Kopott zongora
Hangterem és társa,
a zongora.
Letakart fedő alatt
fogsora.
Magányos, nem zengeti
senki.
- Bárcsak meghangolnának,
magányosan zengi.
- Hiába, ma már nem
vagyok én fontos.
- Hangom sem a régi,
nem olyan pontos.
- Majd csak meghangolnak,
s szonátákat játszom.
Addig is álmodozó
zongorának látszom.
Tata, 2020. október 13.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
1111112021. március 2. 08:18
Sok gondolatot sugalló vers a mellőzésről,tetszik,figyelmet és szívet hagyok nálad. Piroska
Törölt tag2021. március 1. 11:30
Törölt hozzászólás.
m.falvay2020. október 25. 21:20
Kedves , aranyos bemutatkozó sorok .
Szívvel Miki
Zakeus2020. október 22. 19:07
Szép reményvers szívvel olvastam!
Gábor.
feri572020. október 22. 19:01
Nagyon szép alkotásod Ágnes
Szívvel olvastam
Ágnes, mától a Figyelőmbe követem tovább a verseidet. Olvasód lettem.
Viszonlátogatásoddal megtisztelnél és figyelőd megköszönném.
Poéta barátsággal.
Feri
princi2020. október 22. 18:59
Szép vers.
Elismeréssel gratulálok hozzá én is.
Üdv,
M.
1-9-7-02020. október 22. 18:09
Nagyon szép remény versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó