nihil
a félelem árnyaitól már nem rémülök meg -
a halál majd mindent szépen befejez.
illatozó kertjében táncoló szellemek
a jövő rothadásáról dúdolnak egy éneket,
míg a Hold sejtelmesen figyel a jelenre.
az álmok mélyeket sóhajtanak,
és a végtelenbe olvadva átnyúlnak
az ébredésen, hol a Nap fagyosan mérlegel.
az idő pedig meghasad az atomokban
és rászegezett szemgödreimben.
körös-körül örvénylik a semmi blazírt szegélye...
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
AndrejMlotko2020. november 22. 21:15
komor és rideg, fagyos éjszaka, derült, hold sütötte égbolt, csillagokkal, az ablakot kinyitom és szívok egyet a jégcsap levegőből és beleborzongok, mennyire egyedül sejteti a jelen a múltat a jövővel.
kaoszpirula(szerző)2020. augusztus 21. 21:59
nem szomorú amúgy :)
John-Bordas2020. augusztus 12. 16:19
Komoly és komor vers,Figyelőbe vettelek és szívet hagytam jól megírt versednel,ölel János
Zsuzsa03022020. augusztus 11. 20:56
Szomorú, megható versedet
nagy szívvel olvastam.
Szeretettel várlak az én verseimnél is.
Ha van időd, nézz be hozzám:
Zsuzsa
41anna2020. augusztus 11. 17:59
❤ 3. Jaj! Nagyon szomorúan írtál kedves Anita!
Melinda
JohanAlexander2020. augusztus 11. 17:37
Anita, nagyon tetszett!
Szívet érdemelsz.
feri572020. augusztus 11. 16:38
Megható, szomorú versed
Nagy Szívvel olvastam
Feri