Sanyi

SzaipIstvanne(szerző)2020. július 3. 15:42

@M.Laurens: @m.falvay: @Leslie2016: Köszönöm szépen.
Kellemes hétvégét kívánok.
Mária

Leslie20162020. július 3. 06:58

Nagyszerű történelmi kalauzolás.
Szivvel olvastam.
László

m.falvay2020. július 2. 21:34

Nagyon kedves város bemutató vers . Majd hatvan éve , hogy arra jártam . Leginkább a Cifra palotára emlékszem meg a remek kecskeméti barack pálinkára , amit a restiben volt szerencsénk magunkhoz venni . Nem emlékszem , hogy fütyültünk tőle .
Szívvel Miki

M.Laurens2020. július 2. 20:50

Őszinte szívvel gratulálok soraidhoz!
/Miklós/

SzaipIstvanne(szerző)2020. július 2. 19:05

@anci-ani: @J.Klari: @111111: @M.J.Kata: Köszönöm a szives látogatást.
Szeretettel kívánok szép estét.
Mária

M.J.Kata2020. július 2. 18:42

Drága Marikám!

Míg versedet olvastam, eljutottam Kecskemétre. Köszönöm az élményt! :) Szívvel gratulálok, és szeretettel ölellek: Kata

1111112020. július 2. 18:25

Szépen feldolgozott ismertető kedves Marika,szívből köszönöm,hogy bővítetted ismereteimet. Piroska

J.Klari2020. július 2. 17:00

Köszönet az érdekes kecskeméti sétáért.
Szép versedhez gratulálok, szívvel.
Klári

SzaipIstvanne(szerző)2020. július 2. 15:58

Drága Ancika! Mire elküldtem a köszönő soraim, akkor jött ki a
Te neved. Köszönöm Neked is a látogatást. Öleléssel vagyok Feléd.
Mária

SzaipIstvanne(szerző)2020. július 2. 15:55

@rildi: @John-Bordas: @feri57: @536771: @Perzsi.: @J.Teca: @S.MikoAgnes: @amatorpike: @Sanyipapa: @CD57.sz: @orok.szerelem55: @520616: @molnarne: @Golo: @tomorg: @Evanna: @TURIKARI68: @41anna: @kokakoma: @budajo: @editmoravetz: @1-9-7-0: @remember: @Bartolomeo.69: @Tordaine.Kata57: @Pesterzsebet: @VaradyEndre: @Katka69: @fodoristvanne: @Vadvirag46: @szalay: @gyorgyjeko: @60afrod: @m.agnes: @Zsuzsa0302: @Ahita: @laszloklara: @jocker: @MeszarosneMaya: Kedveseim! Köszönöm versemnél tett látogatást, a hagyott szíveket. Örömmel tölt el, sokan ismeritek a várost. Ezt a versem
már egyszer föltettem, aztán levettem, kicsit hiányosnak éreztem, sok
szépséget rejt még a város. De versbe foglalni nehézkes. Külön köszönöm,
hogy így is a nap verse lett, nagyon jólesik.
Mindnyájatoknak kellemes, szép délutánt kívánok.
Mária

anci-ani2020. július 2. 15:53

Nagyon szép leírás és történelmi emlékezések
a kecskeméti városról, mely büszkélkedik csodás építményeivel,
múltjával és remek hagyományaival...
Nagy szívvel szeretettel olvastam drága Marikám!
Anci

MeszarosneMaya2020. július 2. 11:40

Nagyon képszerű leírás, mintha ott sétálnék Veled a főtéren. Szívvel: Maya

jocker2020. július 2. 11:34

Remek, pazar a leírásod és minden élethű!
Jó, ha mondom = 5*
Poétaöleléssel, elismeréssel, kalapemeléssel; szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

laszloklara2020. július 2. 10:39

Versed alapján megjártuk Kecskemétet, egy új arculatot kaptunk

Ahita2020. július 2. 10:18

Bizony, még csak átutazóban voltam e szépséges, hírös városban, de versed is meghozta a kedvet, hogy igen, igen ezt látni kell!!!:)
Drága Mária, szívvel, szívesen tettem egy kis sétát e nevezetes városban!
Szeretettel:) Éva

Zsuzsa03022020. július 2. 08:52

Szép!
Szívvel olvastam: Zsuzsa

m.agnes2020. július 2. 06:58

Kedves Mária!
Jártam ott! Versed nagyon jó, újra odavitt.
Szeretettel. Ági

60afrod2020. július 2. 06:54

Kedves Mária!
Érdeklődéssel olvastam szép versedet, mivel én még nem jártam Kecskeméten.Nagy szívvel és szeretettel gratulálok versedhez!
Ildikó

gyorgyjeko2020. július 2. 05:35

Kedves Mária! Örömmel olvastam méltató versedet Kecskemétről (ott voltam katona). Nagy szívet küldve gratulálok Gyuri

szalay2020. július 2. 03:34

Kedves Mária,remek ismertető a városról,
szívvel gratulálok

Vadvirag462020. július 1. 20:58

Csodálatos gyönyörű alkotás 💖! Szeretettel gratulálok Neked 💖 🎀! Köszönöm szépen kedves, szívvel köszönök el 😘!

fodoristvanne2020. július 1. 20:33

Drága Mária!

Csodálatos versben mutatod be a gyönyörű várost, felkeltve az olvasó érdeklődését, kíváncsiságát a látogatásra. Úgy érződik, nagyon közel áll szívedhez Kecskemét városa, jelzi ezt lelkesedésed és tiszteleted iránta, ahogy írsz róla.
Nagy szívvel, szeretettel gratulálok rendkívül érdekes és gyönyörűséges alkotásodhoz!
Örömteli szép napokat kívánva: Erzsike

SzaipIstvanne(szerző)2020. július 1. 20:13

@remember: Kedves Zoltán! Köszönöm szépen értékes kiegészítésed.
Örömmel tölt el, hogy nem csak átfutottál versemen. Sajnálom, hogy a
harangjátékot kifelejtettem, hiszen nagy zeneszerzők,mint Kodály,
Beethoven, és Erkel műveit játsza óránként. Egyszer talán megpróbálkozok
Kecskemét szülötteiről is írni, ha a sors megengedi.Büszke lehet rájuk a város. Érzem, az is, a szinházat nagy drámaírónkról, Katona Józsefről nevezték el. Köszönöm az ötletet. Köszönöm az olvasást.
Üdvözlettel: Mária

Katka692020. július 1. 20:08

Kedves versben mutattad be a várost.
Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

VaradyEndre2020. július 1. 20:00

Jó volt olvasni ezt a Kecskemétről szóló versed.Nosztalgiáztam egy kicsit az ismerős városban.Hat évig éltem ott.
Szívvel ,üdvözlettel:Endre

Pesterzsebet2020. július 1. 19:54

Kedves Marika! Nagyon jó a versed, nagyszerű útikalauz. Jártam már ott, és tényleg nagyon szép város. Szívvel olvastam. Gina

Tordaine.Kata572020. július 1. 19:16

Szeretettel olvastam nagyszerű versedet, szívből gratulálok!

Bartolomeo.692020. július 1. 18:57

Igazi turistacsalogató vers. Még soha nem jártam Kecskeméten, de egyszer szeretnék - márcsak a pálinka miatt is. Gratulálok versedhez!
Szívvel: B e r c i

remember2020. július 1. 18:35

Szépen mutattad be szülővárosomat Marika. Persze a harangjátékot is érdemes meghallgatni a Polgármesteri hivatal homlokzatán, és megemlékezni Kecskemét szülöttjeiről! Katona József, Latabár Kálmán, Kodály Zoltán. és a legnagyobb polgármestere Kada Elekről! vagy a homoki szőlők nemesítői Mathiász János, Kocsis Pál. Elnézést a kis kiegészítésért. Szívvel gratulálok!

1-9-7-02020. július 1. 18:35

Drága Mária amióta az eszem tudom vágyom megnézni az alföldet versed nyomán még erősebb lett bennem a vágy talán majd egyszer megadatik kiváló versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

editmoravetz2020. július 1. 18:24

Szép versbe foglaltad Kecskemét nevezetességeit - szívesen időztem e szépséges városban!
Köszönöm: Edit

budajo2020. július 1. 17:20

Kedves Mária!
Nagyon szép kedvcsináló útikalauzt írtál Kecskemétről. Szívvel, szeretettel gratulálok hozzá!
Józsi

kokakoma2020. július 1. 17:11

Szívvel,szeretettel köszönöm az élményt. János

41anna2020. július 1. 16:53

❤ 21. Volt egy mesekönyv,abban is a kecske Kecskemétre ment,s ott legelet....
fiamnak olvastam 20éve,de úgy bennem maradt!

Marika néni drága,szép ez a Kecskeméti vers!
Melinda

TURIKARI682020. július 1. 16:45

Szívvel gratulálok versedhez

Evanna2020. július 1. 16:26

Régen jártam Kecskeméten és most felidézte versed az akkori szép napokat.
Szívvel gratulálok!
Evanna

tomorg2020. július 1. 16:09

Kedves Mária
remek alkotás, szép leírás, lüktető és változó város
szeretettel olvastalak...
Jó szívvel, lelki jó barát,
Gábor (17)

Golo2020. július 1. 15:47

Szeretettel gratulálok versedhez: Mila /15.♥/

molnarne2020. július 1. 14:56

Remek versedet szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

5206162020. július 1. 14:10

Nagy örömmel olvastam versedet. Szívemet hagytam versednél és gratulálok. Sándor

orok.szerelem552020. július 1. 13:45

Drága Marika!
Csodás városbemutatód, élmény volt olvasni!
Valóban csodás város Kecskemét, volt szerencsém látni (igaz csak egyszer).
Szívből szívvel, szeretettel gratulálok költeményedhez!
Margit

CD57.sz2020. július 1. 13:21

Köszönöm ezt a remek ismertetőt!
Volt szerencsém többször is ott járni,
gyönyörű város.
Szívvel, szeretettel:
Klári

HJudit2020. július 1. 13:13

Csodálatos volt olvasnom e kis úti kalauzt, nagy szívvel, szeretettel gratulálok! Judit

Sanyipapa2020. július 1. 12:53

Gratulálok a versedhez

Sanyi

amatorpike2020. július 1. 12:47

Kedves Marika! Gratulálok versedhez. Akár egy rímbe szedett útikalauz. Minden benne van, ami széppé teszi a várost. Hedvig

S.MikoAgnes2020. július 1. 12:26

Drága Marikám!
Gyönyörű, sok ismeretet adó, Kecskemétet bemutató verses ismertetőd odautazásra invitál!
Köszönöm a csalogató sorokat!
Szívvel ölellek drága Marikám!
Szeretettel gondolok Rád:Ági

J.Teca2020. július 1. 12:14

Kedves Marika! Szívvel(7.), szeretettel olvastam gyönyörű versed, általam is
jól ismert városunkról írtál. Családom egy része ott él és dolgozik, ezért mi
is gyakran látogattunk oda.
Üdvözlettel ölel:J.Teca /Terézia/

Perzsi.2020. július 1. 11:41

És igen, Kecskemét gyönyörű város. Gratulálok a versedhez Mária.
Erzsi

5367712020. július 1. 11:39

Jártunk már ott többször, és valóban szép a ''hírös város'' minden nevezetességével és a hangulatával együtt. A fütyülős pálinka pedig kimondottan az egyik kedvenc. Gyönyörűen leírtad a versedben, gratulálok szívvel:
József

feri572020. július 1. 11:37

remek életversed
Szívvel olvastam
Feri

John-Bordas2020. július 1. 11:32

Nagyszerű bemutatót írtál az öreg városról,sokat jártam ott ( Szabadszallason voltam századparancsnok) nagyon jo lett a vers,szívvel olvastam,olellek szeretettel,János

rildi2020. július 1. 11:30

Drága Mária!
Köszönöm szépen az idegenvezetést - élmény volt Veled sétálni szeretett városodban. A Cifra-palota messze földön híres, és mintha Nagyváradon sétálnék, annyira érződik a szecesszió. Egyébként itt is van egy Barátok temploma. :) Városaink lehetnének akár testvérvárosok is - Ady biztosan nem bánná. :)
Szeretettel ölellek: Ildi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom