Szerző
Vers

A verset eddig 188 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. szeptember 16.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (3)

Juhos Györk-Balázs

Monológ

Felmehetek a városba - szólt anyám -
de csak jövünk, megyünk sebtében.
Nem megyek, minek mennék,
hallgatni, hogy így meg úgy,
semmi sincs jól, rácsodálkozni
a boltban, hogy minden pénzbe kerül,
Nagy igazság, semmi sincs jól.
Köszöntem, nem kérek belőle.
Maradok inkább elképzelt világomban,
hisz legalább ott van értelme az örökös
vitáknak, meghallgatják mondandóm anélkül,
hogy ítélkező pillantásaik alól gondolnának rám.
Itt csupán én gondolok, helyettük is,
értelmet adva a folytonos vitáknak,
mert a vitafolyónak folynia kell,
csakis így nyer értelmet léte.
Nincsen stop. Nem állhatsz oda
a Rajna elé, s azt várni tőle, hogy
szavadra egyszer csak megáll.
Nem vagyunk istenek.
Szavunk nem sokat ér.
Könnyű magammal szemben, mégis,
mégis egyre nehezebb, fogynak az érvek
az ellen, hogy mindig más a hibás.
Elgondolkodtató.
És máris leúsztattuk gondolatcsónakunkat
a kogníció folyó ágain a gondolatok
miértjének kusza deltájába.
- Ugyan már, minek ide ez a szófitogtatás -
kötök ismét magamba - csupán egy kis
megtévedt líraiság a silány prózai életben -
bököm oda félvállról.
Felejtős.
- Nem megyek fel a városba - felelem.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Harsanyi2020. szeptember 17. 17:14

Jó lett.

John-Bordas2020. szeptember 17. 07:58

Ne is menj! Semmi sincs a városban amiért érdemes lenne.A falu ahol el az ember,a falu ahol ember el,versedet szivvel olvastam,ölel János szeretettel

feri572020. szeptember 16. 18:36

Nagyon szép életversed tetszik
Első Szívvel
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom