Szerző
Lányi Géza

Lányi Géza

Életkor: 79 év
Népszerűség: 250 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 280 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. december 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (60)

Lányi Géza

Küzdelem a koronavírussal

Mikor az embert valamivel csak riogatják,
Akkor is érzi feje fölött Damoklész kardját.
De mikor a kegyetlen valósággal szembesül,
Életbe vetett hite megtörik legeslegbelül.

Átéltem a hetekig tartó szörnyű nagy lázat,
Megtanultam, mi a kikényszerített alázat.
Mit a kíméletlen vírus tett velem, gyalázat,
Utolért, pedig én alig hagytam el a házat.

Kezdetben a legrosszabbat nem akartam hinni,
Próbáltam mindenféle vitamint enni, inni.
A láthatatlan, parányi vírus orvul támadott,
Hogy elkerüljem, arra semmi esélyt nem adott.

A láztól két hétig lidérces lázálom gyötört,
Kis híja, hogy ebbe a bicskám bele nem tört.
Igazmondás, hogy a baj nem jár soha egyedül,
Kilencünket sújtott a vész a családon belül.

Tetézte a bajt a családért érzett aggodalom,
Pedig untig elegendő lett volna saját bajom.
A tünetek egy hét késéssel jöttek nejemnél,
Tényleg csodával határos, hogy az ember még él.

Mikor elmúlt a láz, a nehézlégzés megmaradt,
Két lépés után éreztem, mindenem elfáradt.
Mivel nem volt lázam, fogadott háziorvosom,
Megvizsgált, közölte kétoldali tüdőgyulladásom.

Kórházba kerültem, ahol már kevés volt a hely,
Kétségek között lebegtem, mint hulló hópehely.
Ekkor már a teszt kétszer negatívot mutatott,
A kapott terápia rám kedvezően hatott.

Öt nap kezelés után szedtem sátorfáimat,
Kénytelen voltam a sok érkező beteg miatt.
Elviseltem hetvenkilenc évvel a vállamon,
Mondhatom, hogy a dolog megviselt igen nagyon.

A kegyetlen sors reánk ilyen súlyos csapást mért,
Közben aggódtam a szintén beteg szeretteimért.
Nejem tüdőembóliával kórházba került,
Hogy megnyugodjak, ez a tény bennem fel sem merült.

Az ádáz harcnak sajnos, nagyon nincs még vége,
Nem tudjuk még, mikor mondhatjuk már azt, hogy végre!
Kovidnál szerencsés esetben is lassú a gyógyulás,
Élni kell a bizonytalanságban, nem maradt más.

2020., Sajnos, mindez velem történt meg

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Szinci2021. február 6. 05:06

Kedves Géza ! Megrémülve olvastam eme versedet.Még hála Istennek, hogy megúsztad ezt a szőrnyűséget és minden családtagod is. Nagyon vigyázzatok magatokra. Jó egészséget kívánok. szinci.

pummogo2021. január 12. 13:37

Nem olyan ez a betegség mint más többi. Gondolok én arra, hogy lehet egy belgyógyászati műtét, vagy akár egy ortopédiai műtét, vagy, balesetből származó törés, mind elfelejtődik egyszer, mert a gyógyulás utáni felépüléssel elfelejtjük. Azonban mint írtad:
'' Az ádáz harcnak sajnos, nagyon nincs még vége,
Nem tudjuk még mikor mondhatjuk már azt, hogy végre !
Kovidnál szerencsés esetben is lassú a gyógyulás,
Élni kell bizonytalanságban, nem marad más.''
A betegség körüllengi a versed. azonban érezd azt , hogy mi mindannyian nagy szeretettel gondolunk rád és kedves családodra, kerüljön el benneteket, soha ne kelljen többé rá gondolnotok.
Szívvel, szeretettel kívánok nagyon jó egészséget, Zsófia.

Vilmos012021. január 11. 06:36

sajnálatos reméljűk teljessen meggyogyul erre
csak ezt lehet mondani tisztelettel

kicsikincsem2021. január 10. 17:12

Jajjj... remélem azóta már minden rendben van, a vershez szívvel gratulálok.
Ilona

J.Klari2021. január 9. 12:01

Mélyen szomorú versed nagyon megható. Nagyon sajnálom, hogy nem került el téged és családodat ez a ronda beregség.
Remélem,hogy már túl vagytok rajta és nem maradnak szövődmények.
Versedhez szívet adok, és hátha ez is hozzájáruk a gyógyulásodhoz.
Várjuk az újabb szép verseidet.
BUÉK.
Klári

ereri2021. január 8. 14:06

''Ekkor már a teszt kétszer negatívot mutatott,
A kapott terápia rám kedvezően hatott.''

Jobbulást kedves Géza és kitartást a nejed ápolásához! Szörnyű ez kór, de lám, legyőzted! Sorsversed mellett nagy-nagy, együttérző szívem - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Vilmos012021. január 6. 16:46

gyogyulást és még hósszú életet kívánok
igen nagy tisztelettel

feheryndigo2021. január 2. 22:35

Sok erőt és kitartást kívánok nektek, egy szebb és jobb, könnyebb újévet kívánok! A versed megrendítő, nagyszerűen megírt alkotás, amihez szívet hagyva gratulálok! Krisztina

kintkong102021. január 2. 15:38

Köszönöm szépen.
Minden jót és mielőbbi gyógyulást kívánok Mindannyiótoknak! J.

Doli-Erzsi2021. január 2. 14:20

Megrendítő írásodhoz szívből kívánok jó egészséget!
Erzsi

tomorg2021. január 2. 09:41

Jó vers, jobbulást
szívvel gratulálok,
Gábor
BÚÉK !

Hanga562020. december 31. 13:09

Kedves Géza ! Remélem már meggyógyult családod minden tagja és az új évet már együtt, egészségben , reményekkel telve várjátok ! BÚÉK

Pesterzsebet2020. december 30. 13:34

Kedves Géza! Nagyon szomorú dolog, ami veled és családoddal történt. Remélem, mindenki túlélte és már egészséges. Az új évben jó egészséget és szebb napokat kívánok neked és családodnak. Szomorú szívvel olvastam. Gina

madaras2020. december 29. 19:02

Elszomorító és megrendítő amit átéltél - teljes gyógyulást Neked és családodnak.
Nagy szeretettel adok szívet versedért.
Legyen szerencsésebb és bolgogabb az új éved !

madaras2020. december 29. 19:00

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Metta2020. december 28. 16:06

Kedves Géza!
Átérzem versed, és tudom mennyire nehéz lehetetett neked!
Szerencsére elég erős voltál hozzá!
Neked is családodnak is jó egészséget kívánok!
Versedből viszont sokan okulhatnak!
Szeretettel, szívvel!
Margit

anci-ani2020. december 28. 01:18

Nagyon megdöbbentő milyen fájdalmat
és kétségbeesést okozhat egy vírus az egész családnak!
Örülök, hogy sikerült átvészelni a betegséget, bár nehéz
és nagyon megviselt, az ember nem is gondolna,
hogy ez megtörténhet...
Minden jót kívánok az egész családnak,
mindenki gyógyuljon meg azt kívánom szívvel, szeretettel:
Anci

m.falvay2020. december 26. 21:56

Megrendítő betegség leírás , örülök , hogy túl vagy a nehezén .
Mielőbbi gyógyulást az egész családnak .
Szívvel Miki

1111112020. december 26. 13:59

JajjIstenem kedves Géza,nehéz időszak van mögötted, szívből kívánok mielőbbi felépülést. Piroska

Nichi-ya2020. december 26. 11:08

Nagyon sajnálom. Gyógyulást az egész családnak!

gyorgyjeko2020. december 26. 10:28

Kedves Géza!
Sajnálom a történteket, de jó, hogy megírtad, okulhatunk belőle! Mielőbbi gyógyulást kívánok, szívvel Gyuri

TURIKARI682020. december 26. 10:05

Szívvel felgyógyulást kívánok.

CD57.sz2020. december 26. 09:49

Teljes felgyógyulást kívánok neked és kedves családodnak!
Sajnos, ahogy írtad: ''Élni kell a bizonytalanságban, nem maradt más.''
Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok:
Klári

Zakeus2020. december 26. 08:31

Nagyon sok minden láthatatlanul, és váratlanul érinti az embert, ilyen az öröm a szerelem, a különböző érzelmek, melyek hirtelen ránk törnek, de ilyen a betegség is.Örömmel olvastam hogy a nehezén már túl vagytok, kívánok nektek teljes gyógyulást, egészséget!

Szeretettel; Gábor.

rojamsomat2020. december 26. 08:19

''Az ádáz harcnak sajnos, nagyon nincs még vége,
Nem tudjuk még, mikor mondhatjuk már azt, hogy végre!
Kovidnál szerencsés esetben is lassú a gyógyulás,
Élni kell a bizonytalanságban, nem maradt más.''

