Szerző
Szalóki Sándor

Szalóki Sándor

Életkor: 71 év
Népszerűség: 976 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 378 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. január 3.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (75)

Szalóki Sándor

Kaszások, zsongárok

"Rejtett tartalékait előszedve,
erőn felül teljesített a csapat,
mégsem volt elég a győzelemre."
Ilyenekre hivatkozni nem szabad.

száz százalékon felül nem lehet,
az a legfelső határ.
meg kell állni, szusszantani,
tudja azt minden szamár.

dolgoztunk aratáskor sokat,
csináltuk, ahogy csak bírtuk,
mindenki erejéhez mérten,
a teljesítményt külön nem írtuk.

a kapott pénzt szétosztottuk
érdeme szerint mindenkinek,
a kaszások kapták a legtöbbet,
kevesebbet a zsongárok, akik hordták az ivóvizet.

ez a mai napokban is így van,
profi bajnokok sok pénzt kaszálnak,
akik győzelemre segítik,
hozzá képest, csak morzsákat

ettől ne menjen el a munkától
senkinek a kedve,
amióta világ e világ,
ez a pénzosztás igazságos rendje.

utópisztikus álom, a bőség kosarából
mindenkinek egyformán lehessen kivenni.
aki többet akar kapni,
annak többet is kell beletenni.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Bo_Flowers2021. január 15. 14:23

Ez nagyon érdekes alkotás, komoly története van és mondanivalója, nagyon szépen-ügyesen fogalmaztál, gratulálok neked elismerésül, csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt kedves Sándor!

Bo_Flowers2021. január 15. 11:32

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

pummogo2021. január 14. 09:16

Nagy igazság amiről írtál kedves Sándor. Mert a régi vállalati felépítésben is / lehet ma is így van/ a dolgozók termelték ki a vezetők, irodai apparátus bérét és amikor prémiumosztás volt ők kapták a több prémiumot.
Szívvel, szeretettel grat. Zsófia.

Cila032021. január 9. 13:52

A 71. szívet rajzolva:

Magdi

nefelejcs2021. január 8. 13:38

''aki többet akar kapni,
annak többet is kell beletenni.''
Így volna igazságos valóban. Nagyon szép gondolat.
Gratulálok és boldog új évet kívánok!
Anikó

Doli-Erzsi2021. január 7. 13:42

Nagyszerű filozófiádhoz szívvel tisztelettel gratulálok!
Erzsi

Dram2021. január 6. 20:52

Kedves Sándor!
Tetszik az elmélkedésed, az
igazságérzeted. Talán az
élet is igazolni fogja...
Szívet hagyva, barátsággal; András.

1111112021. január 6. 13:34

Erős vers kedves Sanyi,komoly üzenet,szívvel jártam nálad. Piroska

Nichi-ya2021. január 6. 10:03

Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyszerű, bölcs alkotásodhoz.

gyorgyjeko2021. január 5. 20:33

Kedves Sándor!
Bölcs soraidat tetszéssel elismeréssel olvastam!Szívet is küldve gratulálok Gyuri

Metta2021. január 5. 19:35

Nagyon igaz, bölcs soraid szívvel olvastam!
Szreetettel gratulálok.
Margit

biro.gizella2021. január 5. 17:21

Bölcs gondolataidat, szívvel, szeretettel olvastam!
Gizella

Bo_Flowers2021. január 5. 13:39

Én úgy látom, hogy szeretsz témát váltani, egyszer humorista, egyszer meg filozófus, de ez egyáltalán nem is baj, van érzéked hozzá! Az is látszik, hogy van mondanivalója és egyéb mély gondolatok, úgyhogy nagyon ügyesen megoldottad, gratulálok neked elismerésül, csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt drága barátocskám!

Bo_Flowers2021. január 5. 12:43

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

babumargareta012021. január 5. 12:12

Kedves Sanyi!
Szívvel gratulálok bölcs gondolataidhoz!
''aki többet akar kapni,
annak többet is kell beletenni.''
Hát igen bizony! Csak úgy lehet!
Sok szeretettel...Babu

bereczkif2021. január 5. 08:32

Nagyon igaz! Szívvel gratulálok bölcs versedhez: Ferenc.

V.P.2021. január 4. 22:01

Bölcs szavak ezek bizony!

Czirbela2021. január 4. 21:20

''utópisztikus álom, a bőség kosarából
mindenkinek egyformán lehessen kivenni.''
Szívet érnek soraid!
Béla

lenartanna2021. január 4. 21:20

Bölcs filozófiádhoz szívvel gratulálok, kedves Sándor!

Motta2021. január 4. 19:17

Ez igy igaz.
szivvel olvastalak
Motta

KomaromiIstvan2021. január 4. 17:58

Remek versednél szívet hagyok! István

anci-ani2021. január 4. 17:33

Nagyszerű filozófiádhoz kedves Sanyi
gratulálok szívvel, szeretettel:
Anci

Eci2021. január 4. 17:12

Kedves Sándor! Remek filozófiai versedhez szívből gratulálok! Nagy szívet hagyok érte! Szeretettel Edit

Napsugar06072021. január 4. 16:57

Bőlcs filozófia tetszett. Szívvel jártam versednél. Gratulálok

SzaipIstvanne2021. január 4. 16:41

Kedves Sándor! Nem akarok ünneprontó lenni, így lenne
igazságos, de...! Ettől függetlenül szivet ér versed.
Hátha egyszer mégis így alakul.

Boldog új esztendőt kyvánok.

Mária

1-9-7-02021. január 4. 16:11

Kedves Sándor sajnos így van amióta világ a világ és még + ha nő vagy sem kaphatsz ugyanazért a munkáért ugyan olyan bért Kiváló igaz versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Golo2021. január 4. 14:23

Sajnos igazad van. Nincs egyenjogúság!

Szeretettel kívánok BÚÉ-vet Neked és szeretteidnek: Mila /45.♥/

Gyula162021. január 4. 11:45

Azt hiszem azon embereknek nem leszel a szíve virága akinek e gondolatok szólnak kedves Sándor. És igazad is van. No meg abban is, hogy az igazat valakinek ki kell mondani.
Szívvel gratulálok szép, és tartalmas bölcs gondolataidhoz.
Üdvözlettel Gyula.

JohanAlexander2021. január 4. 11:25

Sándor, igaz versedhez szívet küldök.

Pflugerfefi2021. január 4. 11:03

Kedves Sándor!
Bölcs alkotàsod remekbe szabott!
Nagy szív jár érte!
Gratulàlok!
Feri.

rildi2021. január 4. 10:37

Hajaj, ez tényleg ''utópisztikus álom''! :)
Bölcs versedhez szeretettel gratulálok, kedves Sanyi!
Ildi

lorso2021. január 4. 09:55

Ismét egy remek alkotást tártál elénk!
Szívvel,
Zsolt

lizomka2021. január 4. 09:29

REMEK!!!!
Nagy igazságérzettel jöttem a világra,érzékenyen érínt minden ilyesmi...gratulálok,szívvel❤ kedves Sanyi!😊Kati

molnarne2021. január 4. 09:04

Remek versedhez szívem hagyom szeretettel gratulálok:ICA

szalay2021. január 4. 08:58

Kedves Sándor,igy lenne helyes,ám mindig a léhűtők akarnak többet,
gratulálok István (36)

m.agnes2021. január 4. 08:58

Hasznos gondolataidat szívvel olvastam.
Ágnes

Leslie20162021. január 4. 08:25

Egyetértek.
Remek vers.
Nagy szívvel.
László

CD57.sz2021. január 4. 07:19

Egyetértéssel, szívvel olvastam
nagyszerű soraidat:
Klári

gypodor2021. január 4. 06:00

Így igaz!!!
Remek vers
Nagy szívvel
Gyuri

Callypso2021. január 4. 05:00

Sok mindenben nincs igazság az életben, ehhez hozzá kell szokni, mert aprócska emberként a dolgok megvált(oztat)ásához nagyon kevesek vagyunk... A versed remek, szeretettel gratulálok hozzá! (:

hillailaszlo-ve2021. január 3. 22:06

Remek filozófia!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

John-Bordas2021. január 3. 21:32

Óriási igazságok Sándor, nagyszerű vers szívvel gratulálok hozzá ölel János szeretettel BUÉK

m.falvay2021. január 3. 21:09

Ez a mai napig nincs így .
Volt szerencsém néhány sport feleséget ismerni , kik havonta felvették a pénzüket , de dolgozni nem jártak be , viszont az ott dolgozók béréből lett az ő pénzük is . Bele tartoztak az osztály állományába , a pénzt vitték , a munkát a többiek csinálták helyettük is .
Hát ennyit a pénz osztás igazságos rendjéről .
Szívvel akadékoskodtam .
Miki

J.Teca2021. január 3. 20:08

Kedves Sándor! Bölcs versed szívvel(29.) olvastam,
az osztásnál mindig résen kell lenni ez a véleményem
és tapasztalatom:J.Teca /Terézia/

orok.szerelem552021. január 3. 19:44

Kedves Sanyi!
Bölcs, elgondolkodtató, remek versedhez szívet hagyva szívből gratulálok!
Szeretettel B.Ú.É.K!
Margit

Csendhangjai2021. január 3. 19:21

Jó kis eszmefuttatás, amit jó lenne kicsomagolni.... elemezgetni, de minden sorod önmagárt beszél!

Szívvel gratulálok:

Klára

Katka692021. január 3. 19:16

Minden szavaddal egyetértek. Ám sajnos sokszor olyanok is nagy összegeket kapnak, akik egyáltalán nem érdemlik meg.
Szeretettel gratulálok: Katka

tomorg2021. január 3. 19:07

Szívvel olvasva, Gábor

Fresh2021. január 3. 19:06

Kedves Sándor óriási igazságról írsz, szemléletesen kapcsolód össze a múltat a jelennel. Nagyon elgondolkodtató a versed, szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

kokakoma2021. január 3. 18:47

Szíves gratulációm. János

ereri2021. január 3. 18:38

Hiteles és igaz gondolatmeneted mellett nagy-nagy, egyetértő szívet hagyok kedves Sándor - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Shanti72021. január 3. 18:29

Imádom!

dobosigyorgy2021. január 3. 18:28

Szuper versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

meszaroslajos602021. január 3. 18:12

Elgondolkodtató remek versedhez szívvel gratulálok.

donmaci2021. január 3. 17:59

Nagyon jó versedhez szívvel gratulálok. Józsi

Zsuzsa03022021. január 3. 17:55

Elgondolkodtató, bölcs versedhez szívvel gratulálok.
Békés, boldog új évet kívánok, jó egészségben:
Zsuzsa

Evanna2021. január 3. 17:50

Tetszett és szívvel olvastam remek versed!
Evanna

laszloklara2021. január 3. 17:45

Kedves Sanyi, elgondolkodtató versed figyelemmel olvastam. BUÉK

Martonpal2021. január 3. 17:44

Nagyszerű gondolatok.
Már profi az egész világ. szépen hangzik, hogy globalitás. Szebb és igazságosabb volt az az ''amatőr'' élet.
Remek versedhez szívvel gratulálok...attila

GePir2021. január 3. 17:17

Bölcs versedhez szívvel gratulálok . Piroska

rojamsomat2021. január 3. 17:11

''utópisztikus álom, a bőség kosarából
mindenkinek egyformán lehessen kivenni.
aki többet akar kapni,
annak többet is kell beletenni.''

Nagy igazság szépen megfogalmazva kedves Sándor!
Nagyon bölcs vers!
Szeretettel szívvel,,,,Tamás

955kondoros2021. január 3. 17:02

Kedves Sanyi!Amióta világ a világ ez így működik,remek vers!Szívvel Kívánok Boldog Új Évet! Baráti üdvözlettel:András

feri572021. január 3. 16:52

Igazi remek alkotásod tetszik Sándor
Nagy Szívvel gratulálok
Barátsággal
Feri

feri572021. január 3. 16:51

Igazi remek alkotásod tetszik Sándor
Nagy Szívvel gratulálok
Barátsággal
Ferei

lejkoolga2021. január 3. 16:48

Tetszik a gondolatmeneted, kedves Sanyi!
Gratulálok!
Nagy szívvel, szeretettel olvastalak:
Olgi

5367712021. január 3. 16:32

Nagyszerűen megírt, elgondolkodtató vers!
Szívet hagyok.
József

41anna2021. január 3. 16:27

''utópisztikus álom, a bőség kosarából
mindenkinek egyformán lehessen kivenni.
aki többet akar kapni,
annak többet is kell beletenni.''

3szív) Bölcs,igaz ,nagyon szépen megírt vers kedves Sándor!
Békés újévet kívánok!

Melinda

S.MikoAgnes2021. január 3. 16:19

''utópisztikus álom, a bőség kosarából
mindenkinek egyformán lehessen kivenni.
aki többet akar kapni,
annak többet is kell beletenni.''

Csodálatos versben kapcsoltad össze a múltat a jelennel és fogalmaztad meg a nagy igazságot!
Óriási elismerő nagy szívem és kezdetektől tiszteletem,kedves Sándor:
Ági

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom