Szerző

Várady Endre

Népszerűség: 214 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 333 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. szeptember 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (109)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Várady Endre

Valami elromlott 39-ben

Valami történt 39-ben.
Valami megbomlott, valami zárt.
Emberek lépték át a határt.
Eltűnt a lélek, gyúltak a fények.
Elmúlt a múlt.
Rázkódott a táj.
Dübörgő őrület robogott végig.
Felszállt a sikoly egész az égig.

Valami elromlott 39-ben.
Valami elveszett, valami fáj.
Az Úr is lefeküdt aludni csendben.
Ne lássák szemei, mi folyik ebben
a szétesett, feldúlt, őrült világban.
Magára húzta takaróját.
Fal felé fordult és aludt tovább.
Hét évig így is maradt.
Elhűlve látta, mit tett a világgal
a szabad akarat.
Hét évig így ölt, világot így tört
szét a fegyverarzenál.

Valami eltűnt 39-ben.
Eltűnt a rend és eltűnt a szellem.
Kerítés mögött emberek állnak.
Meztelen sorok halálra várnak.
Csupasz testükre pernye száll.
Az óra másféleképpen jár.
Eltűntek álmok, remények, párok.
Agyunkra rákattant a zár.

Szörnyűség múlté, minden rendben?
Valami elromlott végleg 39-ben.

Azóta lett rend, bűnbánat, béke?
Annak a hét évnek sosem lesz vége...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


LOREDIAN2020. november 23. 21:40

Sokan nem éltünk még ekkor,de ismerni kellene múltunk...mert abból építkezik a jövő:)
Gratulálók versedhez!
Szívet érdemlő alkotás itt is hagytam!

ferzoltan2020. november 22. 23:23

Tisztelt Endre!
Népszerű versedet tovább népszerűsítem. Nem kommentálom '39-et, mert akkor még a leendő nagyapám is gyerekcipőt hordott 😉... Azt viszont tudom, hogy a háborúnak nincsenek győztesei, csak vesztesei... És hogy a diktatúrán felnőtt generációk a demokráciát csak lexikonból ismerik... Versednél szívet hagytam, köszönöm látogatásodat.
Üdvözlettel, Zoltán.

VaradyEndre(szerző)2020. november 17. 08:58

Én meg úgy gondolom Princi ,hogy harminckilencben és az azt követő hét éves második világháborúban ,nagyon sok ember és sok ország számára nagyon sok minden elromlott.Nem kétlem ,hogy sok minden elromlott a többi háborúban is csak azok már távolabb vannak tőlünk.
üDV:Endre

princi2020. november 12. 20:44

Nem értek egyet a verssel, mert '39-ben nem romlott el semmi. Hanem folytatódott az, ami 1914-ben romlott el. Ezt a korszakot egyébként II. ''Harmincéves háborúnak'' is nevezik. Még előbb pedig a nagy prebolsevik, akarom mondani nagy francia forradalom idejében romlott el valami.
Úgy néz ki végérvényesen.

ezt leszámítva jó vers.

Üdv,
M.

patakizsuzsa2020. november 11. 17:32

Nagyon szép, igaz versedhez gratulálok.Mély, igazságok, fájdalmas valóság !
''Azóta lett rend , bűnbánat ,béke ?Annak a hét évnek sosem lesz vége..''
S.Pataki Zsuzsa

VaradyEndre(szerző)2020. november 10. 09:15

@SAROLTA55: Kedves Sarolta!
Köszönöm.
Üdvözlettel:Endre

SAROLTA552020. november 9. 22:43

''Azóta lett rend, bűnbánat, béke?
Annak a hét évnek sosem lesz vége...''
Szomorú történelem, mit nem feledhetünk.
A tragédiát hűen tükrözik versed sorai, mély érzelmek szabadúlnak fel minden gondolatban.
Tisztelettel gratulálok szívet hagyva, figyelőmbe vettelek!
SAROLTA

VaradyEndre(szerző)2020. november 6. 11:35

Köszönöm a látogatást versemnél.
Üdvözlettel:Endre

ZiaRudi2020. november 6. 11:22

100.❤ Gratulálok,..... elgondolkodtató!
Üdvözlettel,s érdeklődő figyelmemmel. Zia

VaradyEndre(szerző)2020. október 18. 09:57

@ikakovics: Köszönöm ,hogy elolvastad versem ,jól estek elismerő szavaid.
Üdvözlettel:Endre

ikakovics2020. október 18. 09:11

A tragedia erossen tukrozik e versben. Nagyon tetszett.

Ivan

Tamandy2020. október 13. 12:14

Szeretettel gratulálok! Nagyon jó vers!
Andi

aranyszivarvany2020. október 6. 16:21

Csodálatos sorok a pokolba tévedt emberiségről... Bár lehetne tükör mibe belenézünk és rettenve rázzuk meg magunkat!

Köszönöm!
S.

domokoskazmer2020. október 2. 23:02

Valami történt, valami folytatódott. Ránk - a családomra is - lőttek a szovjet repülők gépfegyverei, és átléptük a határt, menekültünk, s a front üldözött, Nógrád megyéből a bajor határig. Még rázkódott a táj, aztán csend lett, és örültünk, hogy a hetedik évben vége a dübörgő őrületnek. Azóta dübörgés olykor talán szünetel, de az őrület -a pénzhatalmi világelit szabad akarata - folyamatosan gyötri az emberiséget. Óriási szívet hagyok nálad. Gratulálok!

VaradyEndre(szerző)2020. október 2. 16:16

@AkarkiGyula: Köszönöm ,hogy elolvastad versem.
Üdv.:Endre

AkarkiGyula2020. október 2. 07:03

Sajnos igazad van.
Egyre rosszabbá válik a világ.
ü

VaradyEndre(szerző)2020. október 1. 20:57

@Zsuzsa0302: @TTKinga: Köszönöm ,hogy elolvastátok versem ,a dicséretet külön köszönöm.Üdvözlettel:Endre

TTKinga2020. október 1. 11:43

Ez csodálatos. Köszönöm. Sízvvel. Kinga

Zsuzsa03022020. szeptember 30. 21:39

Kedves Endre!
Kitűnő alkotás.
Szívvel olvastam versedet.
Szeretettel:
Zsuzsa

VaradyEndre(szerző)2020. szeptember 30. 21:05

@Jerzsi: @montor: @vizi: @Doli-Erzsi: @borsigabor: @Cila03: @Krisztina1965: Kedves poet-társak!
Köszönöm ,hogy olvastátok versem.Örülök neki ,hogy tetszett.
Üdvözlettel:Endre

Krisztina19652020. szeptember 30. 19:15

Nagyon szép vers. Szivvel gratulálok! Kriszrina

Cila032020. szeptember 30. 17:44

Csodaszép vers, a mondanivalója elgondolkodtatóan igaz!

Magdi

borsigabor2020. szeptember 30. 16:08

Kedves Endre!
Versedhez szívvel gratulálok versedhez.

''Valami eltűnt 39-ben.
Eltűnt a rend és eltűnt a szellem.
Kerítés mögött emberek állnak.
Meztelen sorok halálra várnak.''

Doli-Erzsi2020. szeptember 30. 14:20

Szép igaz soraidhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

vizi2020. szeptember 30. 12:15

Gratulálok, jó vers.

montor2020. szeptember 30. 08:56

Erőteljes, borongató vers, gratulálok!
Szívvel
Eszter

Jerzsi2020. szeptember 29. 23:16

A költői kérdésre nem vár feleletet az írója. De a válasz kimondatlanul is igen fájó. Versed hez szívvel gratulálok.
Erzsi

VaradyEndre(szerző)2020. szeptember 29. 22:13

@Greczine-Erzsi: @Dram: @zsuzsakalocsa: @640406: @Bogsika: Kedves poet -társak!
Köszönöm ,hogy itt jártatok versemnél ,és köszönöm a véleményeiteket is.
Üdvözlettel:Endre

VaradyEndre(szerző)2020. szeptember 29. 22:11

@editmoravetz: Kedves Edit néni!
Köszönöm ,hogy megint elolvastad versem.
Barátsággal:Endre

Bogsika2020. szeptember 29. 20:02

Igaz szép ,fájdalmas sorok, tetszett ahogy megírtad :Tünde

editmoravetz2020. szeptember 29. 19:41

Kedves Endre!

Történelmi visszatekintésed megrázó mindannyiunk számára.
Sajnos, úgy igaz, ahogy írod:
''Szörnyűség múlté, minden rendben?
Valami elromlott végleg 39-ben.

Azóta lett rend, bűnbánat, béke?
Annak a hét évnek sosem lesz vége...''

Szívem hagyom szeretettel: Edit néni

6404062020. szeptember 29. 18:29

Kedves Endre!
Versedhez szólni sem tudok mert akkor még nem éltem.
De szívemíg hatolt minden ríme.
Köszönöm,hogy olvashattam.Szívem itt is hagytam.
Anikó

zsuzsakalocsa2020. szeptember 29. 17:59

Kedves Endre!
Őszinte, igaz, emlékező versedhez gratulálok. Szeretettel hagyok szívet!
Sajnos még nem lett rend, bűnbánat, béke! S ennek sosem lesz vége!
Öleléssel: Zsuzsa

Dram2020. szeptember 29. 11:19

Elgondolkodtató alkotásodat
tisztelettel olvastam. Gratulálok.
Szívvel; András.

Greczine-Erzsi2020. szeptember 28. 22:08

Fájdalmas megindító sorok.Szívet hagyva gratulálok!
Erzsi

VaradyEndre(szerző)2020. szeptember 28. 20:58

@lacca007: @195705252012: @Pekka: @titikatanyo: @madaras: @tomorg: @Nichi-ya: @kicsikincsem: @Vilmos01: @bereczkif: @mate1979: @turk.eva: Kedves poet-társak!
Köszönöm látogatásotokat és hozzászólásotokat.Jól esik a versem iránti érdeklődésetek.Üdvözlettel:Endre

turk.eva2020. szeptember 28. 17:04

Rendkívül megrázó sorok. De sajnos igaz.

mate19792020. szeptember 28. 16:24

Kedves Endre!
A történelmi emlékező költeményedet szívből olvastam, igen igazak mind.
Üdvözlettel: Máté

bereczkif2020. szeptember 28. 16:19

Gratulálok versedhez, szívvel, és figyelőmbe vettelek.
köszönöm hogy olvastál, és figyelőt hagytál
Üdv:? Ferenc.

Vilmos012020. szeptember 28. 15:03

igen ott kezdődőtt.az őrűlet sajnos nagy baj hogy
megtőrtént.versedhez gratulalok

kicsikincsem2020. szeptember 28. 14:48

...sosem lesz vége... szívvel gratulálok.
Ilona

Nichi-ya2020. szeptember 28. 14:37

Erős vers! Nagy szívet hagyok, sok szeretettel.

tomorg2020. szeptember 28. 12:34

76 . szívvel, láthatatlanul is..., Gábor

madaras2020. szeptember 28. 12:30

.....ez istt a nagy kérdés :
''Szörnyűség múlté, minden rendben?
Valami elromlott végleg 39-ben.

Azóta lett rend, bűnbánat, béke?
Annak a hét évnek sosem lesz vége...''
......de a válasz sajnos egyértelmű......
Elismerésem és szívem versedé.

titikatanyo2020. szeptember 28. 10:27

Megélve, megírva, jelenbe küldve...
Észrevétlenül természetes költői eszközökkel prezentálva.
Nagyszerű, szomorú, aktuális élmény.

Üdv és ihlet!

Kató

Pekka2020. szeptember 28. 10:02

Gratulálok versedhez! Figyelőmbe vettelek, szívvel jártam nálad.
Pekka

1957052520122020. szeptember 28. 09:58

''Valami elveszett, valami'' azóta is fáj... Szeretettel gratulálok és hagyok szívet , Irén

lacca0072020. szeptember 28. 09:17

Szia!

Nagyon elgondolkodtató vers, és amennyire lehet ábrázolni azt az őrületet, benne az értelem nélküli pusztulást, Te meg is teszed.
Nagyon tetszik. Figyelőmbe vettelek, nagy szívvel.
Üdvözlettel, Laci

VaradyEndre(szerző)2020. szeptember 28. 08:57

@rapista: @baloghzsuzsanna: @J.Klari: @Fresh: @Gmeindlmargitka: @gyorezoltanne: @krisztitakacs: @lorso: @Metta: @Golo: Kedves poet-társak!Örülök hogy itt jártatok és olvastátok versem.További szép napot kívánok:Endre

Golo2020. szeptember 27. 20:43

Szeretettel gratulálok versedhez, kedves Endre.
Mila /69.♥/

Metta2020. szeptember 27. 20:10

Kedves Endre!
Fájdalmas,megrendít versednél nagy szívet hagyok!
Szeretettel!
Margit

lorso2020. szeptember 27. 18:37

Fájdalmas sorok.
Zsolt

krisztitakacs2020. szeptember 27. 17:05

Mélyen megrendítő sorok, mélyen megrendítő sorsokat tárul elénk...nagyszerű vers melyhez szívvel gratulálok.

gyorezoltanne2020. szeptember 27. 15:50

Szomorú és elgondolkodtató kedves Endre.Szívvel gratulálok. Julika.

Gmeindlmargitka2020. szeptember 27. 14:37

Kedves Endre!
Szeretettel és szívvel gratulálok megrendítő, fájdalmas soraidért.
Margó

Fresh2020. szeptember 27. 12:18

Kedves Endre megrázó és nagyon elgondolkodtató a versed. Nagyon reméljük nem lesz több 39. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

J.Klari2020. szeptember 27. 09:30

Csak remélni lehet, hogy nem lesz újra.
Minden nap örülhetünk, ha békében telik el számumkra.
Elgondolkodtató versedhez szívet adok.

baloghzsuzsanna2020. szeptember 27. 06:31

Megrendítő soraidat könnyezve olvastam. Végtelenül meghatóan írtad le. Szívvel gratulálok! Zsuzsa

rapista2020. szeptember 27. 05:19

Az utolsó sor, helyesen, a harmadik világháborúról szól.
A hét évet megelőzte négy! Egyik világháború sem ért véget valódi békével.
Az ideológiák törésvonalai - mint rianás a tő jegét - az emberiség jövőjét teszik ingataggá!

VaradyEndre(szerző)2020. szeptember 27. 00:32

@Sanyipapa: @szalay: @Litauszki_Gyula: @Gyula16: @rildi: @Gyuri63: @donmaci: @Leslie2016: @budajo: @kokakoma: @Elise: @lnagypet: @Teni: @HarmatiGyongyi: @kintkong10: @fodoristvanne: @111111: @Meroni: Kedves poet-társak! Köszönöm ,hogy megnéztétek versem.Jólestek a dícséretek is.Üdvözlettel:Endre

Meroni2020. szeptember 26. 22:14

Remekül megírt megemlékezés, kiváló alkotás, gratulálok szívvel! Roni

1111112020. szeptember 26. 21:28

Nagyon mély,elgondolkodtató vers kedves Endre,szívvel jártam nálad. Piroska

fodoristvanne2020. szeptember 26. 21:03

Kedves Endre!

Elgondolkodtató, szívszorító alkotás!
''Szörnyűség múlté, minden rendben?
Valami elromlott végleg 39-ben.

Azóta lett rend, bűnbánat, béke?
Annak a hét évnek sosem lesz vége...''

Szívvel, szeretettel gratulálok alkotásodhoz!
Erzsike

kintkong102020. szeptember 26. 20:23

Köszönöm szépen.
Megrázóan szép, igaz versedhez szívet mellékelek: J.

HarmatiGyongyi2020. szeptember 26. 19:36

Kedves Endre!
Megrázó és felkavaró vers. Biztos vagyok benne, hogy egyszer vége lesz.
A remény teszi elviselhető az ilyen történéseket.
Szívvel és figyeléssel küldöm üdvözletem: gyöngyi

Teni2020. szeptember 26. 18:41

Szívvel olvastalak. Gratulálok.

Teni

lnagypet2020. szeptember 26. 17:54

Az emberiség történelmének talán legnagyobb traumája volt,
eszeveszett időszak volt,reméljük nem lesz több ilyen 39!
Nagy verset írtál Endre,üdv: Z Nagy L

Elise2020. szeptember 26. 15:02

Szomorú történelmi időszak! Szívet küldtem versedhez!
Elise

kokakoma2020. szeptember 26. 11:44

Nincs válaszom!! Szívvel várom én is. Üdv, János

budajo2020. szeptember 26. 10:01

Kedves Endre!
Szívvel, szeretettel gratulálok elgondolkodtató, fájdalmas alkotásodhoz.
Szeretettel,
Józsi

Leslie20162020. szeptember 26. 09:46

Szomorú történelmi tény. Remek megfogalmazás.
Szivet adtam.
László

donmaci2020. szeptember 26. 09:16

Nagyon jó elgondolkodtató versedet szívvel olvastam. Józsi

Gyuri632020. szeptember 26. 09:00

Gondolat ébresztő erős vers. Szívvel. (45)

rildi2020. szeptember 26. 07:53

Beleborzongtam ebbe a versbe, drága Endre! Megdöbbentő, hogy az ember mire képes - és a legborzasztóbb, hogy még az ilyesmire is voltak (vannak és lesznek) önként válalkozók. Az csak városi legenda, hogy ''soha többé'' - a történelem és a pszihológia egészen mást bizonyít az emberi embertelenségről. :(
Szomorúan olvastam versedet: Ildi

Gyula162020. szeptember 26. 07:48

Tart tovább kedves Endre. Csak más ruhában játszik a parádés. Az emberek nem tanulnak. Még sokáig.
Nagyon nagy témát választottál. És nagyon szépen írtad meg. Sokat tettél bele magadból. A soraid üzennek. Remélem, egyszer nyitott fülek is lesznek. Sokan.
Szívvel gratulálok szép, és tartalmas versedhez.
Üdvözlettel Gyula.

Litauszki_Gyula2020. szeptember 26. 04:55

Remélem a múlttal nem a jövendőt jósoltad!
Szívvel, tisztelettel: Gyula

szalay2020. szeptember 26. 03:24

kedves Endre,remek történelmi lecke,
gratulálok István (41)

Sanyipapa2020. szeptember 26. 01:12

❤ (40)
Sanyi

VaradyEndre(szerző)2020. szeptember 26. 00:13

@Katka69: @vz.67: @biro.gizella: @feri57: @uzelmanjanos956: @John-Bordas: @Motta: @CD57.sz: @Eci: @Gaffer: @anci-ani: @MeszarosneMaya: @gyorgyjeko: @J.Teca: @remember: @Danceinthedream: @Pflugerfefi: @jocker: @GePir: @szalokisanyi1: @194622: @60afrod: @orok.szerelem55: @SzaipIstvanne: @1-9-7-0: @S.MikoAgnes: @B...yL...o: @Cirka: @JohanAlexander: @gypodor: @molnarne: @Mehdi: @41anna: @m.falvay: @barnajozsefne: Kedves poet -társak!
Köszönöm,hogy elolvastátok versem,és köszönöm a sok dicséretet,jól esett.Jó hogy néhányan leírtátok véleményeteket is,mert abból is tanulhatok,és amúgy is kíváncsi vagyok a véleményetekre és sokat is adok rá.üdvözlettel:Endre

barnajozsefne2020. szeptember 25. 23:26

Remek vers, szívvel gratulálok!
Erzsi

m.falvay2020. szeptember 25. 21:54

Igen akkor valami elromlott , de már régóta bűzlött , és bűzlik azóta is .
Szívvel Miki

41anna2020. szeptember 25. 21:51

❤ 37. Jaj😢 olvasni is szörnyű!

Melinda

Mehdi2020. szeptember 25. 21:34

Szalam alajkum!
A földig hajlok versed előtt!!!!
ÉS EZ A LEGKEVESEBB
Alajkum szalam

molnarne2020. szeptember 25. 21:07

Szomorú történelmi versedet szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

gypodor2020. szeptember 25. 20:25

Ütős és elgondolkodtató
Szívvel
Gyuri

JohanAlexander2020. szeptember 25. 19:30

Endre, szívet ér versed.

Cirka2020. szeptember 25. 18:52

Nagyon szép, bár szomorú a versed. Gratulálok hozzá!

B...yL...o2020. szeptember 25. 18:26

Az a borzasztó, hogy jól látod a múltat és a jövőt.
A versednek viszont örülni kell, mert nagyon szép alkotás.
László

S.MikoAgnes2020. szeptember 25. 17:52

Drága Endre!
Nagy vers, nagy gondolatok!

''Azóta lett rend, bűnbánat, béke?
Annak a hét évnek sosem lesz vége...''

Félő, hogy akik mindig képesek sok-sok ember életét tönkretenni,
a szabad akarat nevében! mindig lesznek!
Óriási szívem hagyom jól megírt nagy-hatású versed mellé!
Ölellek szeretettel:
Ági

1-9-7-02020. szeptember 25. 17:51

Kiváló emlékezés versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

SzaipIstvanne2020. szeptember 25. 17:31

Kedves Endre! Tartalmas, igényes történelmi versednél
elismerő szivet hagytam.
Mária

orok.szerelem552020. szeptember 25. 17:16

,,Annak a hét évnek sosem lesz vége...''
Kedves Endre, így igaz!
Sajnos háborúk voltak, vannak és lesznek!
Remekül megírt versedhez szívből szívvel, elismeréssel gratulálok!
Margit

60afrod2020. szeptember 25. 17:15

Kedves Endre!
Gratulálok versedhez, nagy szívvel és szeretettel olvastam.
Ildikó

1946222020. szeptember 25. 17:12

Szívet hagyva olvastalak.

szalokisanyi12020. szeptember 25. 17:04

Kedves Endre!

Kiemelkedő alkotás!!!!

Tisztelettel: Sanyi

GePir2020. szeptember 25. 17:01

Egy remek vers , érdemes elolvasni . Szívvel . Piroska

jocker2020. szeptember 25. 16:55

Hmm... jó leírás és egy kávé mellett még, hogy megtudnánk beszélni...
Gratula!
jocker/Kíber/Feri

Pflugerfefi2020. szeptember 25. 16:42

Professzionálisan lehengerlő
nagyszerű alkotás!
Szivvel gratulálok!
Feri.

Danceinthedream2020. szeptember 25. 16:18

Hű, gratulálok, kedves Endre, ''ez nagyon ott van'', ahogy mondani szokás :) Nehéz téma egy nagyszerű versben! Köszönet érte.

Szeretettel:
Ibolya

remember2020. szeptember 25. 16:08

Valami ... azóta sem javult meg ... sajnos! Mély alkotásodhoz szívvel gratulálok kedves Endre!

J.Teca2020. szeptember 25. 15:26

Szomorú, történelmi versed szívvel(18.) olvastam, melyhez gratulálok:
J.Teca /Terézia/

gyorgyjeko2020. szeptember 25. 15:18

Kedves Endre!
Sajnos annak a hét évnek sosem lesz vége! Pedig tanulhatott volna az emberiség!Katartikus versedhez nagy szívet küldve gratulálok Gyuri

MeszarosneMaya2020. szeptember 25. 14:21

Ez a vers maga a történelem, a művészet eszközeivel színesítve. Gyönyörű, igényes,fájdalmas művészeti alkotás. Óriás szívvel: Maya

anci-ani2020. szeptember 25. 14:08

Bizony akkor a z emberiség kegyetlen háborút élt át, sokn elvesztek a sokakat megöltek, soha vissza nem tértek! Most is folytatódik, ennek már soha sem lesz vége?
Nem lehet soha békében élni az életünket?
Mindig valaki meg akarja mondani kívülről, hogy mit kell tenni?
Fájdalom és keserűség hallatszik ki végig remek alkotásodból!
Szívvel, szeretettel olvastam!
Anci

Gaffer2020. szeptember 25. 14:03

Nagy vers, gratulálok!

Eci2020. szeptember 25. 13:57

Kedves Endre! Nagyszerű alkotásodhoz szívből gratulálok! Óriási szívet hagyok jutalmul! Szeretettel Edit

CD57.sz2020. szeptember 25. 13:53

Elgondolkodtató, nagyszerű soraidnál szívet hagytam. Gratulálok versedhez:
Klári

Motta2020. szeptember 25. 13:36

Szomorú, szép versed szivvel olvastam
Motta

John-Bordas2020. szeptember 25. 13:29

Endre,versed abszolút gyöngyszem,semmi kétségem nincs.Sajnos az a dolog nem 39 ben kezdődött ( az már az okozat volt)hanem sokkal sokkal előbb,de egy dátumot tudok biztosan,az első világháború végén kezdődött Trianonnal.Ha az nincs,Hitler sosem lett volna ami lett a Monarchia eltaposta volna mint egy sváb bogarat.Csakhogy azt szétvertek,így a balanc megbomlott,a kapzsi nyugat kizsigerelninkivanta a büszke németeket,és így következett be 39, ezt csak kozbeszurtam,hogy megértsd miért nem 39 ben indult ez el,nagy szivvel olvastam,ölel János

uzelmanjanos9562020. szeptember 25. 13:16

Szép emlékezésedhez gratulálok!János

feri572020. szeptember 25. 13:02

Nagyon szép történelmi alkotásodhoz Endre
6. Szívvel gratulálok
Feri

biro.gizella2020. szeptember 25. 12:49

Elgondolkodtató, igaz soraid szívet érdemelnek!
Nagyon szépen megírtad kedves Endre!
Szívvel, szeretettel Gizella

vz.672020. szeptember 25. 12:48

Azta...ez egy nagyon ütős, szuper vers lett!!! Nagyon és szívből, szívvel gratulálok! Még párszor elolvasom, az biztos! vz

Katka692020. szeptember 25. 12:39

Sajnos, hogy ilyen megtörténhetett. Abban igazad van, hogy olyan sosem lesz,hogy az egész világon béke legyen.
Szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom