Rimanóczy Ildikó

A pillantás

Büszke rá - hisz övé - simít hát fegyverén.
Vágyai ma végre valóra válnak:
zekéje nyalka, kis kalapja kőkemény,
és ma ura lesz életnek, halálnak.

Állát felszegve indul el rőt hajnalon,
vállán a puska, kései övében,
övé a szabadság, az erő, a vadon -
rigó füttyent az első napsütésben.

Indul az őz is - űzi éhe - menni kell,
hívja a tisztás, körötte kis patak,
gidáját még sűrű fészekben rejti el,
fák tövében friss fű, besüt majd a Nap.

Pipacsok közé bújva várt rá végzete,
beszívta pázsit illatát, s várt, csak várt.
Megtorpant a vad - puska csöve fekete -
és pillantása már tudta a halált.

Érezte a vadász, eljött a pillanat,
a legszebb, mikor végre övé a vad;
s a szem, az őz szeme, melyből most könny fakad:
a csodás trófea - melle már dagad.

A rigó repült, percre megállt a patak,
csak a csend futott tovább a fák alatt -
az utolsó pillantás vádlón ott maradt,
míg az élet belőle ki nem szakadt.

A tisztáson lágyan ringanak pipacsok.
Fák tövében vérbe fagyva már az őz.
A vadász sír és sikoltanak angyalok:
"vadász, ne nézz a vad szemébe, ha lősz!"

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


rildi(szerző)2021. február 17. 08:45

@lizomka: Köszönöm szépen, kedves szavaidat, drága Kati! Örülök, hogy belenéztél az őzikém szemébe! :) Ölellek!

lizomka2021. február 17. 08:13

Kedves Ildi!
Nagyon köszönöm,hogy elcsaltál ide,ehez a csodálatos versedhez!
Igazán élmény volt olvasni és megsugom,hogy Én is beleláttam az őzike szemébe itt nálad.
😘💟Szeretettel:Kati

rildi(szerző)2020. november 30. 19:10

@kovacsdaniel: Kedves Dani! Kimondhatatlanul örülök, hogy mint jáger helytállónak látod az ábrázolásmódot - köszönöm szépen hozzáértő szavaidat. Szeretettel láttalak!

kovacsdaniel2020. november 30. 18:50

Nagyszerű,idilli ábrázolás! Csodálatosan ábrázoltad a vegyes vadászi érzéseket, mikor örül a jáger, hiszen vadászsikert ért el, ugyanakkor gyászolja is a vadat. Gratulálok!

Dani

rildi(szerző)2020. november 21. 05:22

@GaborIldiko: Drága Ildi, ennél szebbet nem is tudom, mikor írtak a versem alá! Hálásan köszönöm érző lelkedet és a szíved, ami itt maradt! Szeretettel ölellek!

GaborIldiko2020. november 20. 20:45

Többször is megfogalmazódott már bennem, de azt hiszem még nem írtam meg neked: a kedvencek között is te vagy az egyik legnagyobb favoritom.
Minden alkalommal csodákat olvasok tőled.
Szívvel,
Ildi

rildi(szerző)2020. november 18. 11:11

@Callypso: Drága Anna, köszönöm szépen érző szavaidat! Mindig nagyon örülök jöttödnek! :)

Callypso2020. november 18. 05:47

A pici gida meg lehet, hogy csak várja, várja a szülőjét rendületlenül... Megrázó, mély és gyönyörűen megírt versedhez elismeréssel gratulálok!

rildi(szerző)2020. szeptember 17. 15:11

@Litauszki_Gyula:
Remek, hogy futtában láttad még az őzem,
a vadásznak mondd meg: van más célpont bőven,
ne is szurkolj neki, lövöldözzön másra,
és ne vágyjon többé végső pillantásra!

Köszönlek! :)

Litauszki_Gyula2020. szeptember 17. 13:55

Egyszerű. Én az őzekkel vagyok....
S majd ha látom a vadászt őz elöl futni,
Akkor (de csak akkor!) majd neki szurkolok!

Szívvel, szeretettel: Gyula

rildi(szerző)2020. augusztus 31. 07:35

@lorso: Köszönlek, kedves Zsolt! Nagyon örülök, hogy ezt is olvastad - szeretettel láttalak! :)

lorso2020. augusztus 27. 18:45

Versedet szívvel olvastam.
Zsolt

rildi(szerző)2020. augusztus 18. 19:11

@kicsikincsem: Köszönlek, Ilona, szeretettel láttalak!

kicsikincsem2020. augusztus 18. 15:45

Élethű... szívvel voltam, gratulálok.
Ilona

rildi(szerző)2020. augusztus 18. 12:31

@Bazso72: Isten hozott oldalamon, kedves István! Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet, szeretettel várlak máskor is! :)

Bazso722020. augusztus 18. 11:51

Hát, ez nagyon tetszik! Gratulálok!

rildi(szerző)2020. augusztus 17. 15:53

@Sida: @Szabo.Lilla: @pipiter: @gypodor: @19671015: @Pesterzsebet: @Metta: @Napsugar0607: @Stgroti: @Donkanyar: @nefelejcs: @Doli-Erzsi: @szalokisanyi1: @John-Bordas: @madaras: @Ahita: @barnajozsefne: @Bartolomeo.69: @tomorg: @Mikijozsa: @Katka69: @kintkong10: @kincseshaz:
Drága Poet-társaim! Hálásan köszönöm Nektek a figyelmet és az empátiát, amivel versemet olvastátok! Véleményetek nagyon fontos és értékes bátorításotokkal új motivációt adtok a következő verseimhez. Kell ennél több az alkotni vágyónak? Szeretettel ölelek mindenkit: Ildi

kincseshaz2020. augusztus 16. 11:28

Óriási feszültséget kifejező és fokozó, gyönyörű alkotás. Elismeréssel, szívvel olvastalak. Ilona

kintkong102020. augusztus 16. 10:25

Köszönöm szépen, Ildikó!
Megrázóan szép a versed.
Ezért (s.n) vadászok.
Szívvel, szeretettel: J.

Katka692020. augusztus 15. 17:23

Gyönyörű vers. Talán, ha egy kicsit tovább nézte volna az őzet nem is lett volna szíve meghúzni a ravaszt.
Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Katka
Figyelőmbe vettelek.

Mikijozsa2020. augusztus 15. 10:41

gratulálok az állatok őszi levadászása nem a érző emberek hobbyja, sajnos ezt kell írnom hobby mert nem azért vadásznak sokat hogy élelmet szerezzenek, hisz ezek gazdagok drága távcsöves fegyverük számítógépvezérléses, ne is beszéljünk róla, nagyon tetszett a versed, a halál az őz szeméből is könnyeket ont nem csak vért----
szeretettel olvastalak...
Jó szívvel, lelki jó barát,

tomorg2020. augusztus 14. 10:43

Kedves Ildikó
lenyűgöző alkotásodhoz gratulálok
szeretettel olvastalak...
Jó szívvel, lelki jó barát,
Gábor (78)

Bartolomeo.692020. augusztus 14. 01:27

Megrázóan szép vers! Nem találok szavakat!
Elismeréssel és szívvel gratulálok! B e r c i

barnajozsefne2020. augusztus 13. 14:01

''A tisztáson lágyan ringanak pipacsok.
Fák tövében vérbe fagyva már az őz.
A vadász sír és sikoltanak angyalok:
''vadász, ne nézz a vad szemébe, ha lősz!''
Drága kicsi Őz! Szeretettel gratulálok, mély érzésű versedhez, kedves Ildikó!
Ölellek, Erzsi

Ahita2020. augusztus 13. 11:55

''A tisztáson lágyan ringanak pipacsok.
Fák tövében vérbe fagyva már az őz.
A vadász sír és sikoltanak angyalok:
''vadász, ne nézz a vad szemébe, ha lősz!''''
Megrendítően gyönyörűre írtad a versed drága Rildi!!! Valahogy sejtettem, szinte féltem, féltettem mindkettőt, vadászt, a vadat, s a végén katartikusan szép képekkel, mondattal emelted a csúcsra az izgalmat, az érzéseket!:):)et hagyok érte!:)
Ölellek: Éva

madaras2020. augusztus 13. 11:26

''A rigó repült, percre megállt a patak,
csak a csend futott tovább a fák alatt -
az utolsó pillantás vádlón ott maradt,
míg az élet belőle ki nem szakadt.

A tisztáson lágyan ringanak pipacsok.
Fák tövében vérbe fagyva már az őz.
A vadász sír és sikoltanak angyalok:
''vadász, ne nézz a vad szemébe, ha lősz!''''

Nagyon kemény - de valós befejezés - én nem tudnék ölni - nem egy őzet, de egy nyulat sem - furcsa érzések ''bánthatják'' ilyenkor a vadászt.
Nagyszerű versednél szívet hagytam.

John-Bordas2020. augusztus 12. 18:11

Drága Ildikó,minden szavát értem versednek.Magam is Vadász voltam meg hülye koromban,én is a szemébe néztem és az a hülye enem az ozzel együtt halt meg akkor,többe nem vadasztam,nem is fogok mert akkor értettem meg,hogy magamat lottem le,a 72 ik szivvel gratulalok szemet felnyito versedhez,olellek szeretettel,János

szalokisanyi12020. augusztus 12. 08:20

Remek alkotás!
Sanyi

Doli-Erzsi2020. augusztus 12. 07:25

Nagyszerű alkotásodhoz szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

nefelejcs2020. augusztus 11. 21:44

Drága Ildikó!
A versed lenyűgöző, élethű, de megmondom őszintén, hogy engem is szíven talált.
Elismerésem a minden részletet mesterien kidolgozott alkotásodért.
Anikó

Donkanyar2020. augusztus 11. 21:16

Remek versed örömmel olvastam, kedves Ildi.
Szeretettel gratulálok!

Attila

Törölt tag2020. augusztus 11. 20:19

Törölt hozzászólás.

Napsugar06072020. augusztus 11. 20:10

Élethű , dobbenetes sorok. Gratulálok

Metta2020. augusztus 11. 20:07

Drága Ildikó!
Nagyon megrendítő, élethűen megírt alkotás.
Szívvel, elismerések olvastam versed!
Szeretettel
Margit

Pesterzsebet2020. augusztus 11. 18:19

Kedves Ildikó! Megrendítő!!! Az őz, aki elrejtette kicsinyét, már nem tér vissza többet. Lehet, hogy gidája is elpusztul. Gyűlölöm a vérontást, a vadászatot. Szomorú szívvel olvastam. Gina

196710152020. augusztus 11. 11:31

Nagyon érdekes, szinte tabukat döngető már maga a témaválasztás is, amely egy ''szépen'' megírt drámai versben bontakozik ki. (Tőlem személy szerint nagyon távol áll a vadászat, de vannak ismerőseim, akik hobbivadászok: Őket sem ítélem el feltétlenül.) A vers drámai, elgondolkodtató és technikailag is szépen felépített!
Sok szeretettel és szívvel!
József Iván

gypodor2020. augusztus 11. 09:36

A tisztáson lágyan ringanak pipacsok.
Fák tövében vérbe fagyva már az őz.
A vadász sír és sikoltanak angyalok:
''vadász, ne nézz a vad szemébe, ha lősz!''

Kifejező vers
Szívvel
Gyuri

pipiter2020. augusztus 11. 08:29

Megrendítően szép versedhez szívvel gratulálok!
Judit

Szabo.Lilla2020. augusztus 10. 23:03

Nagyon élethű írás, gratulálok :)

Sida2020. augusztus 10. 20:21

Megrendítő!
Si/58.♥

rildi(szerző)2020. augusztus 10. 20:20

@kokakoma: @JohanAlexander: @S.MikoAgnes: @biro.gizella: @Czirbela: @feri57: @SzaipIstvanne: @Eci: @M.Laurens: @Gaffer: @41anna: @Elise: @Motta: @Olveti: @HJudit: @gyorezoltanne: @Gloren: @536771: @uzelmanjanos956: @bakonyiili: @lelektunder: @MeszarosneMaya: @pete57: @GePir: @B...yL...o: @dvihallyne45: @Martonpal: @Fresh: @Leslie2016: @orok.szerelem55: @Zsuzsa0302: @anci-ani: @molnarne: @195705252012: @m.falvay: @gyorgyjeko: @Golo: @fodoristvanne: @Pflugerfefi: @merleg66: @60afrod: @lnagypet: @hillailaszlo-ve: @demura: @Sanyipapa: @szalay: @CD57.sz: @budajo: @laszloklara: @enikohalasz: @Gyuri63: @acsbalint: @111111: @editmoravetz:
Kedves Barátaim! Nem kivántam állást foglalni versemben, ítélkezni pedig végképp nem akarok, hiszen az ember mióta ember vadászik a megmaradásért, a húsért. Csak a modern élelmiszeripar tudja úgy álcázni ezt az ételt, hogy elfelejtsük az ölés drámáját, pedig ez a pillantás ott van minden disznótorban, minden csirkevágásban, minden tőkehúsban. Nem, én sem vagyok vegetáriánus, és bőrcipőben járok... A mondanivalót a síró vadász adja, mert ő az egyetlen ragadozó, amelyiknek lelke van! Minden igazi vadász sír (ha könnyek nélkül is), attól függetlenül, hogy van-e a vadnak kicsinye, vagy sem (ezek az emberi érzések nincsenek jelen az állatvilágban, ott csupán a letisztult lét és nemlét létezik), ezért is szokásuk virágot, vagy ágacskákat tenni a lelőtt vadra, mintegy megköszönve az áldozatot.
Tudom, hogy a vers felkavaró, de igérem, hogy a következő egy egészen más hangulatban visz el Benneteket ugyanarra a pipacsos rétre. Köszönöm, hogy itt voltatok! Szeretettel láttalak Benneteket!

editmoravetz2020. augusztus 10. 20:05

Drága Ildikó!

Csak néztem, néztem magam elé, s szememből könny buggyant...

Szívvel: Edit

1111112020. augusztus 10. 18:45

Megrendítő,élethű képek drága Ildi,szomorúság ülte meg szívemet. Piroska

acsbalint2020. augusztus 10. 12:37

Szép sorok, egy igazi dráma
szívvel
Ács B

Gyuri632020. augusztus 10. 12:07

Érzelmi hullámvasútra ültettél verseddel. Remekül sikerült. Szívvel. (54)

enikohalasz2020. augusztus 10. 10:41

Ildikó, amilyen lágyan indul a versed, olyan erős lett a vége.
Szívvel lélekkel olvastam.
Szeretettel, Enikő

laszloklara2020. augusztus 10. 08:30

Meghatóan szép versedet szívvel olvastam

budajo2020. augusztus 10. 08:24

Kedves Ildikó!
Szívet hagyva gratulálok megható alkotásodhoz, szeretettel,
Józsi

CD57.sz2020. augusztus 10. 08:13

Drága Ildikó!
Nagy hatással voltak rám soraid.!
Szívvel, elismeréssel gratulálok
remek versedhez:
Klári

szalay2020. augusztus 10. 04:14

kedves Ildikó,meggyőzően élethű versedhez szívvel gratulálok,
István(bár nem vagyok hive a vadászatnak)

Sanyipapa2020. augusztus 9. 23:29

Az őz halálának drámája

Sanyi

demura2020. augusztus 9. 22:49

Ildikó!
Ez óriási!
Nagy szívvel.
Józsi

hillailaszlo-ve2020. augusztus 9. 22:45

''A rigó repült, percre megállt a patak,
csak a csend futott tovább a fák alatt -
az utolsó pillantás vádlón ott maradt,
míg az élet belőle ki nem szakadt.''
Lélekszorító drámai alkotás!
Akkor sírhat igazán a vadász,
ha az anyját hívó, síró kis gidára rátalál!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

lnagypet2020. augusztus 9. 21:29

Az általánosítás sehol sem használ,bár nem vagyok vadász,és soha
nem lőttem állatra,de azt tudom az igazi vadász sohasem lő
kicsinyét nevelő vadra. A vadászat szigorúan szabályzott tevékenység,persze az orvvadászat más kategória! Én sokkal jobban felháborodom másfajta embertelenségeken. / Például láncra vert kutyák,állatkertbe zárt,és cirkuszi vadállatok./ Tiszteletben tartom
véleményed,melyet lírai módon adtál közre egy jó versben!
Üdvözlettel : Z Nagy L

60afrod2020. augusztus 9. 21:24

Kedves Ildikó!
Szívvel olvastam és szeretettel versedet.
Ildikó

merleg662020. augusztus 9. 20:57

Kedves Ildikó! Én zsigerből gyűlölöm a vadászatot. Milyen jogon veszi el az ember csak úgy kedvtelésből egy másik élőlény életét. Sőt utána még pózolis a fényképen a megölt állattal. Megérteném a vadászatot, ha a vadnál is lehetne fegyver, mint a régi vadnyugati filmekben. Versed szívvel és szeretettel olvastam. Gábor

Pflugerfefi2020. augusztus 9. 20:57

Lelket érintő alkotàs,
èrző lélekből fakadt!
A halàl az èlet ellenfele!
Az ember a hálálnak fő letéteményese!
Szjvvel szeretettel gratulàlok!
Feri.

fodoristvanne2020. augusztus 9. 20:51

Kedves Ildikó!

Felfokozott izgalommal vártam a történet végét, hátha úgy lesz, mint a mesében, de helyette az a szomorúan néző szem... Szerintem a vadász életében nem felejti el azt az utolsó pillantást.
Nagyszerű alkotás!
Szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Erzsike

Golo2020. augusztus 9. 20:43

Drága Ildikó!

Összefonódik a természet és az elmúlás . Az eg yik szépséges, a másik siralmas.
Gyönyörű csokrot hoztál.

Szerettel hagyom a 42.♥-et.

gyorgyjeko2020. augusztus 9. 20:41

Kedves Ildi! Nagyon életszerűen írtad le a vadászatot! Elég tragikus ez az egyenlőtlen élethelyzet, s nagyon is elképzelhető, hogy a jobb érzésű vadászt megviseli!Előfordul, hogy a TVben vadászattal foglalkozó adásra kattintok, a igen szánalmasan látom, hogy a biztos találat érdekében állványról veszik célba a vadat!Na ez kiborít!Más szempontból meg megértem, hogy a vadállomány számát szabályozni kell!Mondjuk a medvevadászat más történet, mert ott egyenlőbb a küzdelem! Tetszik a versed, melyhez szeretettel gratulálok Gyuri

m.falvay2020. augusztus 9. 20:29

Ideg feszítő , megható történet .Nem lennék ilyesmire képes .
Szívvel Miki

1957052520122020. augusztus 9. 20:13

Szívvel gratulálok megható soraidhoz , Irén

molnarne2020. augusztus 9. 20:10

Nagyszerű soraidat szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

anci-ani2020. augusztus 9. 19:31

Szomorú, megható versedhez drága Ildikó
szívvel szeretettel gratulálok!
Anci

Zsuzsa03022020. augusztus 9. 18:53

Nagyszerű dráma versed
szívvel, szeretettel olvastam:
Zsuzsa

orok.szerelem552020. augusztus 9. 18:37

Drága Ildikó!
Számomra megrázó a történet!
Remélem soha többe nem fog az ifjú vadász fegyvert egyetlen vadra sem!
Élethűen ábrázoltad a szörnyű pillanatot!
Szívet hagyva szívből elismeréssel gratulálok kiváló versedhez!
Szeretettel: Margit

Leslie20162020. augusztus 9. 18:29

Nagyszerű vers. Szívvel olvastam.
László

Fresh2020. augusztus 9. 17:59

Kedves Ildikó a természet szépsége és drámája... Valami fantasztikus, ahogy fokoztad a drámai hatást. Mindvégig azt kívántam, ne lőjön a vadász... A versed gyönyörű, szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

Martonpal2020. augusztus 9. 17:53

Remek leírás.
Nem szeretem a vadászokat,főleg, akik hobbiból ölik az állatokat.
Szívvel ,szeretettel gratulálok versedhez...attila

dvihallyne452020. augusztus 9. 17:46

Szívvel olvastam szomorkás, szép versedet! Sarolta

B...yL...o2020. augusztus 9. 17:18

Nagyon szép verset írtál, az élmény feszítő izgalma átsüt a sorokon, nagyszerű befejezés.
László

GePir2020. augusztus 9. 17:13

Kedves Ildikó ! A halál ilyen : drámai , szomorú , könnyet csalogató . Az utolsó előtti versszak bizonyítja : „ az utolsó pillantás vádlón ott maradt , míg az élet belőle ki nem szakadt . ” Az utolsó pillantás , a síró Vadász , aki mégis érez mert ő is ember ! Nagy szívet hagyok ! Gratulálok . Piroska

pete572020. augusztus 9. 16:05

''A rigó repült, percre megállt a patak,
csak a csend futott tovább a fák alatt -
az utolsó pillantás vádlón ott maradt,
míg az élet belőle ki nem szakadt.''

Micsoda dráma folyik a csodálatos természetben!...
Remekül megírt vers, érezhető belőle, hogy figyelve, ''érezve'' jársz a világban, kedves Ildikó!
Szívvel, szeretettel gratulálok:
Margit

MeszarosneMaya2020. augusztus 9. 15:59

Megrendítő vadászkaland. A lövés mögött ott a sok fájdalom, amit a vadász, a vad, és kicsinye is elszenvedett.Nagy szívvel: Maya

lelektunder2020. augusztus 9. 15:47

Drága Ildikó!


Rendkívül szomorú témájú a versed, szívem összeszorult, s végig azt kértem, hogy ne lője le a vadász, bíztam, hogy a vadász EMBER, de itt nem az volt.
Van, hogy ritkítani kell a vadakat, de soha nem akkor teszik, amikor kicsinyeket nevelnek.
Azt gondolom, hogy így, ezen a módon nem lehet hatalma az embernek az állatok felett.
Amúgy sem szeretem a vadászokat....sosem szerettem ...
Szomorú szívvel olvastalak:Ági

bakonyiili2020. augusztus 9. 15:23

Szívet, lelket megérintő sorok, remek versben megírva!
Annyira hatásos a mondanivalód, ha a vadász olvasná, biztos nem lőne többet!
Szeretettel köszöntelek, gratulálok: Ili

uzelmanjanos9562020. augusztus 9. 14:52

Szomorú versedhez gratulálok!János

5367712020. augusztus 9. 14:46

Nagyszerű vers! Gratulálok szívvel:
József

Gloren2020. augusztus 9. 14:45

Drága Ildikó!
Hihetetlen mennyire élethűen írtad le ezt a pillanatot! Bár nem tudom milyen a vadászat (nem vagyok vadászpárti, egy legyet nem vagyok képes bántani), de a versed lenyűgöző! Gratulálok nagy Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, napsugaras szép napokat kívánva: Tünde

gyorezoltanne2020. augusztus 9. 14:42

Szomorúan megírt versedhez gratulálok. Az őzikét nagyon sajnálom. A vadászokat nem szeretem. De szívet azért küldők a versedért, szeretettel. Julika.

HJudit2020. augusztus 9. 14:40

Csodás végzet pillantása! Nagy szívvel gratulálok! Judit

Olveti2020. augusztus 9. 14:28

E földi létben minden és mindenki a másikból él. Zsákmányoló és zsákmányolt, vagy maga a zsákmány.
A szem a lélek tükre. Talán lélek, lélekkel szembesül e röppke pillantás alatt, ami elegendő ahhoz, hogy elejtsük e kegyetlen világot. Persze az majd visszahúz, ismét beszippant magába.
Gratulálok szép életábrázolásodhoz.

Motta2020. augusztus 9. 14:15

Utálom a vadászatot, de a versed szép.
Szívvel olvastalak
Motta

Elise2020. augusztus 9. 14:11

Jaj, Ildikó! Csodásan megírtad, de nekem is a halálom a vadászat, vagy ha állatot bántanak! Az ember kegyetlen, de a versed meghatóan szép!
Szívvel; Elise

41anna2020. augusztus 9. 14:04

❤ 12. Élethű soraid vittek magukkal kedves Ildikó,de a vadászatot nem csípem..!🐦

Gyönyörű vers.
Melinda

Gaffer2020. augusztus 9. 13:45

Egy verebet sem tudnék lelőni, mégis megérintett az a pillanat a versedben... (11)

M.Laurens2020. augusztus 9. 13:30

''A rigó repült, percre megállt a patak,
csak a csend futott tovább a fák alatt -''
---
Azt kell mondanom, hogy remekül kezelted a bokorrímeket, amikkel erősen vigyázni kell. Te a tempó növelésére és kiemelésre használtad, így szépen belesimul a vers egészébe.
Szívvel köszönöm az élményt, kedves Ildikó!
/ Miklós /

Eci2020. augusztus 9. 13:29

Kedves Ildikó! Hú, hát ott voltam, szépen végig vitt a versed! Gratulálok hozzá! Sohasem voltam vadászaton, nem az én utam. Óriási szívet hagyok érte, szeretettel Edit

SzaipIstvanne2020. augusztus 9. 13:16

Drága Ildikó! Félelmetesen élethű versednél szivet hagytam.
''A vadász sír és sikoltanak angyalok:
''vadász, ne nézz a vad szemébe, ha lősz!''
Mária

feri572020. augusztus 9. 12:49

Remek versed
Szívvel olvastam
Feri

Czirbela2020. augusztus 9. 11:57

Kedves Ildikó!
A Te egyedi témáid, gondolatvezetésed mindig megfog!
Mindig van egy váratlan kép, esemény!
Szívből szívvel gratulálok.
Szeretettel:Béla

biro.gizella2020. augusztus 9. 11:49

''A rigó repült,percre megállt a patak,
csak a csend futott tovább a fák alatt-
az utolsó pillantás vádlón ott maradt,
míg az élet belőle ki nem szakadt.''
Most csak egy kis könnyezés s ez az a pillanat, mikor már nincsenek szavak!
Szeretettel gratulálok, csodaszép versedhez!
Tiszta szívvel, elismeréssel Gizella

S.MikoAgnes2020. augusztus 9. 11:32

Istenem!
A békés, idilli természetben micsoda dráma zajlik!
S ezt így megírni!
Ehhez óriási tehetség kell!
Beleremegtem, összeszorult a szívem, düh és fájdalom bennem!
Gyalázatos, vadásznak nem nevezhető az , aki gidát nevelő anyát lő le!
Megrendítő erejű művet alkottál!
Minden szívem és határtalan tiszteletem a Tiéd, drága Ildi!
Most szomorú szeretettel ölellek:
Ági

JohanAlexander2020. augusztus 9. 11:10

Ildikó, nagy szívet küldök pörgősen jó versedhez!

kokakoma2020. augusztus 9. 11:05

Életemben egyszer csaltak el vadászatra, és ugyan ezt éreztem amit remek versedben leírtál. Soha többé nem voltam, és nem is fogok. Szívvel,szeretettel gratulálok ,János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom