Hammer Flóra

Reménytelen eset

Elfakult szivárvány után koslatok,
emlékképekről álmodok.

Valahol a láthatatlan távolban élsz,
s szavaid buborékként pukkannak szét.

Látni szeretnélek, hogy előttem állj,
s tisztán, homály nélkül nézhessek rád.

Már nem tudom, ki vagy s ki vagyok én,
de csüggedő szívem mindent felidéz.

Hol jársz, mit gondolsz, nem tudhatom,
de minden szavad sebemre oltalom.

Boldogság, ha látlak, nevetésed hallom,
megölelni téged, bár lenne alkalom.

Fél éve nem látlak, de szívem nem felejt,
bármit tennél, (azt hiszem) soha nem temetne el.