Radics Ferenc

Jó emberek

Apám apja jó ember volt,
a becsületről őszintén szólt.
Csillagok ültek a vállán, rezdülés sem volt az arcán.
Szorgalmasan jó úton járt,
a Himnusz alatt vigyázzban állt.
Egyszer csak vad ellenszélben
csillagai eltűntek a fényben.
Ezután nyél törte fel tenyerét,
de mindig megtörte kenyerét.
Átadta, mi a rend, a fegyelem,
azóta is mindkettőt szeretem.
Mikor együtt tükörbe néztünk,
ugyanott volt foltos fejünk.
Mindig tudta, állta helyét,
már csak én őrzöm a nevét.

Anyám apja jó ember volt,
tisztelettel, csendesen szólt.
Számára világos volt a tény,
minden gyümölcs, virág, napfény.
Tudta, hogyan születik a rózsa,
a lányát is elnevezte róla.
Az élet törte testét, lelkét,
mégsem vesztette a hitét.
Megtanított, mi a türelem,
hogy a jó munka nem gyötrelem.
A kevésből is akart adni,
tőle jó volt mattot kapni.
Mikor egymás mellett álltunk,
egyformán görbe volt a hátunk.
Fiú már nem viseli nevét,
de munkájában átvettem a helyét.

Érző lelkek, dolgos kezek,
ettől voltak jó emberek.
Mert emberérték abban rejlik,
ahogyan más emberekkel bánik!