Szerző
Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Életkor: 75 év
Népszerűség: 515 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 149 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. november 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (59)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Salkaházi Sára

Schalkház Sarolta Klotild volt
a neve születésekor.
Születési helye Kassa.
Kislány apja halálakor.

Kassán járt ő iskolába,
diplomáját megszerezte,
és egy évig tanított is,
hűségesküt le nem tette.

Akkor csak az taníthatott,
ki a csehszlovák kormánynak
hűségesküjét letette,
nem akaródzott Sárának.

Újságíró akart lenni,
írt a szegény munkásokról,
a munkanélküliekről,
az elnyomott magyarokról.

Megismerkedett a Slachta
Margit alapította rend:
a Szociális Testvérek
Társaságával, és örvend.

Tanfolyamokat végzett a
szerzetesrendnél, és végül
ellátogat Budapestre,
az anyaházhoz bekerül.

Novícia akart lenni.
A Szegvári rendházba ment,
de a fogadalma előtt
Kassán Karitászt szervezett.

Két évvel később Komárom
adott neki otthont, ahol
hasonló munkát végezhet,
munkáját tisztelik mindenhol.

Sok munka kimerítette,
visszahelyezték Kassára,
nem engedték, hogy letegye
fogadalmát, ez volt álma.

Ezerkilencszáznegyvennek
pünkösdjén már letehette
végre örök fogadalmát.
Folytatódott küldetése.

Nem kímélte soha magát,
három év alatt megnyitott
öt új szegény-otthont, ahol
háromszáz ember lakhatott.

Német megszállás évei
alatt ezer üldözöttet
bújtattak a rendházakba,
nyilas osztag körbevette,

és mindenkit elhurcoltak.
Sára nővér az akció
végén érkezett meg oda,
nem menekült, elfogható.

Halálának körülménye
sok éven át ismeretlen.
Húsz év múlva nyilasperben
derült ki, hogy mily kegyetlen.

Duna partján sorba állva
vártak iszonyú halálra,
Sára nővér visszafordult,
kivégzői felé mozdult.

Letérdelt, az égre nézett,
így várta a szörnyű véget.
Keresztet vet mellkasára,
így merült el a Dunába.

Kétezer-hat szeptemberén
Szent István bazilika terén
tízezres tömeg láthatta:
Egyház boldoggá avatta.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Nichi-ya2020. november 12. 19:04

Méltó megemlékezés. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

dvihallyne45(szerző)2020. november 12. 15:17

Drága versíró Társaim, kedves Olvasóim!

Nagyon szépen köszönöm a megtisztelő figyelmeteket és a kedves

hozzászólásaitokat! A elismerésül adott szívecskéket!

Mindnyájatokat szeretettel üdvözlöm:Sarolta

tomorg2020. november 10. 21:00

Kedves Sarolta
Nagyon szép emlékezés,
szeretettel gratulálok,
szívvel olvasva,
Gábor

kicsikincsem2020. november 10. 18:49

Köszönet a történetért, szívvel gratulálok.
Ilona

lacca0072020. november 9. 13:11

Kedves Sarolta!
Megkapó emlékezés, nagyon szépen megírt versben.
Szívvel gratulálok: Laci

kodrane2020. november 9. 09:07

Köszönöm az szép történelem órát!

editmoravetz2020. november 8. 18:38

Köszönöm drága Saci emlékező versedet - nagyon szépen megírtad, remélem, általad még többen ismerhetik meg ezt az igaz szívű, önfeláldozó EMBERT.
Szeretettel gratulálok: Edit

JohanAlexander2020. november 7. 17:30

Sarolta, szívet ér emlékezésed.

Napsugar06072020. november 7. 14:27

Szívesen olvastam drámai hangvételű történelmi emlékezést. Gratulálok

dekany.erzsebet2020. november 6. 19:58

Kedves Sarolta !
Mindig várom az újabb ismeretet és tudást nyújtó soraid, amit érdeklődéssel és hálás szeretettel olvasok.

ereri2020. november 6. 19:24

''Sára nővér az akció
végén érkezett meg oda,
nem menekült, elfogható.''

Szeretem az ilyen ismeretterjesztő, mesélős verseidet kedves Sarolta! Több lesz általuk minden olvasód! Bátor, példamutató nőről írtál - üzenet értékkel! Gratulálok és nagy-nagy szívem mellette - szeretettel, tisztelettel: E. E.

1111112020. november 6. 16:27

Szépen megírt,szomorú történet drága Sacika,szívvel jártam nálad. Piroska

Mikijozsa2020. november 6. 11:55

szomorú sorok gratulálok szívvel szerettel

joco472020. november 6. 11:33

Az emberi sorsok,alkotnak sokféle lehetőséget.
Aki nem áll ellen neki,a végzetét,nyugodt szívvel
elfogadja. Mert azt teszi,amit úgy érez
hogy meg kell tennie.
Szívvel:Józsi

gyorgyjeko2020. november 6. 09:46

Kedves Sarolta!
Ismét egy különleges történetet ismerhettünk meg általad! Köszönjük és gratulálok Gyuri

laszloklara2020. november 6. 09:37

Meghatóan szép

anci-ani2020. november 6. 08:21

Szomorú sorsú versed megérintett,
sajnos voltak és vannak most is gonosz emberek!
Szívvel szeretettel gratulálok remek emlékező versedhez!
Anci

hillailaszlo-ve2020. november 6. 00:11

Meghatóan szép emlékezés!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

HJudit2020. november 5. 19:40

Csodálatos emlékvers! Szívvel gratulálok! Szeretettel! Judit

Eci2020. november 5. 18:49

Drága Saroltám! Megint tanultam valamit! Köszönöm, hogy olvashattam! Nagy szívet hagyok jutalmul! Szeretettel Edit

madaras2020. november 5. 18:37

Kegyetlen, embertelen időkben - emberséggel, szeretettel és hittel igyekezett menteni az üldözötteket - és még életét is adta értük.
Nagyszerű verset írtál róla kedves Sarolta.
Elismeréssel és szívvel olvastalak.

dufmar2020. november 5. 18:36

Gratulálok az emlékvershez. Salkaházi Sára nagy lélek volt. Szeretettel: Mária

gypodor2020. november 5. 18:01

Kétezer-hat szeptemberén
Szent István bazilika terén
tízezres tömeg láthatta:
Egyház boldoggá avatta.

Emlékező versedet szívvel olvastam
Gyuri

Zsuzsa03022020. november 5. 17:22

Megható, csodaszép emlékversed
szeretettel, szívvel olvastam.
Kellemes őszi napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa

1957052520122020. november 5. 16:54

Megható, szép emlékezés. Szívet hagyok szeretettel. Ölellek , Irén

SzaipIstvanne2020. november 5. 15:14

Kedves Sarolta!Ismerve a szomorú élet-történetet, így versben még nem olvastam. Remekül megírt emlékezés.

Szivvel gratulálok: M.

Elise2020. november 5. 15:11

Szomorú sorsát nagyon meghatóan szép versbe foglaltad!
Szívet küldve gratulálok!
Elise

Metta2020. november 5. 13:47

Kedves Sarolta!
Csodálatosan megírt történet!
Szívvel, szeretettel!
Margit

dobosigyorgy2020. november 5. 13:47

Szépséges versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

60afrod2020. november 5. 13:40

Kedves Sarolta!
Szép emlékező versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

molnarne2020. november 5. 13:10

Nagyon szépen megírt versed nagy szívet érdemel szeretettel gratulálok:ICA

Golo2020. november 5. 12:03

Drága Saci!
nem mindennapi nőről írtál.
Köszönöm.
Szeretettel gratulálok. Ölellek: Mila /30.♥/

jocker2020. november 5. 11:17

Azta!
Fölséges, ahogy leírtad ezt a remek életutat... Jó, ha mondom = 5*
Köszönöm az olvasási élményt, és szeretettel csak gratulálni tudok!
jocker/Kíber/Feri

meszaroslajos602020. november 5. 11:06

Kedves Sarolta!
Szép emlékezésedhez nagy szívvel gratulálok, Lajos.

szalay2020. november 5. 10:43

Csodálatosan szépen leírva a történet,
gratulálok István (28)

rojamsomat2020. november 5. 10:31

Ez igen!
Köszönöm!
Szeretettel szívvel,,,,,Tamás

Martonpal2020. november 5. 10:20

Nagyszerű emlékezés.Köszönöm hogy olvashattam.
Szívvel gratulálok...attila

uzelmanjanos9562020. november 5. 10:05

Szép emlékezésedhez szívvel gratulálok!János

Doli-Erzsi2020. november 5. 09:59

Szép emlékező alkotásotokhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

AkarkiGyula2020. november 5. 09:50

Sacika gratulálok.
Végre egy ember, akiről írsz és Én is ismerem.
ü

rildi2020. november 5. 07:32

Drága Saci! Szívből köszönöm ezt a szomorúan szép verset! Remek alkotásaidban egy-egy lapját hozod történelmünknek!
Szeretettel ölellek: Ildi

Leslie20162020. november 5. 06:56

Szomorúan szép élettörténet.
Szívvel.
László

donmaci2020. november 5. 06:16

Szomorú történetet nagyon szépen versbe írtad. Szívvel gratulálok Józsi

CD57.sz2020. november 5. 05:22

Drága Saci!
Köszönöm, hogy olvashattam. Elismeréssel, szívvel
gratulálok versedhez.
Klári

lelektunder2020. november 4. 22:37

Kedves Sarolta!

Jó, hogy vagy nekünk, mert minden versed után többet tudunk meg a történelmi időkről!
Ezt a versed is szívvel, szeretettel olvastam:Ági

41anna2020. november 4. 22:11

❤ 17. Szomorú sors,szomorú történet 😢.
Melinda

John-Bordas2020. november 4. 21:48

Sarika,ma is okosabb lettem, köszi szépen, versedet óriási szívvel olvastam, olel János szeretettel

orok.szerelem552020. november 4. 20:48

Drága Saci!
Nagyszerű verseden keresztű ismét bővíthettem ismereteimet.
Szívből köszönöm!
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Margit

vamosiistvan2020. november 4. 20:34

Kedves Sarolta!Szívvel gratulálok nagyszerű versedhez!Szeretettel:V.István

m.falvay2020. november 4. 20:29

Szép élet út bemutatás .
Szívvel olvastam .
Miki

Fresh2020. november 4. 20:09

Kedves Sarolta már vártam az újabb versedet, és köszönöm, hogy megint tanulhattam. általad. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

TURIKARI682020. november 4. 20:04

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok

Dram2020. november 4. 19:57

Küldetését szép emlékező
versben tolmácsoltad felénk.
Versedhez szívet hagyok
tisztelettel; András.

Katka692020. november 4. 19:45

Ismét gyarapíthattam tudásomat versed által!
Szeretettel gratulálok: Katka

kokakoma2020. november 4. 19:00

Szívvel,szeretettel köszönöm. Gratulálok. János

Gaffer2020. november 4. 18:52

Ismét tanultam tőled, köszönöm!

VaradyEndre2020. november 4. 18:52

Szép versed ,szívvel olvastam.
Üdvözlettel:Endre

1-9-7-02020. november 4. 18:49

Drága Sarolta színes kiváló sorozatod újabb gyöngyszeméhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

5367712020. november 4. 18:36

Mint mindig, most is új ismeretekkel gazdagodtam remek versben ábrázolva!
Szívvel gratulálok!
József

S.MikoAgnes2020. november 4. 18:30

Nagy szívvel köszönöm, drága Sacikám ezt megható részletes életút bemutatást!
Szeretettel:
Ági

feri572020. november 4. 18:09

Nagyon szép emlékezésversed Sarolta
Szívvel olvastam
Feri

B...yL...o2020. november 4. 18:08

Történetét már ismertem, de így, versben megfogalmazva újra átéltem áldozatos életútját.
Köszönöm az élményt.
László

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom