Szerző

Kovács Klára

Életkor: 66 év
Népszerűség: 71 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1447 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. szeptember 27.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (60)

Kovács Klára

Nagyapó és a kisunoka

Kis unokám unalmában nagy hisztibe fogott.
Nem játszhatott késsel - gyerek kezébe nem való.
Tüdejét kipróbálta, és jó hangosan zengett,
Mindent, mi kifért belőle, azt mind kiengedte.

Nagyapóka hallva ezt, kezét fülére tette:
- Tán sírdogál valaki valahol, nagyon messze? -
Erre jobban rákezdett, hátha eléri célját,
Feszegetve a korlátait, hátha megszánják.

- Sír valaki? Nem is tudom, én csak kicsit hallok,
Valakinek fájdalma van, azért zokog nagyon?
Mit tehetnék, hogy jobban halljam - mondta kiáltva -
- Két fülemet  kitisztítom, tán be van dugulva. -

Fél óra is eltelt aztán, s az idő kiderült,
Borult égből, mint a villám, a nap is kisütött.
Búra derű, sírásból mosoly lett egy csapásra,
Kis unokám görbült szája állt már mosolygásra.

Ettől kezdve evés előtt kezet mosott mindjárt,
Asztalhoz ült, és ott várta már a vacsoráját.
Úton kismotorral óvatosan közlekedett,
Nem rohant eszetlenül az utca közepére.

Biztonságát érezte, én is bíztam benne,
Hát így lett  az eszetlenségének  vége.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


tatika2021. szeptember 8. 14:18

Szívvel gratulálok. Szeretettel Éva

J.Klari(szerző)2021. május 17. 16:18

@lenartanna: @lejkoolga: @Czirbela:
Remélem, segít másoknak, mert a hisztis gyermeket hatásosabb megmosolyogni, mint megszidni.
Ösztönösen tudják (mint sok felnőtt is), ha idegesítik a szülőt, akkor célba értek.
Nem tudatosan és nem rosszaságból, de meg kell keresniük a határokat.
Minden jót kívánva üdvözletem : Klári

Czirbela2021. március 21. 19:56

Szép vers!
Szívvel, szeretettel: Béla

lejkoolga2021. március 15. 12:55

Aranyos, kedves történeted nagy szívvel olvastam, drága Klárika!
Olgi

lenartanna2021. február 19. 21:18

Szívvel gratulálok szép soraidhoz, kedves Klári!

J.Klari(szerző)2021. február 1. 08:19

@zsuzsakalocsa: @Zakeus: Köszönöm Néktek.

Zakeus2021. január 27. 17:05

Megható, szép és tanulságos történet,
szívvel szeretettel gratulálok!♥️
Gábor.

zsuzsakalocsa2021. január 26. 11:19

Kedves Klári!
Remekül összeszedted a kis unokádról szóló tanulságos történetet.
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Zsuzsa

J.Klari(szerző)2021. január 25. 15:35

@Locoen: @kintkong10: @varadics: @Mikijozsa: @Szandra007: @SzilajMark: @orok.szerelem55: @m.agnes: @Pesterzsebet: @ereri:
Köszönöm a szíveket és az elismeréseket.
Az igazság, hogy a kisunoka már felnőtt, és csak a szomszéd kisfiú hisztijére jutott eszembe ez a régi történet. Sajnos nehéz a gyerekeknek megtanítani a korlátokat és azt, hogy nem mindíg helyes az akaratosságuk. A szülők felelőssége viszont, hogy ezt megtanítsa, azon áron is, hogy egyszer fél órán keresztül zeng a ház. 😉 Ez nem az akaratuk letörését jelenti, hanem helyes útra terelését- amit lehet, azt a gyermekre kell bízni- pl. kék sapka, vagy piros....stb.
Szép napokat kívánok: Klári

Locoen2021. január 17. 17:36

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

kintkong102021. január 15. 16:04

Köszönöm szépen.
Ifjú koromban nem hittem el: ''Kis gyerek kis gond...'' Ma már tudom. J.

varadics2021. január 2. 00:40

Szép történet egy verseben. Szívvel: Csaba

Mikijozsa2020. december 28. 18:58

Szeretettel gratulálok gyönyörű családi versedhez, amely a nap verse lett.. s nem csak gyerekeknek szól
boldog új évet

Szandra0072020. december 7. 12:14

Szép versedhez, szivet hagyok és figyelőmbe veszlek.

Üdv: Szandra❤️

SzilajMark2020. december 4. 16:31

Szívvel gratulálok versedhez! 
Márk

orok.szerelem552020. december 4. 00:28

Kedves Klári!
Nagyon kedves történet, bölcs és tanulságos!
Szívvel, tetszéssel olvastam!
Szívből szeretettel gratulálok!
Margit

m.agnes2020. november 11. 08:08

Nagyon kedves történet.
Szívvel: Ágnes

Pesterzsebet2020. november 10. 12:37

Kedves Klára! Nagyon aranyos és bölcs ez a nagyapó, huncutsággal és derűvel kezelte a kicsi hisztijét. El is múlt hamar a kicsi rosszkedve. Szép versed szívvel olvastam. Gina

ereri2020. november 4. 20:30

''Búra derű, sírásból mosoly lett egy csapásra,
Kis unokám görbült szája állt már mosolygásra.''

Aranyos történetet örökítettél meg kedves Klári! A nagypapa bölcsen kezelte a hisztit és az ilyen epizódok nevelik okosan a gyermekeket. Gratulálok üzenetértékű soraidhoz és nagy-nagy szívet hagyok mellettük - szeretettel, tisztelettel: E. E.

J.Klari(szerző)2020. október 28. 11:50

@JohanAlexander: @HodosiImrene: @dekany.erzsebet: @MeszarosneMaya: @Abraks_Anna: @rojamsomat: @montor: @Mikijozsa: @Kicsikinga:
Köszönöm a véleményeket és a szívecskéket.
Valóban bölcs a férjem- a bölcs nagypapa, az unokák meg már rendes felnőttek lettek és megállják a helyüket. 😊

Kicsikinga2020. október 23. 13:33

Okos volt a nagypapa, az biztos!

Mikijozsa2020. október 21. 17:19

jóságos szívvel írtad Csendes békés hangulatú versedet szívvel olvastam, nagyon tetszett, nagyapó jó nevelő, gratulálok

montor2020. október 21. 09:21

Gyorsan megbékélnek a kisunokák, ha ilyen bölcs és játékos nagyapjuk van!
Kedves, tanulságos versednél szívet hagyok.
(Köszönöm a látogatást!)
Eszter

rojamsomat2020. október 21. 07:45

De kedves vers, tanulságos és csupa szív!
Gratulálok szeretettel szívvel,,,,,,,Tamás

Abraks_Anna2020. október 20. 22:28

Nagyon aranyos költemény! Adri

MeszarosneMaya2020. október 20. 14:57

Hát igen, ilyenek a nagypapák, és ilyenek az unokák. Nagyon kedves verset hoztál. Szívvel: Maya

dekany.erzsebet2020. október 20. 12:35

Kedves Klára!
Aranyos kis gyermekversedben minden benne van.
A nagyapó bölcsessége és az általában bevált, kis gyermeki - politika- .
Szívvel, szeretettel olvastalak.

HodosiImrene2020. október 19. 23:35

Kedves versednél nagy szívet hagyok. Hodosi Imréné Emma

JohanAlexander2020. október 17. 16:37

Klári, kicsit megkésve küldök szívet,
kedves versedhez!

J.Klari(szerző)2020. szeptember 29. 13:40

@111111:
Köszönet!

1111112020. szeptember 29. 07:38

Ismerős pillanatkép kedves Klárika,szeretettel hagyok szívet. Piroska

J.Klari(szerző)2020. szeptember 28. 20:36

@Zsuzsa0302:
Köszönöm a szívet és olvasást.

Zsuzsa03022020. szeptember 28. 14:34

Remek tanulságos, bölcs vers.
Szeretettel, szívvel olvastam: Zsuzsa

J.Klari(szerző)2020. szeptember 28. 14:23

@Pflugerfefi: @anci-ani: @195705252012: @molnarne: @lnagypet: @kicsikincsem:
Köszönet az olvasásért és a szívetekért.
Úgy gondolom, hogy a gyermeknevelés nagyban meghatározza a jövő nemzedék hozzáállását a társadalomhoz, míg sok más tulajdonságot a génjeinkben hordozunk.😏

kicsikincsem2020. szeptember 28. 13:18

Szeretettel olvastam, szívvel gratulálok.
Ilona

lnagypet2020. szeptember 28. 12:09

Kedves versikéd szívvel olvastam!
Z Nagy L

molnarne2020. szeptember 28. 11:44

Remek tanulságos soraidat szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

1957052520122020. szeptember 28. 10:00

Szeretettel teli kedves vers. Szívet hagyok és gratulálok , Irén

anci-ani2020. szeptember 28. 09:36

Így kell a gyermek lelki világát szép taktikusan javítani,
ami dacos ellenálló, fondorlattal sikeresen helyrehozni!!!
Gratulálok remek taktikátokhoz a gyermeknevelésben
és nagyszerű versedhez szívvel, elismeréssel!
Anci

Pflugerfefi2020. szeptember 28. 09:36

Nagyapó bölcsessége sikert aratott!
Remek tanulsagos alkotás!
Szivvel gratulálok!
Feri.

J.Klari(szerző)2020. szeptember 28. 09:26

@gypodor: Köszönöm, kedves Gyuri, valóban, ez egy tanmese. Remélem, használ.
Klári

gypodor2020. szeptember 28. 08:21

Oktatni való jó vers
Szívvel
Gratulálok
Gyuri

J.Klari(szerző)2020. szeptember 27. 22:15

@szalokisanyi1: @J.Teca: @feri57: @CD57.sz: @barnajozsefne: @jocker: @VaradyEndre: @kintkong10: @41anna: @editmoravetz: @Leslie2016: @Metta: @Eci: @SzaipIstvanne: @S.MikoAgnes: @KirkCobain: @lorso: @Gaffer: @Golo: @60afrod: @madaras: @m.falvay:
Kedves POET-társak! Köszönöm a pozitív véleményeket és a kedvencnek jeöléseket.
Klári

m.falvay2020. szeptember 27. 21:38

Kedves történet a hisztiző gyerek leszereléséről .
Szívvel Miki

madaras2020. szeptember 27. 20:42

..... bizony - sok esetben naqgy türelem - és némi lelemény is szükséges - egy kicsit akaratos - egy kicsit hisztis - kisgyermek lecsendesítéséhez.
Nagyapóka ügyes volt - neki sikerült...
Remek versedhez szívvel gratulálok.

60afrod2020. szeptember 27. 20:05

Kedves Klára!

Aranyos versedet, nagy szívvel és figyelővel olvastam.
Szeretettel:Ildikó

Golo2020. szeptember 27. 19:46

Szeretettel gratulálok tanulságos, hangulatos versedhez: Radmila /23.♥/

Gaffer2020. szeptember 27. 19:13

Tündéri versedhez gratulálok!

lorso2020. szeptember 27. 18:38

Remek lett!
Zsolt

KirkCobain2020. szeptember 27. 18:37

Gyönyörű versedet szívvel olvastam!

S.MikoAgnes2020. szeptember 27. 17:55

Drága Klára!
Élvezettel olvastam pompásan megírt életképed!
Igazi jó pedagógiai fogás!
Nem a tiltás, nem a rákiabálás, nem a fölösleges magyarázgatás, szóáradat a hiszti ellen, hanem a humor!
Gratulálok férjednek is, neked is!
Szívet helyezek szeretettel, nagyon jó versed mellé!
Ölellek:
Ági

SzaipIstvanne2020. szeptember 27. 17:36

Kedves Klára! Szerethető kis gyerekekre bizony nem mindig
kell ráhagyni mindent. Sok törődést, odafigyelést igényelnek,
hogy megértsék, hogy minden a biztonságukért van.
Remek családversednél szivvel időztem. Öleléssel.
Mária

Eci2020. szeptember 27. 17:27

Kedves Klára! Szívet hagyok szép versednél! Szeretettel Edit

Metta2020. szeptember 27. 16:57

Kedves Klára!
Kedves ,szép versednél szeretettel hagyok szívet!
Margit

Leslie20162020. szeptember 27. 16:43

Szívvel olvastam versed.
László

editmoravetz2020. szeptember 27. 16:35

Kedves Klára!

Nem könnyű a gyerekekkel megértetni, mi a helyes, s mi a rossz - bizony sok-sok türelem szükséges hozzá, de az Ő érdekükben kell is lennie türelmünknek.
Versed nagyon szépen tükrözi, nem az az igazi szeretet, ha nagyszülőként ráhagyjuk, amit szeretne, csakis akkor, ha az nem válik kárára.
Szeretettel gratulálok: Edit

41anna2020. szeptember 27. 16:25

❤ 13. Nagyon jó!
Tetszett.
Melinda

kintkong102020. szeptember 27. 16:21

Kedves versednél szívet hagyok: J.

VaradyEndre2020. szeptember 27. 15:37

Kedves Klára!
Kedves ,szép versed szívvel olvastam.
Figyelőmbe vettelek.
Üdvözlettel:Endre

jocker2020. szeptember 27. 15:30

Nagyon hétköznapi dologról írtál és nagyon jól. Minden családban ilyen esetek vannak!
Gratulálok: elismeréssel, kalapemeléssel.
jocker/Kíber/Feri

barnajozsefne2020. szeptember 27. 15:04

Szép ruhába öltöztetted, versedet, kedves Klári!

Szívvel, Erzsi

CD57.sz2020. szeptember 27. 14:50

Köszönöm, hogy olvashattam.
Szívvel, szeretettel gratulálok
kedves történetedhez:
Klári

feri572020. szeptember 27. 14:44

Nagyon szép alkotásod Klára
Szívvel, szeretettel olvastam
Feri

J.Teca2020. szeptember 27. 14:06

Drága Klárikám! Őszinte szívvel(7.), nagy szeretettel gratulálok nagyon
aranyos történetedhez, mely az én gyermek nevelésemkor is sokszor
megtörtént, sőt az unokáknál és dédunokáknál is .
Köszönöm, hogy olvashattam:J.Teca /Terézia/

szalokisanyi12020. szeptember 27. 13:29

Kedves kis történet.
Örömmel olvastam.
Sanyi

J.Klari(szerző)2020. szeptember 27. 12:33

@uzelmanjanos956: @rildi: @M.Laurens:
Valóban, ez inkább történet, remélem, hogy segíthetek valakinek- valakiknek. Nehéz dolog a gyermeknevelés. Felelősség, bizalom, a korlátok elfogadtatása, amit még akkor is meg kell tenni, ha a cukiságukkal le akarnak venni a lábunkról.
Köszönöm a hozzászólásokat és a kedvencnek jelölést.
Klári

M.Laurens2020. szeptember 27. 12:09

Szívvel gratulálok és szeretettel olvastalak, mint mindig!
/ Miklós /

rildi2020. szeptember 27. 12:03

Aranyos kis történeted nagyon ismerős, drága Klárikám, anno a lányommal, nem olyan régen az unokámmal is hasonlókban volt részünk. De kinek nem?! :) Olyan kedves ez a korszak, annyira megismételhetetlen, hogy bármit tesznek, nem lehet rájuk haragudni, hiszen az a mosoly mindenért kárpótol.
Szeretettel gratulálok élethűen vidám versedhez: Ildi

uzelmanjanos9562020. szeptember 27. 11:45

Remek versedhez gratulálok!János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom