Szerző

Kustra Ferenc

Népszerűség: 1414 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 343 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. november 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (60)

Kustra Ferenc

Nyár elvonul a téli lakba...

Sorok az öregségről...

Minden nyár véget ér egyszer... itthagy, szelíden elköszön.
Búcsúztatja a lágyan hullámzó elő-őszi szél.
Embernek bármennyire nyár volt az élete, de őszön
Nála is beköszönt már a hűvösödő őszi szél.

Nyár
Ősztől
Elköszön.
Őszi szellő
Elmúlást jelez.

Ha volt még szép nyarad,
Elszállt hűvös szellő szárnyán.
Ősz fejed gondterhelt.

*

Van, akinek még maradt egy kis madárdal,
És a rozsdásodó leveleit szépnek éli meg.
Van, kinek az életében csak nő a fal,
És azt sorsa hideg hóból és jégből építi meg.

Ősz
Nyújthat
Apró, szép
Élményeket,
Enyészetet is.

Egy barát, ki szeret,
Ha ősz is fejed, nagy érték.
Megért... mért fáj a lét.

*

A nyár elvonul a téli lakba...
A hideg beköltözik sokakba...

Vecsés, 2017. augusztus 23. - Szabadka, 2017. október 3., A verset én írtam, hozzá az apevákat és a HIAQ-kat szerző- és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: "Ha fáj a lét"

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


orok.szerelem552021. január 9. 01:01

@madaras:
Kedves István!
Köszönjük szépen, hogy olvastad közös alkotásunkat!
Nagy öröm nekem, hogy az én apevám és HIAQ-om tetszett legjobban!
Külön köszönjük hálás szívvel, hogy elismeréssel és szívvel voltál!

jocker(szerző)2021. január 8. 22:16

@madaras:
István kérlek, köszönjük, hogy jártál itt és örülünk, hogy sikerült kiemelni valót találnod!
Köszönjük,m hogy elismeréssel szívvel voltálom itt!

madaras2021. január 8. 17:24

egy kicsit későn ide érve....nagyon szépet olvastam:

''Ősz
Nyújthat
Apró, szép
Élményeket,
Enyészetet is.

Egy barát, ki szeret,
Ha ősz is fejed, nagy érték.
Megért... mért fáj a lét.''

Elismeréssel és szívval: István

jocker(szerző)2021. január 4. 15:31

@varadics:
Csaba kérlek nagyon köszönjük, hogy olvastál minket itt is és nemkülönben a kalapemelésedet, valamit a szívecskét!

orok.szerelem552021. január 4. 12:32

@varadics:
Kedves Szilárd!
Köszönjük szépen, hogy olvastad közös alkotásunkat és a kalapemeléses elismerésed!
Szeretettel köszönjük, hogy szívvel voltál!

jocker(szerző)2021. január 4. 09:12

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

varadics2021. január 3. 20:15

Ismételt kalapemelésem! Szívvel: Csaba

orok.szerelem552020. november 11. 08:21

@tomorg:
Kedves Gábor!
Köszönjük szépen a szíves látogatásod!

jocker(szerző)2020. november 11. 07:41

@tomorg:
Gábor kérlek, köszönjük a látogatásodat és az elismerő szavaidat!
Külön köszönjük, hogy szívvel, szeretettel gratuláltál is.

tomorg2020. november 11. 00:23

Nagyon különleges, szép versedhez szívvel és szeretettel gratulálok, Gábor

jocker(szerző)2020. november 8. 08:29

@Szabina.Gajdos:
Szabina kedves, köszönjük az olvasást és, hogy szívből gratuláltál is!

jocker(szerző)2020. november 8. 08:28

@Zsuzsa0302:
Zsuzsa kedves, nagyon köszönjük, hogy olvastál minket és, hogy szeretettel, szívvel. Örülünk, hogy tettszett Neked a közösünk!

orok.szerelem552020. november 8. 08:26

@gypodor: @Zsuzsa0302: @Szabina.Gajdos:
Kedves Poétatársaink!
Nagyon szépen köszönjük, hogy olvastátok közös alkotásunkat, a véleményeteket, a gratulációtokat és a szívecskéket!
Öröm nekünk a látogatásotok, szeretettel köszönjük.
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat, azt is köszönjük.

Szabina.Gajdos2020. november 7. 19:52

Szívvel gratulálok nagyszerű verséhez
Szabina

Zsuzsa03022020. november 7. 11:29

Csodaszép, hangulatos versed
szeretettel, szívvel olvastam.
Kellemes őszi napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa

jocker(szerző)2020. november 7. 08:01

@gypodor:
Gyuri kérlek, köszönjük az olvasásodat és az elismerésedet, meg nem utolsó sorban az 53. szívecskét.

gypodor2020. november 7. 06:48

53,
SZÉP!
Gyuri

orok.szerelem552020. november 6. 22:51

@Mama222: @mate1979: @Nichi-ya:
Kedves Poétatársaink!
Nagyon szépen köszönjük, hogy olvastátok közös alkotásunkat, a véleményeteket, a gratulációtokat és a szívecskéket!
Öröm nekünk a látogatásotok, szeretettel köszönjük.
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat, azt is köszönjük.

Nichi-ya2020. november 6. 18:36

Nagyon szép! Sok szeretettel, szívvel gratulálok mindkettőtöknek.

jocker(szerző)2020. november 6. 16:05

@mate1979:
Máté kérlek, hálásan köszönjük, hogy szívből olvastál és a szép, elismerésedet is.
Mindketten köszönjük a jókívánságodat és mi is mindketten küldjük Neked a baráti üdvözletet!

mate19792020. november 6. 15:57

Kedves Feri!
A természetről írt költeményt szívből olvastam, és további jó írást a poet, szerzőtársadnak is.
Baráti üdvözlettel: Máté

jocker(szerző)2020. november 6. 11:27

@Mama222:
Réka kedves, köszönjük, hogy voltál ás olvastál minket és nagyon örülünk a ''csodálatos'' minősítésednek.

Mama2222020. november 6. 08:53

Csodálatos vers! Réka

jocker(szerző)2020. november 6. 08:29

@enikohalasz:
Enikő kedves, köszönjük, hogy olvastál minket és a szívecskédet is!

orok.szerelem552020. november 5. 21:24

@rojamsomat: @barnajozsefne: @enikohalasz:
Kedves Poétatársaink, Olvasóink!
Nagyon szépen köszönjük, hogy olvastátok közös alkotásunkat, az elismerő szavaitokat, a gratulációtokat és a szívecskéket!
Öröm nekünk a látogatásotok, szeretettel köszönjük.
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat, azt is köszönjük.

enikohalasz2020. november 5. 21:07

💝

jocker(szerző)2020. november 5. 20:05

@barnajozsefne:
Erzsi kedves, köszönjük a kedves szavaidat, véleményedet, így az olvasói aktivitásodat legott le is osztályozom = 5*
Köszönjük, hogy szívvel, szeretettel gratuláltál mindkettőnknek!

barnajozsefne2020. november 5. 12:21

Egymásra találtatok, kedves Feri!
Csuda jó összhangban vagytok Margitkával!
Szívvel, szeretettel gratulálok mindkettőtöknek, Erzsi

jocker(szerző)2020. november 5. 11:14

@rojamsomat:
Tamás kérlek, köszönök az olvasást és a lélekbehatoló elismerésedet is.
Köszönjük, hogy szeretettel, szívvel voltál.

rojamsomat2020. november 5. 10:53

Hát igen!
Ha Ti összefogtok, élmény mit alkottok!
Szeretettel, Szívvel,,,,,Tamás

jocker(szerző)2020. november 5. 07:39

@Fresh:
Edit kedves, köszönjük a felsőfokban léleksimogató, elismerő véleményedet.
Azt is köszönjük, hogy szívet hagyva, szeretettel gratuláltál.
Az olvasói aktivitásodat máris leosztályozom = 5*

orok.szerelem552020. november 4. 22:01

@Cila03: @Maria_HS: @SzaipIstvanne: @Motta: @Fresh:
Kedves Poétatársaink, Olvasóink!
Nagyon szépen köszönjük, hogy olvastátok közös alkotásunkat, a felemelő, elismerő szavaitokat, a kedves véleményeteket, a gratulációtokat és a szívecskéket!
Öröm nekünk a látogatásotok, szeretettel köszönjük.
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat, azt is köszönjük.

Fresh2020. november 4. 20:47

Kedves Margit, kedves Feri különleges szép közös alkotásotok most is nagy élményt nyújtott. Köszönöm az olvasási élményt. A tartalmi és érzelmi egymásra hangolódás nagyon átjön. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

jocker(szerző)2020. november 4. 19:51

@Motta: Motta kedves, köszönjük, hogy voltál és az elismerésedet is.
Külön köszönjük, hogy szívvel olvastál minket!
jocker/Kíber/Feri

Motta2020. november 4. 18:16

Szép.
szivvel olvastalak
Motta

jocker(szerző)2020. november 4. 14:28

@SzaipIstvanne:
Maria kedves, köszönjük, hogy voltál nálunk és, hogy a művünket kifejezőnek tartod...
Örömünk, hogy sikerült kiemelni valót találnod.

jocker(szerző)2020. november 4. 14:26

@Maria_HS:
Maria kedves, köszönjük az olvasásodat és a ''remek'' minősítésedet. Azt is köszönjük, hogy gratuláltál.

SzaipIstvanne2020. november 4. 14:02

Kedves Ferenc!

''A nyár elvonul a téli lakba...
A hideg beköszönt sokakba...'' Nagyon rövid volt az idei nyár,
sajnos hamar elvonult a téli lakba. Megismételtem, nagyon kifejező lett.
Szivvel.
M.

Maria_HS2020. november 4. 12:34

Mint mindig, most is remek lett az alkotásotok, gratulálok:Maria

jocker(szerző)2020. november 4. 11:11

@Cila03:
Magdi kedves, köszönjük a léleksimogató véleményedet!

Cila032020. november 4. 10:43

Igazán kedves vers kerekedett belőle:

Magdi

jocker(szerző)2020. november 4. 08:11

@Katka69:
Örülünk, hogy tetszett a művünk és a konklúzióddal a messzemenőkig egyet értünk. Az olvasói aktivitásodat most rögtön leosztályozom = 5*
Köszönjük, hogy szeretettel gratuláltál is!

jocker(szerző)2020. november 4. 08:09

@MeszarosneMaya:
Maya kedves, Nagyon köszönjük a részletező, ''értő'' véleményedet. Az olvasói aktivitásodat máris leosztályozom = 5*
Jólesett nekünk, hogy szívvel köszönted az élményt!

jocker(szerző)2020. november 4. 08:08

@adamne:
Manyi kedves, köszönjük, hogy voltál és a nagy gratulációdat is.
Külön köszönjük, hogy szívvel, szeretettel voltál.

orok.szerelem552020. november 3. 22:34

@Modlinger: @Doli-Erzsi: @adamne: @MeszarosneMaya: @Katka69:
Kedves Poétatársaink, Olvasóink!
Nagyon szépen köszönjük, hogy olvastátok közös alkotásunkat, a felemelő, elismerő szavaitokat, a kedves véleményeteket, a gratulációtokat és a szívecskéket!
Öröm nekünk a látogatásotok, szeretettel köszönjük.
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat, azt is köszönjük.

Katka692020. november 3. 21:33

Ismét nagyszerűt alkottatok. Ne bánjuk, hogy megöregszünk. Elvégre ez sem sikerül mindenkinek!
Szeretettel gratulálok: Katka

MeszarosneMaya2020. november 3. 16:32

Kedves Feri! Versedből egyértelműen kitűnik, hogy : ''maradt egy kis madárdal,'' Szépen írsz a z őszről és annak fájó hangulatáról.Gondolataidat szépen kiegészítik Margit sóhajai a fájó lét kapcsán. Szívvel köszönöm az élményt: Maya

adamne2020. november 3. 15:29

Nagy gratulációm mindkettőtöknek kedves Feri.
Szívvel, szeretettel: Manyi

jocker(szerző)2020. november 3. 15:03

@Doli-Erzsi:
Erzsi kedves, köszönjük az elismeréseddel vegye, szeretetteljes gratulálásodat!

jocker(szerző)2020. november 3. 15:02

@Modlinger:
Ági kedves, köszönjük az olvasást, az elismerő szavaidat és, hogy szívből gratuláltál is.

Doli-Erzsi2020. november 3. 10:03

Szeretettel gratulálok a nagyszerű közös alkotásotokhoz!
Erzsi

Doli-Erzsi2020. november 3. 10:03

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Modlinger2020. november 3. 09:00

Kedves Ferenc és Margit!
Szívből gratulálok gyönyörű közös alkotásotokhoz!
Szeretettel: Ági

jocker(szerző)2020. november 3. 08:34

@John-Bordas: @feri57: @Gyuri63: @41anna: @536771: @J.Teca: @HJudit: @biro.gizella: @lanyigeza: @VaradyEndre: @uzelmanjanos956: @szalay: @CD57.sz: @Leslie2016: @JohanAlexander: @S.MikoAgnes: @Katkamano: @bereczkif: @Pflugerfefi: @bakonyiili: @195705252012: @Golo: @LenaMagdolna: @1-9-7-0: @erzsifarkas: @Metta: @gyorezoltanne: @60afrod: @Ahita: @dobosigyorgy: @anci-ani: @Napsugar0607: @lacca007: @meszaroslajos60: @nefelejcs:
Kedves Poéta társaink, barátaink, olvasóink!
Mindenkinek elolvastam a hozzászólását, de több időm nem volt… A véleményetek nekünk, mindig fontosak, értékesek és tanulságosak.
Köszönjük szépen, minden kedves olvasónknak, hogy
> itt járt és olvasott, meg a hozzászólását,
> az elismeréseket és a gratulációkat, szívecskéket, a remek minősítéseket,
> a véleményeket és a jókívánságokat is.
>> Élmény volt olvasni a hozzászólásaitokat, köszönjük kedves szavaitokat!
>>> Azoknak is köszönjük a látogatását, akik nem szóltak hozzá.

orok.szerelem552020. november 2. 22:21

@uzelmanjanos956: @szalay: @CD57.sz: @Leslie2016: @JohanAlexander: @S.MikoAgnes: @Katkamano: @bereczkif: @Pflugerfefi: @bakonyiili: @195705252012: @Golo: @LenaMagdolna: @1-9-7-0: @erzsifarkas: @Metta: @gyorezoltanne: @60afrod: @Ahita: @dobosigyorgy: @anci-ani: @Napsugar0607: @lacca007: @meszaroslajos60: @nefelejcs:
Kedves Poétatársaink, Olvasóink!
Nagyon szépen köszönjük, hogy olvastátok közös alkotásunkat, a felemelő, elismerő szavaitokat, a kedves véleményeteket, a gratulációtokat és a szívecskéket!
Öröm nekünk a látogatásotok, szeretettel köszönjük.
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat, azt is köszönjük.

nefelejcs2020. november 2. 20:18

Kedves Margit és Feri!
Igazi őszi hangulatot árasztanak soraitok.
A párhuzam is tetszik az emberi élettel.
Szeretettel gratulálok!
Anikó

meszaroslajos602020. november 2. 16:07

Szeretettel gratulálok, Lajos.

lacca0072020. november 2. 15:33

Kedves Feri!
Nagyon gratulálok gyönyörű alkotásotokhoz.
Nagyon tetszik.
Szeretettel, és szívvel ölellek: Laci

Napsugar06072020. november 2. 15:21

Nagyszerű közös munka. Gratulálok mindkettőtöknek.

anci-ani2020. november 2. 14:17

Nagyon szép közös alkotás mint mindig!!!
Nagyon szép a versed Feri és Margitka Apevái is csodásak!
Szívvel, szeretettel gratulálok: Anci

dobosigyorgy2020. november 2. 13:46

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Barátsággal: Gyuri

Ahita2020. november 2. 13:22

Fájdalmasan szépséges sorok!:)
Mindkettőtöknek egy szép szívet rajzoltam, szeretettel: Éva

60afrod2020. november 2. 13:05

Kedves Feri!
Szép alkotásodhoz, nagy szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

gyorezoltanne2020. november 2. 12:23

Nagyon szép alkotás. Szívvel, szeretettel, gratulálok. Julika.

Metta2020. november 2. 12:01

Kedves Szerzőtársak!
Szívvel, szeretettel időztem csodás alkotásotoknál!
Margit

erzsifarkas2020. november 2. 11:21

Nagyon szép versednél szívet hagytam, szívből gratulálok, és külön gratulálok az apevákhoz.
Erzsi

1-9-7-02020. november 2. 11:19

Draga Margit és Feri különleges szép közös alkotásotok most is nagy élményt szerzett mind kettőtöknek szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

LenaMagdolna2020. november 2. 11:12

Szeretettel gratulálok a szépen összeállított csodás verscsokrotokhoz! - Léna Magdolna

Golo2020. november 2. 10:58

Szeretettel olvastam a verseteket: Radmila

1957052520122020. november 2. 10:33

A szeretet az, mi bármiben átsegít. Szeretettel gratulálok és hagyok baráti szívet , Irén

bakonyiili2020. november 2. 09:57

Kedves Szerzőtársak!
Csodás formában énekelitek meg az idő múlását, az öregedés mibenlétét!

Egy barát, ki szeret,
Ha ősz is fejed, nagy érték.
Megért... mért fáj a lét.
Gratulálok sok szeretettel: Ili

Pflugerfefi2020. november 2. 09:39

Margitka, Ferikém!
A megszokott csodàs összhang,
mely közös alkotàsaitokat jellemzi,
ismèt remek költeménnyé èrett!
Nagy szjvvel, elismeréssel, szeretettel gratulálok!
Feri.

bereczkif2020. november 2. 09:34

Csodálatos alkotás! Nagy szívvel gratulálok mindkettőtöknek.
Tisztelettel: Ferenc.

Katkamano2020. november 2. 08:26

Ez nagyon szép, harmonikus összjáték lett🥰

S.MikoAgnes2020. november 2. 07:46

A tegnapi hatalmas szívem átment, méltató dicséretem úgy látszik elszállt a betegségeim okán...
Zseniális az egymásra hangolódás érzelmileg és tartalmilag is.
Remek , harmonikus egységű művet alkottatok!
Gratulálok!
Szív korábban szeretettel:
Ági

JohanAlexander2020. november 2. 07:04

Margit, Ferenc, remek versetekhez,
ismét csak gratulálni tudok!

Leslie20162020. november 2. 06:21

Szép munka. Ismét. Nagyszerű versetekhez szívből gratulálok.
Szeretettel.
László

CD57.sz2020. november 2. 05:46

Elismeréssel, szívvel gratulálok
Mindkettőtöknek remek alkotásotokhoz:
Klári

szalay2020. november 2. 00:56

Kedves Feri,nagyon szép apevák és sorok,gratulálok mindkettötőknek a szokásos együtt müködésért István (15)

uzelmanjanos9562020. november 2. 00:14

Remek versedhez gratulálok!János

orok.szerelem552020. november 1. 22:32

@John-Bordas: @feri57: @Gyuri63: @41anna: @536771: @J.Teca: @HJudit: @biro.gizella: @lanyigeza: @VaradyEndre:
Kedves Poétatársaink, Olvasóink!
Nagyon szépen köszönjük, hogy olvastátok közös alkotásunkat, a felemelő, elismerő szavaitokat, a kedves véleményeteket, a gratulációtokat és a szívecskéket!
Öröm nekünk a látogatásotok, szeretettel köszönjük.
Akik voltak és csak olvasták alkotásunkat, azt is köszönjük.

VaradyEndre2020. november 1. 22:25

Szép és különleges versetekhez mindkettőtöknek szívvel gratulálok.
Üdvözlettel, szeretettel:Endre

lanyigeza2020. november 1. 22:08

(11) Nagyszerű színes versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

biro.gizella2020. november 1. 21:03

''A nyár elvonul hideg lakba...
A hideg beköltözik sokakba...''

Nagyon szép és elgondolkodtató sorok!
Szeretettel gratulálok, mindkettőtőknek!

HJudit2020. november 1. 20:28

Nagy elismerésem mindkettőtöknek csodás alkotáshoz! A forma is kiváló! Szívvel, szeretettel! Judit

J.Teca2020. november 1. 20:27

Nekem a vegyes címe nagyon tetszik. Gratulálok szívvel(6.) a társszerzőknek,
amint az évszakok vonulását mutatják be rímekben:J.Teca /Terézia/

5367712020. november 1. 20:20

Hatalmas szív a brilliáns szerzőknek! Remek,nagyon szép közös alkotás vers!
Gratulálok!
József

41anna2020. november 1. 20:01

❤4. Örök körforgás...
Szép vers kedves Feri.

Melinda

Gyuri632020. november 1. 20:00

Nagyon jó. Tökéletes összhangot sugárzó remek alkotás. Szívből. (2)

feri572020. november 1. 19:28

Nagyon szép alkotásod
Szívvel olvastam
Feri

John-Bordas2020. november 1. 19:26

Tetszett a vers, mindketten szívet erdemelnetek, olel János szeretettel

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom