Sebláz
Záportól ködös az ég, apró dárdákat satírozva
Kollázst készít a csíkokra vágott önarckép.
Kilincsel a család értem, öreg komód vár vissza,
S anyám derűtlen arccal, félszegen dülöngél
A váróban.
Füst és láng, homály martalócai osztanak ponyvát,
Idegen albérlők repeszei szereznek zöldkártyát,
Tudatlan én viaskodik magával, s a tudat alatti
Szomszéd felelget beágyazódva, műtőasztalon
Zajlik haláltusája.
Kóma, sorstalanság, szürke szarkalábak tánca,
Delíriumból való ébredésnek fárasztó ábrándja.
Néma léptek zaja, láthatatlan valóság vibrál,
Mikor meglátom életnagyságban édesanyám.
Édesanyám?!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Mikijozsa2020. november 24. 13:43
múló idők férfi kora meg a sorsa, látványos képek, egy pillanat minden az élet is csak egy tollvonás, nagyon konkrét, gratulálok szívvel szeretettel
Essran_Rothmor(szerző)2020. november 19. 20:23
@barnajozsefne: Köszönöm Erzsi, kellemes időtöltést kívánok, bármelyik
lapra is vezessen utad!
barnajozsefne2020. november 19. 18:54
Szeretettel olvastam szívmelengető soraidat!
Szívesen látogatlak máskor is, kedves András!
Baráti öleléssel, Erzsi
Essran_Rothmor(szerző)2020. november 5. 19:39
@be.jozefina: Köszööm, a múlt mindig velünk él,
gyakrabban ismétli önmagát
s a lélek sosem felejti el,
hogyan harcol a bíborszív,
míg levedli régi bőrét,
hogy harcra készen várja
az új kihívást.
Leslie20162020. november 5. 07:55
Tetszik.
Jár a szív.
László
be.jozefina2020. november 4. 21:42
Remélem azóta meggyógyultál. Versed élethűre sikerült, gratulálok!
feri572020. november 4. 18:49
nagyon szép alkotásod András
Első Szívvel olvastam
Feri