Vadász Attila

Reggel

Életre iszom magam kávéval,
szüntelen zsibong a fejem,
találkozom megint Hádésszal,
vagy elapadt elmém, fejem,

melyből már nem szivárog bölcsen
a serény, jótékony gondolat,
s hagyja, hogy szívem ráköltsem,
s uraljon megadó hódolat,

és töltse ki elmém egy mankó,
s ne legyek hitvány magam
Jézus leplébe bújó,
önmagát feladó szavam

mázként borít be, és félek,
mi lesz, ha nem felel ő.
Ha bennem van, csak akkor élek?
Vagy nélküle is van jövő?

Lehetek-e csak önmagam
úgy, ahogy érzem, s könnyű,
vagy temessem el minden javam,
de hagyjam el, ami szörnyű

belőlem és a múltamból,
s legyek egy megtisztult talány,
akit nem ismerek én sem,
de lüktet benne egy parány
jóság és megdicsőülés,
egy új ember ígérete,
ez hát a kérdés ma reggel:
Csak vele vagy nélküle?