Szerző

Piroschka Iréne Geng

Életkor: 57 év
Népszerűség: 104 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 241 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. október 3.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (37)

Piroschka Iréne Geng

Halkuló szívdobbanás

Szelek söprik az utcát tisztára,
megáll egy szív
a lehetetlenség kapujában.
Egy érző, féltő szív,
mely hűn szeretve dobogott,
elhagyatva, magányosan
az utcán kóborolt.

A lombhullató őszben
fázott és remegett,
kamráin szorítások nyomai,
régi, be nem hegedt sebek.
Borostyán-vörös vércseppjei
egy-egy eltitkolt vallomás.
Szivárog belőle az élet,
s halkul az ütemes dobbanás.

Ésszel akart élni,
nem szívből,
elege lett a rá hulló
sós könnyből.
Sajogva szúrta, nyomta,
feszítette szét mellkasát,
míg az kidobta őt,
s járhatta, mint kóbor-kutya
magányosan az utcát.

Koromfekete éjszakában
láva-vörös tűzeset csillog,
egyszer a vulkán is kihűl,
duzzadt ereje elpárolog.
Hamutenger marad,
hideg, szürke kő,
suttog a csend:
közel a lélektemető.

Árván, elhagyatva,
gyengén dobban szíve,
félő, hogy jégkristályként
ráfagy a járókelők könnye.
Közeleg a zúzmarás tél,
s egy megfáradt, megcsalt szív
új tavaszt remél.

Komor estéken, ha sétálva rátalálsz,
ne taposs rá,
könyörtelenül ne bántsd,
öleld szívedhez féltőn óvva,
a szeretettől feléled talán újra,
s ha nem teszed, kerüld ki,
hátha rátalál az a szószegő valaki.

2020. szeptember 15., Egy kedves barát kérésére.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


John-Bordas2020. október 25. 20:37

Elgondolkodtató és szívhez szóló vers, tetszett nagy szívet hagytam, olel János szeretettel

kicsikincsem2020. október 14. 18:35

Beszédes alkotás, szívvel gratulálok.
Ilona

Meroni2020. október 11. 10:55

Remekül megírt, szomorú alkotásodhoz szívvel gratulálok! Roni

JohanAlexander2020. október 9. 08:44

Piroschka, nagy szívet küldök.

Doli-Erzsi2020. október 8. 11:17

''Árván, elhagyatva,
gyengén dobban szíve,
félő, hogy jégkristályként
ráfagy a járókelők könnye.
Közeleg a zúzmarás tél,
s egy megfáradt, megcsalt szív
új tavaszt remél.''
Szívvel szeretettel gratulálok a nagyon szép filozófiádhoz!
Erzsi

madaras2020. október 7. 17:56

''Komor estéken, ha sétálva rátalálsz,
ne taposs rá,
könyörtelenül ne bántsd,
öleld szívedhez féltőn óvva,
a szeretettől feléled talán újra,
s ha nem teszed, kerüld ki,
hátha rátalál az a szószegő valaki.''
.....az a valaki fontos személy lehet a kedves barátnál és talán Nálad is - kívánom, hoghy az a ''szószegő'' minél előbb ne legyen szószegő-
Elismeréssel, szívvel olvastalak.

lorso2020. október 7. 09:18

Kedves Piroska!

Remek, elgondolkodtató alkotás! Szívet és figyelőmet hagytam nálad.
Üdvözlettel,
Zsolt

Dram2020. október 6. 10:11

Szép vers a kitaszítottságról,
a magárahagyottságról.
Szívet hagyva olvastalak.
Üdvözlettel; András.

Fresh2020. október 4. 21:48

Kedves Piroska elgondolkodtató, jó vers. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

zsuzsakalocsa2020. október 4. 20:45

Drága Piroska!
Remek alkotásodhoz szívvel,szeretettel gratulálok!
Öleléssel: Zsuzsa

donmaci2020. október 4. 18:43

Szomorú versedet szívvel olvastam: Józsi

1111112020. október 4. 18:20

Egyedi,érzékeny lélekvers,szívvel jártam nálad. Piroska

Zsuzsa03022020. október 4. 09:24

Nagyszerű alkotás.
Szívvel olvastam versedet.
Szeretettel:
Zsuzsa

Leslie20162020. október 4. 07:50

Tetszik a versed.
Nagy szívvel olvastam.
László

Eci2020. október 4. 07:38

Drága Piroska! Nagyszerű alkotásodhoz szívből gratulálok! Nagy szívet hagyok jutalmul! Szeretettel Edit

1957052520122020. október 4. 07:27

Elgondolkodtató vers. Szeretettel hagyok zívet , Irén

gypodor2020. október 4. 06:45

Jó vers
Szívvel
Gyuri

dekany.erzsebet2020. október 3. 20:33

Kedves Iréne!
Szomorú versed szívvel, szeretettel olvastam.

meszaroslajos602020. október 3. 20:12

Remek filozofikus alkotásodnál szeretettel hagyok szívet, Lajos.

orok.szerelem552020. október 3. 20:08

Kedves Piroska!
Szívet érintő, megható, meg is nagyon szép költeményed szomorú szívvel, szeretettel olvastam!
Szívből gratulálok!
Margit

Gaffer2020. október 3. 19:31

Fájdalmas és szomorú versed megérintett! (15)

lantgyorgyi32020. október 3. 19:04

Kedves Iréne!
Versedhez szívvel gratulálok! Nagy szeretettel olvastam szívet hagytam.
POET ölelés Györgyi

Golo2020. október 3. 18:27

Szeretettel gratulálok versedhez. Nagyon tetszik.
Radmila /13.♥/

60afrod2020. október 3. 18:16

Kedves Iréne!
Versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

1-9-7-02020. október 3. 17:20

Komor estéken, ha sétálva rátalálsz,
ne taposs rá,
könyörtelenül ne bántsd,
öleld szívedhez féltőn óvva,
a szeretettől feléled talán újra,
s ha nem teszed, kerüld ki,
hátha rátalál az a szószegő valaki. szívszorító magány versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Katka692020. október 3. 15:58

Valóban van olyan helyzet, mikor annyira fáj szívünk, hogy legszívesebben kitépnénk mellkasunkból.
Szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

CD57.sz2020. október 3. 15:00

Megrázó soraidat szívvel,
szeretettel olvastam:
Klári

rildi2020. október 3. 13:34

Beleborzongtam. Nagyon érzékletesen írtál, drága Piroska, nagyon átjön a mondanivaló!
Szeretettel gratulálok és határtalanul ölellek: Ildi

szalokisanyi12020. október 3. 13:34

Kedves Iréne!
Gratulálok!
Tisztelettel.
Sanyi

kokakoma2020. október 3. 13:24

Szíves elismeréssel,szeretettel gratulálok, János

S.MikoAgnes2020. október 3. 13:10

Megrendítő Halkuló szívdobogás versed sorról sorra haladva egyre gyorsuló szívveréssel olvastam!
Remek ,kifejező költemény a magányról,drága Piroska!
Nagy szívvel gratulálok!
Ölellek határtalan szeretettel:
Ág

gyorgyjeko2020. október 3. 12:24

Kedves Iréne!
A magányról írt szép versedhez gratulálok Gyuri

feri572020. október 3. 12:18

Nagyon szép kifejező versedhez Irene
Nagy Szívvel olvastam
Feri

John-Bordas2020. október 3. 12:18

Ez komoly vers,nagyszerűen megírt nem egyszerű gondolatok,kiválóan hoztad át a mondanivalót,nagy szivvel olvastam,ölel János szeretettel

Metta2020. október 3. 10:22

Nagyon szép versed szívvel olvastam!
Szeretettel gratulálok
Margit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom