Akkor is
Mikor fénylő szemmel némán nézted arcom,
mikor alkalom volt, s elakadt a hangom,
mikor választ kívánt néhány félénk sorom,
mikor tébláboltam szürke állomáson -
vártam rád akkor is.
Mikor elhervad s emlék már a rózsa,
napfény nem, de eső hull arcomba,
ha gyűrűket fodroz lábamnál a tócsa,
a szél az úr, mely metsző és goromba -
várok rád akkor is.
Mikor a bánat tarisznyástul hozza
a gondot és könnyet, majd vállamra akasztja,
ha álmom lidércként lelkem sírját ássa,
vagy ha borzalomnak lennék gyáva foglya -
várnék rád akkor is.
2009. október 11.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Magdileona(szerző)2009. december 11. 13:50
Köszönöm szépen nektek.
Kedves Marie, tudom, ahhoz, hogy többen olvassanak, nekem is többet kéne fent lennem és reagálnom sok helyen, hogy ismerhessenek... de ez egyelőre igen nehéz, annyira ''be vagyok fogva''...
Gadratil2009. december 4. 14:41
Nem írtam kommentet? Pedig nagyon tetszik ez a vers. Ez a kitartás hiányzik az emberek többségéből.
Marie_Marel2009. november 6. 13:35
Kevesen olvassák... Kár. :-(
Magdileona(szerző)2009. november 6. 10:15
Köszönöm mindenkinek, örülök, ha tetszett!:)
19702009. október 31. 14:59
Nagyon szép!
Törölt tag2009. október 25. 16:26
Törölt hozzászólás.
mezeimarianna2009. október 25. 03:41
Gyonyorű vallomás!!Gratulálok!!:))
Marie_Marel2009. október 24. 23:49
gyűrűket fodroz lábamnál a tócsa,
De szép...:-)