Felhőporos virágmező
Ameddig elláttam, addig voltam
figyelmes az égre. Átszaladt a
vállam fölött, és kioldódott a
szélbe valamilyen hamis ragyogás.
Szétterült, hintett tükörképe, mint
egy fáradt arcvonás a szemnek
árnyékában. A kék derült ki belőle,
s az egész minden: most is
hiábavaló volt hinnem.
Aztán még néhány változás,
elszökött a föld. Felsétáltam, mert
engedett, tartott a lélek, és hosszan
becsuktam szemem a Nap első
lélegzetének.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Callypso2020. november 30. 05:42
Nagyon szép vers! A kategória, melybe soroltad, azt sugallja, hogy több is ez az alkotás egy érzékletes látványnál, sokkal inkább mély vonatkozása is van... Szeretettel gratulálok! (:
Lakatos.Zsolt(szerző)2020. szeptember 29. 11:43
@gypodor: Köszönöm szépen
Lakatos.Zsolt(szerző)2020. szeptember 29. 11:43
@feri57: Köszönöm
feri572020. szeptember 23. 18:10
Gratulálok Zsolt a remek versedhez
Feri
gypodor2020. szeptember 23. 14:19
Találóan képies a verscím, s ehhez remekül illeszkedik a tartalom.
Tetszik
1.
Szívvel
Gyuri