Jó egészséget!
Áldott Ünnepeket!
Szívvel,,,Tamás

MeszarosneMaya2020. december 26. 07:11

Versed rettegve olvastam, végig abban a reményben, hogy Te és kedves családod győzött ebben a kegyetlen harcban. Örömmel látlak újra épségben, egészségben, családodnak is ezt kívánom.A legszebb versek saját élményből fakadnak, ez megható, és művészi is egyben. Nagy szívvel kívánok minden jót: Maya

Leslie20162020. december 26. 06:00

Szomorú fájdalmasan történet.
Mielőbbi gyógyulást kivánok.
Szívvel olvastam versed.
László

Angyalka732020. december 25. 23:14

Gyógyulást kívánok szerető családodnak és neked is.
Borzasztó dolgok ezek, az ember fél kilépni a házból, még maszkban sem szívesen.
Boldog karácsonyt kívánok neked.
Üdvözlettel, Melinda

Zsuzsa03022020. december 25. 22:51

Szívbemarkoló és megrendítő versedhez szívvel gratulálok.
Békés, boldog karácsonyt kívánok, jó egészségben:
Zsuzsa

orok.szerelem552020. december 25. 22:36

Kedves Géza!
Jó, hogy már túl vagytok a nehezén, szívből kívánok teljes fegyógyulást Nektek!
Remekül megírt versedhez szívvel, elismeréssel gratulálok!
Áldott békes karácsonyi ünnepeket kívánok szeretettel!
Margit

jocker2020. december 25. 21:35

Hmm.... nagyon hiteles és szívbemarkoló a leírásod... És tényleg szerencsések vagytok, de legalábbis voltatok eddig! Nagyon kívánom Neked és szeretetteidnek, hogy mind egészségben túléljétek!
Az Isten éltessen kedves mindannyiotokat!
Szurkolok nektek...
Poétaöleléssel gratulálok remekbe szabott versedhez!
jocker/Kíber/Feri
Áldott, békés ünnepeket kívánok!

J.Teca2020. december 25. 21:20

Kedves Géza! Megrendítő versed csak egy szívvel
tudom enyhíteni, de valóságban nagyon szomorú
eseményről írtál.
Őszinte szívvel gondolok Rád és családodra, kívánva
mindannyiótoknak gyógyulást:J.Teca /Terézia/

Pflugerfefi2020. december 25. 19:53

Jézus, Mária!
Átélted, megírtad nagyszerű alkotasban!
Brutális támadás az egészség ellen!
Szivvel bízom, hogy családod átvészeli!
Feri.

5367712020. december 25. 19:51

Nagyon meghatottan olvastam a személyes történetedet, és a családi történéseket, és szívből örülök, hogy megúsztad. Remélem kedves feleséged is,és a család többi tagja is mér átvészelte a szörnyű vészt. Kitűnő versedhez, amely egy hiteles kórtörténeti leírás is egyben, szívvel gratulálok! Jó egészséget kívánok!
József

1-9-7-02020. december 25. 19:20

Kedves Géza nehéz ''megszólalni'' versed olvasása után döbbenetesen átérezhető volt minden sora Teljesen áttudom érezni Sajnos nálunk anyukánk kapta el és tragédiához vezetett Kívánok tiszta szívből teljes gyógyulást érőt egészséget és köszönöm hogy megírtad ilyen őszintén mert sokan azt gondolják ha betartják a szabályokat akkor teljesen védve vannak KIVÁLÓ versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

kokakoma2020. december 25. 19:17

Szívvel,tisztelettel köszönöm,hogy megosztottad velünk. János

hillailaszlo-ve2020. december 25. 19:16

''Átéltem a hetekig tartó szörnyű nagy lázat,
Megtanultam, mi a kikényszerített alázat.
Mit a kíméletlen vírus tett velem, gyalázat,
Utolért, pedig én alig hagytam el a házat.''

''Az ádáz harcnak sajnos, nagyon nincs még vége,
Nem tudjuk még, mikor mondhatjuk már azt, hogy végre!
Kovidnál szerencsés esetben is lassú a gyógyulás,
Élni kell a bizonytalanságban, nem maradt más.''

Gyönyörűen megírt szomorú betegség!
A teljes gyógyulást kívánom neked és kedves családodnak!
Reménykedjünk abban, egyszer véget ér!
Megrendítő, drámai versedhez
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

meszaroslajos602020. december 25. 18:57

Kedves Géza!
Szívvel gratulálok, és minél előbbi gyógyulást kívánok, Lajos.

lorso2020. december 25. 18:38

Versedhez gratulálok, az átélteket szomorúsággal olvastam, melyet csak a szerencsés gyógyulás tompít el.
Zsolt

lnagypet2020. december 25. 18:27

Megrázó történeted fájó szívvel olvastam,örülök gyógyulásodnak,
és jobbulást kívánok szeretteidnek!
Szívvel,szeretettel:Z Nagy L

Mama2222020. december 25. 17:59

Nagy szivet kuldok.boldog Karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok!Réka

JohanAlexander2020. december 25. 17:57

Géza, nagy szívet küldök.

gypodor2020. december 25. 17:51

Gyógyulást- az egész családnak
Szívvel
Gyuri

Motta2020. december 25. 17:32

Bizunk benne, hogy lassan túl lesztek rajta.
szivvel olvastalak
Motta

dekany.erzsebet2020. december 25. 17:10

Kedves Géza !
Áldott, békés Karácsonyi ünnepeket kívánok az egész család számára a lehető legjobb egészségben.
Szeretettel és együttérzéssel olvastam a soraid .

budajo2020. december 25. 16:58

Kedves Géza!
Olvasni is félelmetes, nem, hogy átélni, ezt a szörnyű betegséget. Jó egészséget és áldott, békés ünnepeket kívánok szeretettel!🎄
Józsi

Golo2020. december 25. 16:53

Kedves Géz!
Lényeg az, hogy meggyógyultál. Erős szervezeted van. Családod is biztosan meggyógyul, de rettenetes heteket élteter át.
Versedhez szívet hagyok szeretettel. Mila /11.♥/

Eci2020. december 25. 16:53

Kedves Géza! Aggódva olvastam soraidat! Nagyon jó egészséget kívánok mindnyájatoknak. Óriási karácsonyi szívet hagyok versednél! Szeretettel Edit

SzaipIstvanne2020. december 25. 16:45

Kedves Géza! Szomorüan olvasom versedet, mely a betegségedről,
családodéról írtad. Ilyen megprobáltatás után is remekbe tudtad
e kórt leírni. Kívánok mielőbbi teljes felgyógyulást Mindnyájatoknak.

Boldog karácsonyt kívánok.

Mária

feri572020. december 25. 16:09

Szomorú soraid kétségbeejtő, Mielőbbi gyógyúlást kívánok számotokra Géza barátom.
Szívvel olvastam.
Feri

41anna2020. december 25. 15:55

''Átéltem a hetekig tartó szörnyű nagy lázat,
Megtanultam, mi a kikényszerített alázat.
Mit a kíméletlen vírus tett velem, gyalázat,
Utolért, pedig én alig hagytam el a házat.''

8szív) Lassan már nem is lesz olyan ember aki el ne kapná kedves Géza bá!
A környezetünkben is sok sok ember szenved benne...
Bizony ez nem gyerekjáték!

Egészséget kívánok a számodra!
Melinda

S.MikoAgnes2020. december 25. 15:24

Szívszorítóan átérezhetően ,félelmetes részletességgel számoltál be e gyalázatos vírus okozta, egész családodra mért szenvedéseitekről, drága Géza.
Hál' Istennek, túlvagytok a nehezén mint írod!
S az ,hogy mindezt egy ilyen tökéletes versben fogalmaztad meg,
kiemelt elismerést érdemel!
Óriási szívem küldöm és vigyázzatok, vigyázzunk továbbra is magatokra,
magunkra!
Szeretetteli öleléssel : Ági

dobosigyorgy2020. december 25. 14:54

Szívvel voltam.
Gyuri

lejkoolga2020. december 25. 14:38

Megdöbbenve olvastam hiteles beszámolód, kedves Géza!
Csoda, hogy túléltétek!
Valaki vigyázott Rátok...
Kívánok mielőbbi gyógyulást!
Szívvel:
Olgi

lizomka2020. december 25. 14:37

Kedves Géza!
Megdöbbenve olvastam a fájdalmas versed.Minden sorában éreztem, a kínt és a félelmed!
Örülök,hogy jobban vagytok! Szeretettel nagy szívet és baráti ölelést adok!💗
Kati

rildi2020. december 25. 14:28

Kedves Géza! Megdöbbentő a versedet szomorúan olvastam!
Sok ismerősöm, köztük a gyermekeim is, átestek ezen a csúnya betegségen, de még senkitől nem olvastam ilyen megrázóan valóságos, ráadásul versbe szőtt élménybeszámolót. Örülök, hogy bár nagy szenvedések árán, de túl vagy rajta, kívánok mihamarabbi teljes felépülést, megerősödést, ám vigyázz, mert a védettség nem tartós. Amint lehet, oltasd be magadat!
Szeretettel kívánok áldott, békés ünnepet, jó egészséget!
Ildi

955kondoros2020. december 25. 14:15

Kedves Géza!Áldott Karácsonyt! Boldogabb Új Évet Kívánok!Neked és szeretteidnek!Szívvel baráti üdvözlettel:András

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom