Tán Ferenc Gergő

Miért jó ez így?

Elmegyek innen, nem megyek tovább,
Szétvet a lábam, szétvet az imám.

Passzívan ellenállok,
Magamat elzárom...
Rosszalló embereket
Mind lesza...

Tintát nem tűrő, aljas gondolatok,
Köpönyegbe burkolt, ékes szónoklatok.
Unom már, sokan magukért élnek,
Empátia, szeretet, üresedett lélek...

Tele a szív, de nem tiszta,
Ehhez túl kislyukú a rosta!
Nem fér át rajta, csak a fekete méreg,
Ez szabja meg parányi léted!

Tisztítani lehet, már nem lehet...
Önimádó ember ellene nem is tehet!

Aljas, önkény, más kárán örvendő,
Nem is érdekli, mit hoz a jövendő...
Tipor, uralkodik, végletesen manipulál,
Sajnos, ez egyre többeknek imponál...

Csak én látom ezt nagy gondnak?
Embereket néznek kitépendő gaznak?
Egy biztos. Ez nem az én világom...
Utolsó, roskadozó virágszirmom.

Ennyi reményem maradt, a Kincsem.
Ő az, ki megigazítja félregombolt ingem.
Ő az, ki megerősít a gyengülő hitben.
Ő az, ki számomra, túlzás nélkül, a

Minden!