István - Komplexhalmaz

Számadás a Golgotán

Hát ennyi volt az élet, e keresztem a vég.
Bárcsak e sok kín s fájás nem gyötörne még.
Engedjetek végre el, a Golgotától is feljebb
Vérem, bőröm, szöveteim!
Eresszetek engem az anyagi világból,
De maradjanak itt szövegeim.
Búcsúzzon az élet, és folytatódjon a Lét.
Hogy egy legyek újra Atyámmal, megszűnjön a sötét.

Hát meddig bírhatja e fonnyadt test a fájdalmat?
Meddig viseli a borzalmat, a folyamatos ártalmat?
Vajon megéri az áldozat? És megéri a vérem?
Hát megérti így a Tervet végre
Köröttem sok testvérem?
Hogy ne rám nézzen, hanem az égre:
"Ember! Nem kifordult csontom s átszúrt oldalam a lényeg.
Hanem az üzenet, mellyel megváltom a lényed!"

Átszúrt tüdőmmel már nem kiálthatom a világba,
És ha eddig nem értették, a szó már úgyis hiába.
Ne Jézust lássák, a halandó prófétát,
Kit ideszegeztetett a Sátán.
Hanem Atyámat s vele együtt a Krisztust,
Ki a fény felé viszi a világot a hátán.
Találják meg magukban, mit egykor elvesztettek.
Leljék meg az Istent, és többé nem lehetnek kegyvesztettek.

Furcsa érzés kering körbe,
Látom, folyik anyám könnye.
Felvillan a betlehemi este,
Mikor eljöttek hozzám keletről a bölcsek.
Hitték, tudták akkor már, mit senki sem mert:
Hogy egyszer megváltom a Földet.
Akkor pedig nem voltam tán, csak makulátlan gyermek
Tiszta testtel, friss lélekkel nem láttam a Tervet.

És nem kellett a sorsom, lázadtam én fiatalként,
Mégis megtértem benned, ezt élem meg diadalként.
Azóta Te vagy a lételem,
Mióta érzem sejtjeimben keringésed.
Azóta Krisztusként létezem,
Hogy érzem magamban jelenléted.
"Hát ez a Terv, Ember! Én most megváltalak, és te csak térj meg!
Kapsz egy esélyt, hogy jó ember légy, pedig nem is kérted!"

Atyám, ugye, ugye megértik a Tervem?
Ugye, nem hiába áll le mindjárt minden szervem?
Ugye, most már mindig megtérnek belénk,
És az élet sóvárgása helyett az örök létért élnek?
Ugye, nem csalnak, lopnak, hazudnak,
Szeretik a neved, és nem lesz már több hibájuk, amiért félnek?
Meglelik a békét magukban és egymásban?
És álarcok helyett őszintén élnek kegymázban?

Egy római katona leköpi, a közönség hangosan nevet...

Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
Én nem félek már Veled, a Terv kész, bevégeztetett.