Csima Margit

Földi pokol

Az életet élvezni úgy lehet,
Ha nem verik láncra a lelkedet.
Itt mindenki szabadnak született,
S játszanak mégis a létünkkel.

Szeretnék, ha folyton bólogatnál,
És semmiben ellent nem mondanál.
Csinálhatsz bármit, amit csak akarsz,
De kérdezd meg mindig, mit is akarsz.

Bősz indulatok, elfojtott szavak,
Belsődben rejlő, merész gondolat.
Bár kisüt a Nap, még sincs világos,
Sötétség van az egész Világon.

Legjobb, ha nem tudsz semmit biztosan,
Azt szeretnék, hogy tudatlan maradj.
Tudatlan ember irányítható,
A hatalomnak csak ez a fontos.

Bármit kérdezel, megmagyarázzák,
Káoszt teremtve léted uralják.
Mire minderre rájössz már végre,
Ráment életed s az egészséged.

Megosztották az emberiséget,
És az új világra átnevelnek.
Persze, csak ha hagyjuk s tűrjük mindezt,
Akkor kerít hatalmába minket.

Rejtőzködik egy szörny az emberben,
S hogy felszínre törjön, egy dolog kell.
Csak lehetőséget kell kapnia,
Azonnal látjuk, ki is valóban.

Haldokló múltra építi várát
S teszi világunk földi pokollá.
Most emberségünk áll próba elé.
Mivé válunk majd? Ez itt a kérdés.

Hogyan éljünk, mások találják ki?
Nem kell mindenre igent mondani!
Világunk olyan, milyenné tesszük,
S azt tesznek velünk, amit engedünk.

Korlátok között mit ér az élet,
Mit ér a lelkünk így, láncra verve?
Nem segíthetünk már szavakkal itt,
Cselekedni kell, s tettel harcolni!