Szerző

Hecz János Sándor

Életkor: 64 év
Népszerűség: 477 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 643 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. december 14.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (71)

Hecz János Sándor

Megint más az ünnep

Újra itt az ünnep úgy, mint minden évben.
Valahogy mégis más. A szívemben érzem.
Hiányzik vásárok színes, szép világa,
vágyom utcáinkon a sürgés-forgásra.

Mikor városlakók este utcát nézik,
hol vannak emberek? Szomorúan kérdik.
- Első a biztonság! - szól a médiából.
- Nem tűnt el a veszély sajnos, még világból.

Egy vírus terít ránk alattomos leplet.
Ám nem vethet gátat mégsem az ünnepnek,
mert emberek lelke szeretetre éhes.
És ez nagyobb erő, nem lehet kétséges.

Talán nem lehetünk túl közel egymáshoz,
mégis eljuttatja minden egyes házhoz
egy égből szállt lélek, mely` lejött a Földre.
Dolgunk az, hogy ember Őt méltón köszöntse.

Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.

2020. december 14.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


vamosiistvan2021. február 3. 14:24

Gratulálok János!szívvel,üdvözlettel:V.István

Csendhangjai2020. december 22. 15:02

Te is azon alkotók egyike vagy, akit - ha kívülről is - nagyon sokat olvaslak.
Verseidet szeretem,ezért beléptem megköszönni, hogy olvasód lehetek!

Itt is szívvel gratulálok:

Klára

bereczkif2020. december 20. 10:02

Kedves János! Szép karávsonyi versedhez szívvel gratulálok: Ferenc.
Áldott Ünnepet.

viola612020. december 20. 07:04

Más bizony!
Békés ünnepet!🌲🎐

SzaipIstvanne2020. december 19. 22:50

SZÉP karácsonyi versed szivvel olvastam.
Külön dícsérem az általam többször is elolvasott befejező vsz-ot.

Békés, Boldog Karácsonyt kívánok.

Mária

Zakeus2020. december 18. 18:58

Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.''

Szép vers szívvel gratulálok !
Gábor.

MeszarosneMaya2020. december 18. 16:33

Valóban hiányoznak a versedben felsorolt karácsonyi kis szokások, ám lelkünkben az ünnepet, bár másként, de ugyanolyan szeretettel éljük meg. Szívvel: Maya

Doli-Erzsi2020. december 18. 16:33

Igaz, tiszta szívből fakadó alkotás!
Szívvel olvastalak!
Erzsi

banattanc2020. december 18. 06:51

Szép gondolatok! Valóban, ez rendkívüli Karácsony lesz! Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok neked!
Marianna

Nichi-ya2020. december 17. 19:09

Nagyon szépen megírtad. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

1111112020. december 17. 07:50

Hű jelenkép sajnos,szívvel jártam nálad. Piroska

budajo2020. december 17. 07:50

Kedves János!
Szomorú, de reményt keltő, szép karácsonyi szeretet vers. Szívvel, szeretettel gratulálok!
Józsi

Bartolomeo.692020. december 17. 00:20

''Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.''

Nagyon szép és igaz sorok! Nagy szívvel gratulálok karácsonyi versedhez! B e r c i

HJudit2020. december 16. 21:14

Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.

Szépséges! Szívvel, szeretettel! Judit

gyorezoltanne2020. december 16. 20:18

Szép mint mindig kedves János. Köszönöm hogy olvashattam. Hatalmas szívet hagyok cserébe. Julika.

Motta2020. december 16. 18:22

Ha a kinti sürgés forgás el is marad, reméljük, bent nem tünik el az igazi ünneplés.
szivvel olvastalak
Motta

TTKinga2020. december 16. 14:52

de szép.köszönjük szépen :)

kicsikincsem2020. december 16. 11:52

Más ez az ünnep... szívvel gratulálok.
Ilona

tomorg2020. december 16. 06:14

Szép, kifejező alkotás,
szívvel olvastam újabb versedet, gratulálok,
szeretettel...,
Gábor

nefelejcs2020. december 15. 20:57

Sok minden megváltozott, ám az ünnep lényege nem, csak az ünneplés körülményei. Reménykedjünk, hogy jövőre újra vidáman ünnepelhetünk!
Gratulálok szeretettel az idei karácsony szemléletes bemutatásához!
Anikó

madaras2020. december 15. 20:40

.....bár nehéz megélni, de igazad van:

''Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.''

Elismeréssel hagyok szívet - de azért legyen áldott a karácsonyod.

ereri2020. december 15. 20:26

''Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,''

Üzenet értékű, szépséges ünnepi vers! Nagy-nagy szívem mellette - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Twilight2020. december 15. 17:42

''Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.''

Ez így igaz, egyetértek és gratulálok!

Szeretettel üdv.:
Györgyi

Fresh2020. december 15. 14:00

Kedves Sándor az idén valóban más lesz az ünnepünk, kifejező soraid is ezt erősítik. Szívvel olvastam ünnepváró versedet. Szeretettel gratulálok. Edit

jocker2020. december 15. 12:53

Színvonalat képviselő, ünnepváró remekedet élmény volt olvasnom, köszönöm
Poétaöleléssel, barátsággal; szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

lejkoolga2020. december 15. 12:52

Szép ünnepváró versedhez szívvel gratulálok, kedves Sanyi!
Szeretettel:
Olgi

bakonyiili2020. december 15. 11:08

Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.

Csakis így lehet, hittel, szeretettel, szívvel!
Gratulálok biztató soraidhoz sok szeretettel: Ili

editmoravetz2020. december 15. 08:01

Kedves János!

''Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.''

Reményteljes karácsonyi üdvözlő versednél nagy szívvel jártam!
Szeretettel: Edit

szilvi_832020. december 15. 07:58

Kedves Sándor!

Színvonalas, szép ünnepi verset írtál!

Szívből, szeretettel gratulálok:
Szilvi

rildi2020. december 15. 07:44

Kedves János!
Szeretettel olvastam ünnepváró alkotásodat!
Gratulálok: Ildi

rojamsomat2020. december 15. 07:34

Szép és igaz vers kedves János!
Gratulálok szívvel,,,,,Tamás

Zsuzsa03022020. december 15. 07:30

Kifejező, szép versedhez szeretettel, szívvel gratulálok.
Áldott, békés, adventi napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa

Tordaine.Kata572020. december 15. 07:23

Valóban másabb az ünnepünk, de szívünk mélyéből a szeretet lángra lobbanva köszönti egymás,még hacsak virtuálisan is. Kedves Sándor Áldott, Békés Karácsonyt kívánok számodra baráti szeretettel!

Leslie20162020. december 15. 06:36

Ez most kicsit valóban más. De lesz ez szebb is.
Szívvel.
László

gypodor2020. december 15. 06:32

Talán nem lehetünk túl közel egymáshoz,
mégis eljuttatja minden egyes házhoz
egy égből szállt lélek, mely` lejött a Földre.
Dolgunk az, hogy ember Őt méltón köszöntse.

Kifejező vers
Szívvel
Gyuri

anci-ani2020. december 14. 23:06

''Talán nem lehetünk túl közel egymáshoz,
mégis eljuttatja minden egyes házhoz
egy égből szállt lélek, mely` lejött a Földre.
Dolgunk az, hogy ember Őt méltón köszöntse.''

Nagyon szép Karácsonyi versedhez
nagy szívet hagyok szeretettel!
Békés Boldog Karácsonyt!
Anci

ditte1422020. december 14. 21:04

Kedves János!

''Egy vírus terít ránk alattomos leplet,
Ám nem vethet gátat mégsem az ünnepnek,
mert emberek lelke szeretetre éhes. !!!
És ez nagyobb erő, nem lehet kétséges.''
Nagy karácsonyi szeretet-szívet küldök és

ÁLDOTT KARÁCSONYT
kívánok, szeretettel:
Erzsébet

m.falvay2020. december 14. 20:52

Remek a versed kedves János . Az idei decembert remélem senki nem fogja visszatapsolni .
Szívvel Miki

GePir2020. december 14. 20:44

Remek versedet szívvel , szeretettel olvastam . Piroska

60afrod2020. december 14. 20:43

Kedves János!
Sajnos ez a karácsony, nem olyan mint a régi,
de szívünkben érezzük a melegét.
Szívvel és szeretettel gratulálok szép versedhez!
Ildikó

Elmenni2020. december 14. 20:39

Nagyon szép és igaz kívánság! Szívvel...
Ém

Pflugerfefi2020. december 14. 20:22

Sajnos más!
De a szívünkben, lelkünkben
ünnep marad!
Remek alkotàsod szívvel olvastam!
Feri.

gyorgyjeko2020. december 14. 19:31

Jánoskám! Nagyszerű a versed mint mindig! Elismeréssel gratulálok Gyuri

Metta2020. december 14. 19:02

Csodálatos versed szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok
Margit

Martonpal2020. december 14. 18:56

Hát valóban,mindenféleképpen egyedi ez a Karácsony.
Szívvel olvastam nagyszerű versedet...attila

1-9-7-02020. december 14. 18:11

Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon. én is ezt vallom CSODÁLATOS szép karácsony versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

B...yL...o2020. december 14. 18:03

Bízzunk abban, hogy jövőre ismét nagy lesz a karácsonyi sürgölődés, és nem szorul háttérbe az igazi mondani való.
Szeretettel:
László
u.i. Köteted nagyszerű.

bardosedit2020. december 14. 18:00

Szívvel gratulálok szép soraidhoz!
Szeretettel: Edit

CD57.sz2020. december 14. 17:57

Tetszéssel, szívvel olvastam
szép soraidat. Gratulálok versedhez: Klári

biro.gizella2020. december 14. 17:47

Nagyon szép!
Szeretettel gratulálok!
Szívvel Gizella

uzelmanjanos9562020. december 14. 17:46

Szép, szomorú versedhez szívvel gratulálok!János

valosag2020. december 14. 17:43

Elismerő szavakat írnék, de megtették sokan.
Egyetértek velük.
Szívet hagyok, János!
Baráti öleléssel: Szilvia

donmaci2020. december 14. 17:29

Nagyon szép igaz versedhez szívvel gratulálok: Józsi

5367712020. december 14. 16:44

''Talán nem lehetünk túl közel egymáshoz,
mégis eljuttatja minden egyes házhoz
egy égből szállt lélek, mely` lejött a Földre.
Dolgunk az, hogy ember Őt méltón köszöntse.''

Nagyon gyönyörű Karácsonyi alkotás! Boldog Ünnepet kívánok szívvel:
József

lantgyorgyi32020. december 14. 16:33

Megint egy csodálatos versedhez gratulálok szeretettel, szívvel olvastam.
POET melegséggel Györgyi
Termékeny verseidet nem tudom, lehetetlen követni.
POET ölelés Györgyi

Eci2020. december 14. 16:29

Kedves Sándor! Remek versedhez szívből gratulálok!

Igaz, más az ünnep, de el sosem tűnhet,
kinek lelke tiszta, ezer bajt elűzhet.
Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.

Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok! Szívvel, szeretettel Edit

Golo2020. december 14. 16:26

Kedves János Sándor.
gratulálok: Radmila /11.♥/

J.Teca2020. december 14. 16:12

Szívvel(10.), szeretettel olvastam a jelenlegi szomorú karácsonyunkról
írt versed, együtt érzéssel:J.Teca /Terézia/

orok.szerelem552020. december 14. 16:01

Kedves Sándor, sajnos, igen!
Szívvel egyetértéssel olvastam remek versed!
Szívből szeretettel gratulálok!
Margit

kintkong102020. december 14. 15:57

Köszönöm.
Igen ez most így van. J.

41anna2020. december 14. 15:41

❤️6. Bizony nagyon más....

Melinda

Krisztina19652020. december 14. 15:28

Kedves János! Nagyon szépen irtad le jelen helyzetünke. És az ünnep lényegét. Nagy szívvel gratulálok! És szívet küldök szeretettel. Kriszti

John-Bordas2020. december 14. 15:26

Nagyon szép lett a versed János, sajnos a világ olyan amilyen, nagy ❤️ hagytam versednel szeretettel ölel János

feri572020. december 14. 15:23

Nagyon szép karácsonyversed János
Szívvel olvastam
Feri

S.MikoAgnes2020. december 14. 15:17

''Talán nem lehetünk túl közel egymáshoz,
mégis eljuttatja minden egyes házhoz
egy égből szállt lélek, mely` lejött a Földre.
Dolgunk az, hogy ember Őt méltón köszöntse.''

Lélekhez szóló gyönyörű versed nagy szívet kér!
Szeretettel küldöm,kedves János:
Ági
Boldog Karácsonyt!

kokakoma2020. december 14. 14:46

''Egy a fontos, hite mindig megmaradjon.
Karácsonykor s mindig csak szívéből adjon.''

Szívvel,szeretettel Boldog, Áldott Karácsonyt. János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom