Gyermekkori emlék
Az OTI toronytól nem nagyon messze,
A hatodikról odalátni este,
Világít az ejtőernyőn aláhulló fáklya,
Ez világít nekünk 1944 karácsonyára.
Feljöttünk a pincéből, pedig légiriadó volt,
A sötét felhők mögé bújt a fénylő telihold.
Fényszórók pásztázzák sűrűn a sötét eget,
Hátha fénycsóvájukba egy bombázó bennreked.
Fönn vagyunk, a szobában elsötétítés van,
Messziről a pillanatnyi csöndbe ágyútűz zaja belehorkan.
A sötét hideg szobában fogjuk egymás kezét,
Átszűrődve halljuk a háború távoli neszét.
1944 karácsonyából ez maradt meg bennem,
Vészterhes, de szép karácsony volt, Isten látja lelkem.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
magdus2007. december 16. 19:16
Kedves Attila! Neked sikerült azt a karácsonyt leírni amit gyerekkorunkban átéltünk. Bennem is ez a gondolat motoszkált, megírtam négy sort, aztán feladtam. Azt gondoltam, ne rontsam el az ünnepet, meg aztán a mai fiatalok talán únják is már a ''mi'' háborúnkat, de lám aki abban az időben volt gyerek, még mindig a szívében hordozza a háború rémségeit.Mi gyerekek nem tehettünk róla, mégsem kaptunk kártérítést az elveszett gyermekévekért. Én azóta is pacifista vagyok. A védekezés háborúját nem, csak a kezdeményezést utasítom el. Magánéletben is. A versed jól tükrözi azt amit akkor láttunk, de szépnek nem nevezném, bár ha egymás kezét fogtátok, az szép lehetett. A négy soromat most én is ide írom, egyszer majd talán befejezem:
Mikor a fenyőfán gyertya gyúlt,
a földre éppen bomba hullt,
és szép lett a karácsony éjjel,
- hófehér hó, terítve vérrel.