Szerző
Nagy Emőke (Mamamaci)

Nagy Emőke (Mamamaci)

Életkor: 51 év
Népszerűség: 202 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 147 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. január 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (20)

Nagy Emőke (Mamamaci)

Varrócska, de okosan

Valamelyik évben, igaz, elég régen,
de ilyen időtájt, elhangzott a kérés,
- Anya, idén is hadd legyek valami,
mindegy mi, csak az alkotás legyen saját -

Napok olvadtak össze fejemben,
volt nyuszi, varázsló, meg a telefonom,
de a megoldás csak nem akart előbukkanni.
Már gondoltam, feladom, idén semmi,
de hát az anyja lennék végtére is,
elmennék érte a világ végére is.

Aztán egyszer csak, a szekrény aljából
kiesett egy halványkék, virágos darab,
aminek született, sajna, már nem kellett.
Hiszen bölcs tanácsra Ildi egyke maradt.

Félre bú, olló a kézbe, tű is, alakul s tetszik,
komoly ítészemnek is, de valami hiányzik.
Virágkosár, Tavasztündérnek illene, de
talán ne kosár a kezében, inkább selyem-
virág a szoknyán. Nem számoltam,
csak órákat varrtam át, igaz, nem nyert vele,
de fényt hozott az alkonyatba, és a szeretet nyomát.

2021. január 6.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


tomorg2021. január 17. 10:58

Jó vers, remek sorokban, szépen megírt...
szívvel gratulálok,
Gábor

madaras2021. január 8. 10:21

Szépen emlékeztél az egykori iskolai farsangra - amire készültél:

''Nem számoltam,
csak órákat varrtam át, igaz, nem nyert vele,
de fényt hozott az alkonyatba, és a szeretet nyomát.''

Elismerést és szívet hagytam.

rojamsomat2021. január 8. 06:43

Szépségesre írt emlékezés!
Szívvel,,,Tamás

lnagypet2021. január 7. 19:13

Ezt jól összefércelted, erős és csinos lett ez a farsangi lírai ruha!
Szeretettel: Z NAGY L

B...yL...o2021. január 7. 18:15

Nagyon szépen megírtad.
Gratulálok:
László

John-Bordas2021. január 7. 11:43

Szép, hangulatos,szeretet teljes vers,nagy ❤️ hagytam versednel szeretettel ölel János

Pflugerfefi2021. január 7. 10:37

Szeretetteljes emlékezés
egy hajdanvolt farsangra!
Szép alkotàs!
Szívet hagyok!
Feri.

VaradyEndre2021. január 7. 09:49

Szép emlékezés-versedhez nagy szívvel gratulálok.
Remek lett!
Üdvözlettel:Endre

Leslie20162021. január 7. 08:15

Nagyon szép emléked öntötted versbe.
Remek lett.
Nagy szívvel.
László

Zsuzsa03022021. január 7. 05:39

Szépséges emlékversedhez szívvel gratulálok.
Békés, boldog új évet kívánok, jó egészségben:
Zsuzsa

lejkoolga2021. január 7. 05:31

Szép emlékeidnél nagy szívvel, szeretettel voltam, kedves Emőke!
Olgi

Mesiko-szan2021. január 6. 23:08

Nagyon aranyos történet, gratulálok!

jocker2021. január 6. 21:30

remek az emlékezésed, örülök, hogy olvashattam!
Poétaöleléssel: gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

S.MikoAgnes2021. január 6. 20:50

''Nem számoltam,
csak órákat varrtam át, igaz, nem nyert vele,
de fényt hozott az alkonyatba, és a szeretet nyomát.''

Kell ennél szebb emlék?
S van ennél csodásabb vers egy anyától?
Hatalmas szív érte szeretettel:
Ági

feri572021. január 6. 20:24

Nagyon szép emlékezésversed Emőke ❤️ olvastam
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom