Horváth Ádám (Adamovics)

Szerelmes üzenet

Szia, csak írok, mint mindig,
Szívem szerint kezed fognám,
Kísérnélek téged a sírig
Derekadat átkarolván.

Nem volt részed érintésben,
Emlékszem, hiányzott neked
Az ölelés mindenképpen,
Vagy talán a másik feled?

Éjszakába nyúlt csevegés,
Lélekben megszűnt távolság,
Mára csak félő remegés,
Kardjába dőlt a bátorság.

Szerettelek, de nem tudom,
Hogy kell úgy szeretni téged,
Hogy nem távolról ámulom,
Hanem viszonzod a szépet.

Féltem, nem vagyok elég jó,
Túl szép, hogy ez igaz legyen,
Gyönyörű lányhoz nem való,
Jobbat is kap, ha nincs velem.

A fény végül sosem jött el,
Hiába vártam a nyárra,
Neked mástól nálam több kell,
Nekem ez az ajtó zárva.

A magány, amitől féltél,
Velem van, tőled messze jár,
Te a boldogságra léptél,
Engem nélküled bánat vár.

Lelkem összeomlott várrom,
Szívem darabokra törve,
Rád én már hiába vágyom,
Érzelmeim lesöpörve.