Szerző
Takács László

Takács László

Életkor: 65 év
Népszerűség: 967 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 672 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. november 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (106)

Takács László

Múlt és jövő

Barátunk volt akkor az idő.
Kacagásunk vízfodrot kavart,
amint belesimultunk a nyárba,
és maszatos arcunkkal szaladtunk
a felszálló vízpáraszivárványba.
Majd tekertük ócska bringánk,
küllőparipánk vágtatott, szaladt,
de valami az elveszett időben,
a víznek hűs fodrában,
tudom, hogy akkor ott maradt.

Kajla volt akkor a világ,
bohém és szeretve édes.
Porban köpdöstünk szotyolát,
gyerektalpunk taposva kérges.
Nevetésünktől zengett a gát,
és a folyó ölén ittuk a fényt,
és mint keresztes vitézek,
képzelt lovaink patái alatt
szaladt a boldog pillanat.
A nem várt jövő volt csak a teher,
mely már ott várt valahol
a felkavart por mögött.

2020. november

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Fabula2021. január 16. 21:53

Kedves László!
Ifjúságuk... Szép.

varadics2021. január 2. 00:55

Szépet alkottál újfent. Szívvel Csaba

Doli-Erzsi2020. november 24. 12:27

Szép emlékezésedhez szívvel gratulálok!
Erzsi

zofia2020. november 23. 22:29

Kedves László! Nagyon szép ez az emlékezés versed, sok-gyönyörű pillanatot adtál az olvasónak. Nagyon szépen köszönöm, hogy olvashattam ezeket a szép sorokat. Szívet szeretnék Neked szeretettel, tisztelettel adni. Zsófi

Bo_Flowers2020. november 23. 12:53

Nagyon szép gyönyörű verset írtál nagyon szép emléket hoztál gratulálok neked elismerésül csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt

Jolcsy2020. november 23. 10:43

Köszönöm az élményt, szeretettel olvastam és fogom még! Felidézted bennem az én gyerekkoromat is. Gratulálok szívvel, elismeréssel! Joli

Bogsika2020. november 23. 06:37

Nagyon szép vers ,tetszett :Tünde

Bogsika2020. november 23. 06:37

Nagyon szép vers ,tetszett :Tünde

madaras2020. november 22. 16:37

A boldog gyermekkort - ( ha nem is annyira boldog, az idő akkor is megszépíti....) felidéző versed vége sejteti a ( nem várt) problémákkal küszködő felnőttkort.
Remek versedet szívvel olvastam.

gyorezoltanne2020. november 22. 14:35

Szép mint mindig kedves László. Szívvel jelöltem. Julika.

SzilajMark2020. november 22. 13:07

Szívvel gratulálok versedhez!
Márk

Bo_Flowers2020. november 22. 10:37

Gyönyörű szép vers gratulálok neked elismerésül csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked megtisztult szívemmel az élményt

Nichi-ya2020. november 21. 21:02

Nagyon szépen megírt, magával ragadó alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Erdei2020. november 21. 19:41

Nagyon szép! Gyerekkorra visszatekintő, múltat idéző versedhez szeretettel és szívet hagyva gratulálok! Éva

szalus472020. november 21. 16:42

Jó dolog az emlékezés, hogy mi volt, de annál nehezebb a jövőre gondolni, hogy mit hoz az idő?! Versedhez gratulálok!

Metta2020. november 21. 16:12

Csodásan megírt versednél szeretettel hagyok szívet.
Margit

SziszRobert2020. november 21. 15:53

Kedves László!
Azt gondolom a szép gyermekkor örökre szép emlék marad, amin a múló idő még szépít is, sőt a korral bölcsebbé váló elme képzeletvilágától lesz csak igazán szép. Üdv. Róbert

Nymphetamine2020. november 21. 06:43

Kedves László!

Nagyon szépen megírt versedhez szívből gratulálok, csodálatosan megírt emlékezés!
László

MotoszkaDaniel2020. november 20. 17:12

Tetszik a felkavart por és ez szívet ér. Járja a dobbanást.

kintkong102020. november 20. 16:06

Köszönöm szépen.
Nagyon hitelesen rajzolod meg a gyermekkor gondtalanságát. J.

lacca0072020. november 20. 13:56

Kedves László!
Nagyon tetszik a versed, felidézte gyermekkorom.

''A nem várt jövő volt csak a teher,
mely már ott várt valahol
a felkavart por mögött.''

Szívvel gratulálok: Laci

HujderAdrienn2020. november 20. 10:55

Visszahozott néhány gyerekkori emléket a versed, amit nagyon köszönök. :) Felnőni nehéz, felnőttnek lenni még nehezebb, de a bennünk lévő gyermekből (ha nyilvánvaló módon el is veszik egy része) mindig meg kell őrizni valamit. Ha mást nem, a szép, bohém, boldog emlékeket. :) Például ilyen versek által. :)
Köszönöm, hogy olvashattam a verset, ment a kedvencek közé. :)
Adri

Agnes542020. november 19. 15:50

Nagyon szép gondolatok.Szívvel gratulálok.

Ági

amatorpike2020. november 19. 13:45

Kedves László! Remek gondolatok. Igen valami ott maradt, hát a fiatalság. Tetszik. Hedvig

jozsefsoltcsosz2020. november 19. 11:52

Szemléletes emlékezésedet szívvel köszönöm /köszöntöm. ❤️👍🙂

dobosigyorgy2020. november 18. 21:43

Remek versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

SzVeronika2020. november 18. 20:03

Kedves László!
Elgondolkodtató soraid szép emlékeket idéztek fel bennem.
Gyönyörű vers! Azt hiszem, ezt sokszor el fogom olvasni!
Szeretettel gratulálok!
Veronika

elena152020. november 18. 17:20

Gyönyörű. Megható volt olvasni. Nagyon szeretettel és szívvel Elena.

Motta2020. november 18. 16:40

Szép emlékezésed szivvel olvastam
Motta

lanyigeza2020. november 18. 14:36

(74) Nagyszerű versben megírt szép gondolataidat szívvel szeretettel olvastam.
Géza

Fellah732020. november 18. 12:42

Nagyon szép :)
Gyula...

Gmeindlmargitka2020. november 17. 22:27

Kedves László!
Nagyon szépen emlékeztél a boldog gyermekkorra,amit két olyan sorral fejeztél be, ami a nem ismert jövőről szól.
Szívvel, szeretettel. Margó

MeszarosneMaya2020. november 17. 19:26

Mennyi életerő, és szeretet van ebben az emlékező versben. Hiába, az ifjuságunk feledhetetlen. Szívvel: Maya

adrya8132020. november 17. 17:37

Gratulálok, szívvel olvastam versed
Adrienn

Zsuzsa03022020. november 17. 17:14

Milyen jó is visszaemlékeznni egy- egy kedves percre, felejthetetlen pillanatra...
Nagyszerű versed
szeretettel, szívvel olvastam.
Kellemes őszi napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa

''Kajla volt akkor a világ,
bohém és szeretve édes.
Porban köpdöstünk szotyolát,
gyerektalpunk taposva kérges.''

Litauszki_Gyula2020. november 17. 15:57

Én imádtam azt a kajla világot...
Ahogy ezt a verset is! Gyula

Elise2020. november 17. 15:00

''Kajla volt akkor a világ,
bohém és szeretve édes.
Porban köpdöstünk szotyolát,
gyerektalpunk taposva kérges.''
Nagyon tetszett ez a vidám nosztalgiától dús versed!
Szívvel; Elise

1111112020. november 17. 14:36

''Kajla volt akkor a világ,
bohém és szeretve édes.
Porban köpdöstünk szotyolát,
gyerektalpunk taposva kérges.''
Szépen repít a gondolat a gyerekkorba kedves László (ajánlom figyelmedbe: Pocsai Piroska: Gyerekszerelem ) sajnos,néha már szomorúság is vegyül a gondtalan múlt emlékei közé,szívesen olvastalak. Piroska

Maria_HS2020. november 17. 13:58

Gratulálok versedhez: Maria

Gyula162020. november 17. 12:18

Emlékek. Elmúltak. De szépek. Örökre maradnak velünk kedves László. A régi képeket idézted föl bennem is. Ifjúság, szép gyermekkor jöjj vissza egy szóra. Valami hasonló. Érdekes az ember. Mindíg annak van varázsa ami már elmúlt.
De legalább vannak emlékeink.
Szívvel gratulálok szép, és tartalmas versedhez.
Üdvözlettel Gyula.

Gyuri632020. november 17. 12:00

Szép versednél szívet hagyok. (63)

Ahita2020. november 17. 10:33

Szép, szép...:):)
Kedves Laci, élmény volt olvasni a versed!
Szeretettel: Éva

M.Laurens2020. november 16. 22:43

Szívet hagyva gratulálok nagyszerű emlékversedhez, kedves László!
/ Miklós /

B...yL...o2020. november 16. 20:50

Nagyon szép, kiválóan megírt versedhez szívvel gratulálok:
László

nefelejcs2020. november 16. 19:26

A felejthetetlen, csodás gyermekkor!
''A nem várt jövő volt csak a teher,''
Nem véletlenül.
Szeretettel gratulálok!
Anikó

m.agnes2020. november 16. 18:52

Gratulálok versdhez.
Szívvel. Ágnes

kicsikincsem2020. november 16. 17:50

Emlékező versed mellé nagy szívvel gratulálok.
Ilona

Evanna2020. november 16. 16:24

Felejthetetlen gyermekkor!
Szívvel olvastam emlékező versed.
Evanna

magdus2020. november 16. 16:07

Visszavittél a fiús gyerekkorba. Mi lányok kicsit szelídebben, de szabadabban éltünk szintén.

Cila032020. november 16. 12:43

Szeretettel jártam versednél:

Magdi

gypodor2020. november 16. 11:39

Remek és erős vers
Szívvel
Gyuri

Fresh2020. november 16. 10:48

Kedves László hatalmas a versed! Köszönöm az olvasási élményt, jó volt visszaemlékezni versed kapcsán a gyerekkorunkra. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

molnarne2020. november 16. 10:05

Nagyon szépen megírt versedhez nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

meszaroslajos602020. november 16. 09:21

Kedves László!
Szép emlékezésednél szívet hagyok, Lajos.

gyorgyjeko2020. november 16. 08:42

Nagyon hűen és életszerűen elevenítetted fel a múltat egy jó versben! Őszinte szívvel gratulálok Gyuri

rildi2020. november 16. 07:47

''Az volt a szép, boldog idő'' , mint ahogy Zorán is megénekelte! :)
Szép emlékeket juttattál eszembe remek verseddel, kedves László! Köszönöm!
Szeretettel olvastalak: Ildi

lejkoolga2020. november 16. 03:52

Bohémélet, szép emlékek!
Gratulálok!
Szeretettel hagyok szívet:
Olgi

szalay2020. november 16. 01:02

Kedves Laci,ez volt a ''régi gyerekkor'',ma mobil a játszótárs,
gratulálok István (41)

Anael2020. november 15. 21:23

Kedves László!

Gyönyörű visszaemlékezés! Gratulálok hozzá!

Tisztelettel:
Anael

orok.szerelem552020. november 15. 21:22

Kedves László!
Szép emlékek, remek verseben!
Szívet hagyva szívből gratulálok!
Margit

anci-ani2020. november 15. 21:15

Gyönyörű léleksimogató gyermekkori emlékek csodálatos versben!
Olyan jó volt olvasni, elmerülni nosztalgiázva...
Nagy szívvel, gratulálok csodálatos versedhez!
Anci

m.falvay2020. november 15. 20:58

Nagyon szépek gyermekkori emlékképeid .
Szívvel olvastalak .
Miki

S.MikoAgnes2020. november 15. 20:40

Ezt sokszor kell elolvasnom!
Remekeltél, mint mindig!
Hatalmas szívvel:Ági

Pflugerfefi2020. november 15. 20:24

Kedves Laci!
Remèlem nem sértő a megszólitás!
Gyermekkorunk vissza nem térő élmenyeit,
érzeseit, ébresztetted fel remek alkotàsoddal!
Pazar vers!
Szivvel, elismeréssel, barátsággal gratulálok!
Feri.

Eci2020. november 15. 19:22

Kedves László! Remek versedhez szívből gratulálok! Szívvel, szeretettel Edit

rojamsomat2020. november 15. 18:51

NAGY VERS!
Remeket hoztál kedves Laci!
Többször olvastam.
Szeretettel szívvel,,,,,Tamás

Katka692020. november 15. 18:36

Én is visszautaztam az időben versed segítségével. Nagyon más világ volt, mint a mostani.
Szeretettel gratulálok: Katka

jocker2020. november 15. 18:25

Huh, de nagyon szépen írtad az emlékezésedet. Köszönöm az olvasási élményt!
Kalapemeléssel; szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

lnagypet2020. november 15. 18:22

Ifjúkori körkép,a fiatalság bohém,kajla évei autentikus bemutatása
kitűnően sikerült az érdemjegyed jeles Laci!
Üdvözöllek: Z Nagy L

miriam2020. november 15. 17:52

Megelevenedtek előttem a múlt ''kacagós képei''... szívesen időztem nálad... Gratulálok versedhez, szeretettel, Miriam

VaradyEndre2020. november 15. 17:42

Nagyszerű versedhez ,szívvel gratulálok.
Üdvözlettel:Endre

donmaci2020. november 15. 17:41

Nagyon szép emlékezőversedet szívvel olvastam. Józsi

5367712020. november 15. 17:38

Nagyon remek, szép az emlékezés!
Szívvel.
József

J.Teca2020. november 15. 17:30

Kedves László! Csodálatos, emlékező versed szívvel(25.), szeretettel
olvastam:J.Teca /Terézia/

szhemi2020. november 15. 17:25

Versedhez szívvel gratulálok.
Üdv: József

vamosiistvan2020. november 15. 17:19

László,szívvel gratulálok költeményedhez!Üdvözlettel:V.István

Ui.:Nagyszerű vers...!

editmoravetz2020. november 15. 17:11

''evetésünktől zengett a gát,
és a folyó ölén ittuk a fényt,
és mint keresztes vitézek,
képzelt lovaink patái alatt
szaladt a boldog pillanat.''

Emlékezésed átjárta szívemet - ám szomorú előérzet is megjelent a végén...
Nagyon jól megírt versednél nagy szívet hagyok!
Szeretettel: Edit

SzaipIstvanne2020. november 15. 16:52

Kedves László! Nagy tisztelettel hagyok szívet remek versednél.
''A nem várt jövő volt csak a teher,
mely már ott várt valahol
a felkavart por mögött.'' Kifejező, emlékidéző sorok.
Mária

Mama2222020. november 15. 16:35

gratulalok a szep versskhez!Reka

Golo2020. november 15. 16:29

Szeretettel gratulálok versedhez.
Radmila /18.♥/

STEADYmad2020. november 15. 16:26

''Nevetésünktől zengett a gát,
és a folyó ölén ittuk a fényt''
Húúúú állati jó👊

Gaffer2020. november 15. 16:13

Szépséges emlékezés!

pete572020. november 15. 16:05

''Nevetésünktől zengett a gát,
és a folyó ölén ittuk a fényt,
és mint keresztes vitézek,
képzelt lovaink patái alatt
szaladt a boldog pillanat.''

Így volt bizony, kár, hogy az a gondtalanság, felszabadultság a gyerekkorral (szinte) örökre tovatünik.
Tetszik a vers, szívesen olvastam és gratulálok!
Margit

60afrod2020. november 15. 16:03

Kedves László!
Szép emlékező versedhez, szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

Danceinthedream2020. november 15. 15:57

Meghatóan szép emlékezés, nagy-nagy szívvel gratulálok!
Szeretettel,
Ibolya

1-9-7-02020. november 15. 15:41

Megható szép emlékezés versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

GePir2020. november 15. 15:39

Már vártam ! Nagy szívvel , tisztelettel . Elvarázsolt vissza a boldog gyermekkorba . Piroska

barnajozsefne2020. november 15. 15:37

Szívvel, szeretettel olvastam emlékversedet:
Erzsi

feri572020. november 15. 15:29

Remek, szép emlékezésversed László
Szívvel olvastam
Barátsággal
Feri

TURIKARI682020. november 15. 15:27

Egy kicsit visszavittél a gyerekkoromba köszönöm.
Szívvel olvastam gratulálok versedhez László

41anna2020. november 15. 15:21

❤️6. Megható szép történet kedves László!
Melinda

CD57.sz2020. november 15. 15:16

Elismeréssel, szívvel kedves László:
Klári

John-Bordas2020. november 15. 15:14

Óriás vers Laci, abszolút gyöngyszem, többször olvastam, nagyon tetszett hatalmas 💓 hagytam nálad szeretettel ölel János

JohanAlexander2020. november 15. 15:09

László, szívet érő emlékezés.

Martonpal2020. november 15. 15:05

Nagyszerű emlékezés.Remekül forgatod a tollat!
Szívvel gratulálok...attila

uzelmanjanos9562020. november 15. 14:35

Remek emlékezésedhez szívvel gratulálok!János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom