Szerző
John Bordas

John Bordas

Életkor: 76 év
Népszerűség: 858 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 404 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. november 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (99)

John Bordas

A rabszolgaság hagyatéka

Black Lives Matter mozgalom

Eljött az idő, már bort kell beszélni
még annak is, aki csak vizet iszik -
a lepel lehullott, tereferélni
kevés! Lisztünkben, lásd, hemzseg a zsizsik.

Minden, mi szent volt, ma szétfoszló massza,
örök igazság a bitófán szárad;
akinek nem inge, az ne sirassa,
mert nem ellene emelték a vádat.

Nincs már lehetőség beszélni mellé,
s várni, a Nap mikor kel nyugaton,
sok ember, ha tudná, múltat feledné,
hogy lett e népen úrrá a borzalom.

Feledni nem tud, hisz génjei mélyén
hordozza ősei bűnös végzetét,
s most tántorogva a szakadék szélén
megszenvedni kell a múlt ítéletét.

Fizetni kell hát, a számlát benyújtják,
- a rabszolgaság a gének "kincse" lett -
késő nemzedékek görgetik súlyát,
s lelkükben immár nincs más, csak gyűlölet.

Az apa bűne továbbél fiában -
bizony, akkor is, ha ő nem vétkezik,
s ahogy megírták a szent Bibliában,
"bosszú az enyém", s az Úr ítélkezik.

A jelenlegi fajgyűlöletre egy DNS-tanulmány adhat választ, miszerint hosszú időn keresztül elkövetett és elszenvedett kegyetlenségek változást idéznek elő a génekben, amit át is örökíthet későbbi leszármazottak génjeibe.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


John-Bordas(szerző)2021. január 11. 19:46

@Szalaypoci: igazából semmi sem kapcsolatos Floydhoz, marxista elemek használják a nép szimpatikus érzéseit a feketék iránt kommunista forradalom elindításához, ördögi terv, ölel János

Szalaypoci2021. január 11. 11:59

UI: Nem ismertem George Floydot ezért nem róla nem tudok nyilatkozni.
Manapság mindenki azt állít amit akar..
Ezért nehéz tudni mi az igazság.
Üdv.
Kori.

Szalaypoci2021. január 11. 11:51

Ez egy nehéz téma.. George Floyd személyiségét is mindenki máshogy ítéli meg... Egyszerre voltak nyugodt megemlékezések és vandálok TV rabló rendezvények melyben egy fekete kislány is áldozat lett akit véletlen lelőttek..
Sok felháborító és szomorú dolog van ezen a világon.. Az ember hiába akar változtatni nem ismer mértéket átesik mindig a ló túl oldalára...
Az ,hogy a gyűlölet örökölhető-e nem tudom...
Úgy gondolom az ember mindig félt a másságtól attól amit nem látok gyakran..
Kínában sok falu van ahol még nem láttak se fehér se fekete embert..
Biztos furcsán néznének engemet ott...
Mindig az egyéni embert ítéljük meg ne a tömeget.
A tömeg csak hangos ami szeretet és a józan ész hangját egyszerre nyomja el...
Bonyolult verseddel bátran kemény fába vágtad a fejszéd!
Üdv.
Kori!

Metta2020. november 24. 17:25

Kedves János!
''Feledni nem tud, hisz génjei mélyén
hordozza ősei bűnös végzetét,
s most tántorogva a szakadék szélén
megszenvedni kell a múlt ítéletét.''
Elismeréssel, szívvel időztem nagyszerű alkotásodnál.
Szeretettel gratulálok.
Margit

Doli-Erzsi2020. november 24. 12:12

Elgondolkodtató nagyszerű alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

madaras2020. november 22. 16:28

....nagyon szépen illeszkedik a vers alatti magyaráézathoz - vagyis nagyot alkotva, nagyot írtál:

''Fizetni kell hát, a számlát benyújtják,
- a rabszolgaság a gének ''kincse'' lett -
késő nemzedékek görgetik súlyát,
s lelkükben immár nincs más, csak gyűlölet.

Az apa bűne továbbél fiában -
bizony, akkor is, ha ő nem vétkezik,
s ahogy megírták a szent Bibliában,
''bosszú az enyém'', s az Úr ítélkezik.''

Elismeréssel, szívvel olvastalak.

gyorezoltanne2020. november 22. 14:26

Nagyon szép alkotás kedves János.Szívvel jelöltem. Julika.

1957052520122020. november 22. 02:39

Az emberi akarat sok mindnet megváltoztat/hat/. Szívvel olvastam soraidat , Irén

szilagyijulcsi2020. november 21. 21:30

Kedves János!

Szívvel, szeretettel olvastalak!
Julcsi

HJudit2020. november 21. 21:18

Elgondolkodtató remek alkotás! Szívvel, szeretettel! Judit

Nichi-ya2020. november 21. 20:56

Nagyon jól megírt, elgondolkodtató alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

editmoravetz2020. november 21. 20:09

Kedves János!
Ütős vers! Mély nyomot hagy az olvasóban.
Szeretettel gratulálok: Edit

szalus472020. november 21. 17:21

Versedben, megtalálható a történelem és a szenvedés ''morzsái'' is! Szép versedhez gratulálok!

Edusho2020. november 21. 16:58

Kedves János!

Ez az a vers amit érdemes megőrizni az utókornak!
Szeretettel fogadd elismerésemet:
Edit

Meroni2020. november 21. 16:30

Elgondolkodtató sorok! Remek vers! Gratulálok a századikhoz!
Szeretettel
Roni

41anna2020. november 21. 15:47

''Nincs már lehetőség beszélni mellé,
s várni, a Nap mikor kel nyugaton,
sok ember, ha tudná, múltat feledné,
hogy lett e népen úrrá a borzalom.''

83szív) Elgondolkodtató sorokat írtál kedves János.
Melinda

SziszRobert2020. november 21. 15:46

Azt gondolom közelebbről nem is nézhetnéd a versed témáját, mint ahol most élsz, bár Európában is van sok példa, sajnos erre...akár napjainkban is. Sőt tovább megyek ezen, politikai nézet alapján is kezd ''működni'' a dolog. Üdv. Róbert

MeszarosneMaya2020. november 21. 14:44

Kedves János! Nagyon sokakat elgondolkodtat a versed. A gének örökítődnek, de a bosszúnak, nem kellene.Reméljük, a sok szenvedés után egy boldogabb kor köszönt majd be az Úr akaratából.Nagy szívvel: Maya

MotoszkaDaniel2020. november 20. 17:10

Balázs ad neked szívet, János.

Üdvölzettel.

barnajozsefne2020. november 20. 17:05

''bosszú az enyém'', s az Úr ítélkezik.''

Szeretettel gratulálok, kedves János!
Szívvel, Erzsi

m.agnes2020. november 20. 09:19

Kedves János!
Gratulálok 100. versedhez.
Ágnes

jazyg2020. november 19. 23:06

Bizony! '' Az Úr ítélkezik!'' Gratulálok

Maria_HS2020. november 19. 16:26

Szeretettel olvastam, szívvel gratulálok: Maria

Agnes542020. november 19. 15:49

Kedves János!

A legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy a DNS-t meg lehet változtatni a gondolatainkkal. Persze a tudatalattit nehéz átprogramozni. De lehet. Nagyon szépet írtál. Szeretettel olvastalak.

Ági

Kajtarsandor2020. november 19. 15:21

János, megfontolandó versedhez szívvel gratulálok, Sándor

vizi2020. november 19. 11:53

Kedves János ismét egy remek vers, gratulálok :-)

dobosigyorgy2020. november 18. 21:38

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

SzVeronika2020. november 18. 19:28

Kedves János!
Nagyon tetszik a versed! Azt hiszem, elolvasom még néhányszor!
Nagy szívvel, szeretettel gratulálok!
Veronika

amatorpike2020. november 18. 17:31

Kedves János! Sok szeretettel gratulálok versedhez. Nagyon tetszett. Hedvig

elena152020. november 18. 17:06

Nagyon nagyon jó vers. Kitűnő volt.
Nagyon sok szeretettel és szívvel Elena.

enikohalasz2020. november 18. 07:13

Nagy szívvel tudom csak olvasni ezt a verset.
Szeretettel, Enikő

domokoskazmer2020. november 17. 22:33

Öröm számomra is a versed iránti kiemelkedő érdeklődés. Tetszik, kétszer is elolvastam, s lesz abból még harmadik olvasás is. Szívből gratulálok.
Baráti szeretettel,
Kazi

tomorg2020. november 17. 18:23

Kedves John bátyám...
Számomra öröm, neked boldogság,
megadatott itt, a 100-dik versed,...
Még sokszor ennyit kívánok, egészségben, gondolatban... Gábor

Litauszki_Gyula2020. november 17. 16:12

János!
Egy új gondolat csíráját adtad meg verseddel..... Köszönöm!
Tisztelettel, szeretettel: Gyula11

Mama2222020. november 17. 15:10

remek vers.gratulalok.reka

Elise2020. november 17. 14:56

Remekül megírtad! Engem is nagyon zavar a faj-, származás-, vallás-, és egyéb nézetek miatti gyűlölködés, kirekesztés, stigma! Tulajdonképpen minden olyan, mi szerint egyesek többeknek, jobbaknak gondolják magukat másoknál!
Szívet küldve olvastam versedet!
Elise

Schmidt-Karoly2020. november 17. 12:45

Kedves János!
A mai világunkat a szélsőségek jellemzik. Megtalálhatóak a bort ivók és bort prédikálók, a bort ivók és vizet prédikálók, a vizet ivók és a vizet prédikálók és a vizet ivók és bort prédikálók. E négy minőség közül szerény véleményem szerint az elsőnek kellene már tért hódítania. A szétfoszló masszába már olyan adalékanyagot kellene keverni, amely összetartja és nem szétzülleszti. Mellébeszélni már tényleg nincs lehetőség, mert annak semmi jövője nincs. A gének mennyire játszanak ebben szerepet? Talán a Jó Isten sem lehet a megmondhatója. Abban egy kicsit kételkedem, hogy ''Az apa bűne továbbél fiában'', mert hiszen voltak, vannak és lesznek is olyanok, akik tudnak tanulni az élet nehézségeiből, s nem azt örökítik tovább, amely őket megmérgezte. Ahhoz kétség sem férhet, hogy az átörökítés létező valóság, de ez nem azt jelen(het)i, hogy minden öröklődik, vagy minden ''úgy'' öröklődik.
Jó egészséget kívánok: Schmidt Károly.

Ahita2020. november 17. 10:19

Erős vers, gondolatébresztő!
A genetika nagyon beszédes. De az erő, az a hatalmi struktúra, ami mindig megoszt, aztán ami kiválasztottakat mások fölé emel (lsd. nagykönyv), az más, és melegágya az örök harcnak, bőrszínen, nemzeteken túl mutatva. Én jól átgondolkodásra terjeszteném föl pl. a nagykönyv dogmáit. Köztük legelsőként: miként is fér meg a ''bosszú álló és haragvó istenkép'' és a ''szentség, a szeretet'' fogalma egymás mellett. Aztán végiggondolnám, hol is kezdődött, hol romlott el...?, hogy itt tart ma(is) az emberiség.
Szívvel időztem gondolataidnál kedves János!
Szeretettel:) Éva

M.Laurens2020. november 16. 22:48

Kedves János!
Szívvel gratulálok, mélyen szántó gondolatokkal teli soraidért.
/ Miklós /

kovjoe2020. november 16. 20:50

Amíg az ember az emberrel nem egyenlő nem lesz béke a világban... J.

B...yL...o2020. november 16. 20:43

A génekre való utalásod igaz. De nekünk is változhatnak a génjeink, csak egyfelé kell húzni mindenkinek.
Nagyon jó a versed.
László

fodoristvanne2020. november 16. 18:49

Kedves János!
''Az apa bűne továbbél fiában -
bizony, akkor is, ha ő nem vétkezik,
s ahogy megírták a szent Bibliában,
''bosszú az enyém'', s az Úr ítélkezik.''

Nagy és örök igazság, remek alkotás!
Szívet hagyva, szeretettel, öleléssel: Erzsike

kicsikincsem2020. november 16. 17:59

Nehéz vers, súlya van... szívvel gratulálok.
Ilona

Evanna2020. november 16. 16:22

Több nemzedék hordozza még a szenvedés nyomait, amit ember ember ellen elkövetett a világon...
Szívvel olvastam versed!
Evanna

magdus2020. november 16. 16:00

Ez bizony fájdalmasan komoly téma. Az ember egy faj, mégis meg tudja osztani magát. Lehetne már vége. Az Úr ítélkezik majd...jól írtad. Azt hiszem a küszöbén állunk. :(

1111112020. november 16. 15:52

''Az apa bűne továbbél fiában -
bizony, akkor is, ha ő nem vétkezik,
s ahogy megírták a szent Bibliában,
''bosszú az enyém'', s az Úr ítélkezik.''
Komoly téma,szépen megírva,szívesen olvastam. Piroska

lanyigeza2020. november 16. 14:39

(56) Nagyszerű versedben nagyon találóan írtad le a valós tényeket, csak gratulálni tudok versedhez.
Géza

tomorg2020. november 16. 14:22

Kedves John...
Szeretettel járok nálad, tetszettek elgondolkodtató gondolataid,
szívvel gratulálok,
Gábor

moca6002020. november 16. 11:50

Jó a versed,gratulálok!
ISI

gypodor2020. november 16. 11:43

Fizetni kell hát, a számlát benyújtják,
- a rabszolgaság a gének ''kincse'' lett -
késő nemzedékek görgetik súlyát,
s lelkükben immár nincs más, csak gyűlölet.

A kutatás szerint így azon magyarok, akik jobbágyok vagy szolgák voltak, örökítik génjeikben a szolgaság alázatát? Egy biztos, a társadalmi rétegek ellen elkövetett igazságtalanságnak maradnak nyomai, de nem a génekben. Szerintem!
Jó vers, elgondolkodtató
Szívvel
Gyuri

Bence_Laszlo2020. november 16. 09:27

Jó meglátás, jo vers!

meszaroslajos602020. november 16. 09:06

Remek versedhez szívvel gratulálok.

GaborIldiko2020. november 16. 07:52

Kulcsfontosságú erről beszélni... és írni. Köszönjük János!
Szívvel,
Ildi

szalay2020. november 16. 00:54

Kedves John,a múltat sajnos nem lehet elfeledni, valahol fizetni kell,
gratulálok remek versedhez, üdv István (5o)

gyorgyjeko2020. november 15. 23:16

Kedves János!
Nagyszerű versedhez őszinte szívvel gratulálok Gyuri

Katkamano2020. november 15. 23:13

Remek lett, fontos költemény!

anci-ani2020. november 15. 21:06

Szomorú, fájdalmas igazságokat írtál
remek versedben kedves János!
A rabszolga, vagy elnyomás sors és az hosszú elnyomás mindenkiben nyomokat hagy és többé meg nem engedi harcol ellene, hogy soha ne ismétlődhessen meg...
Szívvel, szeretettel gratulálok remek versedhez:
Anci

m.falvay2020. november 15. 20:33

Nagyszerű vers , ha belenézünk a történelem visszapillantó tükrébe hihetetlen dolgokat láthatunk . Én legalább öt nációt tarthatok népemnek . bennem vannak pozitív és negatív tulajdonságaik , de az rajtam múlik , hogy melyiket hagyom érvényesülni . Ha az örökölt gének nem is írhatók át , de elnyomhatók és a következő generációkban lassan elhal .
Ezt akarni kell .
Szívvel olvastalak .
Miki

orok.szerelem552020. november 15. 20:24

Drága János!
Elgondolkodtató remek alkotásod szívesen olvastam!
Szívből szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Margit

Eci2020. november 15. 20:07

Kedves János! Nagyszerű versedhez szívből gratulálok! Szívvel, szeretettel Edit

GePir2020. november 15. 20:04

Ez jutott eszembe : „ megbüntetem az apák vétkét a fiakban harmad és ....” - elgondolkodtató vers . Gratulálok . Piroska

merleg662020. november 15. 19:36

Kedves János!

Az apa bűne továbbél fiában -
bizony, akkor is, ha ő nem vétkezik,
s ahogy megírták a szent Bibliában,
''bosszú az enyém'', s az Úr ítélkezik.

Hatalmas igazság. Így van ez keleten és nyugaton egyaránt. Hiszen ezért háborúznak az emberek, mert a vallás, a hatalom, a vagyon megszerzése, a felsőbbrendűség érzése - pedig az embert a tettei minősítik - és még sorolhatnám az okokat, beleivódtak az évszázadok során. A testvéri szeretet, a megbocsájtás ma sem ismert fogalmak. Lassan el is tűnnek az idő homályában. Mély tartalmú, elgondolkodtató versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

lelektunder2020. november 15. 19:10

Kedves János!

''Az apa bűne továbbél fiában -
bizony, akkor is, ha ő nem vétkezik,
s ahogy megírták a szent Bibliában,
''bosszú az enyém'', s az Úr ítélkezik.''

Nagyon komoly, s elgondolkodtató verset hoztál!
Addig, amíg a gyűlölet létezik, addig nem változik a világ!
János! Gratulálok versedhez!
Szívet hagytam soraidnak:Ági

molnarne2020. november 15. 18:58

Remek versedhez szeretettel szívvel gratulálok:ICA

marcsa2020. november 15. 18:13

DNS tanulmány - remélem ez csak misztikum és nem igaz.

5367712020. november 15. 17:59

Kedves János!
Bátran, őszintén, és nagyon kritikusan hozzányúltál az aktuális témához!
Nagyszerűre sikeredett! Szívvel gratulálva:
József

lnagypet2020. november 15. 17:54

A tudomány megállapítását elfogadom,csak az az érthetetlen,hogy
tudattal rendelkező lény változik embertelenné és ezt még örökíti is.
Létfenntartó vadállatokkal szemben élvezetből vagy szadista ösztönből gyilkol,és a világra egyforma biológiai törvényszerűséggel
születő embertársai felett uralkodni akar, nemesnek hívja magát.
és lehet,hogy a vagyonát másoktól elrabolva szerezte!
Itt valami nagyon igaztalan,de egyszer eljön az éhezők lázadása!
Gratulálok John a témaválasztáshoz,és vershez amit a magad
profi módján celebráltál!
Szeretettel üdvözöllek? Z Nagy L

Leslie20162020. november 15. 17:41

Kemény szavak. Elgondolkodtató amit irtál. A világ mindig is ilyen volt és lesz is. Csak a zászlók szine változik.
Attól, hogy becsukjuk a szemünket, a világ még ben lesz jobb.
Szívvel olvastam versedet.
Barátsággal.
László

Katka692020. november 15. 17:39

Nagyszerű verset hoztál kedves János ismét! A fajgyűlöletről láttam régebben egy videót. Minden szereplő elmondta, hogy milyen nációt gyűlöl. Ezután mindenkin elvégeztek egy DNS tesztet. Kiderült, hogy sok emberben volt abból a fajból, akit gyűlölt. Le voltak döbbenve az emberek. Sok ilyen fajgyűlölő egyénnek érdemes volna megnézni a videót. Egy teszt elvégzése után lehet, hogy őket is meglepetés érné!
Szeretettel gratulálok: Katka

SzaipIstvanne2020. november 15. 16:47

Kedves János! Olyan versed gondolatisága, mire hosszú
idő után is visszaemlékezik az olvasója. Szeretem a
lírai szép verseket, szép képekkel élő alkotásokat, de
olvasás után elfelejtődnek. Kifejező, igaz versed befejező
versszaka. Külön dícsérem.
Szivvel olvastam.
Mária

Golo2020. november 15. 16:38

Kedves János! Nagy igazságról szól a versed. Elgondolkodtató!

Szeretettel gratulálok. Ölellek: Mila /31.♥/

Danceinthedream2020. november 15. 16:23

Egyetértek, pontosan, semmi sem múlik el nyomtalanul, és fizetni kell... és úgy gondolom, az egyensúly, tehát a béke pedig csak akkor állhat be, ha végre kölcsönös megbocsátás és tisztelet ural majd minden résztvevőt a karma kötelékeiben. Mind egyenrangúak vagyunk, és ugyanannak az egésznek a része, és ez nem is lehet kérdés egy tisztességes, normális világban. Odáig el kell jutni valahogy... és a mai folyamatok is közelebb visznek hozzá.

Szeretettel gratulálok fontos versedhez, kedves János!
Ibolya

pete572020. november 15. 15:57

''Az apa bűne továbbél fiában -
bizony, akkor is, ha ő nem vétkezik,
s ahogy megírták a szent Bibliában,
''bosszú az enyém'', s az Úr ítélkezik.''

Bizony, ebben nagy igazság van, én is úgy gondolom.
Nagyszerűen megírtad a verset, fontos kérdést feszegettél.
Szívvel gratulálok, János!
Margit

jocker2020. november 15. 15:53

Remek, amit a megváltoztathatatlan történelemről írtál!
Gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

60afrod2020. november 15. 15:50

Kedves János!
Remek versedhez, elismeréssel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

J.Teca2020. november 15. 15:32

KedvesJános! Elgondolkodtató, sokoldalú versed szívvel(25.) olvastam,
melyhez gratulálok:J.Teca/Terézia/

1-9-7-02020. november 15. 15:31

Drága János vannak versek amiket elolvas az ember és szívet hagy szívvel szeretettel elismeréssel ez egy ilyen vers szeretettel ölellek benneteket Anikó

rojamsomat2020. november 15. 15:08

Fantasztikus a versed, Döbbenetes hatással bír!
Gratulálok, SZÍVVEL,,,,,,Tamás

S.MikoAgnes2020. november 15. 15:04

Felkavaró verset írtál,kedves János.
Szavak nélkül óriási szívet adok.
Reményteli szeretettel:Ági

JohanAlexander2020. november 15. 15:03

''Az apa bűne továbbél fiában -
bizony, akkor is, ha ő nem vétkezik,
s ahogy megírták a szent Bibliában,
''bosszú az enyém'', s az Úr ítélkezik.''

János, keményen igaz vers, méltó zárósorokkal!
Nagy szívet küldök.

laszloklara2020. november 15. 14:54

Kedves János, elgondolkodtató, remek sorok

Fresh2020. november 15. 14:54

Kedves János nagyon elgondolkodtató a versed. Az teljesen igaz, hogy az elkövetett bűnök nem múlnak el nyomtalanul. Az igazság kemény, ''az Úr pedig ítélkezik.'' Nagy verset hoztál, szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

CD57.sz2020. november 15. 14:38

Elismeréssel, szívvel kedves János
gratulálok kiváló soraidhoz:
Klári

donmaci2020. november 15. 14:38

Nagyon jó versedhez szívvel gratulálok. Józsi

baloghzsuzsanna2020. november 15. 14:29

Megáll az ember ilyen csodás versnél. Mélyen elgondolkodik. Nagy igazságot írtál le, szívet érdemlő remek sorok! gratulálok! Zsuzsa

uzelmanjanos9562020. november 15. 14:22

Remek elgondolkodtató versedhez gratulálok!János

vamosiistvan2020. november 15. 14:16

János,szívvel gratulálok!Üdvözlettel:V.István

Ui.:Nagyszerű vers...!

Fellah732020. november 15. 14:01

Tisztelt John.
Csodaszép.
Tisztelettel.
Gyula...

Zakeus2020. november 15. 13:59

Az apa bűne tovább él fiában -
bizony, akkor is, ha ő nem vétkezik,
s ahogy megírták a szent Bibliában,
''bosszú az enyém'', s az Úr ítélkezik.''

Jó vers, és bizony tény, hogy a bibliát nem lehet felül írni.
Mindaz ami meg van írva, be kell teljesüljön.
Nem csak mi olvassuk a bibliát a biblia is olvas minket!
Látja az életünk a gondolataink és hogy mi van a szívünkben!

Szívvel szeretettel gratulálok!
Gábor.

Motta2020. november 15. 13:02

Egy biztos: változunk és bizonyára befolyásolja a múltunk.
Szépen megirtad.
szivvel olvastalak
Motta

VaradyEndre2020. november 15. 12:39

Remek és elgondolkodtató versedhez szívvel gratulálok.
Üdvözlettel:Endre

feri572020. november 15. 12:31

Ezért fontos a múltunk ismerete, mert a múlt nélkül nehéz megérteni a jelent.
Remek versed John, Szívvel olvastam
Barátii szeretettel
Feri

Cila032020. november 15. 12:24

Kedves János!

Kemény vers, a múltból a jelen aktualitásába ível.

Magdi

ikakovics2020. november 15. 12:15

Korunkhoz merve ez egy fontos vers. Ideje hogy a vilag arra ebredjen hogy mindenki emberi rokonsagban el e szep kis kek bolygonkon! Gratulalok,
Szivet adtam es figyellek.
Ivan

erzsifarkas2020. november 15. 12:14

Kedves János! Örömmel olvastam versedet, sok igazságot tartalmaz. Egy szívvel gratulálok szép versedhez.
Erzsi

rildi2020. november 15. 12:12

Drága János, igen, ítélkezik az Úr, vagy ki miben hisz, de az tény, hogy az elkövetett bűnök nem múlnak el nyomtalanul az egyes ember életében sem, de egy nép, vagy népcsoportéban sem. A sorsunkat saját kezünkkel szőjük, mint ahogyan a jövőbeli háborúknak a magjait is a mában hintjük el. Az ember legmegrázóbb élménye, amikor ezzel a ténnyel szembesül.
Szeretettel gratulálok nagyszerű versedhez!
Határtalan öleléssel: Ildi

kokakoma2020. november 15. 12:10

Szíves tisztelet a versedért. János

Zsuzsa03022020. november 15. 12:07

Nagyszerű, elgondolkodtató versed
szeretettel, NAGY szívvel olvastam.
Kellemes őszi napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa

TURIKARI682020. november 15. 12:05

Szívvel gratulálok versedhez János.
Ma nagyon kevés az az ember aki nem rabszolga.
Itt a szabaduló levelet, csak a temetkezési vállalat állítja ki.

Gaffer2020. november 15. 12:05

Mondjuk ezzel a génhistóriával vitatkoznék, de maga a vers csodás!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom