Pataki Zoltán (Sonnenuntergang)
Az utolsó cselló
Asztalom csapkodom - szólítlak, élet!
Még gyerek maradtam, ki nem zenélhet,
Csak sírok és ütök, zajom nem értik,
Emberhez szól nyelvem, mégsem beszélik.
Sok ideje szorít magánynak keze,
Idegent idegbe morzsol idebent,
Míg álarcbál felé, mint norma tündököl,
Távol egymástól, mi felél s eltöröl.
Fenyő leszek, télben is élő világ,
Virág nélküli lét, mely tüskeként kihág,
Álomba roskadok, csendben égek el,
Míg utolsó csellóm egy lányhoz réved el.
2021. január 14.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Motta2021. január 22. 17:02
Szép versedet szivvel olvastam
Motta
ditte1422021. január 22. 06:43
Kedves Zoltán!
De szép!
De oly sok szomorúsággal telve!
Gyönyörű, és egyedi gondolatok,
óriási szívet hagyok,
elismeréssel, szeretettel:
Erzsi néni
''Fenyő leszek, télben is élő világ, !!!
Virág nélküli lét, mely tüskeként kihág,
Álomba roskadok, csendben égek el,
Míg utolsó csellóm egy lányhoz réved el.''
feri572021. január 21. 20:12
Remek alkotásod Zoltán
Szívvel olvastam
Feri
amatorpike2021. január 21. 20:11
Kedves Zoltán! Jó a címválasztás, és nagyon tetszik a vers. Sok szeretettel gratulálok Hedvig
Zakeus2021. január 21. 20:09
Jó vers tetszik szívvel gratulálok!
Gábor.