Valaha utca 44
Ment az öreg pék, amint lehetett,
holt házak, élő remények között;
legelső útja arra vezetett,
ahonnan szíve el nem költözött.
Az utca végén most a táj romos.
Csak Isten tudja, mit miért csinál.
Számon kérni nem volna ildomos... -
Az öreg sóhajt s némán álldogál.
Fáj a gyomrában tátongó éhség,
csonk a kemence fekete szája,
mély gödör, kolduskalap a pékség,
hamutól lisztes hűlt karimája.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Callypso2020. december 15. 05:49
Fáj, ahogy a régi szép emlékek, élmények helyét meghódítja magának a világ, aztán pedig eldobja magától, sötétséget hagyva vissza... Csendes szeretettel gratulálok a versedhez!
Sanzsan(szerző)2020. november 19. 11:24
Köszönöm szépen az értést és a hozzászólásokat!
Szeretettel: SzKirián
Sanzsan(szerző)2020. november 19. 11:23
@Somogyianziksz: 1944, de ez úgyis csak költői kérdés volt. :)
Somogyianziksz2020. november 12. 06:34
Miért 44? S lehet pusztán véletlen, hogy 44. olvasód vagyok? JLI
Motta2020. november 4. 18:47
Szomorú, szép sors versedet szivvel olvastam
Motta
gypodor2020. november 4. 07:10
ÜTŐS
Gyuri
miriam2020. november 3. 16:05
''Látványos'' leírás! Átérezhető sorok! Szeretettel, Miriam
JohanAlexander2020. november 3. 14:49
Nagyon szép.
5367712020. november 3. 14:28
Nagyszerű versednél szívet hagyok.
József
feri572020. november 3. 12:54
Szomorú fájdalomversed
Szívvel olvastam
Feri